A pedagógia a személyiségfejlődésre (és így az életminőségre) ható tényezők közé jellemzően két elemet sorol be. Ezek: a genetika (avagy a személyiség öröklött, szülőktől, nagyszülőktől stb. hozott elemei) és a környezeti (korai gyermekkorban a szülök, később a kortársak, pedagógusok, aztán a társadalom nagyobb csoportjainak stb.) hatása. Spirituális megközelítésben gyakran felmerül az a kijelentés, hogy az egyén saját életének alakítója. Lefordítva ezt: ha képes megbirkózni öröklött tulajdonságaival és a környezet hatásaival, vagyis élete alakítójává válni, akkor ő már spirituálisan fejlett vagy legalábbis tevékeny lény. Ugyanakkor az ember életében vannak olyan történések, amiket látszólag sem saját felelősségének, sem a környezet hatásának nem lehet betudni. Erre kíván fényt deríteni az alábbi okfejtés.
