Azt mondtad, azért hívsz, hogy a múltkori, utolsó telefonbeszélgetésünk után ne érezzem azt, hogy már soha többet nem beszélhetünk egymással, nem kereshetjük egymást.
Erre én mondtam, hogy:
− Nem éreztem úgy.
Mire te azt felelted:
− Én úgy éreztem.
Egy telefonbeszélgetés részeként hangzott el a fenti párbeszéd. Mennyire jellemző ez az egész életünkre. Valami történik és erről a történésről véleményt formálunk, valamint meg lesz a véleményünk arról is, hogy mások mit gondolnak adott helyzetről, adott emberről, még arról is lesz konkrét elképzelésünk, hogy hogyan érezheti magát. Ezt az egész elképzelés láncolatot pedig, tovább fejlesztjük, fűzzük, toldjuk, akár a végtelenségig is, magunkban, külső személy részvétele nélkül. Ez azonban mennyire fedheti vajon a lehetséges valóságot? Valószínűleg semennyire. Már, a bennünk kialakuló legelső gondolat, a kiindulási pont sem lehet teljes. Hiszen, ez a mi szemszögünk, sosem tudhatjuk teljes mértékben azt, hogy más mit gondol, mit érez. Ebből következik, hogy a láncszem tízedik, huszadik, századik szeme már egész világnyi távolságra lehet a valóságtól.
Milyen furcsa. Itt, ebben a világban, ahol annyira büszkék vagyunk kommunikációra. Amikor ennyiféle lehetőség, eszköz kínálkozik arra, hogy akár tőlünk több kontinensnyi távolságra lévő emberekkel is felvehetjük a kapcsolatot, ennyire nem tudunk kommunikálni. Talán azért, mert nem vagyunk közvetlen kapcsolatban másokkal, mindig legalább egy közvetítő elem kerül közénk? Talán azért, mert mindig rohanunk, és ezáltal nem érünk rá arra, hogy teljes figyelmet szenteljünk másoknak? Talán azért, mert olyan sok emberrel próbáljuk egyszerre felvenni a kapcsolatot, hogy ez már meghaladja a befogadóképességünket?
Mi lenne, ha megpróbálnánk kevesebb irányba koncentrálni? Vajon mi lenne, ha megpróbálnánk kevesebb emberrel beszélni? Mi lenne, ha megpróbálnánk nem rohanni mindig? Mi lenne, ha megpróbálnánk igazán odafigyelni? Mi lenne, ha beszélgetnénk?
Akár még eredménye is lehetne. Én úgy érzem.
3 Hozzászólás:
Igaz.:)
Én ezen kívül azt nem értem, hogy a legtöbb esetben, ha egy emberrel beszélek, az mindig rohan valahová, meg ezernyi dolga, mégsem történik semmi érdemleges és haszonos ebben az országban.
Hát mi a fenét csinál ez a rengeteg ember egész nap?
Rohan...
más kérdés, hogy semmi értelme nincs a rohanásának.
rohanás : valahogy úgy mondanám, egy magán kívüli malomban őröl, melynek kerekét mégis maga hajtja hol jobbra hol barlra, se benne nincs igazán, se azon kívül, az élet meg eltelik.
mint egy árnyjátékos, azt viszont gőzerővel
Általában véve jó lenne tudni, hogy mi hajtja az embereket.
Csak ezt ma már nem lehet kideríteni, mert mire valaki talál egy okot, egy másik irracionális viselkedésmódot követnek.
Szédelegnek le-föl.
Megjegyzés küldése