A profán és szent találkozásai Kondor Béla művészetében - II. rész

A cím bűvöletében

„A szentek bevonulása a városba”- súgja Kondor Béla. Látni sem kell a művet ahhoz, hogy tudjuk, ez a kép vallásos témájú. Ilyen címmel akár egy reneszánsz kép is „élhetne”. Angyalok, glóriák, épületek, város...

Egy lexikon szerint a szent szónak két értelme lehet:

1. Vallási szempontból tökéletesnek tekintett, a haláluk után az egyház által szentnek nyilvánított emberek.

Így gondolhatnánk Szent Istvánra, Gellértre, Lászlóra stb.

2. Csodás tetteket véghezvivő vallásos személyek, pl. Szent Margit.

Embere válogatja, kinek mi jut eszébe a szent szóról: valakinek nagy fényesség, dicsőség, míg másnak az édesanyja. Sőt akad olyan is, akinek egy fekete macska...

Bevonulás. Nem látogatás, zarándoklat, hanem valami sokkal dinamikusabb mozgás. A városiaknak nem kell „kopogtatni”, nem kell útlevelet adni, a szenteknek nem kell mondani: „nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta... ”, a szentek mennek maguktól, bármi áron...

Krúdy Gyula álmoskönyve szerint az idegen város, amelyen keresztül vándorolnánk, nagy gondot okoz, a halál látogatását. Ismerős városban járni és meg nem állni: nyugtalanság. Összedőlő város: reménytelenség. A városkapu jelentése: nem várt ítélet.

Ezen babonák szerint baljós jelentés társul a város szóhoz. A szent szónak van valami magasztossága, így némi ambivalencia árulkodik a kép címéről.

„Kondor Béla elvetette a neoavantgardot és általában ellenzett minden formai prekoncepciót”,(Andrási G.; Pataki G.; Szücs Gy.; Zwickl A.: Magyar Képzőművészet a 20. században; Covina Kiadó) mégis művészete összegzés és kifejlet: színekkel és formákkal kimondott világnézet. Filozófia, mellyel egész életén át viaskodott, birkózott, küzdött. Kondor Bélát alapvetően foglalkoztatták korának társadalmi-, politikai- és morális problémái; a puha diktatúra éveiben a jó és a rossz dilemmája.

A magyar festészet történetében ő az a művész, aki kisujjában hordja az izmusokat, s mégis önálló és egyedi. A világcsavargó figyelt, megértette és alkalmazta azt, amivel kifejezhette elhivatottságát. Túl az iskolák és irányzatok szabályain szuverén világot alkotott.

A művész nem hárfával és zengő citerával, hanem festékbe mártott ecsetvonásokkal kezdett élete legszentebb himnuszába, magába az életműbe.

Művészetének talán záróakkordja „A szentek bevonulása a városba” című alkotása. A falképet a Kereskedelmi Kamarának szánta. Eredetileg gobelin-kartonnak tervezte, végül táblaképpé állt össze.

„Rajzom, mint a hasonlatok és ugyancsak

hasonlataim borús, durva ákombákomoké

hasmánt földbefúrt vékony vonalak, cirok”

Az elkészült művet azonban a megrendelő képviselői nem kívánták a kamara Kossuth Lajos téri új székházában elhelyezni.

Talán az is érdekes lehet, hogy miért éppen ez a mű születik meg a Kereskedelmi Kamara felkérésére. Kondor Béla verseit olvasva, s tudva azt, hogy Pilinszky János, a katolikus költő mennyire közel állt hozzá, az a gyanúm támadt, hogy a tételes vallás értelmében Ő sem volt ugyan bigott megszállottja a hitnek, de a mennyei távlatokban gondolkodott. A Biblia szerint, a tanítványok közül Simon, akit később Péternek keresztel át halász, András, Jakab és János/ők ketten a Zebedus fiai/ szintén azok. Máté / eredetileg Lévi / vámszedő. A sort nyilvánvalóan folytatni lehetne, de nem ez a célom. Csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy a bibliai időkben milyen nagy szerepe volt a kereskedelemnek. Akár szakrális jelentősége is lehetett. Ugyanakkor pejoratív értelmet is kaphatott ez a tevékenység. Elég, ha csak az újszövetségi időkre gondolunk, s az evangéliumok azon részére, amelyben Jézus megtisztítja a templomot. Nem is csodálkozom rajta, hogy a Kereskedelmi Kamara nem fogadta el ezt az alkotást. Persze az is lehetséges, hogy 1972-ben nem is volt olyan ember a kamarában, aki átgondolta volna ezeket a feltevéseket, csak nem értették a témaválasztást, s nem tudtak mit kezdeni magával a kész művel. Vagy az is előfordulhat, hogy nagyon is túlértékelték belső tartalmát, s esetlegesen hosszas pártgyűléséken vitatták meg a kép jelentéssíkjait.

Tíz esztendős voltam ekkor, s nem hallottam még Kondor Béláról éppúgy, mint annyi más dologról, de miután belefeledkeztem az alkotás színeibe, alakjaiba, megpróbáltam utánanézni, hogy miért éppen ez a téma és ebben az esztendőben. Ráadásul akárhol olvasok Kondor Béláról, mindenütt szembetalálom magam azzal a mondattal, hogy ez a festmény a kondori életmű szintézise. Németh Lajos Kondor Béla című könyvének ennek a munkának részletei állnak a külső –és belső borítóján egyaránt /Corvina Kiadó, Budapest 1976/. Aztán rádöbbentem, hogy nem szabad és nem is lehet megítélni /még pozitív értelemben sem/ egy embert, egy művészt egy elutasított megrendelés alapján, s hogy nagyon sok Kondor-alkotást, beleértve a verseket is meg kell ismernem ahhoz, hogy egyáltalán közelébe tudjak jutni annak a művésznek, aki az Angyal a város felett című kötetének, amely tizenöt évvel halála után jelenik meg csak, egyik ciklusát a következő címmel jelzi: „ Jelet hagyni”. A másiknak meg ezt a felsorolás jellegű címet adja: „Angyal, ördög, költő”, s alcímként ezzel a sokat sejtető mondattal folytatja: „Kezdetleges, de összefüggő tanulmány egy halott költő emlékére”. Ekkor gondoltam arra, hogy talán valóban szentek vonulnak Kondor képén. Aztán elcsüggedtem: 1972-ben nem volt szentté avatás. Ekkor megnéztem, milyen jeles egyházi évforduló lehetett ekkor. Találtam is egyet: a Szent Bertalan-éj 400. évfordulóját. Aztán egy furcsa gondolat fészkelte be a fejembe magát: Franciaország, Avignon / a pápák fogsága 1377-ig/, a ruhák furcsa színei. Úgy vélem, Kondor ezeket a parallelizmusokat is felhasználhatta lelki síkon, hiszen az Ő angyala is így szólal meg: „Mert nagyobb hatalmak kezében vagyunk, ahol tudás és tapasztalat inkább a hatalom természetére vonatkozhat, semmint a kimondott tárgyára. És ezért nincs is tudás. Csak élet van és folyamat. Ha a felettemálló valami kifejeznivalót tűz ki számomra, azután erőt ad, hogy ezt a munkát véghezvigyem,akkor az Ő ereje nyilvánul meg. Nem pedig könnyengörbülő eszközeink tudománya.”Ezután vettem csak észre, hogy a kötet címében is a város szó szerepel. Miután Kondor Béla jól ismerte a magyar költészet vonulatát, s a szimbolista Ady Endréhez is írt verset, arra a következtetésre jutottam, hogy maga a „város”szó is szimbólum, mégpedig tipikusan kondori. Talán a város jelenti számára a totalitást, a Németh Lajos-i „teljességre való törekvést, moralizálást, szimbólumteremtést”. Földi életünk célja mi más is lehetne, mint a kiteljesedés, a harmónia, a szépség, a boldogság, a jóság megtalálása. Ezt akár Mennyországnak is nevezhetjük. Kondor ezt a megfontolást képes színekbe is önteni. Az előbbi költemény arra is magyarázatot ad, hogy miért szereti Kondor a kéket, s mit jelképez számára ez a szín: „Az emberiség legfőbb álma az örökkévalóság. Hozzáteszem, ez valami kényszersugallat következtében a légkör legfelsőbb rétegein túlra, még feljebb képzelhető el és a kék színnel is kapcsolatos.

Régebbi idők nagynevű festői a kéket drágakövek összetört porából állították elő - amilyen az ultramarin – és ára egyenértékű volt az aranyéval. Ha nem több. A kicsi festők is ezzel dolgoztak.”

Címkék: Állandó szerzők cikkei, M. Fehárvári Judit, művészet és spiritualitás