2013. május 7., kedd

A fényevésről



Mostanában többször felmerül ez a szó, különösen olyan eseteknél, amikor a média hullámain szárnyra kap a rémhír, (ami persze hatalmas hírértékkel bír, ellentétben a pozitív tudósításokkal). Az ilyen hírekre mindenki hamarabb felkapja a fejét, akkor lehet szörnyülködni, mert valakit éppen azzal gyanúsítanak, hogy halálra éheztette a gyerekét, vagy hasonlók, ennek ellenére valójában nem sokat tudunk magáról a fényevésről.
(Javaslom olvasásra „A lótusz szirmai” első részében megjelent írásaimat: Rezgésszint, Fényemberek vagyunk és a Minden mindennel összefügg című fejezeteket)
Azt már évekkel ezelőtt hallottuk, hogy Indiában egy guru 36 éve fénnyel/energiával táplálkozik, avagy lótuszülésben ül, meditál, és „csak úgy” létezik. A teste valójában él, de nem kommunikál. Természetesen arra már nincs lehetősége, hogy a „normális” életbe visszalépjen.
Azért szívesen megnézném, személyesen szeretném látni ezt a gurut…
A böjtölés, vagy a teljes éhezés számunkra sem ismeretlen fogalom, sőt a vallásokban ma is gyakorolt tevékenység, pl. ha a húsvéti nagyböjtöt említem, mindenki tudja, miről beszélek.
A böjtölésnek többféle formája is van, ahol leginkább valamelyik étel kerül tiltólistára, pl. többnyire a hús, de néha a szilárd ételek is kitilttatnak (lásd léböjt-kúra), vagy éppen mennyiségi korlátozás lép életbe…
Az ősi szent iratokban olvashatunk a szentek aszkétikus életmódjáról, közülük többen is rövidebb-hosszabb ideig képesek voltak étel-ital nélkül élni, böjtölni, legfeljebb az oltáriszentséget vették magukhoz, bár a böjt számukra a legtöbb esetben inkább a mértéktartást jelentette.
Az ma is előfordul, hogy a vallás keretein kívül ráböjtölünk valamire, amit nagyon szeretnénk elérni, és ha negyvenkét napon keresztül tesszük azt, de legalább mondjuk hét egymást követő pénteken át, a kívánságunk megvalósul. Ez pedig a belévetett hit miatt történik meg, nem beszélve arról, hogy e kívánságunk mindenekfelett áll, egyfolytában a gondolatainkban tartjuk, s iszonyú erős érzelmeket táplálunk iránta. Ezért valósul meg. A gondolat beindítja a teremtő folyamatot.
De mit jelent a fényevés?
Olybá tűnik, hogy a spiritualizmus terjedésével, vagy inkább az eredendő önvalónkhoz való visszatéréssel, azt is mondhatnám, a rezgésszint emelkedésével előtérbe került egy újabb őrület, ami egyre inkább hódít, talán divat lett a fényevés?
A fényevők úgy vélik, képesek táplálkozás nélkül is létezni.
Vajon tényleg fennmaradhat az anyagi test puszta szellemi táplálékkal?
(Mindazonáltal nem elképzelhetetlen, de erre még később visszatérünk.)
Nézzünk néhány elméletet, melyre bárhol rábukkanunk, ha a témáról szeretnénk megtudni valamit:
A fényevéshez hasonló hit a hinduizmusban is megjelent, melynek hívei állítják, nincs szükség ételre, sőt, esetenként még vízre sem, mert az ember képes pránával, azaz életerővel táplálkozni.
Valójában az energiatestünk a minket körülvevő mátrix mezőből táplálkozik. Tudjuk, hogy étel nélkül néhány hétig, ital nélkül néhány napig, levegő nélkül néhány percig, de e nélkül az energia nélkül csupán néhány pillanatig élhetünk csak. Vagy netán ez is a megrögzött ego illúziója?
Az Ájurvéda szerint az ember képes a napfényből energiát nyerni. Erre utal a fényevés szó, ami azt jelenti, hogy a fény a táplálék forrása.
A tudományos közvélemény a fényevést egy potenciálisan halálos áltudománynak tartja, hiszen sok híve halt már éhen.
A táplálkozástudomány azt állítja, hogy a tartós éhezés kiszáradást és halált okoz. Utánpótlás hiányában ugyanis a test saját magát emészti fel. Kiürülnek a glikogénraktárak, leépülnek az izmok, a testzsír, a csontok és legvégül az idegrendszer.
A fényevők ezzel szemben azt állítják, hogy amikor semmit sem esznek vagy isznak, testük nem a tartalékokból él.
Ezt legtöbben nem hiszik el, enyhe iróniával nyugtázzák:
„Na, persze, s mikor nem látják, annyit eszik, amennyit nem szégyell.”
Ki tudja bizonyítani, hogy aki azt állítja magáról, fénnyel táplálkozik, az tényleg azzal, vagy eszik is?
Ismertem egy hölgyet, aki (szerinte) néhány napig fénnyel táplálkozott, de mondjuk úgy, inkább ráböjtölt valamire. Igencsak emelkedett lett eközben, az éhezés halál közeli élményekkel ajándékozhat meg, de szépen lefogyott, jártányi ereje sem sok maradt és csak fokozatosan tért vissza a rendes étkezésre. De visszatért és ivott is közben! Tehát az nem „rendes” fényevés volt.
Akkor mégis, hogyan képzeljük el gyakorlatban a fényevést?
Azt gondolom, nem érdemes túlzásokba esni. Ha egyszer van anyagi testünk, nyilván táplálni kell valamilyen anyaggal. S valljuk be, nem sokan jutnak el arra a szintre, hogy képesek legyenek pusztán a körülöttünk lévő energiából táplálkozni.
De térjünk csak vissza megint ahhoz, hogy mi az anyag?
Az anyag nagy sűrűségű energia.
„A fizikai testek manifesztációja az információs mezők egy csodája. A felgyorsított anyag maga az energia, és a lelassult energia megnyilvánulása az anyag. Az információ maga dönti el, hogy éppen milyen alakot ölt.”
A fény is kettős természetű, egyszer anyagi részecskéi vannak, máskor hullám természete van. A kvantumfizika bebizonyította, hogy önmagában az anyag valójában nem is létezik, mint princípium, hiszen minden energia.
Az anyag meghatározott helyen nem létezik, de tendenciát mutat a létezésre. Ha az anyagot egyre kisebb  és kisebb részre osztjuk, egyszer csak eltűnik. Úgy tartják, legkisebb anyagi részecske nem létezik, vagyis az anyag a végtelenségig bontható (bonthatatlan), a hullámtermészetű energia állóhullámmá alakulva anyagi tulajdonságokat mutat (a hindu tanítások is ezt állítják).
Az atom különböző energiájú állóhullámokból tevődik össze. Az atomok molekulákba szerveződhetnek, a molekulák az élő és élettelen anyag alkotórészei, ami azt jelenti, hogy egy kő, egy virág, egy gépkocsi, egy ház, sőt az állatok és az ember is állóhullámok többszörösen összetett halmazaiból áll.
Mitől érezzük az energiacsomagot anyagnak?
A Pauli-féle kizárásos elv magyarázata:
Wolfgang Pauli (1908-1958) osztrák származású svájci fizikus bebizonyította, hogy egyetlen atomon belül nem létezhet két teljesen egyforma elektron. Egy bizonyos tulajdonsággal rendelkező elektron kizárja, egy pontosan ugyanolyan elektron jelenlétét. Így, ha két atom azonos nyilván vannak benne teljesen azonos elektronok, protonok és neutronok. Érvényre jut a kizárási elv és az azonos típusú és energiájú állóhullámok anyagi tulajdonságot mutatnak egymáshoz viszonyítva.
A testünket alkotó anyag és a bennünket körülvevő anyag ugyanaz az energiafajta. Valahányszor valamit anyagként érzékelünk, összehasonlítunk két hasonló hullámsávot. Ebből a szempontból az anyag nem más, mint egy viszonylag széles és összetett hullámsáv, ami állóhullámokból áll, és csak akkor mutat anyagi tulajdonságokat, amikor ezt a hullámsávot összehasonlítjuk önmagával.
(Balogh Béla "A végső valóság").
A magasabb dimenziók folyamatainak mérése jelenleg emiatt nem lehetséges. Az általunk érzékelt világ rezgésszámának méréséhez magasabb rezgésszámú mérőeszközre lenne szükség, mint az anyagi világ rezgésszáma, mert a mérés egy összehasonlítás és csak akkor lenne mérhető, ha vele azonos rezgésszámot tudnánk létrehozni, hogy anyagi természetűvé váljon. A fizikai világban lehetetlen a fizikai világra jellemző rezgésszámnál magasabb rezgésszámmal rendelkező mérőműszert létrehozni. Ez a paradoxon bizony még megoldásra vár.
Az anyag tehát, bármennyire is annak érzékeljük, nem szilárd, mert nem is anyag, Az egész egy olyan folyamat, esemény, történés, melyet a gondolataink által beindult folyamatok hoznak létre, vagyis pillanatról pillanatra a tudat teremti meg az anyagot. Amit szilárdnak érzékelünk, azt különböző frekvenciájú energiák harmonikus összhangja hozza létre.
A tudat a teret érzékelhető anyaggá rendezi. Más szóval az irányított gondolati energiával teremtünk…
A három sík (test, lélek, szellem)  összetartozása olyannyira szoros, hogy csak a mi korlátolt fizikai elménk részére tűnik külön részeknek. A test,  lélek, szellem nem egymás fölött, alatt- vagy mellett helyezkedik el, hanem egymást szorosan, szétválaszthatatlanul átszőve létezik. Az ember egy multidimenzionális lény, amelyből érzékszerveinkkel csupán a fizikai testet érzékeljük, de azért tudjuk, hogy él ott benn még valaki…
Nos tehát, ha a test-lélek-szellem egymást szorosan, szétválaszthatatlanul átszőve létezik, akkor elképzelhető, hogy az anyagi táplálék helyett fénnyel is fenntarthatjuk a létezését, méghozzá azzal az energiával, aminek a rezgése hasonló lényünk frekvenciájához. Azaz a tudatunkkal, a gondolatunkkal irányítanunk kellene a minket körülvevő tér energiáját.  Ehhez azonban rezgésszintileg, és szellemileg is elég magas frekvencián, úgy is mondhatnám, a feltétel nélküli szeretet frekvenciáján kellene rezegünk.  
Vajon hányan értük el ezt a szintet itt a Földön?
Éppen ezért azt gondolom, aki idáig jut, az megérzi önmagától, hogy mire van szüksége, ezt senki más nem döntheti el helyette, nem erőltetheti rá, és még önmagát sem erőszakolhatja erre…
Lelki szemeim előtt el tudom képzelni a magas szinten rezgő embert, amint álló nap meditál és a környező fényből táplálkozik, hiszen mi magunk is fényből vagyunk. Mert az energia, amiből testünk is felépül, fényt bocsát ki, hangot ad és illata is van…
Ám ez a lény már eléggé elszakad a fizikai valóság illúziójától…
Vajon, ember-e még az, aki eléri ezt a szintet?


Brátán Erzsébet