Töprengésem jelenlegi gondolati fonala a negatívum felől indul meg, hogy aztán pozitívba fordulva kiegészítse egymást, új aspektust hozva. Miszerint mit ér az érték, ha nem ismerem meg az értéktelent, a gazt, a hamisat, ha nem tudom, mit kell kigyomlálnom, hogy szárba szökkenjen a való és éltető, hogy a remény felcsillanjon ott is, ahol nem számítanék rá.
Maga a negatívum a hazugság, az önbecsapás, az önámítás. Amikor az ember rossz gazdája saját magának. „Előkertjében” ritka és drága növényeket nevel, melyek az arra járót elkápráztatják, ám háza mögött rendetlenség burjánzik mindenütt, elnyomva és rátelepedve mindenre. A bemutatandót nagy gonddal ápolja és vigyázza, fenntartva a látszatot, míg a színfalak mögött az ál(?)való gazos.
/Mi az igaz, melyet megláttatunk erővel, vagy melyet épp rejteni vágyunk. S hol éljük e kettő közt életünk, jelenünk meghatározó részét. Tetszetős előkertjeinket ápolgatjuk szüntelen, vagy hátrébb, a gaz közt vegetálunk…../
Az első felvonás ott kezdődik, mikor a rend képe és a rend utáni vágy gondolata megszületik bennünk, mikor képessé válunk megkülönböztetni a valósat a hamistól, az értéket, az értéktelentől. Majd jön a színterek félelem nélküli egybenyitása, mikor a gondozatlan hátsó, megműveletlen terület épp olyan fontossá válik, mint a szemléltetett előkert. A színtér valós élettérré rendeződik, gyomlálunk, igazítunk. Nem vágyunk takargatni, s csak a talmi csillogót mutatni. Felvállaljuk azt is, ami az elrejtett kertrészletben szabadon, összekapaszkodva növekedett. Megszeretgetjük azt is, hiszen az is ugyanúgy hozzánk tartozó. Csak igazi szeretettel tudunk megválni feleslegessé vált dolgainktól, hiányuk többé már nem mar bennünket. Mikor nekifogunk gyomlálni, mely nehéz, fáradtságos munka, kitartást követelve, rájövünk arra, hogy a sok hitványság között eltakarva hevertek kincseink, melyek értékesebbek, mint azt reméltük, vagy tudtuk volna. Egy pillanatra nem törődünk sem szemlélővel, sem mással, a meglátott, kincsként megtalált értékek eltöltenek minket igaz örömmel, szépséggel s átlényegülünk. Lelkesedünk általuk. Az igazság ténye az, mely ezt a folyamatot megindítja. Nem érdekelnek az elkülönített színterek, sőt arra törekszünk, megtörténjen az egybenyitás és a hazug, s leplezett dolgaink felszínre kerüljenek, bennünk megváltódjanak, rendeződjenek. A rendeződés megszabadít a feleslegestől, új lehetőségeket nyit, új látásmódot biztosít. A színtér valódi, takargatás nélküli élettérré váltódik, melyben mi vagyunk a gazda. Gazdagságot, belső bőséget, édenkertet teremtünk. Ha az édenkert bennünk megmutatja magát és lassanként kiteljesedik, nem lesz az a gaz, mely kedvét lelné, hogy ebben elszaporodjon, nem talál benne számára megfelelő talajt. Mindegy, hogy a szél sodorta oda, vagy a talaj még hordott pár magot belőle. Nem tud, nem akar gyökeret verni…..Természetesen ezeknek a magvaknak a képét magunkban, s emlékezetünkben jól őrizzük, hogy tudjuk, az édenkert mitől igazabb, gazdagabb, szebb, teljesebb. Minden magvacska elvethető a sok közül, de csak a gazdán, a jó talajon és a gondviselésen múlik, miként és mivé csírázik, s szökken szárba belőle a való.
Belső édenkertünk megtalálása, s kibontása feladat, felelősség, s egyben a legnagyobb ajándék.
A belső kivetül, s kiárad.
Áradásod Te magad vagy.
A Való belőled fakad.
Nyiss teret neki!
Teremts!
Légy gazda!
S szíved gazdagsága megmutatkozik.
Legyen áldásként rajtad, s mindazon, melyre kiárad!
Lélek-kert, Éden-kert
Szívednek Igazán
Ébredő Tavaszán
Nyíljon az Élet
Lásd meg a Szépet!
Örvendj!
3 Hozzászólás:
Kedves Kinga!
Ez gyönyörű, belőled és írásaidból sugárzik a belső béke, a boldogság!
Egy valamire azért kíváncsi lennék! Hogyan gyógyít egy ilyen doktornő, mint te? (Már bocsi, de mennyi gyógyszert ír fel... amiről tudjuk, hogy...)
Erzsivel mindenben egyetértek! :-)
És mindig rácsodálkozom a képeidre is!
Csodaszépek!
Szeretettel: Ditta
Köszönöm Ditta!
Valóban előszeretettel gyűjtögetem a szép képeket :)
Örülök h tetszett!
Megjegyzés küldése