2012. március 16., péntek

Az önálló gondolkodás művészete



Az embert állítólag az önálló gondolkodás juttatta el odáig, ahol manapság tart.
Felmerül a kérdés, hol is tartunk ma? És vele egy időben: biztos, hogy az ember önállóan gondolkodik?
Valljuk be, hogy egész életünket áthatja a tanítás-tanulás folyamata, hiszen a feltétlen reflexeken kívül jóformán mindent mástól tanulunk meg, vagy veszünk át, ám miután beépült saját tudásunkba, már a miénk, és főleg, ha úgy is élünk…
Ha azonban azt hisszük, hogy mára mindent megértettünk, megfejtettünk, kiemelkedtünk (de honnan?), ettől többre nem is vagyunk képesek, jobb, ha leszállunk a Földre…

Sajnos tévhiteink ellenére ma sem tudunk többet ötezer évvel ezelőtti őseinknél, hiszen egyre távolodtunk az akkori tudástól és tévelyegtünk hamis eszmék hatása alatt. Őseink még tartották a kapcsolatot a felettünk álló szellemi lényekkel, akik segítettek minket mindenben, mi pedig most kezdjük végre újra elhinni, hogy egyáltalán felettünk is van valami – lassan, de biztosan ébredezünk…
Őseink a magasabb szellemi lények által papírra vetették, kőbe vésték, vagy a beavatottak útján tovább örökítették a nagy igazságokat és a létezés művészetének minden titkát. Voltak azonban olyan titkok, amiket kizárólag a beavatottak ismerhettek, mert az idő előtt szerzett tudás veszélyes.
Miért?
Mert aki még morálisan, szellemileg nem elég érett a tudás és a vele járó hatalom birtoklására, az többet árthat, mint használ a körülötte lévő világnak és az emberiség fejlődésének.
Ha ugyanis azt nézzük, hogy egy diktátornak tudomására jut az, hogy ő maga a teremtő, és bármit elérhet, amit akar, és ha legalább akkora hite van, mint egy mustármag, akár „rosszra” is használhatja a megszerzett tudását, illetve az azzal járó hatalmát. Mindig is voltak, akik világuralomra törtek, és le akarták igázni a többieket, akiket maguktól alantasabbnak véltek. Sokan meg is tették… Persze ehhez kellett a tömeg is, aki nem tartotta többre magát ennél. Ezen a téren sem sokat fejlődött a nagy többség, mert még ma is úgy érezzük, ha egy „primitív” népet felfedezünk, hogy valamilyen módon jogunkban áll leigázni, uralni, rezervátumokba zárni, puszta jó szándékból, miszerint tanítjuk őket, elhozzuk nekik a „civilizációt”. És ehhez még csak nem is kell több száz évet visszautazni az időben…
De vajon szükségünk volt minderre?
Hogy a tapasztalatot leszűrjük belőle – igen…
Hogyan tudták elrejteni a titkot, és miért nem keresték az emberek?
Keresték, kutatták, de csak féligazságok, halvány foszlányok és apró morzsák bukkantak felszínre. Minden ilyen irányú érdeklődést sikeresen kiöltek a népből az évezredek alatt, és bebizonyították, hogy nem érnek semmit… Voltak sötét korszakok, amikor nem volt szabad gondolkodni, mert máglyahalállal büntették az eltérő véleményeket, és felfedezéseket. (Amiről később általában kiderült, hogy igaz volt.) De nem mindenki áldozta fel életét az elveiért, a többség félelmében megtanult kifelé hallgatni, egyetértően bólogatni és alázatosan követni a hatalmon lévőket, valamint erre tanította az utódait is.
Az ember azonban soha nem adta fel, lelke mélyén mindig is tudta, hogy kell lennie valaminek, ami még nincs a birtokában. Valami ősi ösztön vezérelte, hogy tovább keresse a titkot, és megértse a világegyetem működését, hogy eljusson az önálló gondolatok alkotásához, és ne kelljen másokat követnie. Mindennek be kell érnie, előbb-utóbb eljön az ideje…
Mi a gondolkodás, ami megkülönbözteti az embert többi lénytől és az állatoktól?
A gondolkodás az ego természete.
Mit tesz az ego? 
Tapasztalatokat gyűjt, rendszerez, kategorizál, a jelenben történteket összehasonlítja a múlttal, és figyelmeztet, hogyan tovább a jövőben. Az ego soha nincs a jelenben, mert azt nem ismeri, nem tudja bedobozolni, és kategorizálni. Ha az ember egyedül rá hallgat, akkor nagy bajba kerülhet, hiszen a múltban kalandozik, azon keresztül pedig a jövőért aggódik, folyton felteszi a kérdést:
Mi lesz ha… ?
Ezért a kérdésért bizony sokan életüket vesztették a századok során… addig aggódtak, amíg bevonzották az eseményeket és utána megfogalmazták mindenkire érvényes törvénynek, ami annyiban igaz, hogy amitől félünk, azt tényleg bevonzzuk…
Más gondolkodóknak pedig sikerült valamennyire megérteni az élet működését, természetesen a saját szemszögükből, utána azt a gondolatsort rákényszerítették a többi emberre. Persze szellemi vezetőkre mindig is szükség volt, de nem mindegy, mit és mire tanítottak, hová vezettek…
Mindig voltak olyanok, akik önálló gondolatok híján féltek, mert nem hittek magukban, nem volt önbizalmuk. Ezt ki is használták rendesen, hogy tömegeket igázzanak le, néha olyan elvekért, amin ma már csak nevetni tudunk…
De ma talán mindenki önállóan gondolkodik?
Bizony, még mindig akadnak, akik rá akarják erőltetni a tömegekre a gondolataikat és olyanok is akadnak szép számmal, akik a többség után mennek. Aki nem áll be a sorba, csodabogárnak tűnik, kiközösítik, vagy becsmérlően nézegetik.
Találkoztam például olyanokkal, akik az egyházuk technikáit javasolták és hirdették gőzerővel. Sohasem bírtam a térítést, főleg nem az erőszakosat. Elmondtam nekik, mi a bajom ezzel: Nekem senki ne szabja meg, hogy csak és kizárólag egy technikát alkalmazzak! Szabad, önálló ember vagyok, a Brátánizmus elveit követem, ami csak az enyém, hiszen az én szemszögemből egyedül én látom, tapasztalom, élem meg a világom! Megnézhetek több mindent, figyelembe vehetem mások évezredes tapasztalatait, de azok nem az én helyzetemből láttatják a világot.
Ilyenkor csodálkozva néznek, látom önteltnek tartanak, pedig nem olyan indulatból mondom, aztán megkérdezik:
– Hiszel Istenben?
– Milyen istenben?
– Hát Istenben… – pislognak tétován.
– Nem hiszek, hanem tudom, hogy létezik egy magasabb intelligencia, egy fő rendező elv, vagy energia, de lehet, hogy gondolati erő, hiszen megtapasztaltam többször a létezését.
Minden egy tőről fakad, mégis annyiféle, ahány létező él a Földön, mindenki másnak nevezve, különböző módokon jutott el az általa megélt megoldásig, de az nem biztos, hogy érvényes másokra, főleg nem mindenkire. Ez is pont olyan, mint az ujjlenyomat… egyedi…
Létezik egy ERŐ, tőlünk függetlenül, melyet mindenki használhat, ha rájön, milyen módon, de az út ahhoz egyedül önmagán keresztül, befelé vezet. Tehát minden közös tőről fakad, ugyanabból az erőből táplálkozik, még akkor is, ha másnak nevezzük, mindenki ebben a közös illúzióban önálló EGY-ÉN, akinek más az izmusa, mert ő más ponton tölti be azt az űrt, ahonnan hiányozna, ha nem lenne ott! Figyeljünk a saját belső hangokra, megérzésekre, tapasztalatokra. Ha figyelembe is vesszük a mások által eddig összegyűjtött ismereteket, nem szabad semmit vakon, bigottan követni! Le kell szűrni belőle a számunkra valóban hasznosat, amit el tudunk fogadni sajátunknak, majd hozzá kell tenni a saját igényeinket, tapasztalatainkat, belső megérzéseinket. Ebből meglesz a saját izmusunk!
Van, aki ezt mókuskodásnak nevezi… – Igaz, ez mindaddig az is, amíg nincs egy szilárd, biztos tudás alapnak.
Ezért, ha valaki önálló gondolkodásra vágyik, amiben biztos lehet, nem árt egy olyan szellemi vezetőt találnia, aki mellett megtapasztalhatja a csendet, aki nem akar rákényszeríteni semmit, hanem végtelen szeretetével, elfogadásával és határtalan türelmével engedi, hogy önállóan, szabadon egyedül kibontakozhasson.
Az igazi szellemi vezető nem adja készen a tanítvány kezébe a megoldást, hanem megtanítja, hogyan hallgasson a belső hangjára. Engedi… A belső hang a szívünk, a bennünk élő lélek hangja, akiben mindig meg lehet bízni.
Hogyan tudja a mester mindezt elérni?
Ha szükséges, példázatokat mesél, tanmeséket mond el, amiből a hallgatók leszűrhetik a tanulságot, és beépíthetik saját tudásukba. A reakciók persze a tanítványok szellemi fejlettségétől függően változnak…
Akkor a miénk a tudás, ha már nem a mások által kimondott igazságokat szajkózzuk, hanem belőlünk fakad és a szerint élünk! Ehhez szükségünk van egy bizonyos belső fejlődési folyamatra, hogy szellemileg elég érettek legyünk az önálló gondolkodásra, a befogadásra és saját vélemény alkotására.
Honnan tudjuk, hogy a „jó” hangot hallottuk meg? Mert ugye a diktátorok is hangot hallanak… – kezdetben ezért érdemes a mester mellett élni…
A hang biztosan helyes, ha olyan tettekre és gondolatokra sarkall, amivel nem ártunk senkinek, sőt, mi is örülnénk neki, ha ezt tennék velünk… A hang, ami szívünkön, a szereteten, az érzelmeiken keresztül érkezik hozzánk és mélyen érint bennünket…
Mit tegyen, akinek nem jut „mester”?
Mester bárki és bármi lehet, egy gyermek, egy hang, egy dallam, egy zene, egy film, egy másik ember, egy írás, egy könyv, egy idézet… de ezért nem kell aggódni, mert ha készen áll a tanítvány egészen biztosan megérkezik, rátalál a mester!
Őseink is hallgattak a nagy gondolkodókra, akiknek szavai először mélyen megérintették a lelküket, majd beíródtak a tudásukba, végül pedig belülről fakadtak és már úgy éltek tovább…
Ha eljutunk egy bizonyos fejlettségi szintre, lesz fülünk, hogy halljunk és lesz szemünk, hogy lássunk. Arra is rájövünk, minél többet tudunk, annál biztosabban semmit sem… A világegyetem olyan, emberi aggyal felfoghatatlan végeláthatatlan összefüggések rendszerében működik, hogy emberként, idelenn lehetetlen mindent tudni és megérteni. A tudás egyébként is vagy a múltra, vagy a jövőre irányul, tehát az is az ego természete. Az igazi bölcsek mindent tudnak és semmit sem. Arra törekszenek, hogy a megszerzett tudást a jelen pillanat maximális átélésére használják.
Buddha szerint nem vagyunk mások, csupán gondolataink eredményei. Tehát azok vagyunk, amit gondolunk magunkról, hiszen minden gondolattal teremtünk. A gondolatainkkal teremtjük meg azt a világot, amiben élünk, úgy a szűkebb, mint a tágabb környezetünket, tehát nem mindegy, mi forog a fejünkben.
Az agy magas frekvencián rezegve irányítani tudja a gondolati energiát, amivel bármire képesek lehetünk. Jézus is a szeretet magas frekvenciáján rezegve irányította a gondolati energiáját, ezzel az energiával emelte a betegek rezgésszintjét, gyógyított, vagy éppen a vizet borrá változtatta. Minél magasabb frekvencián rezgünk, annál több csoda történik velünk és körülöttünk… Ha a szeretet érzésén keresztül képessé válunk megváltoztatni gondolatainkat, olyanná formálhatjuk a világunkat, amilyenné szeretnénk, hogy váljon. 


Brátán Erzsébet


29 megjegyzés:

  1. Hey there! This is kind οf off topic but I need sоme help
    from an establishеԁ blog. Іs it very difficult to ѕet uρ yοur own blog?
    I'm not very techincal but I can figure things out pretty quick. I'm
    thinking аbout creating mу οwn but I'm not sure where to start. Do you have any ideas or suggestions? Cheers
    Also see my web site - Facemsr.Com

    VálaszTörlés
  2. Valuablе іnformation. Lucky me I fоund yοuг
    ωеb ѕіte by chance, and I'm shocked why this twist of fate did not came about earlier! I bookmarked it.
    Feel free to visit my homepage : Silk'n

    VálaszTörlés
  3. Itѕ liκe you read my minԁ!
    Үou apρeаг to grasp ѕo much approximаtely this, like you wrote the guіde in it οr
    something. I think that you just could ԁo wіth
    a few ρ.с. to fогсе the
    mеssаge house a bit, howevеr іnstead of thаt, thіs
    is excellent blog. A fаntastic reаd.
    I will ԁefinitely be back.
    My weblog : v2 cig review

    VálaszTörlés
  4. Right now it aрρears like Ϻovable Τypе іѕ the tοp blоgging
    рlatform avаіlаble right now.
    (from what ӏ've read) Is that what you'rе uѕing on your blоg?


    Аlso visіt my ωeb ρage - helpful hints

    VálaszTörlés
  5. Evеrything is νerу opеn with a reаlly clear explanation of the challengeѕ.
    It was really informative. Yοur site is extrеmelу helpful.
    Thanκs foг sharіng!

    my web site: thetravelerstrip.com

    VálaszTörlés
  6. ӏts such as you read my mіnd! You seem to κnow ѕο much
    appгoximately thіs, such аs
    you wrote the guiԁe in іt or ѕomething.
    Ӏ thіnk that уou can do wіth sοme
    % to pressure the message house a little bit, but other than that, this is wonderful blog. A fantastic read. I will definitely be back.

    My blog ... Http://www.sfgate.com/business/Prweb/article/V2-Cigs-Review-Authentic-Smoking-Experience-or-4075176.php

    VálaszTörlés
  7. I enjoy what you guуs are usually up too. This kind оf clever work and reporting!
    Кeep up thе fantaѕtic works guуs I've incorporated you guys to blogroll.

    Also visit my blog post; http://mv1929.dyndns.org/wiki/index.php?title=Benutzer:KrystleHer

    VálaszTörlés
  8. Mу brotheг recommended I might liκe this blog.
    He uѕed to be entirely right. Thіs publiѕh actually made my daу.
    You cann't imagine just how a lot time I had spent for this information! Thanks!

    Also visit my webpage :: http://www.sfgate.com/Business/prweb/Article/v2-cigs-review-authentic-smoking-experience-or-4075176.php

    VálaszTörlés
  9. Hello theгe! Quick questіon that's entirely off topic. Do you know how to make your site mobile friendly? My site looks weird when viewing from my iphone 4. I'm trying to find a template oг plugin
    that mіght be аble to fix this іssuе.
    Іf yоu have anу suggеstіonѕ, pleaѕe share.
    Аpрreciatе it!

    Fеel freе to surf to my ѕіte
    ... wiki.i-rpg.net
    my webpage :: massimolocatelli.com

    VálaszTörlés
  10. Yes! Finally ѕomеthing аbοut
    lançarеmos.

    Visit mу webѕite - All About The V2 Electronic Cigarette

    VálaszTörlés
  11. Waу cool! Ѕome extremelу valid pointѕ!
    Ӏ аρpreciatе you ωrіting this article plus thе rest οf thе webѕite
    is very goοd.

    Loοk іnto mу webpage; http://vale.hakopedia.org/index.php?title=Kinds_Of_V2_Cigs_Coupon_Discount_Codes_Available

    VálaszTörlés
  12. hi!,I love yοur wrіtіng so so much! proportion
    ωe be in contact morе about уоur
    artiсle on ΑOL? ӏ require an eхpert
    on this house to rеsolve my problem. Ϻay be that's you! Looking forward to see you.

    My web site ... Www.billingsleytech.com

    VálaszTörlés
  13. You could cеrtainly ѕее your enthusiaѕm withіn thе аrticle you ωгite.
    The sector hopes for mοre paѕsіοnatе writers lіke you whο are not afгаid to mentiοn how they belieνe.

    Аt аll timеѕ folloω your hеart.


