Szextársadalom, avagy „Az elemi tévedés apokrif és perverz múzeuma.”

Gondolatok A nemek háborúja, vagy kölcsönös örömszerzés? című könyv elé és mögé

1.

Széljegyzet: Rossz magyar vagyok. Én az egyént, a kiscsoportot, a közösséget kérem számon sorsának alakulásáért és nem a mindenkori hatalmi rendet, melyet ez előbbiek életük és körülményeik alakulásáért felelőssé tesznek, és melyet uralkodni engednek létük felett. Hozzáállásom, témához közelítésem így fordított és éppen ellentmond a társadalom többsége által képviseltnek, ennél fogva társadalomellenes, deviáns, legalábbis jelen viszonyok között, mivel az ősi kultúrák nézeteivel ellenben megegyezik.

Még tavaly lehetett olvasni a Metropol napilap hasábjain a családon belüli erőszak témaköréről. A parlament kevéssel ez után vitázott-e kérdés tekintetében, néhány politikusi megnyilatkozás heves, felháborodott visszhangot keltett a témát követő és e tekintetben megnyilatkozó érintettek körében, a különféle fórumokon többen felemelték hangjukat az elhangzottakkal szembehelyezkedve. A vita a családon belüli erőszak oki tényezőit és az ezekre adható, szükséges, kivitelezhető kormányzati, valamint általános emberi reakciót volt hivatott kikutatni.

A vitából kiindulva – és kellő alapossággal átgondolva a kérdést, egyébként is – világos, hogy a családon belüli erőszakért nem kizárólagosan a modern nő hagyományos női szerepekkel való szembehelyezkedése a felelős, ám a család ellen elkövetett, latens módon érvényre jutó erőszakra vonatkozóan nyilvánvalóan, egyfajta módon számon kérhető.

Herczog Mária szociológus szerint: „A családon belüli erőszak végzettségtől, társadalmi helyzettől függetlenül minden réteget érint. A karrierhez, végzettséghez annyiban lehet köze, ha a bántalmazó számára félelmetes, hogy egyenrangú a másik fél… a legszegényebb országok mellett ott születik a legtöbb gyermek, ahol a nő és a férfi egyenrangú, és a gyermekvállalás nem toloncolja vissza a nőt a konyhába. Ahol egyenlő munkamegosztás van az apa és az anya közt, ahol napközbeni, hétvégi, iskola után ellátás és a családbarát munkavégzés feltétele is kialakult, ott születik sok gyerek.”

Ez a kijelentés sorozat, vagy inkább a vázolt tendencia nem számol több tízezer év emberi hagyományával (de legfőképp a modern piacgazdaság nemek számára állított „láthatatlan” csapdájával)!

A történelem folyamán ugyanis azok a társadalmi rendszerek működtek hosszútávon jól és stabilan, melyekben a férfi és nő egyenlő félként volt jelen, de nem a karrierépítés szempontjából, hanem hagyományos, ösztönös szerepeik ellátása által, kiegészítve egymást, lelki, spirituális és materiális kötelességeiket tekintve. Ettől eltérni csak súlyos történelmi következményekkel lehetett és lehet. Az emberiség története pedig nyomasztó, időről-időre kétségbe ejtőbb állapotokat mutató válságtörténet, melynek alakulása a férfi és a nő viszonyrendszerére alapul.

A pusztán a férfi szerepekért versengő férfi és nő párharca által működtetett társadalom fizikai, mentális és spirituális szinten bukásra ítéltetett – a két létrészre szakadt lélek nem tarthatja fenn létét harc által. Az ilyen a férfiakra természetellenes módon női szerepeket kényszerít, a női szerepkört pedig kilopja a világból, pótolhatatlan hiányt képezve ezzel.

Ahogy a nő a világ lelke, szülő és őrző anyja, úgy a férfi a világ teste és építményének tartóoszlopa. A nő természetes szerepei és lelki felelőssége elhagyásával a világot hagyja magára! A lélek nélkül, anya nélkül maradt világ pedig éppen olyan, mint amilyenben élünk! Nincs oltalmazója, nincs védőszentje.

2.

Látnunk kell, hol tartunk most! A modern társadalmi berendezkedés egyetlen, még érvényben lévő rendezőelve a pénz lett (Müller Péter). Az egyén viselkedésére – legyen akár nő, akár férfi – közvetett, vagy közvetlen módon a pénzvilág irányítóinak szándéka hat. Ebben a helyzetben hiszi azt, hogy önálló, szuverén individuum, aki saját akarata szerint cselekszik, noha viselkedését, tetteit, gondolkodásmódját valójában nem maga választja: beleszületik egy adott gazdasági érdek szerint vezérelt társadalmi közegbe, mely kitűnő alapossággal gondoskodik arról, hogy az érdekterületébe került egyént fel is nevelje a maga számára. Ebben a helyzetben a nő és férfi többé nem más, mint pusztán rendszerépítő elem, funkcióval bíró gazdasági eszköz.

Ahhoz, hogy ennek súlyát megértsük, és a jelen társadalmi berendezkedését átlássuk, fel kell vázolnunk a kialakult helyzet oki tényezőit: A XX. századi feminista mozgalmak, a női egyenjogúság kivívása nagy befolyással bíró pénzemberek egyszerű marketing fogása volt. A kifelé társadalmi megújulásnak tűnő, régi rendet leváltó világesemény valódi célja az új piaci szegmens, a „vérfrissített” fogyasztói bázis kialakítása volt, hiszen a nőket, mint frissen „kitermelt” vásárlói bázist a kereskedelem teremtette meg. A vevőkör frissítése által megjelenhettek a kifejezetten nőknek szánt, ezt a réteget kiszolgáló termékek, így a feminista mozgalmak anyagi támogatása az azt finanszírozó befektetőknek jövedelmező, óriási hasznot hozó vállalkozásnak bizonyult. Jelentős társadalmi előrelépést hosszútávon azonban nem eredményezett, sőt, inkább a visszaesést, a családok felbomlását, az individualizmus térnyerését segítette elő. (Ez a megállapítás az egyes történelmi korokat és társadalmi folyamatokat végigkövetve kielégítően leellenőrizhető, lásd.: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába.) Az idő, mint tényező e helyzetet csak fokozta.

A jelen társadalmi valóságára is igaz, hogy a felnövekvő generációk tagjai generációról-generációra egyre kevésbé ismerik és alkalmazzák a férfi és női szerepmodellek hagyományos szerepköreit, a család, mint társadalmi egység értékét elvetik. Nem alakítanak ki tartós és monogámiára ösztönző kapcsolatokat, nem vállalnak gyermeket, nem értenek a házi és háztáji feladatokhoz. Nemtelenek, szinglik, egyenpolgárok, akik karriert építenek és szolgáltatásokért fizetnek. Kereskedők. Élet- és sorskufárok, irányított fogyasztók.

3.

E gondolatsort fűzi tovább Szatmári Jenő István (vagy jelen esetben J.I. Sathmarajana), aki A nemek háborúja, vagy kölcsönös örömszerzés? című kötetében a fentieket a jelenre és elsősorban a magyar viszonyokra alkalmazva fejti ki a jelenség szociológiai, erkölcsi és biológiai vonatkozásait. Mint a szerző más munkái esetében is sokszor, lehet, hogy itt is az alcím a beszédesebb: Férfi-nő viszony a pénzuralom árnyékában – jelezve a minden körülmények között érvényes meghatározottságot.

Miből indul ki ez a könyv? Röviden: BAJ VAN! A férfival? A nővel? A könyv tanulsága szerint valahol mindkettővel. De mielőtt értekeznénk a kötetről, érdemes a hátlapon található szerzői útmutatást előrebocsátani:

„Könyvünk alcímét kéretik komolyan venni! Nők ne olvassák el! Mert többségük nagyon föl lesz háborodva! Hiszen a könyv szerzője amellett, hogy a nőkért, az ő érdekükben ír, nagyon sok női praktikát, színészkedést, megjátszást leleplez, igen goromba, szókimondó módon. És ezt egy nő sem szereti, hiszen a rejtélyesség, a színjátszás az egyik legfontosabb fegyverük a nemek örök háborújában. Feminista értelmiségi hölgyek pedig kifejezetten háborút fognak indítani a szerző fölkutatására, megbüntetésére, mert az már mégiscsak túlzás, ha valaki úgy védi a nőket, hogy közben a férfiaknak is jogot követel: a szexuális rabság helyett az őszinte partnerség jogát! Itt és most, Magyarországon, a XXI. század elején. Lehet, hogy a szigorúan vallásos emberek is neheztelni fognak a könyvért, mert olyasvalamiről ír szokatlanul őszintén, a szexről, a gyönyörről, ami szerintük sérti a tízparancsolatot…

…Megnyugtatásul: nem nekik íródott mindez. Nem kell elolvasniuk. Viszont sok millió férfi számára igen hasznos »kézikönyv« lehet.”

Nos, miről is szól ez a könyv? Röviden a felső tízezer néhány szerencsés helyzetű, a gazdasági életben befolyásos szereppel bíró tagjának nők számára állított gazdasági kelepcéjéről, melynek következtében a nőtársadalom – tisztán szociológiai megalapozhatósággal – direkt vagy latens prostitúcióra kényszerül, rákényszerítve a férfitársadalom nagyrészét az ezzel járó következmények elviselésére. Mögöttes (hozzátéve, hogy a modern kultúrában elfogadható indokként ezt hozhatjuk fel) okként a biológiai meghatározottság érhető tettem.

A „történet” alapjai a család vonatkozásában: a gazdasági előrejutásában és így életesélyeiben ellehetetlenített nő anyagi gondoskodásra szorul. Mivel fiatal éveiben élni, szórakozni akar és az ehhez szükséges anyagi feltételeket önmaga megteremteni képtelen, a felső tízezer tagjaiból igyekszik magának párt választani, aki által biztonságérzetét és igényeit ki tudja elégíteni. Ez a szintén csupán kalandra, szórakozásra vágyó vagyonos réteg tagjai számára kifizetődő befektetés. De ugyanez a kaszt házasodni bizony nem akar, megunt játékszereit pedig fiatalabbra cseréli. Így a nőnek lassacskán új „fedezeti forrás” után kell néznie és legfőképpen a középkategóriás „ideális férjelölt” szekcióból. Ha jól választ, olyan férfit talál maga mellé, aki nem hagyja el, van elegendő jövedelme ahhoz, hogy a nőnek kényelmes, problémamentes életet biztosítson, ugyanakkor munkája miatt keveset van otthon, lehetőleg nem vágyik gyerekre és egyébként sincsenek nagy igényei, de legfőképpen elfogadja, hogy mindez az „ideális férj”-től elvárható erkölcsi kötelessége. Cserébe a nő hajlandó esetleg neki gyerekeket szülni, kérve vagy kéretlenül nemi életet élni, megházasodni és 2-3 évig kitartani mellette, a válást követően pedig a vagyonelosztásból kivenni a részét. E tartós befektetés után aztán a nő vagy a szingliéletet választja, vagy újabb partnerkapcsolatokba ugrik. Röviden tehát ez a viselkedési modell vázolható a hölgyek oldaláról a gazdaságilag „partiképes” férfiak szekciójára vonatkoztatva, megalapozva ezzel a családi élet ma ismeretes viszonyait.

Igen, ám, de mi érvényes a férfitársadalom fennmaradó, annak többségét képező halmazára, melyet a nők a fentiek okán elutasítanak, figyelmen kívül hagynak? Hogy a szerzőt idézzük: „A többi srác hiába okos, hiába tehetséges, hiába játszik jól hangszeren, ír szép verseket vagy jó sporotló, ha nincs elég pénze, akkor egy-egy nyári  estén még csak-csak szóba jöhet, de hideg őszi-téli éjszakákon már végképp nem. Az ilyenek maradnak azoknak a csúnyácskább lánykáknak, akiknek szintén nincs pénzük (a családjuknak sincs) menő szerelésre, fodrászra, kozmetikusra. Így fiú- és lányoldalról egyaránt hamar »kihullik a férgese…«”

És, hogy mi a szerző reakciója minderre? „Mármost lehet mindezért a nőket hibáztatni, kedves férfitársak, csak minek? Ezt a helyzetet nem ők teremtették, ők csak elfogadják és élnek vele. Velük viszont visszaél az a maroknyi kéjéhes dúsgazdag, aki csúcsszinten a haszonélvezője mindennek.

Az abszolút kárvallott természetesen az összes többi férfi.”

Könnyen előfordulhat, hogy ennél a pontnál pillanatokra, vagy akár percekre is megállunk és elgondolkozunk, vagy egyszerűen csak tanácstalanul elmélázunk.

 A jó hír viszont, az, hogy mint minden hurokból, látszólag ebből is van kiút:

Tanuljunk meg gyönyört okozni és valódi szerelmet adni a nőknek! Ez az egyetlen esélyünk arra, hogy kívánatos nőt magunk mellé köthessünk! – véli a szerző, és ehhez is kíván kulcsot adni könyvével.

A „történet” alapjai az egyén vonatkozásában: Ha a nő boldogulása, előrejutása elősegítése érdekébe nem a családalapítást választja, másként lehet hasznára a felső tízezer kelepcéjének. Szépségét, fizikai adottságait kihasználhatja a média, a szórakoztatóipar, vagy a szexipar területén is. Modellmunkát vállalhat, színészkedhet, újságok címlapján vagy reklámokban szerepelhet, táncolhat, énekelhet, vetkőzhet, neki tetsző összegért kamerák előtt eladhatja bájait, minden megtehet, amit nem szégyell, sőt arra lett szocializálva, hogy ne szégyeljen semmit. A kondicionálás, „szinten tartás” pedig folyamatos. A modern világ és legfőképpen az „ipart” irányító réteg azt üzeni a nőnek: mindent megkaphatsz, ha odaadod magad, és minél többet adsz magadból, annál szabadabb, boldogabb, és persze gazdagabb lehetsz (hogy aztán megvásárolhasd a szintén általunk előállított élvezeti, szépségipari és más szempontból lényeges, „számodra teremtett” cikkeket). Itt tehát ugyanaz működik, mint a családok esetében, csak a célközönség másik oldalát, az erre igényt tartó férfiakat kerülőúton találja meg a „haszonélvező”.

Szerzőnknek erre is van megoldása: „…ne szégyelljünk »konzervatívak« lenni. És fordítsuk vissza az idő kerekét (Úgyis: rossz irányba gördül). Tegyünk azért, elsősorban mi, szexrabszolga férfiak, hogy a gyönyörszerzés maradjon emberi, lehetőleg négyszemközti cselekvés, legyen kölcsönös és főleg piacmentes! Ezzel ugyebár a »haladás csúcsa«, a szabadpiaci verseny ellen lázítunk-lázadunk, de tudunk-e jobbat?”

Azaz, egyfajta erkölcsi, gondolkodásbeli megújulást, vagy inkább visszakanyarodást szorgalmaz a szerző. Hogy a fenti modellek miért működhetnek, arra a válasz viszonylag egyszerű: a férfinak biológiai (és én bízom benne, hogy minden modernitás ellenére, ha látens módon is, de legalább annyira lelki) meghatározottsága alapján kell a nő, a hölgyek pedig egyenjogúságra, partnersége, vagy éppen egyszerűen szabadságra és biztonságra vágynak. Ki-ki a maga módján igyekszik ezt biztosítani jelen társadalmi viszonyok között.

Az eredményt látjuk, tapasztaljuk, érzékeljük. Nem jó ez így. A megoldás mindkét fél részéről nagyobb együttműködési készséget kíván, az egyes nemek képviselőitől pedig egyik oldalról tudni a nőt értően szeretni, másik oldalról visszavenni a szabadosságból és az „önértékesítésből”.

