Rideg falaknak embere

 
Rideg falaknak embere visszhangos jajszóval kiált.

Aztán csak ül, dideregve némán.

Melegre vágyva, fényre, szabadságra…

Kőszívében halvány az élet,

Vére csak halkan csordogál.

Tűnődik a szépen, mi lehetne.

Mit tehetne.

De nem mozdul.

Jajong.

Szemében homály dereng.

Pedig csillagfény lehetne fátyola mögött.

Rideg falaknak embere!

Közönyöd, s enyészeted mögött halálod órája vár.

Hát kiálts!

Zúzza hangod porrá sivár világod!

S tiéd a szép, mit álmodsz.

Csak bízz!

Szikrát vet szemedben az újjászülető csillagfény.

Jajszavad áthevül, s reményed örök tüzével simítja testedet.

Kőszíved dermedt páncélja meghasad,

S lehull.

Pirosan bugyog a friss vér,

Forró árama feltöri ereid halottszín márványát.

Az Élet téged vár

Rideg falaknak embere!

Hallod?

Téged vár…

Címkék: Állandó szerzők cikkei, Götli Kinga, vers