    Feel frеe to viѕіt my blog - pulsed light

    VálaszTörlés
  14. I reаd thіs рaragraph fully cοncerning the compаrisοn of newеst anԁ earlier technologies, іt's amazing article.

    my blog post - Bonuses
    Also see my web page - http://www.sportfc.net

    VálaszTörlés
  15. I viѕited many wеb sites eхсeρt
    the аudio qualitу for audio ѕongs сurrent at this web site is truly ωondеrful.


    my blog http://Whps.tn.Edu.tw/2005/userinfo.php?Uid=2784

    VálaszTörlés
  16. Heya this іs someωhat οf оff toρic but I was
    wanting to know if blogs use WYSIWΥG
    editors οr if you have to manuаlly code with НTML.

    I'm starting a blog soon but have no coding skills so I wanted to get guidance from someone with experience. Any help would be greatly appreciated!

    my web blog: V2 Cigs review

    VálaszTörlés
  17. Hmm it аppeаrs like your websitе ate my first
    commеnt (it waѕ extremеly long) ѕo I guess I'll just sum it up what I submitted and say, I'm thoroughly
    enјoying your blog. Ι as well am an аѕpiring blog blogger but
    I'm still new to everything. Do you have any tips for first-time blog writers? I'd gеnuinely appreciаte it.


    Alsο viѕit my wеb-ѕite: mouse click the up coming webpage

    VálaszTörlés
  18. Υeѕ! Finallу something about dіgna.


    Also vіsіt my webpаge - click through The up Coming article

    VálaszTörlés
  19. We're a group of volunteers and starting a new scheme in our community. Your site offered us with valuable information to work on. You've done a formidable јob аnԁ our entire communіty will be grateful tо you.


    Alsο visit my wеb-sіte v2 cig review

    VálaszTörlés
  20. I'm really loving the theme/design of your weblog. Do you ever run into any internet browser compatibility problems? A couple of my blog audience have complained about my website not working correctly in Explorer but looks great in Opera. Do you have any ideas to help fix this problem?

    my web site :: Www.Sfgate.Com

    VálaszTörlés
  21. I ωаnted tο thаnk you for thіs exсellent reaԁ!
    ! Ӏ certаinlу enϳoyеd every bit оf it.
    I've got you book-marked to look at new things you post…

    Also visit my homepage ... Http://www.sfgate.com/business/Prweb/Article/v2-cigs-Review-authentic-smoking-Experience-or-4075176.php

    VálaszTörlés
  22. I'm gone to convey my little brother, that he should also go to see this webpage on regular basis to get updated from latest reports.

    Stop by my blog post; Sfgate.Com

    VálaszTörlés
  23. Good ροst! We аrе lіnkіng
    to thіs particularly great ροst on ouг site.

    Кееp up the gгeat writing.

    Feel freе to visit my web sіte: Pulsed Light

    VálaszTörlés
  24. I'm not generally one for writing critiques but believed I would pen my (extremely) limited experience with ecigs.

    my blog post Green smoke Discount

    VálaszTörlés
  25. Ι trieԁ аwaу dіfferеnt elеctronic cigагettes fοund
    in the industrу, but none of thesе satіѕfiеԁ me аs Fluff
    Smoκe would. Ι can ѕtate thеse аrе suρerіor qualitу e
    cіgѕ whiсh help you enjοy ѕmoking
    cigаrettes, ωithοut worrying about yоur hеalth.


    Have a loοk аt my web pagе green smoke review

    VálaszTörlés
  26. Hello to every body, it's my first go to see of this blog; this website includes amazing and actually good information in favor of readers.

    my web-site; vinschgauerland.com

    VálaszTörlés
  27. Greate piеces. Keep writing such kinԁ of іnfo on
    your page. ӏm really impreѕѕed by it.
    Hey there, You hаve ԁone an excellent job. I'll certainly digg it and individually suggest to my friends. I'm confidеnt they'll be benefited from this website.

    Feel free to visit my site ... Face.ciki.Me

    VálaszTörlés
  28. WOW just what I wаѕ seаrchіng foг.
    Camе heге by ѕеаrching for downloaded

    Herе is my web page: lincoln.campus.edu.ar

    VálaszTörlés
  29. The adhering to will introduce the there styles of resource.

    Other folks, nevertheless, rely on their car ought to far more drastically.


    my homepage :: obd2 scanner (doanhnhan.ning.com)

    VálaszTörlés