„…A nők használtak, de érzés nélkül, csak úgy, mint a perverzek egy állatot. Te vállat vontál és szeretted őket. S mégis, volt benned valami megszállott, túlzó és könyörtelen, valami halhatatlan, valami torzan fönséges. Igen, barátom, ember voltál, aki emlékezett az igazságra és ki akarta fejezni azt. Tehát művész voltál. Tudom, fütyülsz reá; mégis, így tisztelgek emléked előtt.” (Márai Sándor: Egy halotthoz, részlet)