Mostanában
többször felmerül ez a szó, különösen olyan eseteknél, amikor a média hullámain
szárnyra kap a rémhír, (ami persze hatalmas hírértékkel bír, ellentétben a
pozitív tudósításokkal). Az ilyen hírekre mindenki hamarabb felkapja a fejét,
akkor lehet szörnyülködni, mert valakit éppen azzal gyanúsítanak, hogy halálra
éheztette a gyerekét, vagy hasonlók, ennek ellenére valójában nem sokat tudunk
magáról a fényevésről.
(Javaslom olvasásra „A lótusz szirmai” első részében megjelent
írásaimat: Rezgésszint, Fényemberek vagyunk és a Minden mindennel összefügg
című fejezeteket)
Azt már évekkel ezelőtt hallottuk, hogy Indiában egy guru 36 éve
fénnyel/energiával táplálkozik, avagy lótuszülésben ül, meditál, és „csak úgy”
létezik. A teste valójában él, de nem kommunikál. Természetesen arra már nincs
lehetősége, hogy a „normális” életbe visszalépjen.
Azért szívesen megnézném, személyesen szeretném látni ezt a gurut…
A böjtölés, vagy a teljes éhezés számunkra sem ismeretlen fogalom, sőt a
vallásokban ma is gyakorolt tevékenység, pl. ha a húsvéti nagyböjtöt említem,
mindenki tudja, miről beszélek.
A böjtölésnek többféle formája is van, ahol leginkább valamelyik étel
kerül tiltólistára, pl. többnyire a hús, de néha a szilárd ételek is
kitilttatnak (lásd léböjt-kúra), vagy éppen mennyiségi korlátozás lép életbe…
Az ősi szent iratokban olvashatunk a szentek aszkétikus életmódjáról,
közülük többen is rövidebb-hosszabb ideig képesek voltak étel-ital nélkül élni,
böjtölni, legfeljebb az oltáriszentséget vették magukhoz, bár a böjt számukra a
legtöbb esetben inkább a mértéktartást jelentette.
Az ma is előfordul, hogy a vallás keretein kívül ráböjtölünk valamire,
amit nagyon szeretnénk elérni, és ha negyvenkét napon keresztül tesszük azt, de
legalább mondjuk hét egymást követő pénteken át, a kívánságunk megvalósul. Ez pedig a belévetett hit miatt
történik meg, nem beszélve arról, hogy e kívánságunk mindenekfelett áll,
egyfolytában a gondolatainkban tartjuk, s iszonyú erős érzelmeket táplálunk
iránta. Ezért valósul meg. A gondolat beindítja a teremtő folyamatot.
De mit jelent a fényevés?
Olybá tűnik, hogy a spiritualizmus terjedésével, vagy inkább az eredendő
önvalónkhoz való visszatéréssel, azt is mondhatnám, a rezgésszint emelkedésével
előtérbe került egy újabb őrület, ami egyre inkább hódít, talán divat lett a
fényevés?
A fényevők úgy vélik, képesek táplálkozás nélkül is létezni.
Vajon tényleg fennmaradhat az anyagi test puszta szellemi táplálékkal?
(Mindazonáltal nem elképzelhetetlen, de erre még később visszatérünk.)
Nézzünk néhány elméletet, melyre bárhol rábukkanunk, ha a témáról
szeretnénk megtudni valamit:
A fényevéshez hasonló hit a hinduizmusban is megjelent, melynek hívei
állítják, nincs szükség ételre, sőt, esetenként még vízre sem, mert az ember
képes pránával, azaz
életerővel táplálkozni.
Valójában az energiatestünk a minket körülvevő mátrix mezőből
táplálkozik. Tudjuk, hogy étel nélkül néhány hétig, ital nélkül néhány napig,
levegő nélkül néhány percig, de e nélkül az energia nélkül csupán néhány
pillanatig élhetünk csak. Vagy netán ez is a megrögzött ego illúziója?
Az Ájurvéda szerint az ember képes a napfényből energiát nyerni. Erre
utal a fényevés szó, ami azt jelenti, hogy a fény a táplálék forrása.
A tudományos közvélemény a fényevést egy potenciálisan halálos
áltudománynak tartja, hiszen sok híve halt már éhen.
A táplálkozástudomány azt állítja, hogy a tartós éhezés kiszáradást és
halált okoz. Utánpótlás hiányában ugyanis a test saját magát emészti fel.
Kiürülnek a glikogénraktárak, leépülnek az izmok, a testzsír, a csontok és
legvégül az idegrendszer.
A fényevők ezzel szemben azt állítják, hogy amikor semmit sem esznek
vagy isznak, testük nem a tartalékokból él.
Ezt legtöbben nem hiszik el, enyhe iróniával nyugtázzák:
„Na, persze, s mikor nem látják, annyit eszik, amennyit nem szégyell.”
Ki tudja bizonyítani, hogy aki azt állítja magáról, fénnyel táplálkozik,
az tényleg azzal, vagy eszik is?
Ismertem egy hölgyet, aki (szerinte) néhány napig fénnyel táplálkozott,
de mondjuk úgy, inkább ráböjtölt valamire. Igencsak emelkedett lett eközben, az
éhezés halál közeli élményekkel ajándékozhat meg, de szépen lefogyott, jártányi
ereje sem sok maradt és csak fokozatosan tért vissza a rendes étkezésre. De
visszatért és ivott is közben! Tehát az nem „rendes” fényevés volt.
Akkor mégis, hogyan képzeljük el gyakorlatban a fényevést?
Azt gondolom, nem érdemes túlzásokba esni. Ha egyszer van anyagi
testünk, nyilván táplálni kell valamilyen anyaggal. S valljuk be, nem sokan
jutnak el arra a szintre, hogy képesek legyenek pusztán a körülöttünk lévő
energiából táplálkozni.
De térjünk csak vissza megint ahhoz, hogy mi az anyag?
Az anyag nagy sűrűségű energia.
„A fizikai testek manifesztációja az információs mezők egy
csodája. A felgyorsított anyag maga az energia, és a lelassult energia
megnyilvánulása az anyag. Az információ maga dönti el, hogy éppen milyen alakot
ölt.”
A fény is kettős természetű, egyszer anyagi részecskéi vannak, máskor
hullám természete van. A kvantumfizika bebizonyította, hogy önmagában az anyag
valójában nem is létezik, mint princípium, hiszen minden energia.
Az anyag meghatározott helyen nem létezik, de tendenciát mutat a
létezésre. Ha az anyagot egyre kisebb és kisebb részre osztjuk, egyszer
csak eltűnik. Úgy tartják, legkisebb anyagi részecske nem létezik, vagyis az
anyag a végtelenségig bontható (bonthatatlan), a hullámtermészetű energia
állóhullámmá alakulva anyagi tulajdonságokat mutat (a hindu tanítások is ezt
állítják).
Az atom különböző energiájú állóhullámokból tevődik össze. Az atomok
molekulákba szerveződhetnek, a molekulák az élő és élettelen anyag
alkotórészei, ami azt jelenti, hogy egy kő, egy virág, egy gépkocsi, egy ház,
sőt az állatok és az ember is állóhullámok többszörösen összetett halmazaiból
áll.
Mitől érezzük az energiacsomagot anyagnak?
A Pauli-féle kizárásos elv magyarázata:
Wolfgang Pauli (1908-1958) osztrák származású svájci fizikus
bebizonyította, hogy egyetlen atomon belül nem létezhet két teljesen egyforma
elektron. Egy bizonyos tulajdonsággal rendelkező elektron kizárja, egy pontosan
ugyanolyan elektron jelenlétét. Így, ha két atom azonos nyilván vannak benne
teljesen azonos elektronok, protonok és neutronok. Érvényre jut a kizárási elv
és az azonos típusú és energiájú állóhullámok anyagi tulajdonságot mutatnak
egymáshoz viszonyítva.
A testünket alkotó anyag és a bennünket körülvevő anyag ugyanaz az
energiafajta. Valahányszor valamit anyagként érzékelünk, összehasonlítunk két
hasonló hullámsávot. Ebből a szempontból az anyag nem más, mint egy viszonylag
széles és összetett hullámsáv, ami állóhullámokból áll, és csak akkor mutat
anyagi tulajdonságokat, amikor ezt a hullámsávot összehasonlítjuk önmagával.
(Balogh Béla "A végső valóság").
A magasabb dimenziók folyamatainak mérése jelenleg emiatt nem
lehetséges. Az általunk érzékelt világ rezgésszámának méréséhez magasabb
rezgésszámú mérőeszközre lenne szükség, mint az anyagi világ rezgésszáma, mert
a mérés egy összehasonlítás és csak akkor lenne mérhető, ha vele azonos
rezgésszámot tudnánk létrehozni, hogy anyagi természetűvé váljon. A fizikai
világban lehetetlen a fizikai világra jellemző rezgésszámnál magasabb
rezgésszámmal rendelkező mérőműszert létrehozni. Ez a paradoxon bizony még
megoldásra vár.
Az anyag tehát, bármennyire is annak érzékeljük, nem szilárd, mert nem
is anyag, Az egész egy olyan folyamat, esemény, történés, melyet a gondolataink által beindult folyamatok hoznak
létre, vagyis pillanatról pillanatra a tudat teremti meg az anyagot. Amit
szilárdnak érzékelünk, azt különböző frekvenciájú energiák harmonikus
összhangja hozza létre.
A tudat a teret érzékelhető anyaggá rendezi. Más szóval az irányított
gondolati energiával teremtünk…
A három sík (test, lélek, szellem) összetartozása olyannyira
szoros, hogy csak a mi korlátolt fizikai elménk részére tűnik külön részeknek.
A test, lélek, szellem nem egymás fölött, alatt- vagy mellett helyezkedik
el, hanem egymást szorosan, szétválaszthatatlanul átszőve létezik. Az ember egy
multidimenzionális lény, amelyből érzékszerveinkkel csupán a fizikai testet
érzékeljük, de azért tudjuk, hogy él ott benn még valaki…
Nos tehát, ha a test-lélek-szellem egymást szorosan,
szétválaszthatatlanul átszőve létezik, akkor elképzelhető, hogy az anyagi
táplálék helyett fénnyel is fenntarthatjuk a létezését, méghozzá azzal az
energiával, aminek a rezgése hasonló lényünk frekvenciájához. Azaz a
tudatunkkal, a gondolatunkkal irányítanunk kellene a minket körülvevő tér
energiáját. Ehhez azonban rezgésszintileg, és szellemileg is elég magas
frekvencián, úgy is mondhatnám, a feltétel nélküli szeretet frekvenciáján
kellene rezegünk.
Vajon hányan értük el ezt a szintet itt a Földön?
Éppen ezért azt gondolom, aki idáig jut, az megérzi önmagától, hogy mire
van szüksége, ezt senki más nem döntheti el helyette, nem erőltetheti rá, és
még önmagát sem erőszakolhatja erre…
Lelki szemeim előtt el tudom képzelni a magas szinten rezgő embert,
amint álló nap meditál és a környező fényből táplálkozik, hiszen mi magunk is
fényből vagyunk. Mert az energia, amiből testünk is felépül, fényt bocsát ki,
hangot ad és illata is van…
Ám ez a lény már eléggé elszakad a fizikai valóság illúziójától…
Vajon, ember-e még az, aki eléri ezt a szintet?
Brátán Erzsébet
