2011. szeptember 25., vasárnap
„Minden mű történik valahol…” Hamvas Béla: A láthatatlan történet
Az az ember, aki ma jóleső, tápláló, tartalmas és teljes értékű lelki táplálékra vágyik, bizony könnyen éhen maradhat. Ebben a helyzetben számíthat szinte lakoma értékűnek Hamvas Béla A láthatatlan történet című esszékötete. E kötettel ugyanis jóllakik a társadalomtudós, a költő, a zenekedvelő, a spiritualista és egyébként általában véve minden figyelmes, tudatosan élni akaró ember. „A mű olvasása nem könnyű, a művelt, irodalomértő olvasók értékelni fogják.” – írja Legeza Ilona ismertetőjében. Ám, ahogy az életben egyetlen egyszerű dolog megértése sem könnyű, csak oly módon nehéz ezt a kötetet is értelmezni, mivel ez sem tesz mást, mint amit a Hamvas kötetek általában: az élet legegyszerűbb, de legmagasztosabb igazságairól ír, melyek az ember szeme előtt minduntalan ott hevernek, de meglátásukhoz és megértésükhöz egy olyan közvetítőre van szükség, mint e kötet szerzője.
2011. május 12., csütörtök
Fontos változások az oldallal kapcsolatban!
Kedves Olvasók!
Sajnos elsősorban időhiány miatt a szerzői alapcsapat és a szerkesztő ennek az oldalnak a gondozását a továbbiakban nem tudja vállalni. Ennek okán a magazin oldala a továbbiakban nem fog frissülni. Az ide állandó és olvasói szerzők által beküldött és korábban feltöltött írások egy része át fog kerülni a Comitatus irodalmi folyóirat oldalára, illetve az állandó szerzők ott folytatják a publikálást. A Comitatus folyóirat webcíme, külön kiírva: www.comitatusfolyoirat.blogspot.com
A JELEN-LÉT almenüre kattintva az ide tartozó írásokat meg lehet tekinteni.
A JELEN-LÉT almenüre kattintva az ide tartozó írásokat meg lehet tekinteni.
Köszönjük szépen az eddigi figyelmet, reméljük, a megújult működési rend ellenére a továbbiakban is velünk tartotok!:)
2011. május 1., vasárnap
„A helyesen felfogott élet játék.” Hamvas Béla: A babérligetkönyv
A babérligetkönyv sokkal komolyabb esszégyűjtemény, mint amilyennek első pillantásra tűnik s mint azt a bevezetőként felfogható, címadó esszé alapján sejteni lehet. Hamvas tőle megszokott stílusban maga is alulértékeli a művet, mikor az alapötletet kínáló babérligetben eképp tűnődik, majd pedig így ír: „…könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Újra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el is lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni. A szobában, itthon, vagy a könyvtárban semmit sem fog érni. Olvasása nem is ajánlatos. Csak fűszeres babérlevegővel élvezhető. Legjobb kávé után, amikor az ember nyugvószékben hever, illatos cigarettát szív, elolvasva belőle másfél lapot s utána édesen szundikál, mialatt a sirályok a kék víz fölött keringenek…”
Rezgésszint - 1. rész
Régebben jóformán hallani sem lehetett, mostanában pedig már a vízcsapból is ez a kifejezés folyik, és persze nemcsak fizika órán…
A hétköznapi emberek néha tétován csóválják a fejüket, rálegyintenek, miközben fogalmuk sincs, miről szól, mit jelent valójában. Jómagam is kerestem a válaszokat, amik sorra érkeztek, mert ha az ember felteszi a kérdést, megérkezik a felelet.
A „Fényemberek vagyunk” című írásomban bővebben kifejtettem, miből állunk mi, akár az egész világegyetem, és a hologram-illúzió valónak vélt világunk.
Fogság és Szabadság - A Szív Országa a Lélek Gazdagsága
Érzelmeink viharos tengerén mi magunk vagyunk a tenger, a csónak, az evező, mi uraljuk a szelet, s váltjuk az időt jóvá, vagy rosszá fölöttünk. Ha új kapuk nyílnak számunkra, ami mögött a szabadság fényként csillan, óhatatlan erővel törünk előre, hogy ezt magunkénak tudhassuk. De vajon képesek vagyunk-e élni (és megtartani) a szabadság adta lehetőséggel, vagy eddigi gondjaink, kudarcaink, mélyben hánykolódó, s még felszínre nem tört érzelmeink a kinyíló rését mind szűkebbé váltják, s hiába szaladunk felé, az egyre messzebbre távolodik, akár egy rossz álom. Nem értjük, mit rontunk el, hisz úgy vágytuk már ezt. Akartuk. Egyre csak magunk válunk úszó hajónk nehezékévé, hiába kormányzunk, evezünk, az irány minduntalan másfelé fordul, csónakunk süllyed. Hánykolódik az egyre viharosabbá vált tengeren. Pedig a megoldás nem is olyan nehéz. Egyszerűen annyira akarjuk, hogy akaratunk vet gátat a szabadság elérésének. Biztosítékokat akarunk, ha már elértük és a miénk, az már úgy is maradjon. Ezernyi kérdést teszünk föl, pedig a válaszok rég előttünk hevernek. Hitetlenkedünk, ingadozunk, vajon miénk lehet-e, érhet-e bennünket ekkora szerencse. S amint a kétség felmerül, az előttünk felnyíló lehetőség a végtelenbe távolodik. Lassanként elveszni látjuk, pedig a Jószerencsénk nem hiába sodorta elénk. Nem kellene mást csinálni, csak hittel, hogy jó lesz számunkra, átgyalogolni azon a kitárt kapun. Meglátni a felcsillanó sugarakat, s egyszerűen megfürödni benne, hagyni, hogy szívünket áthassa és betöltse. Nem kapaszkodunk, nem irányítunk, nem sodródunk, nincs akarat, csak elfogadás. Elfogadás, hogy számunkra ezt így adódott. Ki tudja, hány lehetőséget kapunk még, ha ezzel az egyel is képtelenek vagyunk helyesen élni, ha nem hagyjuk magunknak a csodát megélni. Az életünkben megmutatkozó és kitáruló csodák mindig ajándékok. Legyen akár a legkisebb, vagy a legnagyobb, mivel eddig találkoztunk. Szívünket szinte túlfeszíti a túlcsorduló öröm…..
2011. április 18., hétfő
Angyal rituálé
Olvastam Eckard Strohm Atlantisz angyalai című könyvét.
Elmentünk Dobogókőre, egy hotel udvarán várakoztunk, amíg felkészültek a rituáléra az esszénus papok és mesterek, akik csillag alakzatban, 144 –en álltak 6x3-as sorokban, esszénus papi ruhában. Középen maga Eckard Strohm ült egy széken, jobbján, és balján szintén egy- egy főpap. Ők hárman közvetítették az angyalok erejét.
A betegek hosszú, tömött sorban várakoztak. Előre mentek a rokkantak, a gyerekek, a legbetegebbek. Mi is beálltunk a sorba, egészen elől voltunk, mégis több mint 3 órát vártunk, mire sorra kerültünk.
A sorban várakozva többen mondták, hogy érzik az erőt, az energiát. Én irigykedtem egy kicsit, mert én is akartam érezni valamit, de nem éreztem semmit, vagy nem tudtam, hogy mi az. Furcsa, megmagyarázhatatlan izgalommal vártuk a sorunkat, vajon milyen lesz?
Szabadulás
Az ember gyerekkorából igazán sok önkorlátozó hiedelmet, bűntudatot, félelmet hoz, amit aztán szinte észrevétlenül beleépít további életébe. Építőkővé válik. Csak épül az a ház, mind több hamis kővel kirakva. Mikor pedig felnőttként feltűnik egy-egy probléma, nem győzünk csodálkozni, s rettentő erővel a gyökerekig leásni, mi is lehet a majdan terhünkké váló, kiváltó ok. Válaszainkat egyaránt meglelhetjük ébren és az álomvilágban, csak figyeljünk belső hangunkra, képi világunkra, kibomló szimbólumrendszerünkre. Olvassunk a magunk írta sorok között. A segítség mindig ott van. Rajtunk áll, észrevesszük-e, vagy sem.
2011. április 17., vasárnap
A szalmakutyákról és a bizalom megszerzésének manipulálhatóságáról – kommentár Lin-csi 77. beszélgetéséhez
Vannak olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni az érvelés hagyományos eszközeivel, a vitázás még építő jellegű, kultúrált formájában. Velük beszélni olyan, mintha a falnak beszélne az ember. Megvan a saját vélt igazságuk, tántoríthatatlan véleménnyel bírnak mindenről. Szeretnek tetszelegni az igaz és becsületes ember, valamint az áldozat szerepében. Csak azt fogadják el, ha dicsérik őket, persze mindig toleránsnak, nyitottnak és elfogadónak mutatják magukat. Róluk szól e példázat és a kommentár.
A jövő titkai
Amikor egy kisbabát ringatsz a kezedben, a jövőre hangolódsz. Ebben a folytonos mozgásban – amelyben egyáltalán az idő létezik – te már a múlt felé hátrálsz, miközben a jövőt (a kisbabát) ringatod. A jövő záloga a kezedben van. Mit fog tenni ő, és mit teszel te? A legfőbb kérdés pedig: Mi a történések értelme? Egyáltalán, lehet-e bármiféle „értelmet” keresni, ha az aki keresi, teljesen kiszolgáltatott? Hogyan lehet a jövőt tervezni úgy, hogy nem vagyunk teljesen tisztában sem a múlttal, sem a jelennel? Ha nem látjuk a fától az erdőt, magunk is apró facsemeték vagyunk. Csak a legmagasabbra növő fák képesek rálátni az alattuk lévő rengetegre. A tudat, hogy alant az élet tobzódik, de „nekem” rálátásom van erre, emelkedetté tesz. Lerázok magamról mindent, ami aláhúz, bánt, keserít, elbátortalanít... Csak az Egészet látom. Csak az Egész alakulása visz tovább a jövőbe. Bár része vagyok magam is a folyamatnak, nem tehetek ellene. Sokan megpróbálják, de ez mindig visszaüt, és elég keményen... Akik bombákat gyártanak, bomba által vesznek el...
Akik szeretetet mímelnek, a gyűlölet haragosai által vesznek el.
Kus és Nimrud nyomában
Kus és Nimród után kutatva sokkal több minden tárult fel előttem, mint azt korábban sejtettem; például a Nap két minősége, az Istenek és a földi királyok eredete, mindez a rájuk alkalmazott jelzőkből és szimbólumokból bontakozott ki.
Kompromisszum
A kompromisszum azt jelenti, hogy megalkuvás valami fölött, hogy mindkét félnek jó legyen. Addig és ott kell, amíg és ott, ahol nincs elfogadás. Tiszta röhej, hogy ott menjek bele kompromisszumba, ahol én odaadom magam. Viszont, ha valóban odaadom magam, akkor számomra nem kompromisszum. Csak személyes felelősség van. Akkor, csak az él kompromisszumban, aki csak így tudja elfogadni, hogy legyen még gyermek pl., vagy, aki nem lát normálisan. Csak az él kompromisszumban, akinek az élet normális történései csak így elfogadhatóak. Legyen neki, ahogy akarja. Hát persze! Ha akarja, legyen neki úgy. Nem lehet senkit megmenteni, aki el akar pusztulni! Nem lehet semmit erőltetni, hagyni kell, hogy éljen amiben akar.
2011. április 11., hétfő
A szeretet céljáról és a végtelenség céltalan egyensúlyáról
Ha létezik egy végtelen egyensúly, akkor van-e célja a szeretet létezésének? Hiszen ami vég nélküli, az nem szolgálhat egy végcélt. Ezek alapján tehát a szeretet vagy végtelen és nincs célja, vagy éppenséggel van célja, de ez esetben véges. Amennyiben viszont nincsen célja, vajon miért akarunk tárgyat keresni számára, tehát célt találni neki, mely cél az előzőekből következően a múlandóságot vonja maga után? Vajon ragaszkodunk-e a múlandóság melankóliájához, vagy éppen csak nem tudunk mit kezdeni a szeretettel?
Miért feltűnő az ember meztelen?
Egyik nap a fiam bokszer alsóban sétált a lakásban, nem bírtam nézni, rászóltam.
– Vegyél már fel valamit!
– Miért? Nem vagyok meztelen! – méltatlankodott.
– Akkor is! – kötözködtem.
– Nem értem! – csóválta fejét.
– Nem illik így mászkálni, főleg nem a konyhában! – szögeztem le.
– Én ezt nem értem! Anyuci! Áruld el nekem, miért feltűnő az ember meztelen? Nézd meg az állatokat, hogyan közlekednek, mennek az utcán, és egyébként is, ők egyáltalán nem látszanak meztelennek!
– Ez igaz…
2011. április 4., hétfő
A hinduizmus vallásfilozófiai irodalma az időszámításunk előtti (és a mostani) időkben
„A történet előtti őskor szellemének őre India szent könyve: a Véda.” – Hamvas Béla
Hamvas Béla fenti állítása egyáltalán nem nevezhető túlzásnak. A védikus irodalom e korra ajánlott könyveinek elolvasása után sehol sem találtam olyan irodalmat, ami ehhez képest újat mutatott volna. Maximum legfeljebb kiegészítő irodalmat, mely egy adott, a védikus irodalomban megemlített tézis teljesebb körvonalazásához járul hozzá, ugyanakkor több esetben annyira szimbolikus, hogy kevéssé érthető, értelmezhető így pedig csak feltételesen hasznos. A védikus irodalom Kali korra szánt irodalma rendkívül egyértelmű és magas szintű. Így szintén igaz az egyik védikus eposz, a Mahábhárata állítása is, miszerint, ami ebben a könyvben nem található meg a világról, az nem is létezik. Jelentősége pedig abban áll, amire Hamvas rendkívül lényeglátóan érzett rá: „A Véda egyedülálló feladata, hogy felébreszt, éberséget hoz és ébren tart.” A gondolatot annyival ki lehet egészíteni, hogy a Védák nem pusztán India történetét beszélik el, hanem a világtörténelemről szólnak, illetve nem bevezetnek az önmegvalósításba, hanem annak legmagasabb szintjéig kalauzolnak.
Mester & tanítvány
„Ha készen áll a tanítvány, megérkezik az alkalmas mester!”
Mondja egy bölcs mondás…
Hittem én ebben a mesterben, de mindig csak másoknál, magamra vonatkozóan nem hittem valósnak. Igen, mindenki más szép, mindenki más jó, mindenki másnak pont olyannak kell lennie, amilyen, ez alól egyedül én vagyok kivétel! Nekem nem így kellene kinéznem, engem nem szeret senki, nekem biztosan nincs mesterem, én nem vagyok méltó erre…
2011. március 29., kedd
Mesteri nációk
Csak a védikus hagyomány Isten tíz, közvetlen, evilági megjelenését tartja számon. A közvetetett megtestesülések száma pedig egyenesen végtelen. Ezek a megtestesült alakok átszövik az emberiség történetének időtengelyét és a teremtés világait is egyben. Az univerzumban folyamatos átjárás van. A keresztény hagyomány szintén hemzseg az újra testet öltött mesterektől és prófétáktól, éppen úgy, ahogy az egyiptomi kultúra is és minden olyan, melynek hiedelemvilágában a reinkarnáció gondolata szerepel (éppcsak nincs olyan melyben ne szerepelne). A magyar üdvtörténet egésze újra és újra megjelenő mágus-, vagy papkirályokról, mesterekről, táltosokról számol be. Az újraszületések, vagy testetöltések számának vége-hossza nincs. Egészen a létezés legmagasabb irányítási szintjétől kezdve az alacsonyabb irányítási szintekig, a részleges inkarnációk, vagy mesterek szintjéig évezredek óta tartó, egész pontosan a teremtés kezdetétől fennálló vándorlás zajlik egyik világból a másikba. És akkor az átlagos élőlények vándorlásáról nem is beszéltünk. Az inkarnáció szó egészen pontosan megvilágítja azt, hogy itt nem néhány lélek mozgásáról lehet beszélni, hiszen az inkarnációban benne rejlik a náció szó, mely nemzetséget jelent. A felsőbb bolygókon élő fejlettebb élőlények és mesterek tehát nemzettséget alkotnak. A ráció, vagyis a józan ész, ésszerűség és célszerűség nációját.
Bűn, büntetés, megbocsájtás
Mivel az idő kezdete óta itt keringünk már ég és föld közt a létezésben, hol testet öltve, hol pedig alaktalanul, így bőven adódott lehetőségünk bűnt elkövetni magunk, mások és még a Fönnebbvalónk ellenében is. Hiszem, hogy utunkról imitt-amott letérve elfordulunk a Forrástól, ami bennünk és kapcsolatunkban szakadást hoz. Bolyongásunk, számkivetettségünk a létezésben csak nem lehet hiábavaló. Egyaránt megtapasztalás ez is. Részünkké vált, miért vetnénk ki magunkból, ha már úgy volt, ahogy. Megjártuk a magasat és a mélyet, éltünk félelemben, megtudtuk mi a szeretet fénye és tündöklése szívünkben. Harcoltunk, küzdöttünk, elestünk, majd ismét talpra álltunk. Vétkeinknek egészen bizonyosan szép számban gyülekeznek már. Van, ami felsejlik előttünk, s vannak, amit mások olvasnak ránk bűneinkként, akár ebből az életből, akár egy másikból. Most sem cselekedhetünk másként, mint figyelemmel élünk, bennünk a jobbító szándék dolgozik. Igyekszünk vétkeik terhét letenni és bűnbocsánatot nyerni. Ha már oly nyomasztó a súly, hogy úgy véljük, nem bírunk vele, felajánljuk magunkból, hogy megbocsátásra találjunk egy magasabb „fórumon”.
Szintek
Az emberek többsége csak arról beszél, hogy felfelé kell lépni, a felsőbb szinteket kell elérni. És csak ritkán említik azt, van lefelé is, vannak alsóbb szintek is. Ha már erre az útra szánjuk el magunkat, a lenti dolgok megismerése, uralása, ugyanolyan fontos, mint a fenti dolgoké, vagy még az is lehet, hogy fontosabb.
Ember vagy! / Ember vagy?
„Téves elképzelés, hogy a költők formára is másféle emberek, mint a többiek, akadhatnak a hétköznapi emberek között is költői lelkek, álmodozóbbak, mint akárhány híres költő. Annyi csak a különbség, hogy a költőnek erősebb és termékenyebb az emlékező tehetsége, gondolatait és érzéseit meg tudja őrizni addig, amíg szavakkal testet nem ad nekik. Három dolog kell ahhoz, hogy valaki költő legyen: értelem, képzelet, és érzelem.”
/H. C. Andersen/
