2011. április 17., vasárnap

Kompromisszum


A kompromisszum azt jelenti, hogy megalkuvás valami fölött, hogy mindkét félnek jó legyen. Addig és ott kell, amíg és ott, ahol nincs elfogadás. Tiszta röhej, hogy ott menjek bele kompromisszumba, ahol én odaadom magam. Viszont, ha valóban odaadom magam, akkor számomra nem kompromisszum. Csak személyes felelősség van. Akkor, csak az él kompromisszumban, aki csak így tudja elfogadni, hogy legyen még gyermek pl., vagy, aki nem lát normálisan. Csak az él kompromisszumban, akinek az élet normális történései csak így elfogadhatóak. Legyen neki, ahogy akarja. Hát persze! Ha akarja, legyen neki úgy. Nem lehet senkit megmenteni, aki el akar pusztulni! Nem lehet semmit erőltetni, hagyni kell, hogy éljen amiben akar.

Csak az kérdés tehát, hogy ha egymástól függünk, akkor felelősségre is vonhatjuk-e egymást? Vagyis normális elvárás az, ha ugyanolyan felelősséget várunk el a társtól, akivel élünk és akitől függünk, amilyet magunktól. Ha abban élünk, hogy látjuk annak értelmét, hogy az életnek oda kell adjuk magunkat, akkor normális elvárás az, ha elvárjuk, hogy a párunk is eszerint szemléljen. S csak kérdezünk tőle időnként, hogy valamit miért csinál?
Megalkuvás nem lehet alap. Az élet nem piac, ahol alkudni lehet és nem lehet minden relatív. Mindig van egy fix viszonyítási pont, amihez mérünk mindent, hogy lássuk, mi a normális. Azért vannak törvények is. Ezek nem merevséget, hanem határokat jelentenek. Csak akkor alakulnak korlátokká, merev falakká, ha a törvény nincs betartva, követve.
Tehát a fix pont a Törvény. A Törvény igazságot jelent és törvényszerűen eljárni nem más, mint mindent, ami történik és ahogy történik az adott helyzetben az igazság szerint értelmezni és helyre tenni. Ha két szemlélet ebben nem tud megegyezni, akkor az egyik biztos, hogy nem a törvényes igazság szerint szemlél. Ebből nem következik semmi egyéb, csak az, hogy a másikat maga mellett is arra kényszerít akarva vagy akaratlanul, hogy törvénytelenül éljen. Nem tudja, nem képes, vagy nem akarja elfogadni az igazságot. Ezért az az érzése, hogy ki is lehet cselezni az Élet Törvényeit. Kompromisszumokat köt, elhiteti magával, hogy ki lehet bújni cselekkel a törvény alól. El lehet menekülni az igazság elől. Ha felelősségre vonják, csak magára vethet, mert ha eleve felelősen élne, nem jutna ilyen helyzetbe. Ha meg tudjuk magunkat ítélni helyesen, akkor nem kerülünk oda, hogy más ítéljen. Ha önkritikát gyakorolunk, más nem kell, hogy kritizáljon.
A vita is akkor termékeny, ha mindkét fél az igazát leméri a normalitás fix pontja szerint. Vagyis az egyetemes igazság szerint. Pl, hogy ami van, azt mi okozza és ennek miért az a következménye, ami.
Minden helyzet más, mert az élet változások folyamata. De mivel, ami nem az igazság szerint működik, az újra is újra felmerül problémaként, gondként. Csak akkor nem lesz többé gond, ha mindkét fél magától hajlandó belátni és meglátni, hogy mi az oka a gondnak. Másképp csak örök pörgés keletkezik az adott gond körül, mert nincs megoldva. A kezelés nem elég. Abban mindig van halogatás, kompromisszum.
Megoldás csak ott van, ahol a probléma gyökere felszínre került.
Ha a kompromisszumot megalkuvásnak kell venni, akkor mindenki alkuszik valahol, saját személyén keresztül. Vagyis mindenki valahol nyerni akar mértéken felül vagy valamit mértéken felül vagy alul értékel. Sok-sok árnyalat létezik. Valaki mindenhol piacolni, alkudozni akar elsősorban önmagával szemben, valahol azzal ámítja magát, azt hazudja magának, hogy ez normális, ezt lehet, ezen keresztül nyerni lehet. Lehet, de ekkor az a helyzet merül fel, lép elő, hogy egészséges, nyugodt és boldognak lenni nem lehet. S ha idegesek, ingerültek leszünk, gyorsan kitalálunk valamit, hogy ezt is elrejtsük magunk előtt is, ne kelljen látnunk most már nem csak az okot, hanem azt se, hogy a pótcselekvéssel, megalkuvással csak újfent át akarjuk magunkat verni. Tehát, nem közeledünk így a megoldáshoz, hanem távolodunk.

Amit magunkkal szemben elkövetünk, azt elkövetjük a társunkkal, párunkkal is. Ha magunkat nem akarjuk felelősségre vonni, felelősségre von a társunk, és ezért neheztelünk rá, haragszunk stb. De ami elárad bennünk ilyenkor az a miénk. A méreg minket emészt el. Hiába, hogy esetleg mi felelősebbek vagyunk, vagy akarunk lenni mint a társunk, mert ha hagyjuk, hogy ő felelőtlenkedjen, mi milyen alapról tesszük ezt? Megalkuszunk? Akkor már nem vagyunk mi sem felelősek. Az élet így van berendezve, és nem lehet ennek ellenére rendezkedni, mert előbb-utóbb kiderül a rendetlenség. Mondhatjuk, hogy ahol az alap nem az igazság (Törvény), ott rendetlenség lép fel, ahol rendetlenség van,ott semmi nincs a helyén, ahol nincs a helyén valami, ott nem lehet tisztán látni, így egyre sötétebb lesz és zavar, egyre több pótcselekvés és emiatt a rendetlenség a káoszba vezet. Káoszban nehéz belátni az okok felé.
El lehet mondani, hogy kompromisszumokban élve és azokat meg nem szüntetve (nem égetve el) a konfliktusok tüzében, az ember fölösleges szenvedést , betegséget (egészségtelenséget) okoz nemcsak magának, hanem azoknak is, akiket állítólag szeret.
Azért van a Szó, mert mindent szóvá kell tenni, ami zavar.

Szeretet? A kompromisszum tönkreteszi a szeretetet. Mivel a szeretet pont az a valami, ami odaadást jelent, egészséget jelent. Ahol betegség áll elő vagy nyomorult érzések, ott baj van a szeretet felfogásával. Nem szerethetem magam és a társam, ha elnézem magamnak is és a társamnak is a megalkuvást. Majd a gyerekeimnek és végül mindenkinek.

Nem szabad elfelejteni, hogy mivel az élet törvényszerűségeken alapszik és nem megalkuváson, bármely megalkuvás az egész létezésre kihat és megbontja az egész életet. Hiszen a nem átvilágított sötétség elnyelheti a még létező fényt. A nem kontroll alatt levő élet, a nem tudatosan élt élet, a nem felelősen, éberen élt élet könnyű prédájává válik a megalkuvás miatt létrejövő sötétségnek. Rombolni sokkal hamarabb lehet, mint építeni, tisztítani. Egy kis hiba, rövid idő alatt óriásira nőhet.

Kompromisszum, vagyis megegyezés valami felől, ami engedményekkel jár. Veszélyes. Mert könnyen engedünk azt, amit nem kéne. A Törvényes dolgokkal nem lehet alkudozni. Az érzések nem idomíthatóak valamiféle értelmetlen logika szerint. És akkor vajon miről beszélünk? Idomítás nem lehet szabadság. Szabadon élni, szabadon szeretni éppen hogy úgy lehet, hogy ne idomítása legyen a társunknak. Mivel a társ a tükör számunkra, akkor kiderül, hogy magunkat idomítjuk valamire, amiről azt hisszük, hogy nyerünk vele valamit is. Közben éppen a szabadság vész el már az elején.

Amikor az ember Szabad, nincs szüksége kompromisszumokra.


0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló