Egy világ teremtése

 

Az ember saját maga teremti meg világát, hasonlóképpen egy festőhöz, aki első képét festi.

Először a festő izgalommal telve, feszültségtől remegő kézzel keresi ki a színeket festékes dobozából. Az állványon egy hatalmas, embernyi méretű vászon felfeszítve, csak rá vár, hogy tiszta fehérségét, ürességét, színekkel, formákkal takarja be. A festő és a vászon farkasszemet néznek egymással. Az utolsó várakozással teli percek. Az ecset egy festékkupacba nyomódik, majd abból lassan kiemelkedve a vászonhoz közelít. És akkor megtörténik. Megszületik az első folt, az első vonal. 

Sárga. Nem az a feltűnő, rikító neon, hanem olyan melengető nap sárga. Kerül belőle máshova is, egy kicsit odébb, egy tenyérnyi folt és a lenti sarokba is egy pöttynyi. Majd jön egy másik szín. A vörös. Élénk, játékos, vidám. A vászon tetejére, középre. Egy helyen együtt fut a sárgával. Találkoznak. Egymásba folynak, keverednek, majd szétválnak megint. Közös táncuk nyomán megszületik a narancs, hol mélyebb, hol világosabb árnyalatban. A kezdeti feszültség ekkor már alábbhagy, valami nyugodt, magabiztos érzés uralkodik el a festőn. Jöhet a következő szín, majd megint a következő, egy újabb vonal, egy újabb forma. Egy kör, egy négyzet. De hopp, az a szín ott, olyan vastagon mégsem jó. A nyugodtság lassan semmivé foszlik. Bosszúsággá válik. Hol a festékvakaró? Azt a réteget le kell szedni. Nagyjából sikerül is, csak egy kis festékforgács és a vászon érdesebbé vált felülete árulkodik kissé a hibáról. Ide egy újabb szín kerül, egy kicsit sötétebb, mint az előző, hogy jobban takarja a hibát. Milyen szín? Talán kék. Királykék. Kicsit érdes, kicsit sötét, titkot fedő. De akkor, kell belőle máshova is, hogy megmaradjon az egyensúly, ne legyen feltűnő, árulkodó, az az egyetlen folt. Egy kicsi ide, egy vonal oda. A kék, néhol keveredik kicsit a vörössel, így előkerül rozsdabarna is, máshol pedig, néhány méregzöld színfolt tülekedik elő. Így a kép, már kívánja a barnát, a fekete sötétjét sugárzó sötétkéket, mélyzöldet is. Az elején felrakott vidám sárga, játékos piros alkotta lágy formák már csak néhol és ott is csak töredékesen látszanak. Helyüket átveszik a sötét, markáns, határozott vonalak. Egy mélykék háromszög, egy szilánkosra tört haragoszöld egyenes. És akkor egy helyen újabb hiba, a színek piszkossá, fáradttá váltak. Újabb festékvakarás. Ez a réteg már jóval nehezebb jön le, mint az előző. Ez már hosszabb ideje van a vásznon, és sokkal több a festék is rajta. Le kell kaparni! Nem maradhat ott. A piszkos folt helyén, most megint az üres vászon tátong. De már nem olyan fehéren, nem olyan üresen, mint a legelején. Ide kerül egy új szín, a fekete. Aztán még kerül belőle a lenti sarokba, a baloldalra és még a tetejére is egy kicsi. A nap sárga, a vidám vörös már sehol sem látszanak. De mégiscsak hiányoznak a képről. Az utolsó festékréteg már kellőképpen megszáradt. Lehet rá festeni anélkül, hogy az újabb réteg, az újabb szín keveredne a régebbiekkel. Akkor legyen rajta, némi sárga, abból a meleg fajtából, és némi vörös is. Hiszen, ezek olyan élettel teltek. Így, felkerül még az utolsó sárga kör, a piros hullám, a fekete és téglaszínű rücskös felületre. Némi helyezkedés, erőlködés után, valamennyire el is fedik azt, és végül ott ülnek a kép tetején, a festék halom utolsó rétegét alkotva. A fehér vásznat, a tetejétől az aljáig festék fedi. Simaságát színek rétege takarja. A festő csapzottan, hangosan ziláltan áll a kép előtt. Kezében remeg az ecset, a festőpaletta. Mindenfelé festékes tubusok, törlőkendők hevernek. Az asztal sarkán a festékkaparó kés. Egy világot teremtett. A saját világát.

Ehhez hasonlóan teremtünk mi is. Magunk keressük, keverjük ki a színeket. Mi választjuk ki az ecset vastagságát, azt, hogy milyen vastagon rakjuk fel a színeket. Az egyetlen különbség az, a festőhöz képest, hogy nekünk csak egyetlen vásznunk van. Azt hiszem, hogyha ezt mindenki teljes mértékben átérezné, az életünk része sokkal több szeretet, jóindulat, együttérzés, vidámság és mosoly lenne.

Címkék: Barti Magdolna, Olvasói-Alkalmi szerzők cikkei, valóság