Lélektánc

Az élet nem küzdelem,
csak a lélek tánca,
milliónyi érzelem,
mi nyomot hagy rajta.

Tanítvány vagy, vagy tanár,
szerelmes, szerető?
Földön élsz, vagy égben jársz…
- minden átélhető!

Ha koldusként kéregetsz,
s nem látod a csodát,
mindig jusson eszedbe,
te nem kérsz palotát!

Ismered jól fajtáját,
kik nem néznek rád sosem,
elkerülöd a házát,
neked nem ad úgysem…

Kit elvakít temérdek,
végtelen gazdagság,
annak léte sekélyes,
örök szomorúság.
 Ki félti a vagyonát,

s nem osztja meg mással,
kinek bűn a szabadság,
mert nem jár munkával…

Kinek keze görcsösen
szorítja forintját,
ügyet sem vet szegényre,
faképnél hagy némán.

Kinek szíve kőkemény,
ki nem ismer tréfát,
saját szívét kitépné,
ha tudná, hogy gyémánt!

Fontosak a kellékek,
autó, bútor, szép ház,
mert a nívós élethez
töröd magad tovább.

Mégsem boldog senki sem,
pedig minden megvan,
csak éppen a szeretet
kullog a távolban.

A sok kacat nem elég,
- tiszavirág gyönyör -
ha a lélek enni kér,
sokkal több kell ettől!

Játszhatjuk a színházat,
becsukhatjuk szemünk,
a hang egyre hangosabb,
amely ordít bennünk!

- Nem ezt kérem, nem ezt,
engem mással táplálj,
mint anya a gyermeket -
szeretetet adjál!

Szerencséd, ha meghallod,
mi az igaz öröm,
egyek vagyunk, már tudod,
a MINDEN - EGY örök.

Meglátod a fontosat,
mely biztosan számít,
ami hamis, csalóka,
többé már nem ámít!

Az élet nem küzdelem,
csak a lélek tánca,
milliónyi rejtelem,
most hagy nyomot rajta.

Címkék: Állandó szerzők cikkei, Brátán Erzsébet, lélek, vers