2011. február 21., hétfő

A profán és szent találkozásai Kondor Béla művészetében - III. rész


Az ikonikus látomás

Kondor Béla képe az ikonokhoz is hasonlítható. Az ikon szó jelentése alak, vagy látomás. Ha csak a szó értelmét nézem, rávezethető lenne „A szentek bevonulása a városba” című képre, hiszen a mű izgalmas alakokban bővelkedik, s a látomásjellege is egyértelmű, legyen az a látomás az apokalipszis vagy egyszerűen a mennyország. Az ikonok ábrázolása két csoportba osztható, az egyik a keleti, vagyis a bizánci, a másik a nyugati, azaz a római kereszténység ikonfestésének egysége. Mindkét típus az isteni világ megjelenítésére és a művészi kiteljesedésre törekszik, ugyanakkor más irányból közelítenek: a római inkább túlvilági, bibliai témát választ, ezáltal az alkotás is fantáziadúsabb, míg a keleti nem szárnyal ilyen magaslatokba, emberibb témát jelöl. Ebből a szempontból Kondor képe inkább a nyugati kereszténység ikonfestőihez hasonlít.

Egy nyugat-európai vallásos témájú mű ábrázolja az istenit, az ikon pedig megmutatja azt. Ez a mondat lehetne egy kulcsszó, ahhoz, hogy miért nem realisztikus az ikonok ábrázolása. Ezektől a képektől megszoktuk, hogy az alakok nyúltak és testetlenek. Ahogyan Kondor Bélánál is: a figurák lebegnek a térben; egy felhődarabon vonulnak. Az ikon ablakot mutat az istenire. Mivel nem lényeges az alkotó neve, csak az ablak; az ikonfestő mellőzi aláírását a képről, én Kondornál sem tapasztaltam jelét a kézjegynek. Az ikonokat gyakran hasonlítják képregényhez, jó példa erre a Képes Krónika, ami sokszor egy képen jeleníti meg, egy király egész életét és uralkodását. Kondor képén is észrevehető több történés; míg a szentek vonulnak, addig a városon belül már folyamatban van egy üldöztetés. Az ikonokat gyakran hasonlítják képregényhez, jó példa erre a Képes Krónika, ami sokszor egy képen jeleníti meg, egy király egész életét és uralkodását. Kondor képén is észrevehető több történés; míg a szentek vonulnak, addig a városon belül már anarchikus állapotok uralkodnak. Átfedés a Bibliával:
Apokalipszis (=feltárás, kinyilvánítás)

A művészet, általános értelemben, a vallás nyelve, de sajátos értelemben mégsem hivatalnoka a vallásnak. Minden teológiai gyámkodással szemben, önállóan jelzi a végtelen ünnep lehetőségeit. Megpróbálja alakítani a világot, jelenségeit elviselhetőbbé tenni.
„A szentek bevonulása a városba” című kép tartalmában átvezethető János Jelenéseire, azaz az Apokalipszis történetére. A 22 fejezetből álló újszövetségi irat első része János leveleit tartalmazza (a levelek az apostol a jövőre vonatkozó vízióit rögzítik). A levelek után János látomásai kerülnek terítékre. Isten hét pecséttel lezárt könyvtekercset tart kezében.
A hetedik pecsét felbontásakor víziósorozat indul: hét trombitaszó harsog. Mindez kezdődik egy átható csendességgel. Valami olyan csend ez, ahogyan az újszülött ágyánál sem lehet „regényt” olvasni; egyszerűen megszületett, ez a csend a döntés előtti nyugodt pillanat, árulkodhat ez jelen esetben egy képről, a nyugodtságról, s az azután következő elfordulásról.
A hét trónon álló főangyal közt kiosztják a végzetes és rettenetes trombitákat. A hét arkangyal közül az Írás csak Gábrielt és Mihályt nevezi meg.
Kondor Béla képén sok minden egybeforr, az alakok tömeggé simulnak, ugyanakkor kivehető két trombita. Egy angyal az oltárhoz járul, fogóval eleven szenet vesz; akkor sok tömjén adatik kezébe, azt a szénre dobja. Hirtelen füstfelleg támad.
Ennek célja kettős: jelképezi a gyülekezet könyörgését Isten előtt. Másfelől eltakarja Isten jelenlétének büntető és pusztító tüzét.
A következő szenvedések az ítélő Isten „bosszúállásai”: mennydörgések, villámlások, szózatok és földindulás.
Az első négy trombita szavára bekövetkező események emlékeztetnek az egyiptomi csapásokra. Jégeső és tűz; az első és második csapás elpusztítja a kenyeret, a veteményt, a halat; a harmadik az édesvizű kutakat, forrásokat teszi ihatatlanná.
A negyedik trombitaszóra a Napnak egyharmad része „megvereték”, ugyanígy a Holdnak és csillagoknak is. A beálló sötétséget a fény hiánya okozza: szürke nappalok és vak éjszakák.„És láttam egy csillagot, amely az égből lehullott a földre.” Az ötödik trombitaszóra nyilvánvalóan a csillag egy angyalt jelent, nem égitestet. Az angyalnak adatott a Mélység kulcsa. Ez a mélység a Seol, a Hades, a bukott angyalok és ellenséges démonok hazája. Ott is Isten parancsol, csak Ő nyitja és zárja. Átadja a kulcsot az angyalnak, és megnyílik a rettenetes Mélység. A Mélység szájából olyan füst csap fel, hogy elsötétíti az eget. A füstgomolyagból előretörnek a sáskák. A sáska egyenes szárnyú, ugrólábú, tömegesen nagy kárt okozó növényevő rovar. A keleti ember számára a sáska a borzalmak borzalma. Tömegük elsötétíti a napot. Iszonytató erejű zúgásukra megáll a szív. Pár perc alatt elpusztul minden növényi élet, beköszönt az ínség s az éhhalál.
„Kizökken az idő” / E shakespeare-i mondat – Hamleté –rezonál arra a tényre, hogy Kondor Béla „Mindig játszott: játékai azonban shakespeare-i játékok voltak. Drámák és vígjátékok egyszerre, de a szív már a nevetéskor elszorul, amikor színpadára behatolunk.”- Koffán Károly: Művészet-1973. január /, s máris baljósan beköszönt a dráma. A sáskák alakja is félelmetes, megnagyítva, mint egy szörny. A sáskák az embereket kínozzák; úgy csípnek, akár a skorpió vagy a vipera. Csípésük nem halálos, de mivel hosszú ideig éjjel- nappal gyötrik az embereket, azok a halált kívánják. A gonosznak, a sáskákat is beleértve királyuk van, neve: a Pusztító. Ő a Sátán, akit Isten hatalma szóhoz enged. A hatodik trombita szavára új parancs hangzik: „Oldozd fel azt a négy angyalt, akik a nagy folyamnál az Eufrátesznél vannak megkötözve.” Feloldoztatott a négy angyal. „És lovas seregek száma húszezerszer tízezer volt.” Ez a sereg fantasztikus emberekből állt. Isten megengedi, hogy ezek a gyilkos hatalmak az emberiségre zúduljanak. Megölik az emberiség egyharmadát...A hatodik és hetedik trombita között közjáték észlelhető. Ennek első része az angyal a könyvvel. Az apostol egy felhőbe öltözött, erős angyalt lát leszállni az égből. Arca fénylik, mint a Nap; ruhája felhő, glóriája a szivárvány. Egy könyvet tart a kezében: üzenetet, próféciát hoz, ami nem más, mint az Apokalipszis. A hetedik trombitaszó befejezi a víziósorozatot. A világ feletti uralom Krisztusé lett. Krisztus és Antikrisztus közötti harc Jézus oldalára dőlt el. Mindezek után felhangzik a diadal ének, s „megnyilatkozik Isten temploma” a mennyben.
„És megnyílt az Isten temploma a mennyben és megjelent templomában az ő szövetségének ládája, és villámlás, zúgás és mennydörgés, földrengés és nagy jégeső támadt.”
(Jelenések könyve)Más felfogás szerint ennek a képnek semmi köze az Apokalipszishez, egyszerűen a „város”, az a Mennyország, oda mennek a szentek. Az áldottakat vezeti egy angyal, a kapuban Szent Péter a kulccsal. Ezt a szemléletet erősíti Kondor Béla egy korábbi képével; a Szent Péter és egy nő című alkotásával. Szent Péter figurája kapcsolatot mutat a kapuban álló glóriás kulcsos szerzettel.
Mindkét alak piros csuklyát visel, kezükben a kulcs, termetük apró. Így állítható, hogy a kapu a Mennyország bejárata, s előtte Szent Péter.
Feltételezések az alakokról, a városábrázolásról

Az erős embertömegből karakteres alakok nyúlnak ki, a sort vezeti egy imádkozó pap, talán pápa. Aki meglehet halála pillanatában is a végső békéért imádkozott.
A következő figura a lovag, aki lehet, hogy a keresztes hadak oldalán harcolt hajdanán egy szent háborúért, s meglehet istenhívő királyként uralkodott.
A harmadik kirajzolódó alak számomra Assisi Szent Ferencet igézi meg kolduló csuhájában.

Ha a képtér egészét nézem, talán nincs is értelme a találgatásoknak. Botos Eszter: Feszületábrázolások Kondor Béla művészetében /Ars Hungarica 2003/1/című tanulmánya egyetlen mondata választ adhat feltevéseimre: „A műfaji-technikai változatosságnak ugyanilyen ikonográfiai változatosság felel meg: a látványosan szenvedő,csavart testű,mellére bukó fejű Jézus víziójától a diadalmas,könnyed tartású,felemelt fejű Krisztus látomásáig terjed.”A szerző ugyan nem erről a képről írt, de mindenképpen érdemes e szavak után megnézni az alakok vonaglását és legfőbbképpen kéztartásukat .Az átszegezett csuklójú, kálváriáját járó Jézus mozdulatai ezek;azé az Emberfiáé, aki el akarta vetetni ugyan Atyjával szenvedései kelyhét, de nem menekül el előlük, mert tudja, hogy a Mennyek Országába jut.
Pedig végig ott áll mellette, és kísérti a Sátán. Társául szegődik, felajánlja egy másfajta hatalom lehetőségeit / Fekete macska piros szemekkel = szerencsétlenség, a politeista Egyiptom szakrális állata; szemben a kereszténység monoteizmusával; piros = a pokol tüze / és a szentekkel vonul, mert hódítani vágyik; szüksége van a mennyei trónusra is. Az alkotáson a Mennyekbe csalogató Angyal, s a macska nem viselnek csak „fejdíszt”, s kettőjük kontrasztja vonzza legjobban első látásra a tekintetet.

Ikonográfiailag a város ábrázolása erősen a kódexek piktúráira emlékeztet. Nincsenek pontosan megjelenítve a házak, csakúgy, ahogyan az emberek tömeget alkotnak, az épületek is összhangot képeznek. A Képes Krónikából vett hasonló ábrázolással Kondor Béla egy évszádos hagyományt örökít meg, a magyarság kincseiből merítve. Ez azonban csak az első ránézésre igaz. A városbelsőben felfedeztem egy tekergőző, szellemkezű alakot az épületbe ágyazva, olyan mintha zöld kereszttel a testén állna, olvasatomban ő maga Jézus, hiszen kéztartása rokon a vonulókéval, de teste már a város része: együtt van az Atyával. Ezért a kapufelirat: Mennyország.

Miért kísérlet?!

Az emlékezés látomásai vajon milyen archeovilágból erednek? Talán azt mondhatjuk bizonyos képekre, hogy talányosak. S miért? Mert nem engedik, hogy befejezzük a jelentés megtalálásának a munkáját. Ez a gazdagság az örök felfoghatatlané, a nap, mint nap való újjászületésé, egyszóval a kozmikus térré, amely a teremtett világ csodáját dicséri.


0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló