„Ha készen áll a tanítvány, megérkezik az alkalmas mester!”
Mondja egy bölcs mondás…
Hittem én ebben a mesterben, de mindig csak másoknál, magamra vonatkozóan nem hittem valósnak. Igen, mindenki más szép, mindenki más jó, mindenki másnak pont olyannak kell lennie, amilyen, ez alól egyedül én vagyok kivétel! Nekem nem így kellene kinéznem, engem nem szeret senki, nekem biztosan nincs mesterem, én nem vagyok méltó erre…
Az élet viharos fordulatai utamba sodortak egy nagyon kedves barátnőt, akinek az életem további részét köszönhetem. Ő lett az őrangyalom, a tanítóm, a mesterem??? – Akkor először kezdtem hinni a mester és tanítványa mesében…
Barátnők vagyunk, amit megköszönök a sorsomnak, mert ő terelt az utamon, először a reiki felé. Én nem akartam menni, nem hittem, hogy sokat változtathat a sorsomon, bár zombiként, gépisen vonszoltam magam az úton. Nem tudtam, mi vár rám, nem tudtam, mi jöhet még, csak mentem, csak mentem tovább, egyre és egyre céltalanabbul. Egy másik embernek köszönhetően felismertem, hogy nem szerettem, nem tartottam magam méltónak magam – Semmire… Azt gondoltam, ha az élet így megy tovább, akkor inkább feladom, meghalok, és majd a következő életemben mindent másképp teszek, majd akkor talán minden változik, de ebben az életben már úgyis minden mindegy! A körülményeim, az életem, hát élet ez?
Nekem is van valahol mesterem? Jó kérdés! De hol a válasz?
Talán a fiam? Akitől rengeteg útmutatót kaptam, én, az anyja! Nem fordítva kellene? Hogyan lehetséges, hogy néha okosabb, tapasztaltabb, bölcsebb nálam, én megyek hozzá tanácsért, nem ő hozzám? Itt látszik, mint rájöttem, nem a kor számít!
Az embernek bárki lehet a mestere, még egy gyermek is, aki éppen olyat mond, amire az adott pillanatban szükségünk van. Sokat tanultam a kicsi gyermekektől, ők még tiszták, bölcsek, eredetiek, okosak. Az a baj velünk, hogy mi be akarjuk őket törni, és nevelés, tanítás címszó alatt bedobozolni, skatulyába zárni, szocializálni, ugyanolyanná tenni, mint a többit!
Leírtam a gyermekek bölcs mondásait, itt idézek egyet, amely mélységes mély benyomást tett rám:
„Heni, a 7 éves nagylány hozott egy Rúzsa Magdi cd- t az óvodába. Vidáman meglobogtatta a kezében, majd az óvónőjéhez fordult:
– Óvó néni! Ezt ismered?
– Hallottam már róla… – bólintott az óvónő.
– A Megasztárban volt! Láttad a Tévében?
– Nem! – ingatta a fejét az óvónő.
– Miért?
– Nem nézek Tv- t! – válaszolta.
– Te nem nézed a Megasztárt!? – kiáltott fel a lányka tágra nyílt szemekkel.
– Nem! – folytatta az óvónő.
– Te miért nem szoktad nézni a Megasztárt? – csodálkozott.
– Nem érek rá! – legyintett az óvónő, miközben a többi gyerekkel rajzolt az asztalnál.
– De az vasárnap van! – mondta egyre jobban csodálkozva.
– Akkor sem érek rá! – folytatta az óvónő.
– Te vasárnap sem érsz rá? – csodálkozott egyre jobban.
– Nem…
– Nahát! Miért? – faggatózott tovább, miközben egész közel hajolt az óvónőhöz.
– Hát… mert állandóan dolgozom, építkezünk, mosok, főzök, takarítok… – nevette az óvónő a fontos beszédet.
– És a szülinapodon? – firtatta a gyerek.
– Akkor is dolgozom, mert akkor tortát sütök, főzök, vendégeket fogadok, mosogatok, takarítok…
– Ez szörnyű! – sóhajtott nagyot a gyermek.
– Hát… ez van! – nevette az óvónő, miközben megsimogatta a kislány fejét.
– Itt az oviban sem pihensz, mert rosszak a gyerekek…– nézett körül a gyerekcsoportban.
– Igen! Itt meg a gyerekek! Bár ők nem rosszak… – mosolygott az óvónő.
– TE TUDOD, HOGY AZ ÉLET NEM CSAK MUNKÁBÓL ÁLL? NEKED IS KELL SZABADNAP! TE ÉLETRE SZÜLETTÉL! ARRA, HOGY JÓL ÉREZD MAGAD, ARRA, HOGY ÉLJÉL! – fordult oda oktatóan a kislány.
– HOGY LEGYEN SZABAD NAPOD IS, HOGY PIHENJ IS! CSAK EZEK A NAPOK OKOZNAK ÖRÖMÖT AZ ÉLETBEN! – fejezte be a gyerek elégedetten a leckét! Majd nagy dérrel – dúrral átment a másik asztalhoz.”
Bevallom, rendesen elgondolkodtatott, totál lezsibbadtam, szinte megtorpantam – lélekben! Nagyon mély benyomást tett rám! Vajon ő honnan tudta mindezt? Hallotta? Tapasztalta? Miért pont akkor mondta? Miért pont nekem? Miért?
Tovább éltem az életem, már a reikivel együtt…
A mester szavain számtalanszor elmerengtem, szöget ütöttek a fejemben, megmondta, életünk teljesen meg fog változni, nem olyan lesz, mint eddig. Persze én ebben hittem is meg nem is. Ez a mester dolog olyan mese volt számomra, mint az angyalok, a tündérek, vagy a sárkányok. Nem tudtam elhinni, hogy nekem is lehet mesterem. Nem tudtam elhinni, hogy megváltozhat az életem! Ha pedig igen, akkor hogyan? Hogyan? Hogyan? – Mennyi, mennyi kérdést tettem fel égbe kiáltva, melyekre sorban érkezett válasz, csak akkor még nem tudtam fogni az üzenetet! Utólag értettem meg…
Reiki mestertanárom szerint, egy reggelen felébredünk, és azt mondjuk: „Értem! Mindent értek! Minden világos!” Na, persze, de jó is lenne! – Gondoltam magamban. Biztosan mások, csak én nem…
Az életünk pedig ment tovább a maga útján, és amikor elég érett lettem rá, kaptam újabb mestert, aki nap, mint nap segített tanácsaival az utamon. Majd újabbak, és újabbak jöttek. Úgy éreztem, a sötétség teljesen elnyelt, már mindennek vége, amikor belül, mélyen bennem megérintett egy halovány fénysugár, kezdett derengeni, valami, és megláttam, megtapasztaltam egy bennem elém tárt lépcsőt. Elfogadtam a segítő kezeket, és szép lassan elindultam felfelé, a fény felé, egyszerre felismertem valamit, hiszen tényleg velem is megtörtént! Mennyi, mennyi mesterem volt életem során! Mindig az alkalmas helyen, az alkalmas időpontban, amikor már meg tudtam érteni a tanítást! Ott volt a lépcső, és minden fokon eltalált a megfelelő „hang”, film, zene, cd, ember, szó, könyv, könyvcím érzés formájában.
Eljutottam ahhoz a ponthoz, amikor a barátnőm azt mondta nekem, én vagyok a mestere, én adom neki a hitet! Ezen azért csodálkoztam, mert ő billentett ki engem az egyhangúságból, a zombiságból, ő hozott vissza az életbe, neki köszönhetem a csodákat, amiket átéltem. Mindig őt tartottam a mesteremnek, nem gondoltam, hogy én is az lehetek! Ettől újabb felismerésekre jutottam.
Rájöttem, egyszerre vagyunk mindannyian mohó tanítványok, és alkalmas mesterek, attól függően, éppen mire van szükségünk, tanításra, vagy tanulásra! Az élet egy csodálatos körforgás, folyamatos tanítás, tanulás, felismerés, csak figyelni kell a jeleket! És ezen az úton nem a cél a lényeg, hanem maga az út a cél!
Mára már nem mese, hanem ez a tündérvilág a valódi életem! Igazi csodákat élek, igazi mesterekkel, akiktől rengeteget tanultam! Mára már hálásan megköszönöm a sorsomnak a mestereket, az új reményeket, az új utakat…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése