Rideg falaknak embere visszhangos jajszóval kiált.
Aztán csak ül, dideregve némán.
Melegre vágyva, fényre, szabadságra…
Kőszívében halvány az élet,
Vére csak halkan csordogál.
Tűnődik a szépen, mi lehetne.
Mit tehetne.
De nem mozdul.
Jajong.
Szemében homály dereng.
Pedig csillagfény lehetne fátyola mögött.
Rideg falaknak embere!
Közönyöd, s enyészeted mögött halálod órája vár.
Hát kiálts!
Zúzza hangod porrá sivár világod!
S tiéd a szép, mit álmodsz.
Csak bízz!
Szikrát vet szemedben az újjászülető csillagfény.
Jajszavad áthevül, s reményed örök tüzével simítja testedet.
Kőszíved dermedt páncélja meghasad,
S lehull.
Pirosan bugyog a friss vér,
Forró árama feltöri ereid halottszín márványát.
Az Élet téged vár
Rideg falaknak embere!
Hallod?
Téged vár…
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése