2011. március 13., vasárnap

Illig-Weissgerber: Magyarok a kitalált középkorban


A Magyarok a kitalált középkorban című kötetben Heribert Illig és Klaus Weissgerber az un. kitalált középkor – vagy máshogy –, a fantomkorszak elméletét – mely szerint 297 év csupán utólagosan, a történelemi tények meghamisításával lett hozzáírva a kora középkor történetéhez – igyekszik alkalmazni a Kárpát-medence történetének vizsgálata közben. Ehhez a szerzőpáros a legfontosabb forrásokon kívül áttekinti a numizimatikai leletanyagot és az összes lényeges, fellelhető tudományos irodalmat. A vizsgálat tanulsága szerint a fantomkorszak a magyarság történetét sem kerülte el, s az elmélet értelmében a honfoglalás valójában 600 körül zajlott le, a hivatalosan elfogadott 896-s évszámmal szemben. Mivel a számunkra is érdekes, tulajdonképpeni konzekvencia nagyjából ennyi, alább inkább a könyv szerkezetét elemezzük, ám eközben azért kitérünk a tartalom érdekesebb, fontosabb elemeire is.

A könyv legvégén található Számvetés című fejezet tulajdonképpen négy oldalban összefoglalja azt, amiről az előtte olvasott 304 oldal szól, illetve, ami abból lényeges. Ha ez így van, akkor át kell tekintenünk azt, hogy tulajdonképpen, végül is mire megyünk a könyv törzsanyagával, miért éri meg számunkra az elolvasni? Lássuk!
Először is le kell szögeznünk, hogy a cím kicsit csalóka, mert az sugallja, hogy a magyarság egy konkrét, 297 éven át tartó korszakába nyerünk bepillantást – ami tulajdonképpen meg sem történt, illetve pontosabban voltak megtörtént elemei, csak azok nem 297 év, hanem néhány évtized alatt zajlottak le. Ezzel szemben a könyvtől megkapjuk a Kárpát-medence teljes történetét a Kr. előtti II. századtól egészen Szent Istvánig. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez a kötet egyik legnagyobb erénye is.
A szerzőpáros a bevezetés és a fantom-korszak elméletének ismertetése után először a Kárpát-medence magyarok bejövetele előtti korszakát ismerteti, majd a következő fejezetben számba veszi a Kárpát-medencében adott időszakban élő népeket, végül pedig a magyarság történetét beszéli el egészen e nép eredetétől Szent Istvánig. Ebbe az elbeszélésbe köszönnek bele olykor a fantom-korszak elméletének vonatkozásai. Így olvasás közben számos hasznos ismeret birtokába juthat az érdeklődő olvasó, ugyanakkor látható, hogy a tartalom nem egészen úgy járja körül a tárgyat, amint azt elsőre sejteni lehet, vagy ahogyan a könyvtől várnánk.
Mivel a kötet elsősorban a tudomány képviselőinek készült, előfordulhat, hogy a laikus olvasó nehezen békül ki vele. Oka lehet ennek a könyv hangvétele és terjedelme is. Az az érzésem, hogy ezt a tartalmat egy hozzávetőlegesen 100 oldalas kötetbe is bele lehetett volna foglalni, legfőképpen a szükségszerűtlen tartalmi elemek, a fölösleges ismétlések kerülésével, kihagyásával. Ilyen szükségszerűtlennek értelmezhető rész például a bevezető azon eleme, melyben Weissgerber bemutatkozik a magyar olvasó számára, illetve azt ecseteli, hogy ő, mint német történész, miért foglalkozik a magyarság történetével. Meg kell jegyezni, becsületére válik, hogy foglalkozott a témával (a magyarok helyett is), de a könyv tartalmát ennek megokolása nélkül is értettük volna. A kötet szövegét egyébként több helyen azért nehéz olvasni, mert a szöveg és a tartalom túlságosan száraz, tényszerű. 20-30 érdekesnek és izgalmasnak mutatkozó oldalt követ szintén 20-30 bár fontos, ám az olvasmányosság szempontjából kevésbé érdekfeszítő oldal, melyen az olvasónak át kell verekednie magát. Természetesen mindez annak köszönhető, hogy a szerzők igényes és alapos munkát akartak végezni, noha ez talán túl jól is sikerült nekik. Egyedülálló részletességgel és objektivitással gyűjtik egybe a magyarság történetére vonatkozó adatokat, információkat, elméleteket. Egy-egy téma kifejtésekor minden ahhoz kapcsolódó elmélet bemutatásra kerül a szerzők elmélete mellett, teljesen egyenrangúként kezelve más nézeteket. Viszont ezzel kapcsolatban feltűnő, hogy a felvonultatott elméletek, felvetések számához képest a szerzők kevés konkrét következtetést vonnak le.
A kötet szerkezete olykor kissé zavaros, az elsőre jól kigondoltnak tűnő felépítés ellenére is. A könyvet helyenként teljesen váratlanul felbukkanó illusztrációk díszítik, melyeknek általában semmi köze sincs az adott oldalon vagy a környékén található tartalomhoz. A gyakran nehézkesre, nehezen követhetőre, elnyúltra sikerült tartalmat tanácsos lett volna a fejezetek végén rövid összefoglalóval zárni a könnyebb érthetőség, nyomon követhetőség, rendszerezhetőség érdekében. Több helyen előfordul, hogy a szerzők a tartalom adott helyen szereplő részleteinek kifejtését későbbre, egy következő témaegység tárgyalásához csatolják, halasztják. Viszont, ha már úgyis ismétlések szerepelnek a könyvben, illetve a szerzők a minél tisztább érthetőségre törekedtek, akkor nyugodtan le lehetett volna írni azokat a részleteket adott helyen, hogy az olvasónak könnyebb legyen a könyv egyes részeit egymáshoz csatolnia. Mivel az anyag rendkívül sok információt tartalmaz, mindenképp nehézséget jelenthet a megértés szempontjából több részletben, nagyobb szünetekkel elolvasni. Egyébként sem olyan könyv ez, amit csak egyszer kell a kezünkbe venni. Tökéletes befogadásához, megértéséhez, átlátásához többszöri olvasás szükséges.
Összességében a könyv egy rendkívül fontos és hasznos tényanyagot vonultat fel, talán nem a legszerencsésebb formában és hangvételben, mindennek ellenére olvasása mindenképpen ajánlott azok számára, aki meg akarják tudni, hogy mi és hogyan zajlott a Kárpát-medencében Szent Istvánig, beleértve azt is, hogy a magyarok történelméről eddig alkotott nézetek átfogalmazásáról, újragondolásáról, sajátos tisztázásáról van szó. A magyar történelem pont azon időszakairól kapunk e könyv által képet, melyeket idáig homály fedett, és ez talán a legfontosabb. 




2 Hozzászólás:

Mert a történészek már csak ilyenek Balázs!Egy kicsit unalmasak. Ezzel a kitalált középkor históriával abszolút nem értek egyet! Ellenben azt gondolom, hogy nem véletlenül fogadja el a történésztársadalom színe-java László Gyula "kettőshonfoglalás" elméletét, mely szerint nem is 600-ban, de 660 körül volt az első, míg 895-900 között a második honfoglalás. Azért 8 96 az elfogadott, mert a millenniumra nem lettek készen 1895-re, csak 1896-ra a dolgok. Így aztán egy évet hozzáadtak utólag az addig elfogadott kezdő évszámhoz! Amúgy nagyon élveztem, amit írtál! :-)

Én úgy gondolom, hogy nem egyetérteni kell, hanem utánamenni a dolognak és a rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelni.
Persze, hogy nem véletlen, ha valamit sokan vallanak, csak annak nem feltétlen a helytállóság az oka, hanem egy jól szervezett érdekcsoport működése.:P
Vagy minden helyes volna, amivel sokan értenek egyet? Mert akkor pl. helyes az is, hogy a mai fiatalok már gyerekként szexelnek, meg drogoznak...

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló