2011. április 17., vasárnap

A szalmakutyákról és a bizalom megszerzésének manipulálhatóságáról – kommentár Lin-csi 77. beszélgetéséhez

Lin-csi.jpg

Vannak olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lehet mit kezdeni az érvelés hagyományos eszközeivel, a vitázás még építő jellegű, kultúrált formájában. Velük beszélni olyan, mintha a falnak beszélne az ember. Megvan a saját vélt igazságuk, tántoríthatatlan véleménnyel bírnak mindenről. Szeretnek tetszelegni az igaz és becsületes ember, valamint az áldozat szerepében. Csak azt fogadják el, ha dicsérik őket, persze mindig toleránsnak, nyitottnak és elfogadónak mutatják magukat. Róluk szól e példázat és a kommentár.


Elsőkét magát, Lin-csi, a csan buddhista, címben szereplő tanítását idézem be, hogy tudjuk, miről is van szó:

„Lin-csi kolostorában egy reggel, megkérdezték a szerzetesek az apáttól:
– Mondd apát! Hol laknak a szalmakutyák?
– Szalmakutyák mindenhol laknak, híveim! Elvegyülnek az emberek között. Tele van velük a világ.
– Felismerhetők a szalmakutyákat apát?
– Eleinte, egyáltalán nem ismerhetők fel a szalmakutyák. Még akkor sem, ha falkába verődve találjuk őket, mondjuk egy szalmakolostorban. A szalmakutya szerzetesek és a szalmakutya buddhák a megtévesztésig hasonlítanak a valódiakra. Olyannyira, hogy maguk sem tudják: ők a szalmakutyák.
– Mire valók a szalmakutyák apát?
– Hogy megkülönböztessék magukat tőlük a nem szalmakutyák. Hogy pontosan ismerjék megkülönböztető jegyeiket, s ezeket jól megbecsüljék. Mindez, igen komoly haszonnal jár.
– Elkerülhetők-e a szalmakutyák apát?
– Nem kerülhetők el, egyáltalán. De nincs is szükség rá! Miután felismertük őket, jól lehet bánni velük, attól fogva már nem veszélyesek ránk. Csak etetni kell őket cukorkákkal bőségesen s finom szavakkal dicsérni szépségüket és elméjüket. Még akkor is, ha száraz, poros, szúrós a szalmájuk és szikkadt, szálkás az elméjük. Hallgatni kell panaszos vonyításukat és morgásukat: milyen igazságtalan velük a világ. Mindig igazat kell adni nekik, hadd nyugodjanak meg a szalmakutyák. Ez ártalmatlan, kegyes csalás. Jegyezzétek meg szerzetesek, hogy a megnyugtatott, édes álomba ringatott szalmakutyák a legjobb szalmakutyák. Míg alszanak, nem harapnak legalább. Sőt, ismerek egyet, amelyik mosolyog is olykor, amikor álmában, igazi szerzetesnek képzeli magát. – világosította fel híveit a szalmakutyaság kérdéseiről Lin-csi apát. Őszintén aggódott szerzeteseiért. Nehogy megkísértse őket az önmaga körül vakon forgolódó szalmakutya világ, a tudás és az alkotás hamis ígérete, majd hatalmába ejtse őket a csalódás.”*


Kommentár:

Mások bizalmának megszerzése (és főleg a szalmakutyáké) ma már valójában egy nagyon egyszerű és nagyon bonyolult folyamat is egyben.
Miért egyszerű? Mert mások bizalmának megszerzéséhez nem kell mást tennünk, mint egyszerűen azt mondani nekik, amit hallani akarnak (még akkor is, ha nem feltétlenül gondoljuk azt, amit mondunk. Ez ebből a szempontból nem feltétel, a embereknek általában nincsen igényük az gyakorlati valóság megismerésére, sokkal inkább otthon érzik magukat egy önmaguk által teremtett valóságban, vagyis illúzióban).
És hogy miért nehéz? Mert ahhoz, hogy azt tudjuk mondani másoknak, amit hallani akarnak, birtokában kell lennünk az egyik legnehezebben kialakítható képességnek: meg kell tudnunk állapítani, hogy másoknak mire van szükségük, vagy, hogy mi mozgatja őket. Ehhez nagyon alaposan meg kell ismernünk a másik felet, mely gyakran olyan dolgok megfigyeléséből áll, amit az illető közvetlenül nem akar közölni, csak latensen jelenik meg kommunikációjában. A másik megismerése tehát a legnehezebb vállalkozások egyike. Azonban nem lehetetlen. Az ember szükségletorientált. Az embereket szükségleteik alapján kategóriákba lehet sorolni, és vannak olyan szükséglet-kategóriák, melyek nagy általánosságban mindenkire érvényesek, meg persze olyan kérdések is, melyek segítségével szinte bárki legfontosabb szükségleteit ki lehet deríteni. Az emberek egyébként is nagyon szeretnek beszélni a szükségleteikről, és ha az ember gondosan figyel, elárulják, mire van szükségük.  Aki ismeri a szükségleteket, mint motivációs tényezőket, ismeri az embert is.
Fordítsuk meg a kérdést! Amennyiben önnön bizalmuk hamis szándéktól vezérelt megszerzését el szeretnénk kerülni, vagyis a fentebb leírtak ellen kívánunk hatni, meg kell tanulnunk megfigyelni azt is, hogy ki kérdez annak érdekében tőlünk, hogy valamilyen célból elnyerje a bizalmunkat, és ki az, aki egyszerűen csak kíváncsi ránk. Ez egyszerű odafigyelés és valószínűség számítás kérdése. Figyeljük meg, hogy az illető miket kérdez tőlünk, mennyire gyakran teszi fel ugyanazokat a kérdéseket, a válaszokra milyen mélységben reagál, vissza tudja-e ismételni válaszaink, mennyire sürgős neki a válaszadás stb. Nagyszámú kérdés-válasz interakció során már következtetni lehet egy viszonylag biztos tendenciára és szándékra.
Mint ahogy igaz az, hogy mások bizalmát úgy szerezhetjük meg, ha azt mondjuk nekik, amit hallani akarnak, igaz az is, hogy úgy veszíthetjük el azt, ha egyszerűen mást mondunk. Egyszerű példa:
Amennyiben egy adott kérdést illetően osztjuk valakinek a véleményét, az bizalmat kelt, ha ellenállunk neki, más véleményen vagyunk, az már rögtön megütközést. Hogy miért? Amennyiben erre korszerű magyarázatot kívánunk adni, azt mondhatjuk, hogy a kor embere általában véve bizalmatlan és hajlamos a nézeteltérésre. A ma embere nem igazán ismeri az építő jellegű véleményütköztetés stratégiáit, sőt többnyire meg van róla győződve, hogy a sajátjával ellentétes vélemény csakis téves lehet. Ezért rögtön ellenállással fogadja a másik véleményét. Amikor pedig tartós ellenállásba ütközik, vagyis sehogy sem bírja meggyőzni a másik felet a saját igazáról, tovább áll és más partnert keres, akivel ideológiai közösséget alkothat. Az ember mindenképpen klikkek létrehozására törekszik. Korunkban azonban ennek alapja nem az összetartás, hanem a különféle érdekcsoportok létrehozása, melynek építőköve a közös vélemény és érdek. A korábbi történelemi korokban a társadalmi csoportosulások azért jöttek létre, mert a csoportok összetartozását jelentették egy közösségi célra irányulóan, vagy azért mert a tagok egyszerűen élvezték egymás társaságát. Manapság a csoportok valójában az egyéni érdekek miatt alakulnak, mivel az egyénnek túlélése érdekében szüksége van az összefogásra, a közösségi érdek elmarad e mögött.
Amennyiben pedig nem marad más, a szalmakutyákat el kell kerülni.
Hogy a szalmakutyákkal ezen túlmenően, hogyan is kell bánni, Lin-csi elmondta.**



* A történet Sári László „Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában” című kötetéből származik
** A kommentár alapjául szolgáló szövegek „Az én bódhifám” című kötetben jelentek meg.



3 Hozzászólás:

Igaz megközelítés és nagyon helytálló.
Megfogott a szalmakutya elnevezés.
:-)
Köszönöm,hogy megosztottad velünk.

Tünde

Köszönöm. Örülök, ha adott az írás.:)

Köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat velünk. Teljes mértékben egyetértek veled......, nem ragoznám tovább. Én magam is gyakran találkozom/tam/ hasonló emberekkel. Anna :):)

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló