Az első dolog, ami eszembe jut, hogy már maga az élet, az, hogy élünk, boldogsággal kéne, hogy eltöltsön minket.
A következő dolog, pedig, hogy: élni boldogan, talán mindenki erre vágyik. Boldognak lenni, mosolyogni, nevetni, és ha lehet, mindezt valakivel egy párként, családban, barátokkal. Azonban, általában ezt a boldogságot az emberek úgy képzelik, hogy majd magától, csak úgy, egyszerűen, lesz, de ez egyáltalán nem így van. Vagy esetleg a másik lehetőség, az, hogy másoktól várják a saját boldogságukat. Ez utóbbi helyzet képtelenségét könnyű belátnunk, hiszen ha mindenki mástól várja a boldogságot, akkor, annak egy olyan helyről kell származnia, ahol nincs is. Ez pedig nem lehetséges. Hogyan jöhetne valami onnan, ahol nincs? A másik variáció, hogy: csak úgy. Semmi sem lesz csak úgy, miért pont ez lenne kivétel?
Egy kapcsolat, akkor lesz boldog, ha tesznek érte. Gondoljunk csak arra, hogy az embert egyszer, vagy akár többször is életében, elborítja a rózsaszín köd. Szerelmes lesz. Ez nagyon jó állapot, de általában elmúlik. A rózsaszín köd feloszlik, és ott marad a lány tokával, a fiú görbe lábakkal és nem értik, hogy mi történt, hogyan is lehettek szerelmesek egymásba. Így tovább lépnek, kérik a következő jelöltet. Egy másik lehetőség, ami nagyon jellemző az emberekre, hogy együtt maradnak, tokával, görbelábbal, csak azért mert nem mernek tovább lépni, félnek, hogy mi lesz akkor. Milyen lesz újra egyedül? Együtt maradnak, miközben az idő múlásával, egyre jobban gyűlölik a tokát, undorodnak a görbe lábtól, és sírnak, szomorkodnak, hogy milyen szerencsétlenek, mennyire boldogtalanok.
Hogy milyen módon lehet boldog egy kapcsolat? Először is, talán azt kéne tisztázni, hogy mit értünk boldogság alatt. Azt gondolom, hogy a boldogság nem azt a repkedő rózsaszín ködöt jelenti. A boldogság: harmónia, béke, összhang, szeretet, elfogadás, együttérzés. Egy ilyen párkapcsolathoz viszont az első, legfontosabb dolog, az önmagunkkal való kapcsolatunk. Első sorban saját magunkat kell elfogadnunk és szeretnünk, ezáltal harmónikus, békés összhangba kerülünk saját magunkkal, és ezek után, az együttérzés segít egy társkapcsolat felépítésében. Ha ezeket a dolgokat sikerül megvalósítanunk, a kapcsolat idejének legalább 75 százalékában és a párunknak is ugyanígy sikerül, azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk. Hogy miért gondolom azt, hogy 75 százalék? Egyrészt, mert emberek vagyunk, ezáltal hibázhatunk Másrészt, mert ebben az esetben a kapcsolatnak legalább a három negyed része jól sikerül, de az is lehet, hogy az egész kapcsolat, mondhatni, tökéletes lesz. Ez utóbbi persze, csak abban az esetben, ha a fent maradó 25 − 25 százalékok soha nem esnek egy időre. Félre értés ne essék, ez a mondhatni, tökéletes kapcsolat nem azt jelenti, hogy az ember életében nincsenek nehézségek. Ugyanúgy, adódhat az számára, mint bárki másnak, hogy dolgoznia, veszekednie, szomorkodnia, bosszankodnia kell, de ezeket sokkal könnyebben megoldja, feldolgozza, ha önmaga boldog és esetleg −e mellett még boldog kapcsolatban is él.
A kiinduló pont mindig: önmagam, az, hogy én azért dolgozom magamon, hogy boldog legyek és ezt a boldogságot viszem be egy kapcsolatba, ahol erre a boldogságra, partnerre találok a páromban. Ha ez a partnerség nem áll fenn, az persze megfontolandó, elgondolkodtató dolog, de egyáltalán nem biztos, hogy a szakítás az egyetlen megoldás. Előfordulhat, hogy csak egy alapos beszélgetés megoldja a problémát.
A boldogság alapjai, tehát önmagunkban keresendőek. Ha pedig sikerül önmagunknak boldog életet élnünk, akkor az életünk maga lesz a boldogság.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése