Mindenki

Mindenki egy saját fát ültet az élete során. Van aki, illatos hársat, van aki, szomorúfűzt, van, aki csodaszép, de mérgező tiszafát, van, aki szúrós fenyőt és olyan is van, aki kőkemény ébent.

Mindenki egyet, neki tetszőt. És hiába ültetnek két ugyanolyat, a különbözőségük mégis határtalan.

És, hogy a fa ne álljon egyedül, körbeszórjuk fűmagokkal, virágokat ültetünk a lombja alá, vagy csak egyszerűen valahogy egy gomba nő a tövébe.

Egy biztos, sosem áll egymaga. Előbb vagy utóbb, így vagy úgy, más fák, más növények kelnek életre a közelében. Néha kúszó, élősködő fajta, néha csak egy tő színes vadvirág, néha egész erdő.

Együtt születnek, együtt élnek, együtt lélegeznek és végül együtt is száradnak el.

Mindenki egyedül van a világban, egyedül születik és egyedül hal meg, mégsem létezhet senki mások nélkül. A születés is két másik ember teremtésével jöhet létre, a halál, az elmúlás folyamatában emberek vesznek körbe. Születés és halál, talán, a legnagyobb változást hozzák mindenkinek. Ami előtte volt, teljesen megváltozik vagy a kiteljesedés által vagy épp az elmúlás hatására.

A kettő között történő dolgok alkotják az összekötő folyamatot. A születéstől a halálig, a születésünktől a halálunkig. A mi feladatunk pedig, a két pont összekötése, ennek az időnek a tartalommal való megtöltése. Olyan tartalommal, amire érdemes visszaemlékezni. Ami segítséget nyújt az utánunk születőknek, és viszontsegíti a minket segítőket. Azért itt nem kell világmegváltó, egy életen át tartó dolgokra gondolni. Néha elég egy mosoly, egy jó szó, egy beszélgetés is. Valakivel csak egy röpke pillanatra futunk össze, míg van olyan, aki éveken át kísér minket. A hangsúly a minőségen lenne. Azon, hogy a tartalom, a lehető legtöbbször, a lehető legjobb minőséggel teljen meg.

Persze, gondolhatnánk, ez nem is olyan egyszerű, hiszen mi van akkor, ha valaki bánt, megbánt minket, akkor hogyan mosolyogjunk rá, hogyan legyünk vele kedvesek? Nem az a cél, hogy mindenkire mosolyogjunk, hanem, hogy a legjobbat hozzuk ki egy kapcsolatból. Ha valakivel sikerült rossz viszonyba kerülni, próbáljuk meg a lehető legkisebbre szűkíteni a köztünk lévő szakadékot, vagy legalább ne bővítsük tovább. Ami akkor, ott nem megy, azt nem kell erőltetni. A legfontosabb viszont az lenne, hogy a bennünk maradó utókép ne legyen haraggal, dühvel teli. Próbáljuk meg a rossz érzéseket elengedni és tanulni az esetből, hogy legközelebb elkerülhessük a hasonló helyzeteket vagy, hogy később, esetleg már más szemszögből nézve, meg tudjuk oldani azt, ami akkor, ott nem sikerült.

Nem könnyű feladat, talán nem is mindenki számára megvalósítható teljes mértékben, de ha valaki szeretne nem csak a mennyiségre, de a minőségre is odafigyelni van rá esély, hogy megfelelő tartalommal töltse ki azt a rövid időszakot születés és halál között. Én is próbálom ezt a feladatot a pillanatnyi legjobb tudásom szerint megoldani. Nekem két dolog segít ebben leginkább, a legnehezebb időszakokon is ezek segítenek át sokszor. Hogy mi ez a két dolog? Az együttérzés és a szeretet.

Címkék: Barti Magdolna, Olvasói-Alkalmi szerzők cikkei