Fogság és Szabadság - A Szív Országa a Lélek Gazdagsága

Érzelmeink viharos tengerén mi magunk vagyunk a tenger, a csónak, az evező, mi uraljuk a szelet, s váltjuk az időt jóvá, vagy rosszá fölöttünk. Ha új kapuk nyílnak számunkra, ami mögött a szabadság fényként csillan, óhatatlan erővel törünk előre, hogy ezt magunkénak tudhassuk. De vajon képesek vagyunk-e élni (és megtartani) a szabadság adta lehetőséggel, vagy eddigi gondjaink, kudarcaink, mélyben hánykolódó, s még felszínre nem tört érzelmeink a kinyíló rését mind szűkebbé váltják, s hiába szaladunk felé, az egyre messzebbre távolodik, akár egy rossz álom. Nem értjük, mit rontunk el, hisz úgy vágytuk már ezt. Akartuk. Egyre csak magunk válunk úszó hajónk nehezékévé, hiába kormányzunk, evezünk, az irány minduntalan másfelé fordul, csónakunk süllyed. Hánykolódik az egyre viharosabbá vált tengeren. Pedig a megoldás nem is olyan nehéz. Egyszerűen annyira akarjuk, hogy akaratunk vet gátat a szabadság elérésének. Biztosítékokat akarunk, ha már elértük és a miénk, az már úgy is maradjon. Ezernyi kérdést teszünk föl, pedig a válaszok rég előttünk hevernek. Hitetlenkedünk, ingadozunk, vajon miénk lehet-e, érhet-e bennünket ekkora szerencse. S amint a kétség felmerül, az előttünk felnyíló lehetőség a végtelenbe távolodik. Lassanként elveszni látjuk, pedig a Jószerencsénk nem hiába sodorta elénk. Nem kellene mást csinálni, csak hittel, hogy jó lesz számunkra, átgyalogolni azon a kitárt kapun. Meglátni a felcsillanó sugarakat, s egyszerűen megfürödni benne, hagyni, hogy szívünket áthassa és betöltse. Nem kapaszkodunk, nem irányítunk, nem sodródunk, nincs akarat, csak elfogadás. Elfogadás, hogy számunkra ezt így adódott. Ki tudja, hány lehetőséget kapunk még, ha ezzel az egyel is képtelenek vagyunk helyesen élni, ha nem hagyjuk magunknak a csodát megélni. Az életünkben megmutatkozó és kitáruló csodák mindig ajándékok. Legyen akár a legkisebb, vagy a legnagyobb, mivel eddig találkoztunk. Szívünket szinte túlfeszíti a túlcsorduló öröm…..

Tovább olvasom

Szabadulás

Az ember gyerekkorából igazán sok önkorlátozó hiedelmet, bűntudatot, félelmet hoz, amit aztán szinte észrevétlenül beleépít további életébe. Építőkővé válik. Csak épül az a ház, mind több hamis kővel kirakva. Mikor pedig felnőttként feltűnik egy-egy probléma, nem győzünk csodálkozni, s rettentő erővel a gyökerekig leásni, mi is lehet a majdan terhünkké váló, kiváltó ok. Válaszainkat egyaránt meglelhetjük ébren és az álomvilágban, csak figyeljünk belső hangunkra, képi világunkra, kibomló szimbólumrendszerünkre. Olvassunk a magunk írta sorok között. A segítség mindig ott van. Rajtunk áll, észrevesszük-e, vagy sem.

Tovább olvasom

Bűn, büntetés, megbocsájtás

Mivel az idő kezdete óta itt keringünk már ég és föld közt a létezésben, hol testet öltve, hol pedig alaktalanul, így bőven adódott lehetőségünk bűnt elkövetni magunk, mások és még a Fönnebbvalónk ellenében is. Hiszem, hogy utunkról imitt-amott letérve elfordulunk a Forrástól, ami bennünk és kapcsolatunkban szakadást hoz. Bolyongásunk, számkivetettségünk a létezésben csak nem lehet hiábavaló. Egyaránt megtapasztalás ez is. Részünkké vált, miért vetnénk ki magunkból, ha már úgy volt, ahogy. Megjártuk a magasat és a mélyet, éltünk félelemben, megtudtuk mi a szeretet fénye és tündöklése szívünkben. Harcoltunk, küzdöttünk, elestünk, majd ismét talpra álltunk. Vétkeinknek egészen bizonyosan szép számban gyülekeznek már. Van, ami felsejlik előttünk, s vannak, amit mások olvasnak ránk bűneinkként, akár ebből az életből, akár egy másikból. Most sem cselekedhetünk másként, mint figyelemmel élünk, bennünk a jobbító szándék dolgozik. Igyekszünk vétkeik terhét letenni és bűnbocsánatot nyerni. Ha már oly nyomasztó a súly, hogy úgy véljük, nem bírunk vele, felajánljuk magunkból, hogy megbocsátásra találjunk egy magasabb „fórumon”.

Tovább olvasom

Szolgálni vagy kiszolgálni

Az alaptézis az, hogy mindenből képesek vagyunk tanulni, csak belátásunkon múlik, hogy mit, és azt mivé is tudjuk váltani. Tudásunkkal és tapasztalásunkkal igyekszünk jót cselekedni. Egyfajta vállalt szolgálatot teljesítünk a Mi (együtt) és a Gondviselés rendszerében.

Utunkon számtalan ember kísér el hosszabb-rövidebb szakaszon át, s ahogy velük haladunk, sok minden felsejlik. Ki miért is van velünk, valóban ő is Szolgálatot teljesít-e, vagy csupán olyasvalakire van szüksége, aki őt szolgálja, s rajta, lényén át fölnövekedhet, kiteljesedhet. Mondhatni úgy is, kihordatja magát, hisz táplálkozik rendszeréből. Legyen az energia, kapcsolati tőke, belőle kiolvasott kép, bármi, amit a maga javára felhasználhat.

Tovább olvasom

Középpontban lenni - jutalmazás és szeretetmegvonás

Szeretetünket gyakorta felhasználjuk. Adunk, ha valaki jó és megvonjuk, ha úgy ítéljük, hogy erre van szükség. A szeretet megvonása a másik számára büntetés. Nem az igazságot szolgálom ezzel, hanem magamat. Mert mi alapján is dönthetném el, hogy adok-e vagy elveszek, jutalmazok, vagy büntetek, ha nem a magam mércéje, értékítélete, elvárása alapján.

Tovább olvasom

Spirituális messianizmus és a magunk Cethala

A spirituális messainizmus a jelen korban kijelölhet olyan személyeket (vagy inkább magukat jelölik ki?), akik vállalják, hogy bűneinket kimondva, azoktól megszabadítanak minket. Hiszik, cselekszik. Hiszen „lehozzák az információt”, az csakis helyes lehet, és a jót szolgálja. Aki pedig szabadulni vágyik, szinte feltétel nélkül elfogadással él. Túl nagy lett már a belső feszültség, a bizonytalanság. A feloldozás igénye megjelenik. De kérdem én, hozhat-e más igaz feloldást varázsgömbökből, lehozott információk, ingák, kártyák által, ha nem magunk járjuk végig eme ránk szabott göröngyös utat, annak minden mozzanatával, mely hitünk által, vagy tévelygésünkből adódó belső feszültségünkből, s az igazság kereséséből belőlünk fakad. Vagy oly nagy lett hitetlenségünk, hogy már minden kapaszkodóval élünk, mi elénk sodródik? Elmondják, vétkeztünk, bűnben élünk, elfordulásunk miatt nem látjuk Istenünk. Visszafordulásukhoz más, közbeiktatott személyre és közvetítésére van szükségünk. Ők kimondják, mit tegyünk, mi pedig megcselekedjük.

Tovább olvasom

A dolgok visszája - Lélekből Ember

 

Tudatosan igyekszünk fejleszteni és szemlélni magunkat. Így vizsgáljuk haladásunkat, utunkat, szenvedéseinket, örömünket. Életünkhöz előre kitalált terveket, menekülési útvonalakat készítünk, hogy azt elképzelésünk szerint zökkenőmentesebbé tegyük. Ám nem meglepetés az a felismerés, hogy jóval több a biztosíték, mint az a boldogságunkhoz elegendő lenne. Ráadásul nem is feltétlen az, ami igazán számunkra, örömünkhöz mérten kellene, így gátként minduntalan visszavet.

Tovább olvasom

Szépség, Harmónia - Mozaikok

Nyomasztó lassan ez napfény nélküli borongós időszak. Az eleven hús minden sejtje megújulni vágyik. A benne kódolt éltető program lassan ismét felnyílik és a megvalósulását óhajtja léleknek, szívnek, érzelemnek. Tavaszt sóhajt bennünk az izmainkba fagyott tél. Talán ezer esztendeje is már, hogy készülünk….

Tovább olvasom

Rideg falaknak embere

 
Rideg falaknak embere visszhangos jajszóval kiált.

Aztán csak ül, dideregve némán.

Melegre vágyva, fényre, szabadságra…

Kőszívében halvány az élet,

Vére csak halkan csordogál.

Tűnődik a szépen, mi lehetne.

Mit tehetne.

Tovább olvasom

A belső éden megtalálása - Élet-tér / Szín-tér

Töprengésem jelenlegi gondolati fonala a negatívum felől indul meg, hogy aztán pozitívba fordulva kiegészítse egymást, új aspektust hozva. Miszerint mit ér az érték, ha nem ismerem meg az értéktelent, a gazt, a hamisat, ha nem tudom, mit kell kigyomlálnom, hogy szárba szökkenjen a való és éltető, hogy a remény felcsillanjon ott is, ahol nem számítanék rá.

Tovább olvasom

Megbonthatatlan létező - A mag

Test-lélek-szellem. Ennek hármasa, s egyensúlyi rendszere határozza meg a minket körülölelő, s bennünk működő harmóniát, itt e földi világban. Természetesen, eme strukturális egység utunk végeztével fölbomlik, s csak a létezés és ahhoz köthető esszenciális alkotónk marad meg.

Tovább olvasom

Szeresd magad

Az Élet lehet keményen bánt veled. Zord volt és viszontagságos szinte minden órád, álmaidban hánykolódtál. Küzdöttél rendesen. Olykor erőd elhagyott, s nem tehettél mást, csak sodródtál csendesen. Volt, hogy magányod fájó börtönébe száműzted magad, s jobban esett, ha nem szólt hozzád senki sem. Majd bíztál, valaki segítő kezet nyújt, megmondja, mit tégy, holnap hogy legyen. 

Tovább olvasom

Tégy rendet magadban - belső otthonteremtés

Ha a világ zaja már nem hagy nyugtot és menekülnél, állj meg csak egy pillanatra! Ne keress másutt megnyugvást! Magadba figyelj, ott tégy rendet! Belsőd lesz igaz otthonod. Bármekkora erővel riasztanának a külvilágból, te tudod, belső békéd és harmóniád elvehetetlen már. Jöhetnek a hétköznapok, a megszerkesztett valós és álhírek, a kikerülhetetlen fájdalmak és próbatételek, lesz benned egy sziget, egy ház, a sajátod, ahová folyton visszatérhetsz. Töltekezhetsz.

Tovább olvasom

Varázscsillagok, fényszikrák

Zene a vershez:

Cikázó eleven szikrák

Pulzáló fénymagok keringnek

Táncuk a csend hangjára születik

Varázscsillagok hullanak rám belőlük

S bőrömön át testembe esnek

Csengő hangokká válnak mind

Tovább olvasom

Megvezetve lenni - figyelemmel élni

A mostani írás szándéka a figyelemfelkeltés, hogy az úton járó igyekezze meglátni és kikerülni a csapdákat, és ha mégis belegyalogol, legyen „ereje” és mersze, akár egyedül is a maga útján tovább haladni. Legyen ereje, a nemet is kimondani. A nemet kimondani külön művészet szinte, hiszen előrevetíti magunkban azt, ami mellett igennel döntünk, hittel, indulat nélkül, harmóniában magunkkal és így mindennel. A vezettetés inkább belső és fölső vezettetés legyen, hagyatkozás és tiszta megérzések által, mint megtévesztés általi megvezettetés, ki-és felhasználás különböző célok, akár önös érdekek oltárán. Ne hazudjunk magunknak szépet, ne adjuk könnyen magunkat, hitünk legyen erős és eltéríthetetlen és ez a nagyobb csendben és figyelemben inkább kiteljesedhet, mint a folyamatos zajban, úgy hogy számosan javasolják és tanácsolják, mit tegyünk és mit ne. 

Tovább olvasom

Mikor megérnek a szavak

Életünk egyfajta monotonitással bír. Kötelességek halmaza irányítja figyelmünket, igyekszünk megtenni, amit az adott nap ránk ró. Szókincsünk éppenséggel nem gyarapodik, a szükségesre szorítkozunk. Rohanó világunk nélkülözi már a merengést a szavak ereje, hatása felett.

Szavaink, s beszédünk már nem nyit távlatot, nem fűt át az életnek tüzével, nem vesz szárnyára, nem érint. Mozdulatlan szürke egyszerűségük lett a nyerő. Csak gyorsan, gyorsan, marad a felszín, a szavak sokasága. Csacska fecsegések köszönnek ránk lépten-nyomon. S hogy ne kapják föl mások a fejüket, hangunk másképp szól, csöndesedünk.

Tovább olvasom

Lámpás

Csendes mozdulatlanságban szenderegnek a városok,
Kiterítve fejük alatt éjfekete vánkosuk.
Lekapcsolták már szinte az összes fényt,
De van, hol élesztik még a szunnyadó Reményt!

Tovább olvasom

Utak

...Amikor a körénk „felépített ház" szép szavakból, képekből és vágyakból áll, de belül mégis üres, nem lesz belőle templom…

Valami elszalasztott érzés lengi át az egészet, melankólia, csendes fájdalom, áttörhetetlen falak az ember és a világ közt a háttérben. Fényt nem lehet akarattal bevinni valahova és megtölteni vele a belsőt, az írást és mást sem. Vagy van és ragyog, vagy nincs. A késztetés és a szándék ott van. Akarni nem lehet. Akarattal elindított szándék mögött ott marad a rejtett fájdalom, a megannyi visszahúzó kötelék, a remény csak remény marad soha el nem érhető illúzió. Nincs ki- és megszabadulás, az akarat gúzsba köt, hiába a szép remény, szép szó, az új utáni vágy-álom.

Tovább olvasom

Egy mosoly mindenkiben ott bújkál...

Utazók vagyunk. Saját létezésünk útjait járjuk. Jelenkor embereként testet öltenek bennünk a percek. Most íródnak, s írhatjuk magunk.

Télidő van. Kissé talán mindenki fázósan összehúzódik, kabátunkat szorosabbra fogjuk. Lépteink felgyorsultak, s inkább a föld szürkébbik felét nézzük. Lefelé figyelünk, semmit se látva. Nem tekintünk távolba, nem nézzük az elhaladó emberek arcát. Nem érdekel, mi van bennük, s a magunk arca és érzülete sem olyan fontos már. Megyünk, tesszük, amit kell, amit elvárnak tőlünk. Futunk kötelességeink nyomában. Ha megszólítanak, megrezzenünk. Bajt sejtünk, tartunk attól, ki figyelmét ránk irányítja, vajon mit és kit is láthat meg bennünk.

Fázósabb lett a Világ...

Tovább olvasom

Égi lelátó

A lelátó soraiba egy székre ülök.

Az utolsó sorokba, magasra.

Onnan figyelem a semmit.

Bárányfelhők fodrozódnak,

S karolják egymást szorosan.

Végtelen színtér.

Hamvaszöld, türkiz, csillogó fehér…

Felhőn túli fények varázsa játszik.

Tovább olvasom