„Valóban nem felelsz feltámadó érzéseidért, vágyaidért, gondolataidért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett. De ha már befészkelik magukat az ereszed alá, fészket raknak, fiókákat költenek ki - az a te beleegyezéseden múlik.”
(Popper Péter)
Meddig terjed az egyén felelőssége tetteiért, s mikortól nem számít, mit tesz, mert a körülmények olyanok, hogy képtelen kilábalni azokból? Mi a bűn? Hogyan lehetséges, hogy meginog benned Mások bizalma, holott rajtad kívülálló okok hoztak létre egy olyan helyzetet, amelyből nem tudsz kilépni?
Imádom Popper Péter bölcsességeit, mint ahogyan nagyon sokan mások is rajtam kívül. A fent idézett gondolata különösen fontos számomra. Életemben sokszor szolgált mérföldkő gyanánt.
Néhány idézetet itt külön is kiemelnék, mert bennünk is dualizmus uralkodik, s nem mindig választódik szét a jó a rossztól.
Alaphelyzet: Valamit önzetlenül csinálsz, mert úgy érzed, fontos számodra, s olyanná vált, akár a levegő és a mindennapi kenyér. Azt gondolod munkatársaid, ismernek. Aztán egy szép napon megcsörren a telefon, s felhív egy hang. Soha nem láttad. Nem ismered, de előéletéről tudsz. Meglepődsz, mert titkos a számod. Egy munkatársad adta meg neki, s nem tudod, milyen megfontolásokból tette. A legközelebbi kollégáddal megosztod, hogy mi történt, s innentől kezdve azt érzed, fészket rakott eresze alatt a madárraj. A bizalmatlanságé. Ó, nem te lettél az, hanem veled szemben támadt fel a teljes bizalmatlanság forgószele. Tehetsz erről? Nem. Megelőzhetted volna? Nem, mert, ha megtartod magadnak azt a hívást, hűtlen leszel a saját igazságról alkotott elképzeléseidnek. Mit teszel hát? Elragad a hév, s még jobban igyekszel teljesíteni, talán túl jól is, mert túllépsz a hatáskörödön, de csakis a munka érdekében. Közben ismét csörgött a telefon, ismét zaklattak. Téged, nem mást. Elmondod ezt is, s immár sötét árnyakat érzel gyülekezni az ereszed alatt. A tipikus fekete angyalok jőnek és az ámeneket nem mondják rájuk a fehérek. Kudarcot szenvedtél. De, mert fontos a munkád, még mindig nem kicsit, hanem nagyon jól akarod azt tenni. Félsz, mert tudod, az a kapocs, ami szeretettel kötött a munkádhoz, elveszíthető, mint, ahogyan az a szeretet is, ami barátsággá nőtte ki magát a munkatársságból. Pedig a szeretetet egy picit sem lehet elengedni, hiszen attól szeretet. Honnan tudhattam volna, hogyan zárulhat az egyenlegem, csak azzal, ha felveszek egy kagylót? És azzal, hogy elmondom, hogy felhívtak?
Konklúzió: Az is lehetne, hogy ne légy őszinte, de akkor köpd is szembe magad! Én így hiszem. Vagy valamiért kellett ez az élethelyzet, hogy fejlődj, hogy tanulj, hogy el merd dönteni végre, őszinte maradsz-e akkor is, ha mások nem hiszik az igazságod, ami a valóságos igazsághalmaz is.
Ami a kettő között van? Semmi más, csak kétségbeesés és fájdalom.
Cselekedeti motivációk: merj nagyot álmodni, csak számolj vele, hogy néha a véletlenek leröpítenek a pinceszintbe. És akkor? Még mindig felnézhetsz az Angyalaidra, talán éppen akkor száll el fölötted az optimizmus Ámenje!
„A modern pszichológia azt tanítja, hogy az érzések nem állnak akaratlagos szabályozás alatt. Nem logikai, racionális alapon keletkeznek. Csak konstatálni tudjuk pl. rokonszervünket vagy ellenszenvünket, de elhatározással nem változtathatunk rajtuk. Mint ahogy nem lehet elhatározni, hogy holnaptól gyűlöljük azt, aki szeretünk, vagy szeretni fogunk egy utált személyt. Nem a szándékon múlik, hogy valaki vonzó-e számunkra erotikusan vagy visszataszító. Igen ám, de akkor erkölcsileg felelünk-e az érzéseinkért? S ennek példájára: átsuhanó gondolatainkért? S ennek példájára: átsuhanó gondolatainkért? Azt sem tudjuk elhatározni, hogy mi jusson az eszünkbe.
Egy bölcs pap így világította meg a problémát: Valóban nem felelsz feltámadó érzéseidért, vágyaidért, gondolataidért. Olyanok ezek, mint egy átsuhanó madárraj a ház felett. De ha már befészkelik magukat az ereszed alá, fészket raknak, fiókákat költenek ki - az a te beleegyezéseden múlik.
Mint ahogy valószínűleg félreértett Jézus nevezetes mondata: "aki asszonyra tekint gonosz kívánságának okából, már paráználkodott az ő szívében." Nem arról van szó, hogy valaki meglát egy nőt és felébred benne a vágy. Hanem arról, ha azért leselkedik utána, mert hajtja a megkívánás.”
(Popper Péter)
„Van egy régi legenda, amely szerint egy fehér és egy fekete angyal kerülgeti a Földet, és figyelik, hallják, hogy az emberek mit mondanak, gondolnak. Ha valaki jól állítja be magát, jót vár, jót remél, akkor a fehér angyal azt mondja, hogy "úgy legyen". És a fekete angyal köteles erre rámondani, hogy ámen. Ha viszont valaki rosszul állítja be magát, szomorú, keserű, akkor a fekete angyal mondja azt, hogy "úgy legyen". És a fehér angyal köteles rámondani azt, hogy ámen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hívő, az optimista, a jóra készülő emberek dolgai általában jobban sikerülnek, mint a keserű, pesszimista és rosszat váró emberekéi. Ez nagyon szép legenda, amely megmaradt bennem. Vigyázni kell, hogy mikor száll el fölöttünk a két angyal. Csakugyan hiszek abban, hogy az egyik legfontosabb dolog a bizalom.”
(Popper Péter)
„Az élet nem arra való, hogy mindig jól járjunk. Az életbe bele kell férnie kudarcoknak, vereségeknek, újrakezdéseknek is. Ez kifejleszt bennünk olyan tulajdonságokat, lehetőségeket, megismeréseket, amelyek a mindig párnázott úton rejtve maradnának.”
(Popper Péter)
„A fontos dolgokat nem lehet "kicsit" csinálni. Az ember nem lehet egy kicsit terhes, egy kicsit vérbajos, egy kicsit halott.”
(Popper Péter)
„A szeretet annak a megélése, hogy valami igencsak fontos az ember lelki egyensúlya, kielégülése, önértékelése, biztonsága szempontjából. A félelem pedig abból a felismerésből fakad, hogy a fontos kapcsolat nem abszolút, hanem bizonyos feltételek betartásához kötött, tehát adott esetben elveszíthető.”
(Popper Péter)
„Kivel vagyunk elszámolásban? Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett. De ebben az ítélkezésben nem szabad értelmetlenül kegyetlennek lenni magunkhoz - így másokkal is elfogadóbbak tudunk majd lenni. Meg kell értenünk, hogy cselekedeteink, karakterünk, érzéseink, gondolataink már magukban hordják összes jó és rossz utóhatásukat. Elkerülhetetlenül végigéljük valamennyit. Ezért értelmetlen minden utólagos önkínzás és öntetszelgés: Azzal, hogy el kell vállalnunk viselkedésünk következményeit - már lezárultak a számlák.”
(Popper Péter)
„Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.”
(Popper Péter)
12 Hozzászólás:
Én is szeretem Popper Pétert, de azért nem éppen értek egyet minden gondolatával.
Szerintem pont amiatt, hogy ami az imaginációnkba bekerül és nem tőrődünk vele, viszont megvalósítjuk, teljes mértékben felelősek vagyunk önmagunkért és azért ami velünk történik. És mivel nem születünk tiszta lappal, olyasmiket is megvalósítunk, ami nem a miénk, hanem az őseink álma volt. Akár rossz, akár jó. Ezeket az álmokat csak a horoszkóp tárja fel.
Enélkül sötétben tapogatózunk és elég gyakran választjuk a fekete angyalt öntudatlanul.
Nem azért születünk tehát, hogy tanuljunk, hanem hogy fejlődjünk. Ám, a gyakori sötét angyal választás oda juttat , hogy azt a világot teremtsük, amiben élünk.
A tudatlanságunk miatt.
Most milyen jellegel teszünk különbséget fejlődés és tanulás között?
Tetszik a kérdés, gondolkodom rajta. :))
Bocsánat , pontatlan voltam. Azt szerettem volna kifejezni, hogy azért születünk, hogy megváltódjunk, nem azért hogy tanuljunk. A fejlődésen keresztül juthatnánk el a megváltásig. Ehhez a fejlődéshez megszerezhetjük az igazi, a megfelelő tudást. Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy vízszintesen is , függőlegesen is megtanuljunk logikusan, értelmesen gondolkodni.
Amíg nincs meg a keresztszerű értelmezési képesség, a tudásunk nem megfelelő a megváltáshoz.
Valamennyit mindenki fejlődik élete során, tapasztal. De ez még nem jelent tanulást, még kevésbé megtanulást. Vagyis felfogást.
A megváltáshoz tudatosodás kell, a tudatosodáshoz keresztértés.Keresztértés alatt átéléseket és helyénvaló értelmezéseket értek.
Ez egyáltalán nem könnyű, mert éberség kell ide a javából.
Jézus mondta, hogy legfontosabb az újjászületés, vagyis szellemből is megszületni. Enélkül nincs megváltás.
A teremtés a megváltásért van. Hogy a Lét önnön sóvárgását , szomját kielégítse, kiegyenlítse.
Fejlődés alatt tehát, tudattágulást értek, amit dialektilus tudással nem lehet elérni.Ezt nem lehet úgy tanulni, mint az iskolai tananyagot. Ide kell hit és bátorság a tapasztaláshoz, de kell isteni törvényismeret is, hogy ne csináljunk fölösleges köröket. Ha van törvényismeret , akkor van isteni logikaismeret. Vagyis hogyan "értelmez", "gondolkodik" a Lét.Ám ezt realizálni kell,a mindennapok legapróbb részletéig, hogy meggyőződés, tudattágulás legyen legyen. Ez több, mint hit. Hit előlegbe kell.
Realizálni kell az istent, ahogy Hamvas fogalmaz: "Isten nem név, hanem foglalkozás".
Sejtem én, hogy mire akarsz rámutatni.:)
És mit szólsz a kegyelemhez? Vagyis ahhoz, hogy ha Isten nem akarja, te sose fogsz ám megváltódni, de még beavatott sem leszel.
Hát, nekem a kegyelem nem jött be sose. Legalábbis úgy, mint ahogy értelmezi a vallás.
A kegyelem számomra azt jelenti, hogy még többről lemondani, mert akkor még több megmutatkozik. Ez megint az a nehéz dolog, amiről még írtam, hogy "fekete angyal".Van olyan , ugyanis, hogy az ember azt képzeli "ahááá, megtaláltam az istent" közben az "ördög" lábát szorongatja. Ilyen értelembe olvasom én azt is, amiről beszélsz. Isten nem akarja, vagyis én nem adom magam oda a törvénynek,nem adom fel a nagyokosságomat, akkor nagyokosság szerint lesz nekem a tudattágulás. A fekete angyal is "megtart", "fel is visz", csak aztán annál nagyobb a zuhanás.
Kegyelem tehát az, hogy megvan az erő a lemondáshoz, csak azt használni is kell. Ez a nehéz. Az örök választás a fehér és a fekete mágia között. Mágia= teremtés.
Linda
öööö, mintha láttam volna itt egy bejegyzést, minek a végén a mágiáról volt szó a teremtés kapcsán
tisztázzuk
akkor beszélünk mágiáról, ha az ember elszakad az egytől és a maga akaratával és különböző eszközök segítségével igyekszik azt pótolni, amit a forrásban lévő eleve megkaphat és így teremthet, benne és általa él az egy
aki elszakadt, de teremt, az mágizál
és a teremtés pedig nem más mint a szerelmetes kiáradás. ebben nincs mágia
törvény és rend is létezik
a kegyelem a benned megváltott ember
eddig lehet h lemondasz dolgokról, de a kegyelem állapotában áldott állapotban vagy és mivel a gondviselésre és vezettetésre hagyatkozol, valójában nincs miről lemondanod, mert az üdvöd és az utad egybeesik
kegyelmen túl is van állapot....
A tegnap írtam a kegyelemről, hogy számomra mit jelent, de valami miatt nem ment el...
Megpróbálom újrafogalmazni.
Tehát, kegyelem , számomra abban a fogalmazásban, ahogy azt a vallás megragadja, nem létezik. Mint, ahogy nem létezik szentimentalizmus vagy remény sem. Ezek pszeudoegzisztens szavak. Tényleg fel lehet tőlteni őket tartalommal és megélni is lehet, viszont ez a fekete mágia vetülete. Hosszú távon és megváltás szempontjából értéktelennek mutatkozik.
Kegyelem számomra az, hogy van lehetőség mindig arra, hogy választani lehessen a fekete és a fehér mágia között, akkor is, amikor az ember már azt hiszi, hogy tudatlanságából fakadó fekte mágiázása következtében , feje fölött összecsapó hullámok miatt nem lát kiutat (beutat inkább).
Mivel az imagináció a központi hely, ezt leállítani nem lehet. Az én olvasatomban a mágiázás a létezés legelső és legerősebb törvénye, vagyis a Teremtés törvénye. A teremtés folyamatos, tehát az imaginációba behelyezett és tűzzel feltőltőtt kép, formát ölt. Természetesen a többi 9 törvény együtthatása nyomán.
Ezért mondják: amit imaginációdba behelyezel (amit imaginálsz, elképzelsz,) formát ölt, megvalósul.
És ezért mondja Hamvas is: nem szörnyű, hogy az embernek minden kívánsága teljesül?
Hogy mennyire veszélyes az, hogy a mágikus képességét az ember , tudatlansága folytán, vagy akaratlagosan, visszaélve , mennyi rosszra használja, elég , ha megkérdezzük, megnézzük a természetet, a környezetünket, magunkat. Illetve fordítva: magunkat, a környezetünket , a természetet.
És mindig van kegyelem: vagyis lehetőség a pálfordulásra. Ez is a Lét természetéhez tartozik. Mert az életsóvárgás nem szűnik meg.
Ezt most én egy kicsit túlmisztifikálva érzem.
De, egyébként szerintem egyről beszélünk, egyra gondolunk.
Sok fogalom került itt elő, és talán egyszerűbben körül lehet ezt járni.
Tisztázom az én fogalmaimat.
Kegyelem: Ha te megnyílsz az isteni felé, az is fokozottabban megnyílik, kitárulkozik feléd. Ha ezt nem teszed, akkor általában véve magától csak úgy nem fog. Sőt, még akkor sem biztos, ha te ezt akarod, ha teszel érte. De, előfordulhat az is, hogy semmit sem teszel érte, mégis kiszemel téged és isteni szintre emel. Na, ezekre mondják, hogy isten útjai kifürkészhetetlenek. Azt lehet pusztán mondani, hogy általában, ha teszel a tisztulásért, meg fogsz tisztulni, de ebben is akadnak kivételek.
Teremtés:
Ahogy én itt olvastam fentebb, az elme szintjén mozgó teremtésről van szó. Az imagináció és a világ jelenlegi állapotának kérdésköre ugyanis oda tartozik. De ez még mindig csak az elme, a szellem területe. Az elmén pedig túl kell lépni a teljes valósághoz. Mondjuk az olyan egyszerű, az emberi felépítésből fakadó törvényszerűségeket, mint az elmével tölténő "teremtés" én nem nevezném mágiának. Ez az ember számára olyan egyértelmű képesség, mint az evés, vagy az ivás pl., más kérdés, hogy rengetegen nincsenek tisztában eme képességükkel.
Az általad fehérnek, illetve feketének nevezett út közül választani meg nem mondhatni, hogy kegy. Ezek lehetőségek ebben a világban. De, ha már elfogadjuk azt, hogy van kegy, ezek az elenyésző kegyek közé tartoznak. Mert kegyből is több fajta van. Ha már az ember számüzetésben van itt, ahhoz képest nem egy nagy kegy, hogy van lehetősége a számüzetett tudatból az eredeti tudata felé fordulni.
A fekete és fehér mágia kategóriái mellett pedig érdemes idevenni a védikus irodalomban szereplő 3 anyagi világbeli kötőerőt is, melyek itteni létünket meghatározzák, mert a fekete és fehér ezekhez képest csak okozatok.
De, erről majd később.:)
Egyetértek , hogy a fogalmakról való egyetértés , egyeztetés a leglényegesebb.
Ha nem értünk egyet , vagyis ugyanazt valami felett, nehézkessé válik a komunikáció.
Én ősoknak az őssovárgást nevezem. Asztrológiában Lilithnek hívják. Állítólag a legelső , eredeti bibliában még benne volt. Napjainkban eléggé könnyedén van véve ez az iszonyú erős Erő.
S innen változik akkor meg minden fogalom.
Én nem nevezem száműzetésnek az anyagi dimenziót, hanem a Valóság legkülső héjának, ami sosincs külön a magtól. Mely magban ott a Lilith. Tehát nem számüzetés, hanem az Abszolut Létezés (mely még nem isten) robbanását és rendeződését törvények szerint (itt már van isten is).
Nos ez a Lilith még nem negatív, amíg ősok.Attól és akkor válik negatívvá, amikor hanyagolva van és nincs vele számolva.
Hamvas , ha jól emlékszem, még nem nevezi meg pontosan ,csak ír a benne levő sötét örvényről, majd isten haragja állapotokról is.
Én nem tudatos teremtésről beszéltem, hiszen éppen azért nem is látja az ember , hogy milyen teremtést indít be sokszor, mert nem az eszével teszi. Most nem tudom, te mit nevezel elmének.
Analógiásan, ha "lent" húst eszem, fent "ragadozó" vagyok , eszerint képzelgek.Ezt teremtem, ezért képzelem az eszemmel is, hogy normális és igaz, amit cselekszem.
A normalitást, az én olvasatomban, úgy kell keresni, hogy a "keresztet" fel kell venni. Vagyis értelmezni kell mindent vízszíntes és függőleges logikával. Ha egyezik , akkor igaz és normális, ha nem, valahol nincs rendben valami.
Ha tehát minden normalitás rend függvénye, akkor a kegynek a helye ezek szerint ott van, hogy mindig van lehetősége az embernek arra, hogy válasszon : vagy igazság vagy hamisság.Vagy rend , vagy rendetlenség.
Szerintem éppen ezért, isten útjai nem kifürkészhetetlenek. Eléggé jólmegláthatóak, hiszen ezért vannak a Törvények.
Az én szememben az isten , maga a Törvény(ek).
Mindegy. Nem a megfelelő hely ez, ekkora kaliberű kifejtéseknek.:))
De jó beszélni róla.Köszönöm!
Linda
1.) Én nem mondanám, hogy isten útjai kifűrkészhetetlenek. A kereszt értelme pont az, hogy értelmezni, megélni kell/kéne az életet, hogy látni lehessen mi AZ ÚT.
2.) A teremtés maga nem negatív (fekete), fekete attól lesz, ha sötétben (tudatlanul) megy végbe. Ha arról nincs tudomás, hogy hogyan néz ki a Létezés és a törvényszerűségek. Ha ezzel tisztába jön az ember, már nem teremt annyi mindent össze-vissza. Ebben az esetben- amikor nem tudja mit csinál - bizony sokszor negatív.
Azt, hogy mi van "fent" az elme , a tudattalan szférába, meg lehet látni abból, ami "lent" van. (hermészi tanítás)
Ha lent húst eszem, fent ragadozó módra képzelgek, imaginációm ilyen képeket alkot.Arra értettem, hogy feketévé tesszük a mágiát, hogy rendetlenül és rosszat teremtünk.
Kegynek nevezem azt, hogy a zavaros állapotból van lehetőség kijutni, nem determinált az ember.
Fontos a teremtéstörténetét az embernek egyeztetni, mert valóban, a fogalmak és elnevezések különbőzhetnek és akkor nehézkessé válik a komunikáció.
De jó erről beszélgetni. Köszönöm.:))
Megjegyzés küldése