2010. december 12., vasárnap

Mit jelent a spiritualitás?




Azt hiszem, talán mindenkinek egy kicsit mást…
Sokan, sokféleképpen próbálták magyarázni, vannak, akik a természetfeletti, elvont, megfoghatatlan dolgokat tartják annak, vagy a vallásokat, vagy azok alaptételét.
Ám most nem erről az oldalról közelíteném meg a témát.
A spiritualitás mindenki életében jelenlévő, az emberiséggel (is) egyidős, de inkább öröktől fogva és örökké létező, kézzel nem fogható, de érezhető valami, ami mindig és mindenhol jelen van, (gondoljunk csak a hatodik érzékre, és/vagy az ösztönökre) csak nem mindenki képes fogni az üzenetét. 


Miért nem?
Ez egy nagyon jó kérdés, hiszen az évszázadok alatt annyi mindenkit és mindent követtünk, hittünk ebben is, abban is, olyan sok minden történt velünk, hogy közben elveszítettük a képességünket felismerni a jelenséget, azt, hogy a bensőnk, egy hang üzen nekünk, vezet minket, az egész univerzum egyfolytában kapcsolatban van velünk, ahogyan ő beszél hozzánk, úgy beszélünk mi is hozzá. Azt hittük, mi nem tartozunk bele, nem vagyunk rá méltók. Ez csak valami különleges képességekkel rendelkező lényekkel történhet meg…
Miért?
Mert azt mondták nekünk, és mi elhittük, mert belénk sulykolták, hogy bűnösök, gyarlók vagyunk, hogy bűntudatot érezzünk, és kizárólag jók akarjunk lenni, és persze azért, hogy nagy tömegeket tudjanak irányítani. No, de ne rohanjunk ennyire előre, még a meghatározásnál tartunk…
A természetfeletti, a spiritualitás persze nem áll annyira messze a „valódi tudományok” tételeitől, hiszen egyre több eddig megfoghatatlannak, és lehetetlennek vélt jelenség kerül bizonyításra a különböző fejlesztések során elkészült eszközök segítségével. Gondoljunk csak a kvantumfizikára, ami bebizonyította, hogy minden energia! Egészen a sejt atommagjáig, tehát még a testünk is csak puszta energia, amit folyamatosan, pillanatról pillanatra újrateremtünk a gondolataink energiájával. Ez a saját kis világunk, a mi valóságunk, amit egy tér idő tükörben szemlélhetünk, és megtapasztalhatunk benne érzéseket.
A tény, hogy a sejtek emlékeznek, ismét felveti a magasabb irányítás eshetőségét. Azt gondolom, semmit sem szabad elvetnünk azért, mert nem ismerjük, és mi még semmivel sem tudtuk bebizonyítani. A világot egy csodálatos energia gépezet működteti, egy olyan erő, ami mindenütt jelen van, mindig volt, és mindig lesz, nem lehet elpusztítani soha! Örök. Ebből az energiából táplálkozik minden élő, és élettelennek vélt dolog. Ez tart össze minket! Így vagyunk egyek!
Talán úgy is elképzelhetjük, mint egy agyat. Tételezzük fel, hogy az univerzum egy agy, amiben milliárdnál is több sejt működik együtt. Mindegyiknek megvan a maga feladata, egyik sem véletlenül van ott, ahol van, mindegyik munkájára szükség van, és mindegyik összeköttetésben áll egymással, idegszálak segítségével.
Ha úgy könnyebb, képzeljünk el egy vállalatot, ami élén áll egy vezérigazgató, és van sok – sok különféle feladatot ellátó dolgozó. Nekik is együtt kell működniük ahhoz, hogy a vállalat jól működtethető legyen. Ők is kapcsolatban vannak egymással, mondjuk mobiltelefonon. Az a vállalat pedig több másikkal is kapcsolatban áll, és azok is függenek egymástól, beletartoznak egy nagyobb rendszerbe, aztán egy még nagyobba, és még nagyobba…
Tehát valami ilyesféle, persze sokkal, de sokkal finomabb, érzékenyebb, és összetettebb összeköttetésben vagyunk mi is az egész univerzummal. Mindenkire szükség van, mindenki egy kicsiny egyed a rendszerben, és pontosan ott van, ahol lennie kell, mégis csak együtt képesek az egészet működtetni, függenek egymástól, és összetartoznak! Együtt alkotják az egész-t!
A ma élő, a spiritualitás útjára lépett emberek inkább a szellemi, lelki oldalról közelítik meg a földi lét értelmét, és tudják, érzik, hogy a létezésünk nem öncélú, hanem sokkal magasabb céljai vannak, ugyanúgy egyek vagyunk a gépezetben, mint az agysejtek, vagy a vállalati dolgozók, tesszük a dolgunkat, attól többre nincs is szükség ahhoz, hogy a rendszer, a nagy egész jól működjön. Minden mindennel kapcsolatban áll, összefügg, és függ egymástól. Ha valaki nem lenne ott, ahol lennie kell, űr támadna a helyén, mert ő betölti azt a lyukat, szerepet, feladatot, amit rábíztak. Nem véletlen tehát az sem, amikor valaki tűzön, vízen át be akar valamit bizonyítani, és ettől semmi sem tántoríthatja el, hiszen valószínűleg ez volt az ő feladata az életben. Minden feladatra megvan a megfelelő ember! Itt bennem még felmerült az is, hogy nem is egy ember áll készen erre… Lehet, hogy többen is ki vannak jelölve, ha az egyik nem tenné, vagy nem tudná megtenni, megteszi helyette más… (elképzelhető meg is teszi egy másik, párhuzamos univerzumban - minden megtörténhet)
Nem hihetjük azt, hogy csak az létezik, amit eddig már felfedeztünk, a világnak bizony vannak előlünk még rejtett dimenziói, amik erős hatással vannak ránk. Néha fogjuk a jelet, néha nem, akadhatnak zavarok a vételben… Egy valamiben azért egyetérthetünk, van egy felsőbb hatalom, egy olyan rendező elv, ami szerint működik az egész létezés, és mi így, vagy úgy beletartozunk.


13 Hozzászólás:

Amit leírtál az szerintem teljesen jó, egyetértek stb.

Viszont két kérdés felmerült bennem a cikk kapcsán:

1. Miért gondoljuk azt, hogy minden felett áll egy személy, egy végső ok, aki mindent irányít? Ugyanis, ha felettünk áll valaki, akkor felette is, meg a felett is. Mindig van egy végsőbb ok. Miért ne lenn? Ahogy van lefelé is, úgy fölfelé is. Az atommag a végtelenségig bonthatatlan, akkor a kiterjedés a végtelenségig kiterjedő, minden felett van valami.

2. Arról szeretünk megemlékezni, hogy a történelemben mindennek oka és az embereknek feladata van, ha ezt pozitív értelemben tudjuk használni.
A negatív megközelítésről ugyanakkor keveset hallani.
Sztálinnak, Leninnek, Hitlernek is volt feladata, el is végezték. És valamiért ez is hozzátartozik/tartozott a teremtéshez.
(Sajna.:()
Így azért felmerül a kérdés, hogy a teremtésünk azért mégsem annyira szépséges.

Azt nem tudom megmondani, miért gondoljuk azt, hogy minden felett áll valami, de tény, hogy felfelé, és lefelé is van... egészen a végtelenségig - sokszor megtapasztaltam, de azok is csak érzések... mikor általam történik valami, de én csak az eszköz vagyok...

Hitler, és Sztálin elvégezték a feladatukat, mint ahogyan az oroszlán is elvégzi, amikor az antilop nyakát elharapja, mégis... az antilop olyan megadóan elengedi magát... ez van, ez volt a sorsa, hogy testével tápláljon mást... nem tudom elmondani, csak érzem, átéreztem az antilop érzéseit... Olyan, mint amikor annyira szerelmes vagy, hogy mindent odaadnál azért az egyetlen pillanatért, az életedet is, pedig azt hiszed,hisszük, az a legdrágább kincs itt a Földön... csak hogy ÉREZD...

Az életünk pedig akkor szépséges, ha annak látjuk, nézőpont kérdése. A pusztítás is bennünk van, csak nem mindegy, hogy melyik oldalnak engedünk, ez rajtunk múlik - szabad akarat... azt gondolom, nemcsak egy ember van kijelölve egy feladatra, ha az egyik nem végzi el, akkor a másik megteszi helyette...

Én nem egészen erről írtam. Itt most nem az volt a kérdés, hogy engedünk-e a pusztításnak vagy sem, akarunk-e változni vagy sem. Hitler egyértelműen nem akart. Mindenesetre céljaihoz zöld út nyílt neki ebben a világban, ez kissé elgondolkodtató. Áldozatai pedig úgy tudom, hogy nem önként és jókedvvel adták neki oda magukat.

Én pedig nem tudom ilyen kis helyen kifejteni, úgyhogy emailben küldöm a válaszom! :)

Bemásolom, amit küldtél, ha nem gond!:) Ha, igen, akkor szólj és törlöm!:)

Brátán Erzsébet válasza:

1. rész

„Miért gondoljuk azt, hogy minden felett áll egy személy, egy végső ok, aki mindent irányít? Ugyanis, ha felettünk áll valaki, akkor felette is, meg a felett is. Mindig van egy végsőbb ok. Miért ne lenne? Ahogy van lefelé is, úgy fölfelé is. Az atommag a végtelenségig bonthatatlan, akkor a kiterjedés a végtelenségig kiterjedő, minden felett van valami.”

Ezzel egyetértek, minden felett - alatt is van valami, egészen a végtelenségig. Mi van akkor, ha ez a végtelen nem lineáris, hanem spirális, vagy éppen egy kör alakú és végül önmagába visszatér? Ha a kör (vagy karika) áll, elindulhatunk felfelé, és lefelé is, a végén mindenképpen ugyanoda jutunk vissza, ahonnan indultunk. Ha spirális, akkor időnként fenn vagyunk, időnként lenn, hogy mindkét oldalt megtapasztaljuk. Ha pedig egy spirális kör, akkor le- és fel hullámzunk, amíg végigmegyünk rajta, egészen odáig, ahonnan indultunk. Ebből következik, hogy minden vég egyben valaminek a kezdete is. És ha egy spirális álló kört képzelünk el, amin elindultunk valamerre, mondjuk éppen lefelé, akkor belekerülhetünk egy olyan korba, ahol Hitler is élt. A többszörösen „rossz” dolgokba, amit átélhetünk! És akkor, amikor éppen felfelé megyünk, jönnek a többszörösen „jó” dolgok is, egészen a végtelenségig…

Hitlerről, és a hozzá hasonlókról pedig az a véleményem, hogy a tömegek önértékelési zavara, és évszázadok alatti elnyomása vezetett oda, hogy azt gondolták magukról, alattvalók, és csak azt érdemlik meg. Bedőltek a hatalomnak, és követtek hamis álmokat, amik nem az ő érdeküket szolgálták.

Meggyőződésem, hogy magunknak vonzzuk be az ilyesmit, mert nem tartjuk ettől többre méltónak azt, akiknek hisszük magunkat. Azaz mindenki saját maga sorsáért felelős. Ebbe természetesen a tömeges hit is beletartozik. Ha elfogadjuk, hogy a nép vagyunk, aki csak arra jó, hogy szolgáljon valakit, akkor kiderülhet, hogy az a valaki mennyire képes becsapni minket. De a tömeges mély fájdalom erős hatást gyakorol azokra, akiknek nincs önmagukba vetett hitük, és azt hiszik, képtelenek kikerülni a mókuskerékből. Tehát törvényszerű volt, hogy a hitleri pusztítás bekövetkezzen. Az egyes egyének embertelen szenvedése nyilván nem önkéntes volt, hanem akkor éppen abban a hullámban voltak. Gondoljunk bele, mindannyinkban ott van a jó, és a rossz is. Bármelyikhez kapjuk meg a körülményeket, olyanná válhatunk. Ha azt gondoljuk, mindez feladat volt, az is elképzelhető, hogy meg kellett tanulnunk, mi az ilyen viselkedés következménye. Levonhattunk a tanulságot, és tehetünk ellene. Attól függ, hogy miben akarunk élni!

2. rész

Félelemben, vagy szabadságban?

A félelem nagyúr, és ragadós! Ha tömegek elkezdenek félni, sajnos idáig juthatunk. Rácsatlakozunk a fájdalomra, és bevonzzuk a bajt. Nagy igazság, de így van! Azok vagyunk, aminek gondoljuk magunkat!

Rengeteg esetet tanulmányoztam, most is írom a kis tanulmányaimat, (novellák formájában), amikor az egyén ugyan nem ismeri be, hogy ő okozta saját magának, mégis úgy van, és ez kívülről jól látszik! A mérges ember mérges embereket vonz, a düh dühöt, a gyűlölet még több gyűlöletet, a szeretet szeretetet. Ha valaki belekerül egy ilyen hullámba, sorozatosan még többet, és még többet vonz belőle magának, mire végül elhiszi, hogy olyan a világ, vele mindenki kibabrál, őt mindenki utálja. A hit egy dolog, amikor még csak hiszi, de ha azt továbbfejleszti magában, akkor már TUDNI fogja, és annak megfelelően él. Az ember ilyen, így működik. Amikor egy napon rádöbben, hogy addig, amit tett, az „nem jó”, akkor következik be az összeomlás. Mert rájön, hogy nemcsak az az igazság, amit ő annak hitt, ami a teljes meggyőződése volt ez idáig, hanem léteznek más utak, más lehetőségek is… Nos, ekkor földre rogyik, és azt kérdezi, hol rontottam el?

Mindez Hitlerre vonatkoztatva: Ő is kigondolt valamit, és a körülmények segítségére voltak ebben! Mindaddig, amíg teljes mértékben hitt abban, hogy az a jó, amit tesz, fennállt a rendszere, mikor már kezdett felébredni, összeomlott az egész. Éppen ezért úgy gondolom, minden ilyen szélsőséges esemény összeomlásra van ítélve… Pontosan úgy, ahogyan megyünk a körön lefelé, vagy felfelé, esetleg a spirális körön. A jónak, és a rossznak ugyanúgy vége lesz! Ki tudja, hogy akart e változni, vagy sem? Hogy benne, belül mi játszódott le, azt nem tudhatjuk, hiszen sokszor még magunkról sem tudjuk…

Mindezzel természetesen nem azt akartam mondani, hogy egyetértek a tetteivel, sőt, amikor a történelmet tanulmányozom, és szóba kerül Nagy Sándor, Attila, vagy a többi „NAGY”, akkor bizony azt kell mondjam, mind véres győzelemmel tiporták el az útjukból a gyengébbet, és igáztak le népeket. Utána ünnepeltek? Ünnepeltek? Mit? A sok ezer ember halálát? Övék volt a föld, amin uralkodhattak, de minek? Nagy Sándor sem tudta egyben tartani a birodalmát, mert a sokféle kultúrát nem tudta egy közigazgatás alá helyezni. Miért jó, ha uralkodhat? Mire? Mi felett? A földet, és a hajbókoló tömeget ő sem vitte magával… És mi lett a vége? Az ön és tömegpusztító hadjáratának?

3. rész

Nem tudom, érthetően írtam e azt, amit meg akartam fogalmazni? Tudom, neked más a véleményed, de ez nem baj! Nem vagyunk egyformák! :)))))

s a végéhez még egy gondolat:


A gonoszt, a rosszat sokkal jobb úgy elképzelni, mint egy tőlünk függetlenül létező valamit, amihez semmi közünk, nem pedig egy minden emberben megtalálható tulajdonságnak elismerni, amely bármikor előhívható, ha adottak a körülmények…

Sokszor azt hisszük, erre vagy arra nem lennénk képesek, pedig dehogynem! Bármikor kitörhet bárkiből a vulkán, de sokkal könnyebb ítélkezni, elítélni, pálcát törni, mint egységet vállalni vele, hiszen ő is mi vagyunk. Nem csak a széppel, és a jóval vagyunk egyek, hanem a sötét oldallal is, viszont az tőlünk függ, melyik mellé állunk, és mit bizonyítunk a gondolatainkkal, és a cselekedeteinkkel…

Szia!

Én pedig ki tudom itt fejteni.:)))
Köszi az átfogó, elemző kommentet.

Ám még mindig azt kell mondanom:

Én nem a tömegjelenségeket vettem fel mint témát, sem a jó és a rossz viszonyát, sem az egyéni felelősségét.

Hanem azt, hogy Hitler és a többiek működésének is szerepet szánt a teremtés a történelemben, de mi mindig csak a teremtés jó aspektusáról beszélünk.

Honnan tudod, hogy nem értünk egyet, amikor még el sem mondtam az én olvasatomat?:))

Mivel szeretnék a témánál maradni, így ez alkalommal nem is fogom. Mert más téma, amiről te beszélsz és más, amiről én.

Értem... :)

"Hitler és a többiek működésének is szerepet szánt a teremtés a történelemben, de mi mindig csak a teremtés jó aspektusáról beszélünk."

Igen, szerepet szánt a teremtés, és valóban mi hajlamosak vagyunk csak a "jó" oldaláról szemlélni, hinni, hogy csak az a teremtés, pedig összecsapnak az erők itt lenn is. A rossz nélkül nem is tudnánk értékelni a jót. Polarizált világ.

Nem tudom, hogy nem értünk egyet, és egy más témánál szívesen elolvasnám a Te olvasatodat! :)

Azt nem tudom, hogy akkor a mennyországban hogy tudják értékelni a jót, ha nincs rossz!:))))

Jó a kérdés!
Én sem tudom!
De hányszor kérdezzük, hol volt Isten, amikor ezt megengedte? Pedig mi tettük, emberek...

A jó, és a rossz ugyanúgy viszonyul egymáshoz, mint bármely más ellentét pár.
Jin-jang,
fény- sötétség,
jó- rossz,
gyűlölet- szeretet...
etc.
Mindenben ott van a másik csírája is...és valahol egy nagy körben egyensúlyban lebeg...

A Földön, az anyagi világban igen, de én jobb szeretek a létezés egészének szempontjából vizsgálódni.

Ember pedig nincs Isten nélkül.

Megjegyzés küldése