A hangok fizikailag csak földi értelemben léteznek. Kell hozzá egy közeg (pl. levegő), ami rezgés-felvevő, és kell hozzá egy fogadó-készség, egy (pár) emberi fül+agy...
A világegyetemben mélységes csend uralkodik. A számunkra mélységes csend, a mélységes űr és hideg világa. Akkor hogyan lehet mégis, hogy ez a látszólag élettelen közeg csurig van élettel?
Hogyan lehetséges az, hogy egy „hang-orgia”, egy totális közlés kellős-közepében süketek és vakok vagyunk? (csak egymást halljuk, sokszor: minek?...)
Hogyan lehetséges az, hogy hív a Minden, és te (Te?) nem vagy képes reagálni rá?
Én tisztelem a csendet. Még nem vagyok olyan szinten, hogy meghalljam a kiáltásokat: - „Ne tedd! Ne így tedd! Ne mondd! Ne így mondd! ...stb)”
A csend az én világom. Csak azt szabad, amit ez a mély csend enged. Csak ebből a csendből fakadhatnak bármilyen szavak, mondatok... A csendet tisztelem mások írásában, a magaméra érkező hozzászólásokban, a felsőbb világ hangjában is a csak a csendet tisztelem. Csak akkor szólnak, ha kell.
A világűrt a csend hatja át, ám ha van füled hozzá: Csodás zenéket hallhatsz belőle. S míg: nősz, nősz, nősz... rájössz egyszer: Már nem a fizikai füleddel hallasz. A lényeges dolgokat biztos nem.
Az én szubjektív életem a csend tiszteletére tanított a mai napig: A csend feloldásához nem kell közeg (levegő...) Egy valami kell: Tisztelet minden létező felé.
Éva 