4.

Nő és férfi egymáshoz való visszatalálásának kulcsa jelen helyzetünkben tehát a teremtés, a valódi szerelem és szeretet helyreállítása, a kölcsönös lelki és fizikai gyönyörokozás, valamint a nemek, az élet és a mindenkori erkölcsi értékek irányába mutatott tisztelet és meg nem alkuvás!

 Ha jobban belegondolunk, jobb eszközt a feltétel nélküli szeretetnél egyikünk sem tud. Az embert szeretni kell, s ahogy tudjuk: a nő addig szép, amíg szeretik. Hogy a feltétel nélküli szeretet és az örökké tartó szerelem létezik-e? Igen, létezik. Nem is okvetlen rossz helyen kerestük eddig, talán csak rossz módon.  Hasonló a szülői szeretethez, de mégsem ugyanaz. Hogy honnan fakad, nem tudjuk, de ez nem is érdekes. Egy biztos: lelki társ kell hozzá. Sors-történeti társ, aki nem biztos, hogy a mindennapok legjobb társa, de úgy gondolunk rá, mint a lelkünk másik felére. Ő az, akiről tudomásul vesszük: ha őt bántjuk, olyan, mintha magunkat bántanánk.

E cél megvalósításához a szerző fizikai síkon tesz hozzá. Ami bár önmagában nem teljes, a probléma gyökeréig ható megoldás, de a kezdő lépések megtételében döntő szerepe lehet. Egy elanyagiasodott, materialista felfogású világban ugyanis a fizikai síkról kell és lehet közelíteni a lelki sík felé. Ha férfi és nő megtalálja összhangját a fizikai síkon, lelki helyzetük is automatikusan az emelkedés irányába kezd hatni ezzel esélyt kapva arra, hogy természetes, ösztönös helyzetébe lendüljön, ez pedig hosszútávon a társadalmi viszonyok rendeződését is elősegíti.

Ami mindenképp e kötet javára írható: olvasmányos, gyakorlatias, empatikus anyag. Valóban és kifejezetten a modern idők férfitársadalmához szól. A szexuális élet, a férfi és női nemi viselkedés új keletű és aktuális problémáit tárgyalja sorra egyszerű, követhető magyarázatokkal. Bár a könyv szerzője nem szakavatott nőgyógyász vagy szexuálpszichológus – tapasztalatait körülbelül 400-600 nővel folytatott viszonya alapján írja le –, mégis erősen azt a benyomást kelti, hogy hihetünk neki. Miért? Mert a szerző személyében és írói hozzáállásában itt és most, jelen téma kapcsán érvényre jut minden olyan tulajdonság- és szempont együttes, ami a tapasztalat alapján a hiteles műhöz vezet: saját, átélt tapasztalatok alapján szól (nem elméleti kutatómunkára alapoz), rendelkezik a helyes következtetések levonásához szükséges és elégséges szociológiai hajlammal / beállítódással, szereti a témát (vagyis a nőt és az örömszerzést), rendelkezik a téma szimpatikus és érthető átadásához elengedhetetlen kifejezőkészséggel, nem fűződik érdeke gondolatai hitelességének bizonyításához, és végül, de nem utolsó sorban, pártatlan.

Az anyag szabados stílusa helyenként talán megütközést válthat ki az olvasóból, de azt hiszem annál, ahogy mondja, fontosabb az, amit mond a szerző. Meggyőződésem, hogy meglátásaiból a nők is tanulhatnak, sőt, ha az én javaslatomra hallgat az olvasó, nőként mindenképp elolvassa ezt a könyvet! Főként azért, mert olyan dolgokat tudhat meg önmagáról és saját, szexualitáshoz való viszonyáról, amit eddig talán (és e könyv elolvasása után biztosra veszem, hogy sok esetben) nem tudott.

A szerző saját állítása szerint rendhagyó, hiánypótló könyvet írt és valahol ez igaz is, hiszen e kötetet egy, a maga módján modern kori Don Juan írta, olyasvalaki, akivel a nő nemcsak testét, de lelkét is szívesen megosztja, ez az ember ugyanis megtanult figyelni, befogadni és kinyílni. Leleplezi a férfit és leleplezi a nőt, rávilágít arra, hogy e két princípum mostanra valójában mennyire nem ismeri egymást, mennyire tanácstalan egymással szemben. Vagyis röviden: ha a modern világ szexuális útvesztőjében elveszni érzed magad, és útmutatót keresel: ezt a könyvet keresed!

A könyv olvasata alapján minimum egy határozott benyomás körvonalazódhat bennünk: van még mit tanulnunk egymásról. Hogy még vagy már, az talán csak elméleti szempontból lényeges. Ami fontos: e kötet megszívlelésével itt, a jelenben tehetünk egymásért, férfi és nő viszonyának instant, azonnali rendezéséért. A kétkedőknek pedig a szerző üzen záró soraiban: „Dobd el a könyvet nyugodtan, és írj magad egy újat, egy jobbat, egy mindenre választ adót.”

Megint Műller Pétert kell idéznünk: A modern társadalomban senki se normális és mindenki hazudik. Nem élünk sem isteni, sem emberi mércével mérten hiteles életet. A legújabb generáció tagja nem megvalósít, hanem élvez. Szórakozni kíván, megfeledkezni, megszabadulni, létezni, de az élet leganyagiasabb szintjére süllyedve, felelősség és következetesség nélkül. Az érzékek és az érzékelés, vagyis a maya, az illúzió rabja. Amennyiben eltér eredeti, emelkedett természetétől, annyiban őrült és démoni. Táncol, de már nem a léttel, nem a sorssal, hanem kimondott és kimondatlan komplexusaival, ösztöneivel, a reális valóság torz tükörképére adott reakcióival. A szenvedély és a tudatlanság kötőerői kötik. Megváltásra, megváltódásra vágyik, de elutasítva a kegyelem minden eddig ismert formáját. Az anyag mélyén, a tárgyi világban, az eszközrendszerben keresi a megváltást, ott ahonnan az élet nemcsak, hogy kiszökött, de amelyben nem is volt sose. Ily módon a legtávolabb áll a teremtéstől, a teremtődéstől, a transzformációtól. Nincsen már saját keresztje, sorsának kereke, mintha egyhelyben haladna, a mindennapok illuzórikus időtlenségében forogva. Innen lehet most visszafordulnia, rangjához visszatalálnia. Nem azért mert kell, hanem mert ez kikerülhetetlen erkölcsi kötelesség, elmulasztásának díját pedig önmaga méri magára! A helyzet veszélyes, ugyanis amit az ember ma él, azt már nem egyszerűen csak rákényszerítik, jó ideje elkezdte megtanulni élvezni, és köszöni szépen, egyelőre minden viszontagság ellenére jól van…

Szinay Balázs

Tovább olvasom

„A te akaratod legyen meg…” Popper Péter Pilátus testamentuma című kötetéről

Sajátos és izgalmas vállalkozásra adta a fejét Popper Péter, amikor úgy határozott, hogy megírja a Pilátus testamentumát. A regény a címszereplő nézőpontjából beszéli el Jézus, a zsidó nép, Róma és kettejük (Jézus és Pilátus) viszonyát, egészen a keresztre feszítés történelmi eseményéig. A regényben keveredik a fikció, a szerző megérzése a korabeli eseményekről fellelhető tényszerű, avagy csak félig-meddig elfogadott adatokkal. Ez a keveredés egy újfajta eszmei, ideológiai szintézist párosít ehhez az eseménysorozathoz, helyenként szokatlan, meglepő elemekkel, így válik a regény egy modern felfogásban megalkotott, új Jézus-történetté. A kötet információ anyaga a szerző kivételes felkészültségéről, a szöveg minősége pedig komoly regényírói affinitásról árulkodik.

Tovább olvasom

Don Juan De Marco kiábrándulása

„…A nők használtak, de érzés nélkül, csak úgy, mint a perverzek egy állatot. Te vállat vontál és szeretted őket. S mégis, volt benned valami megszállott, túlzó és könyörtelen, valami halhatatlan, valami torzan fönséges. Igen, barátom, ember voltál, aki emlékezett az igazságra és ki akarta fejezni azt. Tehát művész voltál. Tudom, fütyülsz reá; mégis, így tisztelgek emléked előtt.” (Márai Sándor: Egy halotthoz, részlet)

Tovább olvasom

Hamvasi életmű, de kinek? - Hamvas Béla és „A magyar Hüperion”

Hamvas kötethez jutni ma, a szerző halála után 43 évvel sem egyszerű. A könyvtárak, mintha rejtegetnék az életművet. Alkalomról-alkalomra a raktárból lehet kicsalni egy-egy példányt a sorozatból, de kétszer ugyanazt sosem. Az antikváriumok gyakran az új kiadványokéval megegyező áron, esetenként drágábban árulják a Hamvas köteteket. Az életmű eddig megjelent köteti közül mindegyik egyszerre, egy időben egyetlen könyvesboltban sosem kapható. A kiadó weboldalán keresztül egy-egy kötet megrendelhető azok számára, akik ennek árát képesek és hajlandók megfizetni. Másoknak marad az interneten hivatalos vagy nem hivatalos verzióban elérhető, elektronikus formában megtekinthető vagy letölthető kötetváltozatok valamelyikének, vagy azok részleteinek áttanulmányozása, ha ehhez van elég idejük, türelmük, kitartásuk. Ha ezen a problémán túljutunk, vagy egy pillanatra más irányba fordítjuk tekintetünket, egy újabb sarkalatos kérdéssel találjuk magunkat szembe: Kiknek és kikhez szól ma és általánosan a hamvasi életmű?

Tovább olvasom

„A mágikus és a logikus gondolkodás konfliktusa…” Hamvas Béla: Naplók és jegyzetek

„Kit kell megkeresztelnem magamban? „Mindent tudok már, és nem vagyok az, aki szeretnék lenni?” – egymástól néhány sornyi távolságra feltett kérdések a Naplók és jegyzetek egyik lapján és egyébként visszatérően, többféle változatban a szöveg egészét nézve, sokszor a válaszadás lehetőségét teljesen nyitva hagyva. E kérdések a Naplók és jegyzetek és Hamvas Béla általános léthelyzetének központi kérdései is egyben. Erre mindennél jobban rávilágít az összeállítás. Ugyanis míg a szerző műveiből általában véve egyértelműen kitűnik, hogy az emberiség legfontosabb vallási, bölcseleti, erkölcstani okfejtéseit, a lét és az élet dimenzióinak különbségét, az ember feladatát, sorsának célját kétségtelenül megértette, a világirodalom és a társadalmi rendszerek szellemi hierarchiáját átlátta, egyúttal megértésétől legalább részben elmaradt megvalósítása, ahogy erre jelen esetben és példának okáért a Silentiumban is kitér. Noha ez csak az elemzés szempontjából lehet érdekes, és nem von le semmit ránk hagyott életműve értékéből.

Tovább olvasom

Magyar nyelvű „Bhagavad-gítá” fordítások

I. Bevezetés

„A Bhagavad-gítá szanszkrit nyelvű vallásbölcseleti költemény, a hindu vallás legfontosabb szent könyve. Jelentősége Indiában körülbelül akkora, mint az evangéliumoké Európában.” – szól a Vekerdi Jószef féle magyar fordítás hátlapja.

Részletesebben fogalmazva: A Bhagavad-gítá, vagyis a Magasztos Szózata (vagy Éneke) a világ legolvasottabb olvasmányainak egyike. Eredetét a Mahábhárata című eposzhoz lehet kötni, mivel annak bizonyos fejezeteit jelölik Bhagavad-gíta elnevezéssel. Az indiai hagyomány önálló vallásfilozófiai műként tartja számon. Tartalmának vázát azok a párbeszédekre alapuló kérdésfelvetések és kinyilatkoztatások alkotják, melyeket a hagyomány szerint maga Isten folytatott bizalmas hívével és barátjával, Arjunával. E beszélgetések által a különféle spirituális fejlettségi szinten álló embereknek ajánlott önmegvalósítási utak és folyamatok tematikus számbavétele tárul az olvasó elé, melyeket Isten ajánl, hogy híveit visszavezesse Önmagához és így örök, szeretetteljes kapcsolatuk elérje újra alaptermészetét. E a folyamatokat a mű jógafolyamatoknak nevezi.

Tovább olvasom

„Minden mű történik valahol…” Hamvas Béla: A láthatatlan történet

     Az az ember, aki ma jóleső, tápláló, tartalmas és teljes értékű lelki táplálékra vágyik, bizony könnyen éhen maradhat. Ebben a helyzetben számíthat szinte lakoma értékűnek Hamvas Béla A láthatatlan történet című esszékötete. E kötettel ugyanis jóllakik a társadalomtudós, a költő, a zenekedvelő, a spiritualista és egyébként általában véve minden figyelmes, tudatosan élni akaró ember. „A mű olvasása nem könnyű, a művelt, irodalomértő olvasók értékelni fogják.” – írja Legeza Ilona ismertetőjében. Ám, ahogy az életben egyetlen egyszerű dolog megértése sem könnyű, csak oly módon nehéz ezt a kötetet is értelmezni, mivel ez sem tesz mást, mint amit a Hamvas kötetek általában: az élet legegyszerűbb, de legmagasztosabb igazságairól ír, melyek az ember szeme előtt minduntalan ott hevernek, de meglátásukhoz és megértésükhöz egy olyan közvetítőre van szükség, mint e kötet szerzője.

Tovább olvasom

„A helyesen felfogott élet játék.” Hamvas Béla: A babérligetkönyv

A babérligetkönyv sokkal komolyabb esszégyűjtemény, mint amilyennek első pillantásra tűnik s mint azt a bevezetőként felfogható, címadó esszé alapján sejteni lehet. Hamvas tőle megszokott stílusban maga is alulértékeli a művet, mikor az alapötletet kínáló babérligetben eképp tűnődik, majd pedig így ír: „…könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Újra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el is lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni. A szobában, itthon, vagy a könyvtárban semmit sem fog érni. Olvasása nem is ajánlatos. Csak fűszeres babérlevegővel élvezhető. Legjobb kávé után, amikor az ember nyugvószékben hever, illatos cigarettát szív, elolvasva belőle másfél lapot s utána édesen szundikál, mialatt a sirályok a kék víz fölött keringenek…”

Tovább olvasom

A szalmakutyákról és a bizalom megszerzésének manipulálhatóságáról – kommentár Lin-csi 77. beszélgetéséhez

Vannak olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni az érvelés hagyományos eszközeivel, a vitázás még építő jellegű, kultúrált formájában. Velük beszélni olyan, mintha a falnak beszélne az ember. Megvan a saját vélt igazságuk, tántoríthatatlan véleménnyel bírnak mindenről. Szeretnek tetszelegni az igaz és becsületes ember, valamint az áldozat szerepében. Csak azt fogadják el, ha dicsérik őket, persze mindig toleránsnak, nyitottnak és elfogadónak mutatják magukat. Róluk szól e példázat és a kommentár.

Tovább olvasom

A szeretet céljáról és a végtelenség céltalan egyensúlyáról

Ha létezik egy végtelen egyensúly, akkor van-e célja a szeretet létezésének? Hiszen ami vég nélküli, az nem szolgálhat egy végcélt. Ezek alapján tehát a szeretet vagy végtelen és nincs célja, vagy éppenséggel van célja, de ez esetben véges. Amennyiben viszont nincsen célja, vajon miért akarunk tárgyat keresni számára, tehát célt találni neki, mely cél az előzőekből következően a múlandóságot vonja maga után? Vajon ragaszkodunk-e a múlandóság melankóliájához, vagy éppen csak nem tudunk mit kezdeni a szeretettel?

Tovább olvasom

A hinduizmus vallásfilozófiai irodalma az időszámításunk előtti (és a mostani) időkben

 

„A történet előtti őskor szellemének őre India szent könyve: a Véda.” – Hamvas Béla

Hamvas Béla fenti állítása egyáltalán nem nevezhető túlzásnak. A védikus irodalom e korra ajánlott könyveinek elolvasása után sehol sem találtam olyan irodalmat, ami ehhez képest újat mutatott volna. Maximum legfeljebb kiegészítő irodalmat, mely egy adott, a védikus irodalomban megemlített tézis teljesebb körvonalazásához járul hozzá, ugyanakkor több esetben annyira szimbolikus, hogy kevéssé érthető, értelmezhető így pedig csak feltételesen hasznos. A védikus irodalom Kali korra szánt irodalma rendkívül egyértelmű és magas szintű. Így szintén igaz az egyik védikus eposz, a Mahábhárata állítása is, miszerint, ami ebben a könyvben nem található meg a világról, az nem is létezik. Jelentősége pedig abban áll, amire Hamvas rendkívül lényeglátóan érzett rá: „A Véda egyedülálló feladata, hogy felébreszt, éberséget hoz és ébren tart.” A gondolatot annyival ki lehet egészíteni, hogy a Védák nem pusztán India történetét beszélik el, hanem a világtörténelemről szólnak, illetve nem bevezetnek az önmegvalósításba, hanem annak legmagasabb szintjéig kalauzolnak.

Tovább olvasom

Mesteri nációk

 

Csak a védikus hagyomány Isten tíz, közvetlen, evilági megjelenését tartja számon. A közvetetett megtestesülések száma pedig egyenesen végtelen. Ezek a megtestesült alakok átszövik az emberiség történetének időtengelyét és a teremtés világait is egyben. Az univerzumban folyamatos átjárás van. A keresztény hagyomány szintén hemzseg az újra testet öltött mesterektől és prófétáktól, éppen úgy, ahogy az egyiptomi kultúra is és minden olyan, melynek hiedelemvilágában a reinkarnáció gondolata szerepel (éppcsak nincs olyan melyben ne szerepelne). A magyar üdvtörténet egésze újra és újra megjelenő mágus-, vagy papkirályokról, mesterekről, táltosokról számol be. Az újraszületések, vagy testetöltések számának vége-hossza nincs. Egészen a létezés legmagasabb irányítási szintjétől kezdve az alacsonyabb irányítási szintekig, a részleges inkarnációk, vagy mesterek szintjéig évezredek óta tartó, egész pontosan a teremtés kezdetétől fennálló vándorlás zajlik egyik világból a másikba. És akkor az átlagos élőlények vándorlásáról nem is beszéltünk. Az inkarnáció szó egészen pontosan megvilágítja azt, hogy itt nem néhány lélek mozgásáról lehet beszélni, hiszen az inkarnációban benne rejlik a náció szó, mely nemzetséget jelent. A felsőbb bolygókon élő fejlettebb élőlények és mesterek tehát nemzettséget alkotnak. A ráció, vagyis a józan ész, ésszerűség és célszerűség nációját. 

Tovább olvasom

József Attila küldetése, élete, költészete az Attilaság szellemének szemszögéből

Az alábbi jegyzet Szántai Lajos művelődéstörténész előadásai alapján igyekszik József Attila jelenségéről és munkásságáról egy olyan összefoglalót adni, melyhez hasonlót idáig még sehol sem olvashattunk, és mely ténylegesen méltó rangjára emeli a költőt. A beszámoló különlegessége abban rejlik, hogy József Attilát nemcsak, mint egyszerű költőt, hanem mint megváltói szerepkörben, meghatározott küldetéssel leszületett és az ősi magyar szellemkincset ápolni, közvetíteni hivatott embert mutatja be. A lentebb olvasható tények tényleges befogadásához meg kell próbálnunk megérteni és elfogadni, hogy az, ami itt, a Földön megtörténik, egy magasabb szintű működés leképeződése, illetve minden itt történő jelentségnek nemcsak felszíni, hanem szimbolikus jelentéstartalma is van.

Tovább olvasom

Illig-Weissgerber: Magyarok a kitalált középkorban

A Magyarok a kitalált középkorban című kötetben Heribert Illig és Klaus Weissgerber az un. kitalált középkor – vagy máshogy –, a fantomkorszak elméletét – mely szerint 297 év csupán utólagosan, a történelemi tények meghamisításával lett hozzáírva a kora középkor történetéhez – igyekszik alkalmazni a Kárpát-medence történetének vizsgálata közben. Ehhez a szerzőpáros a legfontosabb forrásokon kívül áttekinti a numizimatikai leletanyagot és az összes lényeges, fellelhető tudományos irodalmat. A vizsgálat tanulsága szerint a fantomkorszak a magyarság történetét sem kerülte el, s az elmélet értelmében a honfoglalás valójában 600 körül zajlott le, a hivatalosan elfogadott 896-s évszámmal szemben. Mivel a számunkra is érdekes, tulajdonképpeni konzekvencia nagyjából ennyi, alább inkább a könyv szerkezetét elemezzük, ám eközben azért kitérünk a tartalom érdekesebb, fontosabb elemeire is.

Tovább olvasom

Önátadás

„A te akaratod legyen meg és ne az enyém” – ebben az egy mondatban egyesült a világtörténet vallási és világi erkölcsiségének lényege és kulcsa. Ezt az egyedüli olyan mondat, amit, ha akár spirituálisan, akár pusztán etikailag értelmezünk, nem mutatkozik különbség, ugyanis az önátadás eredménye mindkét esetben ugyanaz lesz: kegyelem, megváltottság. 

Tovább olvasom

Hamvas Béla: Scientia Sacra

-->

Az ember hajlamos arra, hogy mindent túlírjon, újraírjon, leírjon, felülírjon, átírjon stb. Egyszerűen szólva tehát grafomániában szenved. Hogy pontosan miért, azt lehet pusztán találgatni finoman, köntörfalazva, vagy ki is lehet mondani nemes egyszerűséggel, konkrétan, hidegvérrel, őszintén. Már az ötezer évvel ez előtt keletkezett Srímad Bhágavatam című hindu vallásfilozófiai írás így nyilatkozik bevezető fejezetében önmagáról.”…e Bhágavata Purána a legfelsőbb igazságot tárja fel…Mi szükség hát más írásra?” – aki pedig olvasta és megértette ezt az írást, az tudja, hogy ebben nincsen semmiféle túlzás. Éppen ezért, amikor az ember néha elgondolkozik, sehogy sem érti, hogy ha már a történelem elején megszülettek az ilyen és ehhez hasonló jellegű írások, mi szükség volt a többire? Hiszen épülni ezekből is tökéletesen lehetett és lehet, amely irodalmat pedig nem lehet épülésre használni, az az embernek miféle hasznára válik? Hamvas erre egyszerűen válaszol a Scientia Sacrában: semmifélére, ám az eredeti helyzetéről megfeledkezett, individualista jellem szükségét érzi annak, hogy a kollektivizmus helyett énjét a középpontba helyezze és személyes, egyéni igazságának lenyomatát az abszolútúm ellenében görcsös meggyőződéssel közreadja. 

Tovább olvasom

Az idő

Az időnek mindent egybevéve, mindösszesen egyetlen haszna van: múlásának köszönhetően, az ember képes és hajlandó lesz általa eljutni annak belátásához, hogy az életben csupán két értelmes és hasznos elfoglaltság van, a meditáció és az olvasás. A józan és körültekintő ember számára nincs hasznosabb felkiáltás, minthogy – Olvasni, olvasni, olvasni! Legpontosabban kognitív, vagyis megismerő tevékenységet végezni. A felelős emberre ráolvasva pedig ez így hangzik: – Gnoti se auton, vagyis „ismerd meg önmagad!” Az idő nem ismer kivételt és pardont e vonatkozásban. Az ember folyton időt akar nyerni, ennek viszont egyetlen eszköze az, ha a rendelkezésre állót, időtlen dolgokra fordítja. Meditáció alatt pedig szélesebb értelemben vett lelki gyakorlatot értünk, még pontosabb: vallásos gyakorlatot. Vallás pedig az, ami az egyént összekapcsolja az istenivel, az egyénit a mindenséggel. Megint más kérdés, hogy mit értünk itt isteni alatt, az azonban mindenképp megállapítható, hogy nem valami természetfelettit, hanem kizárólag valami természeteset. Ami belőlünk (is) fakad, ugyanis nem állhat létünk természetén felül. 

Tovább olvasom

Az emberiség fáklyavivői

Csodák márpedig vannak, sőt történtek az elmúlt száz, kétszáz, ötszáz évben is, csak a tájékozatlan és rosszhiszemű, modern kultúrán nevelkedett világpolgár hajlamos azt hinni vagy inkább meggyőződéssel vallani, hogy a Biblia és Jézus óta nem születtek megváltók, nem voltak példátlan gyógyítók, különleges képességekkel bíró szentek, csodatévők, csupán azért, mert ő nem tud ezekről. Hát bizony a történelem erre az elejétől a végéig teljes egészében rácáfol!

Tovább olvasom

K.S.A - Kronológikus Spirituális Adattár

Ezt eredetileg egy cikknek, cikksorozatnak szántam, de praktikusabb volt a témának egy külön weblapot létrehozni, ahol a vonatkozó tartalmak, adatok a kategorizálásnak köszönhetően átláthatóbbak, hozzáférhetőbbek bárki számára. A K.S.A lényege:

Az oldal elsődleges célja, hogy felsorolásszerűen bemutassa a történelem során élt fontosabb spirituális mesterek, szellemi tanítók, szent királyok stb. működésének idejét, helyét időrendi sorrendben. Munkásságuk terjedelmes kifejtése nem célja az oldalnak, ennek ellenére lehetséges, hogy a későbbiekben ilyen jelegű információkkal is ki lesz egészítve a tartalom....

Tovább olvasom

Cselekvő szútra - I. rész

A tanú és a cselekvő

1.

A lélek pusztán tanú, nem hajt végre tetteket.

2.

Az élőlény test és lélek. A test (a finom fizikai és a durva fizikai) a tettek végrehajtója.

3.

A testi szint további két összetevőre bontható: a finom fizikai, vagy szellemtestre, valamint a durva fizikai, vagy anyagi testre.

4.

A finomfizikai test további három részre osztható: az elmére, az intelligenciára és a (hamis) egora.

Tovább olvasom