Az ŐS: Magyar

A világtörténet kutatás már eljutott ahhoz a tényálláshoz, hogy a világ összes ma létező kultúrája egyetlen ősnéphez, egyetlen közös őseredethez vezethető vissza, mely nép a világ keletkezésekor birtokába jutott a tökéletes tudásnak, majd feladatául kapta, hogy szétterjessze azt az egész világon. A mi szempontunkból a történelemkutatás ott válik még érdekesebbé, hogy a történészek egy csoportja, a jelenleg már rendelkezésre álló adatok alapján azt is kimutatta, hogy ez az ősnép minden kétséget kizáróan a Magyar, vagy, ha nem is teljes egészében az, a Magyar ennek egy meghatározó eleme. Felesleges itt azon spekulálni, hogy ez puszta kitaláció, több okból is. Az egyik ok az, hogy a világtörténet írásos hagyatéka, valamint az írásbeliség előtti időkből származó, a különféle népek életében máig nyomon követhető hit- és szokásrendszer vizsgálata ezt alátámasztja. A másik ok pedig az, hogy ez az alapvetés nem nevezhető pusztán néhány lelkes és hitbuzgó hazai történelemkutató elméletének, ugyanis külföldi kutatási eredmények is igazolják. Persze, minden tudományos állításnak vannak pártolói és ellenőzi, azt pártoló és ellene érvelő érvelési rendszer is.

Grandpierre K. Endre így ír Tananyag a magyar ősvallásról című munkájában:

„Ez a Kárpátok kő-körgyűrűjében született nép népesítette be évmilliók során a földet, a négy világtáj minden területét, Észak dermesztően hideg vidékeitől a déli tájakig, kelettől nyugatig, szőkévé fakulva barnává, és feketévé pigmentesedve.”

„Emlékeztessünk hiteles ókori szerzők megnyilatkozásira, aki nemcsupán a szkítamagyarok ősi ittlétéről tanúskodnak, de arról is, hogy ők a világ egyik legrégibb népe, szűzfoglalás révén birtokolják Európát és Ázsiát (ők voltak az ős-telepítők) S itt elég, ha az ókori mezopotámiai, egyiptomi, görög és latin szerzők sorára utalunk…”

Az idő kezdetén a földön egyetlen nép létezett csupán, egy közös nyelvvel, uralkodói apparátussal, vallási rendszerrel, életmóddal, kultúrával. Ez az ősnép népesítette be a világot. Mindazonáltal hozzá kell tenni: az anyagvilágot nem tökéletesnek teremtették, hanem tökéletesedésre. Az egyetlen ősnép az idők folyamán több népre szakadt, egymás és Isten ellen fordult. Egyre inkább előtérbe került a földi létviszonyok közötti gyarapodás és hatalomszerzés igénye és ezzel párhuzamosan háttérbe szorult a spiritualitás. A történelem így vált az Istennel való szembefordulás és az Istenhez való visszafordulás váltakozó jelenségeinek történetévé, de végső soron, hosszútávon a szembefordulás históriájává. Az eredeti, ősi nép küldetése mindeközben mit sem változott. Feladata változatlanul az ősi tudás megőrzése és a világban való kiterjesztése maradt. Mindazonáltal a fokozatosan erősödő ellenerők nyomásával a tudás népe nem tudott megbirkózni. Nem is csoda ez, hiszen példátlan megmérettetéseknek volt kitéve a történelem folyamán. Tudunk-e más olyan népről, akire a történelem folyamán legalább megközelítőleg annyian törtek külföldi hatalmak, mint Magyarországra és melyet annyira megkurtítottak, mint ezt az országot? Nem titok, hogy spirituális szempontból a Kárpát-medencét tartják úgymond a föld szívének (itt helyezkedik el ugyanis a föld szív csakrája), sőt az egész világ miniatűr leképeződésének. Nos, ha megnézzük, hogy e terület ősnépének helyzete hogyan változott az elmúlt évezredek alatt és milyen állapotban van ma, ezt pedig párhuzamba állítjuk a világ korábbi és jelenlegi helyzetével, nem sok kérdés marad. Mostanában népszerű elfoglaltság a világvége bekövetkeztével kapcsolatos dátumokat fejtegetni, azonban egy biztos: amíg a Kárpát-medence él, addig ez nem fog bekövetkezni. És a Kárpát-medence feltámadására vár!

Már a szakralitás tárgykörébe tartozik, de a Magyarság sorsára vonatkozó üdvtörténeti fejtegetéseknek mindenképp tárgya és talán említésre méltó gondolata, hogy e nép önként vállalt sorsában ugyanazt az utat járja be, amit Jézus Krisztus bejárt elítélésétől feltámadásáig. Ezt az utat keresztútnak hívják. Ez a keresztút tizenöt állomásból áll, mely minden pontjával azonosítható egy történelmi esemény a Magyarság Attilai király uralkodását követő történetében. Mivel Lajdi Péter Jézus és a Magyar Nemzetség Keresztútja című írása ezt részletesen tárgyalja (elérhető itt: http://www.szkosz.com/node/236), itt most csak a keresztút egyes állomásait fogom felsorolni emlékeztető jelleggel, címszavakban megemlítve a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményt:

1. Pilátus halálra ítéli Jézust (Attila felvállalja a keresztutat azáltal, hogy Jézus kérésére megkegyelmez Rómának). 2. Jézus vállára veszi a keresztet (A királyi szkíták leszármazottai visszatérnek az ősök által elhagyott Szentföldre, a történelmi Nagy-Magyarország területére). 3. Jézus először esik el a kereszttel (A kereszténység felvétele, az ősi kultúra megsemmisítési kísérlete). 4. Jézus szent Anyjával találkozik (István ősi Istenasszonyunk, a Boldogasszony kezébe és oltalmába ajánlja országát, népét és a Szent Koronát). 5. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni (A Szakrális Magyar Királyság Istentől rendelt hathatós segítőre talál a Pilis energiaközpontjának a magyarság számára áldásos működtetéséhez szakavatottan értő mágusrendben). 6. Veronika kendőt nyújt Jézusnak (I. Endre királyunknak 1207-ben Sárospatakon leánygyermeke születik, aki a Turul-ház szentségét és valódi jézusi alapokon nyugvó életpéldáját viszi a „barbár” magyaroktól a hozzánk képest valóban barbár teuton-germán földre). 7. Jézus másodszor esik el a kereszttel (A tatárjárás). 8. Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat (Mátyás király uralkodása. Mátyás király uralkodása alatt újra virágjában áll az ország, Hazánk újra nagyhatalom, és nem csak katonai, hanem kulturális téren is). 9. Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt (A mohácsi csata. A Szakrális Magyar Királyság megszűnésével volt egyenlő e csatavesztés). 10. Jézust megfosztják ruháitól (A Mohács utáni évszázadok. A „két pogány közt”, a török és a Habsburg barbárság pusztításai, vérengzései). Jézust a keresztre szegezik (1920. június 4.: Trianon). 11. Jézus meghal a kereszten (1956. ősze). 12. Jézus testét leveszik a keresztről és fájdalmas Anyja ölébe fektetik (A letiport és meggyilkolt Kis-Magyarországot Regnum Marianum Nagyasszonyának és Királynőjének, a fájdalmas Boldogasszonynak ölébe fektetik). 14. Jézus holttestét sírba teszik (Csatlakozás az Európai unióhoz). 15. A szenvedéstörténet folytatódik – a feltámadás.

A folyamat legfontosabb konzekvenciája a mi szempontunkból jelenleg az, hogy a teljes megsemmisülést végül a feltámadás követi. Ahogy Petőfi is írja: „A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez;” és idekívánkozik egy kortárs műfaji egybehangzóság is, melyre véletlenül találtam rá, s mely egy verscímet jelöl: „A Magyar nép megint szép lesz, ha méltón áll régi, nagy igékhez!” – ugyanis ez mindennek a kulcsa. A Magyarságnak elsősorban ősi szellemiségéhez és szemléletéhez kell visszatalálnia, s meg kell szabadulnia jelenleg fennálló, saját múltjával kapcsolatos amnéziájától. Ez eszmeileg csak úgy valósulhat meg, ha el tudja fogadni és meg tudja élni, hogy belőle fakad a világ világossága! A feltámadáshoz szükséges eszköz pedig adott, ugyanis elsősorban nyelünk és népi hagyományunk (nem pedig írásos emlékeink), a világon egyedülálló módon őrizték meg ősi bölcsességünket, és ne felejtsük el azt sem, hogy egy olyan szakrális erőtérben élünk, mely szintén páratlan, ez pedig a Kárpát-medence! Ahogy Szántai Lajos egyik előadásában megerősíti: leszületni egy országba, egy nemzetbe, egy családba stb. mindig tudatos vállalás. Magyarnak születni pedig egyenesen kiváltság. Aki ide születik az komoly okkal és feladattal érkezik!

Címkék: Állandó szerzők cikkei, magyarság, ősiség, spiritualitás, Szinay Balázs, történelem