2011. március 1., kedd

Erő


Mi is az erő?
Milyen ember az erős? Mi a különbség férfi és női erő között?
Mi a közös az erő és az erény szavak között?
Aki erős az erényes is, vagy az erényes inkább már női minőség erejéhez köthető? Valószínűleg igen. A férfi becsületes az asszony (ég és a ház királynője a sumérból levezetve asszan) erényes. Ezek szerint kell lennie valamilyen erkölcsi tartásának is annak, aki erős.
Szavaink összefüggések láncolatait alkotják és a szó mágia, vagyis az erő bölcs alkalmazása.
És még sorolhatnám a kérdések sokaságát, engem ugyanis lenyűgözött az erő miben léte szavaink összetettsége, mélysége.
Egyáltalán tudjuk, hogy mit is beszélünk? Én néha elgondolkodom rajta.

Nos az ERŐ egy ér-(er)dekes szavunk, mert ami ered, az kerek – meséinkben is kerek erdő van feltűntetve, az erdő mindig kerek, azaz ered –, mert körbe veszi az embert aki benne tartózkodik; és ezt több nyelvészeti tanulmány is alá támasztja, valamint az analógiás gondolkodásunk szintén. A nyelvészetben a d,b,p és k felcserélhető és így lehetővé teszi, hogy jobban megértsük nyelvünk összefüggéseit.
Az ER gyök valaminek a kezdetére, ősére utal – arra amiből lett, kerekedett, eredt; de mi is eredt? – Az ERŐ, ami egy.
A kerek = kör alakú 2D–ben és 3D–ben gömb, de a lényege, hogy elindul és megtesz egy folyamatot/fejlődést, majd visszatér önmagába, önmagához. Minden formát magába foglal.
Az erő dinamikus mozgás, ok okozat néha cselekvő nem cselekvés. Sok részre bontható, de végül mégis csak Egyről beszélünk.
Az erő= energia=fény=rezgés. Isten=egy=AZ=IZ

Egy kis kerekítés, eredítés a szavakkal:

Er - erő - erős - eres - erősd - eresd - erdő - erőd - ered - veres - keres - ereszt - kerek - erek - berek - terek.
Erődítmény=erőd=vár – és itt megjegyzem: egy következő írásban majd kitérek, arra, hogy a vár szavunk meggyezik a várral.
Eredet - kezdet - Ősiség.
Ér - Érés - Érd - térd.
Ér - folyam=áramlás, patak.
Végtelenségig lehetne sorolni.
Mind olyan szavak, melynek van kezdete, vége, folytonos és fejlődésre utal, de kerek egész is egyben. A szavak, hogy kör - ker - kér - kar – kir, mind ugyanazon tulajdonságra vezethetőek vissza: a kerekségre.
Van izom erő , van lélek erő, élet erő, ami azt jelenti, hogy erő nem csak az izmokban van.
Az erő köthető még a hithez, ami egy ősbizalom, ami erőt ad ahhoz, hogy mindig fel tudjunk állni a megpróbáltatásokból és tovább tudjunk haladni és meg is érkeztünk a lélek és szellem erejéhez.

A lélek és szellem ereje az, ami átható és kisugárzó amit más szóval karizmának (rendkívüli képesség, ami egy természetfeletti adomány) vagy karizmatikusnak is szoktunk mondani. Vagyis olyan embernek, aki a lelkén, szellemiségén keresztül hatni képes. A lélek ereje a tudatosságában lakozik. A tudatosság pedig tudás, vagyis inkább bölcsesség, ami egy összetett dolog , mert van benne elméleti gyakorlati és tapasztalt, megélt tudás. A tudás hatalom és felelősség. Felelősség a tetteidért és másokért is. Felelősség - felerősödés - megerősödés.
A vezető (király, vezér,) azért képes vezetni, mert képes a rá háruló terhet, felelősséget cipelni és az emberektől kapott figyelem energiát működtetni egyszerre – adni és kapni, áramoltatni magán keresztül az energiát, különböző élethelyzeteket megoldani; döntést hozni.

Az előbbi eszm futtatás szeretném még folytatni ;miszerint az erő=energia=fény=rezgés és az
ERŐS= az erő őse = az erő kezdete=az egy kezdete=SZER=Isten =EGY.

Folyt. köv.


0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése