Életünk egyfajta monotonitással bír. Kötelességek halmaza irányítja figyelmünket, igyekszünk megtenni, amit az adott nap ránk ró. Szókincsünk éppenséggel nem gyarapodik, a szükségesre szorítkozunk. Rohanó világunk nélkülözi már a merengést a szavak ereje, hatása felett.
Szavaink, s beszédünk már nem nyit távlatot, nem fűt át az életnek tüzével, nem vesz szárnyára, nem érint. Mozdulatlan szürke egyszerűségük lett a nyerő. Csak gyorsan, gyorsan, marad a felszín, a szavak sokasága. Csacska fecsegések köszönnek ránk lépten-nyomon. S hogy ne kapják föl mások a fejüket, hangunk másképp szól, csöndesedünk.
S ha az ember vágyja a csöndet, a rohanó, felfakadt szavak a belsejében megszelídülnek. Csitulnak. A közönyből előlépnek, kitárulkoznak, s megmutatják valójukat. Torzítás nélkül érezhetőkké válnak.
Az érzelemmel átérzett szó új színteret nyit. Élővé varázsol. Élő lesz a szó, a kép, ami belsőnkből társul hozzá, a szívünk ennek mozzanatára dobban, s egésszé, egységgé, renddé válik bennünk. Igazzá. Megérnek a szavak. A csönd, s a belsőnk érleli, s érünk velük mi magunk is. A varázs rajtunk is él.
A belőlünk előlépő szavak megfogyatkoznak, belső érzéseink szószólói lesznek. Nem az értékük veszik el, hanem a kimondás sokasága csökken. Az érték megőrződik, s a kevéssel is átadhatóvá válik. A szavaknak súlya lesz. Koppannak, mint márványon a vasgolyó. Elevenünkbe hatol, s részünkké válik, megérint. Hat ránk. Ez a hatás a szavak erejével, egyfajta szabadsággal hoz. Kiszabadít saját fogságunkból, bejárjuk általuk a mélységet, magasságot, a létezésünk kiterjedéseit, s bennünk magként sűrűsödik az egész. Egyé válik. S ha szólunk, írunk, ebből az egységből fakadnak fel az élő szavak. A hallgató egyszerűen megérintődik általuk. Talán nem is kell, tudja s értelmezze, mi történik vele, mit jelent, s hordoz minden szó, csupán hagynia érdemes magát, a varázs, a szavak jelenléte rajta is hatóvá válik. A szavak által megszólal a mindenség csendje, s ahol a csend kezdődik, ott szól a Hang is. Szól az emberhez, megszólítja. S aki már volt megszólítva, tudja, mikor szólnak így ismét hozzá. Fejét felemeli, szemét tágra nyitja, s érzi a szavak ízét lelkében, szívében. Olyan ez mikor egy ismerős tájon, réten szaladna az ember, s ölelne benne minden virágot, fát, örvendene a madarak énekének. Boldogság árad rá. Boldogságos érintés.
Felfénylenek a megérett szavak.
Csacska beszéd, rohanó világ, szürke közöny…
S mégis él minden szó. Él bennük a Minden.
Ha tehetjük, álljunk meg, s hagyjuk, érintsenek meg minket a szavak. Fűtsenek át tűzzel, igazzal, széppel. Csendüljenek, ragyogjanak gyémántként, s hatoljanak elevenünkbe.
Ne féljünk megérintve lenni!
14 Hozzászólás:
Valóban átfűtenek a Szavaid!
Szeretettel: Ditta
Többször figyelmesen elolvastam a szöveget. Kétségtelenül szép a szöveg, de még mindig nem értem tisztán, hogy mit akarsz ezzel a szöveggel üzenni. Remélem, elnézed ezt nekem és kezembe adod a kulcsot.:)
Az világos, hogy a szavak és a közlés átlényegüléséről van szó.
De miért jó az nekünk, ha a szavak átfűtenek?
Az ember unott közönnyel beszél, jön megy az utcán, koptatja a száját, sokszor feleslegesen. De amikor benned már a szavak megérnek (más világot nyitnak rád mint a hétköznapok összevisszasága), akkor egyfajta elvehetetlen lelkesedés él benned. Lehet kevesebbet szlsz, de azt úgy, hogy észreveszed....másra is hat. Több ember mosolyog rád vissza önkéntelenül. És ez nem csupán kedvesség ez több. A szavak lelkülete belőled...
de szerintem a tüzet, tűz hatását te magad is tudod, érzed. a szavakkal van úgy hogy áthadhat
és hogy miért joo, ...mert pl. engem éltet.
tűz és lelkesedés
szoora váltva
Köszönöm Ditta!
Hát nagyjából azt írtad le most is, mint, ami az írásban is szerepel, így továbbra is csak sejtem, hogy mire gondolsz. Van nekem is egy fogalmam ezzel kapcsolatban, de az nem ily módon, nem ebben a megfogalmazásban él bennem, talán ezért veszem ki nehezen a tiédből a lényeget.
Hallhatnám esetleg a te megfogalmazásodat, a te elképzeléésed szerint?
Egyenlőre csak olvashatod.:)
A dolog lényege egyrészről annyi, hogy a szavaknak szerintem (is) rezgése van. Minden szöveg, szóhasználat tartalmaz egy adott rezgést, tudatállapotot. A leírt szövegek rezgése hat az olvasóra, ez is egy tartalmi szint, csak nem olyan felszínes, mint a szövegbeli, hanem mélyebb szinten működik.
Másrészről teóriám szerint az önmagához mind közelebb kerülő ember képessé válik egyre jobban és tisztábban kifejezni magát. Ez része annak, hogy tisztul a tudata, mivolta. Ahogy az elme és a lélek tisztul a forrás felé haladva, úgy tisztul a tudat és a kifejezés is. Finomodik, pontosabb lesz. A kifezezés pedig azt az energiát közvetíti, amihez az illető jutott. Ergo, akit áthat a forrás, megnyilatkozásai is tiszták lesznek, tisztítják mások "auráját", valami ilyesmi.
Ezt igazán gyönyörűen megfogalmaztad,
Tisztán
Öröm olvasni a soraidat.
De, az nem derült ki, hogy te erről beszéltél-e?:)
Tisztíto tűz és olykor víz. áthat, átmos.
igen
A címből nekem is eszembe jutott valami!
Én ezt úgy élem meg, hogy amikor bennem felgyűlnek az olyan szavak, amik valamilyen írássá formálódnak, az olyan, mint pl. az ősrobbanás...
Először van az őskáosz, az amorf ősanyag, azaz a betűk, szavak, mondatok lebegnek a térben, mint energia, mint egy rezgés... érzem, látom őket, de csak belül, a bolygóközi űrben, aztán szép lassan összerendeződnek, eggyé formálódnak, testet öltenek, és anyagi szinten is megkelennek, azaz kitörnek bentről, belőlem, megszületnek, megíródnak. És ezzel közvetíteni akarnak valamit. Megérnek a szavak, csak a kezem adom hozzá...
****************************************
Aztán elolvastam, mit írtál Kinga, és a kommenteket is....
Igen, van az üres locsogás, és felszínes csevej, de vannak mély üzenetek... Amiket nem biztos, hogy én találtam ki, talán csak éppen csatlakoztam egy csatornához, ami által közvetítővé váltam! (Hú, de jóóóóóóóóóóóóóóó érzés, és köszönöm, hogy a része lehetek)
És akkor váltam azzá,(közvetítővé) amikor már nemcsak számomra jelentenek valamit, hanem pl. vkit annyira mélyen megérint egy-egy írásom, hogy nem tud szóhoz jutni, mert úgy betalál... Ezért az egyért már megéri írni...
Most volt egy ilyen egészen közeli élményem! (Velem már sokszor előfordult, nem mondom, hogy természetessé vált, de sok írás megérintett, kezdetben általam nem ismert szerzők írásai, majd egyre közeledtem a kortársakhoz, pl a Rosary, és Kinga gitárkísérettel énekelt verse) Az én verseimnél is előfordult, hogy távoli ismerősöknél kiváltottak hasonlót, de egészen közeliből csak most, karácsony után hallottam... amikor fel is hívott, és nem tudott mit mondani... nekem is fantasztikus volt! Hát azt hiszem ekkor érnek meg igazán a szavak, amikor vkit megérintenek, amikor betalálnak, és mi csak hálás boldogan örülhetünk, ha általunk sikerült ezt elérni...
Ha értitek, mire gondolok...
ha a magam hasonlatával szeretnék élni, úgy mondanám. a homlokodon van egy lámpás és a sötétben valamire rávilágítasz. kezdetben szort fénye van, de te állítasz rajta, hogy a fény szinte metszővé váljon és a sötétből kihasítsa azt amiről te szeretnél tudni. az megvilágosodik. így persze a kezdeti rendezetlenségből rend válik.
valojában a kezem adom hozzá, de mind rajtam szűrődik át, a szívemen, a lelkemen,magam belsején, a kezem csak a kifejezési eszközöm. és ahogy én változom a dolgokhoz valo hasonulásom is alakul.
a csatorna: hát igen, működik, él létezik, kérdés honnan is jön:)
és persze fontos , hogy az olvaso megérintetté váljon, nem cél, mert abban akarat van, csupán öröm, ha így van.
a megérintés kétszer történik. egyszer mikor te válsz megérintetté és akkor mikor a te megérintettséged a saját kifejezési eszközöddel élve mást is azzá tesz :)
és akkor ott a hála, igen
de a hála valojában a forrásnak szol és annak hogy sikerült magunkban ezzel egyé válni, a ráhagyatkozás él, működik, amely értéket hordoz, ha a legaprobbat, akkor is és ez átadhato. élő.
köszönöm, hogy olvastad!
sok-sok örömet kívánok az íráshoz!
Kedves Kinga!
Köszönöm, hogy érted, mit akartam/ próbáltam a szavak nyelvén kifejezni!
Persze, hogy nem cél a megérintettség, de annyira mélyen érintett, amikor felhívott egy közeli barátnőm, és megéreztem rajta azt, amit én átéreztem mások írása nyomán, amikor elakadt a lélegzetem, és jóleső érzés volt, hogy egyszer én is/általam is megtörténhetett ez, egészen közelről, mert ugye senki sem próféta a saját hazájában... - és mégis :)
Az, hogy valójában a kezem adom hozzá, és nem én írom, azt bizony nagyon sokszor átélem, a fejemben, a szívemben, vagy a lelkemben érzem, hallom a hangokat, a mondanivalót szinte látom, bár a fiam megpróbált már lebeszélni, mert igen sok időt töltök a gép előtt, de nem sikerült, mert amit hallottam, azt muszáj volt leírni.
És igazából élvezem a megérintettséget, ami valóban kétszer történik, egyszer velem, egyszer amit ezzel okozhatok...
- ezek pont azok a dolgok, amiket nehéz szavakkal megfogalmazni...
igen, a hála érzése a Forráshoz, az Egyhez köthető, elmondhatatlan boldogság, ha sikerül csatlakozni hozzá! :) és átadni, ha itt az ideje, ha megvan a táptalaj... mert mindenkihez eljut a megfelelő könyv, szó, betű, mondta, cím, film, vagy zene, ami akkor csírázik ki, ha érett a talaj...
Olvastam a rés a pajzson írásodat is, és nagyon tetszett, főleg az, ahogyan írtad, különösen azért, mert ehhez hasonlót én is írtam! :)
Azt hiszem, mind ugyanarról írunk, csak beleszőjük egy picit önmagunkat, és a saját szemszögünkből fogalmazunk! :)
Köszönöm Neked! :)
Én is köszönöm :)
Megjegyzés küldése