Az ember önkéntelenül is elgondolkodik léte értelmén, keresi az igazságot.
Vajon, mi az az erő, ami mozgatja világunkat? Isten hogyan terel bennünket a létezés mérhetetlen útján? Mi az a hajtó erő, amely vég nélkül hajtja mindennapjaink kerekét?
Minden mozog és változik.
Poláris világunkban, miként vesszük fel az erőket és hatjuk át vele az egész világot? Folyton változó világunk, hová vezet? A jó mellet a rossz rendelkezik-e ugyanolyan fontossággal? A gonoszság léte szükséges-e a változás érdekében?
Megannyi kérdés merül fel még bennünk és talán a választ is magunkba kellene megkeresnünk.
Mert bennünk rejtve él az igazság ismeretének képlete.
Minden egyes ember Isten egy gondolatát fejezi ki, egy üzenet, melyet rajtunk keresztül közöl. Élő hordozói vagyunk a mindenség titkainak. Rajtunk és minden élőlényen keresztül fejeződik ki az isteni gondolat ezer arcának szépsége. Rejtve és világosan az a valami, amit velünk és az összes létezésben megnyilvánulóval kifejezésre kíván juttatni. Minden ember Isten számára egy érték. Legyen az pórias vagy fennkölt. Ami az emberben habitusként megnyilvánul, azzal képviselődik valami, ami mi magunk vagyunk. Önmagunk határait, jellemünk milyenségét, egyáltalán a világban való mozgásunkat teszi lehetővé az emberi jellem sokfélesége.
Bűn, mint olyan, tudjuk-e mi az?
Morális világunk választóvonalának bal oldala, jobb oldala? Mi által hisszük azt, hogy valami bűnnek minősül. Ha nincs zsivány, nem tudjuk mi a lopás és mi hogyan álljunk ehhez a dologhoz. Mi számít lopásnak? Könyvek, etikai eszmefuttatások keltek életre az idők kezdetétől mostanáig, történelmi koronként, más-más színezettel.
Mi által változik a dolgok moralitását átszelő vonal helye?
A mi változásunk, erkölcsösebbé válásunk tolja feljebb, mindig magasabbra? Ugyan, mondhatjuk-e, hogy változásunkkal folyton javulunk, egyre jobbak leszünk és majdan a rossz eltűnik? Ha elérjük erkölcsösségünk csúcsát, akkor honnét fogjuk tudni a jót megítélni, ha nincs viszonyítási alapot adó rossz. Vég nélküli ez a gondolatút.
Isten, akkor mégis mit akar velünk kifejezni, egyáltalán merre terel?
Változásra sarkall. Valóban alakulunk, hisz elhagyunk és felveszünk felénk közvetített gondolatokat.
Mások jellemének láttán elidegenülünk saját tulajdonságainktól, vagy felívódnak bennünk a jónak gondolt tulajdonságok. Új emberi értékeket veszünk fel. A rossz közegben való élés is lehet jócskán jellemromboló. Eljuthatunk a legmagasabb erkölcsösséghez, de akár a legmélyebb pontig is.
Újra itt a kérdés:
Ha kihal a jó és elvész a rossz, mint viszonyítás, ugyan tudatában leszünk-e tiszta jóságunknak, vagy abszolút gonoszságunknak?
Jó és rossz. Úgy tűnik, olyan, mint két egymást kifejező testvér. Egymás váltópárjai nélkül megáll a világ. Nincs mozgás, ahol nincs mozgás, ott nincs élet. Vége mindennek, ez a halál. Jók is rosszak is meghalnak?
Akkor, hol a megígért örök élet és az örök szenvedése a rosszaknak, ha meghal a világ?
Akkor csak a vég nélküli mozgás a lényeg? Hol ilyenné, hol olyanná formálódunk?
Lehet, más logika mentén kellene haladnunk?
Éva 
