2011. március 21., hétfő

Titkom, titkom (részletek a „Mindenből van kiút!” című kötetből)


A titok ott hever mindenki előtt, előttem is ott volt mindvégig, csak még nem tudtam olvasni a jelekből. Elolvastam sok könyvet, megnéztem rengeteg filmet, kutattam, tanfolyamra jártam, tapasztaltam, mire végül megértettem valamennyire a dolgokat. Minden egyes könyv, tanfolyam eljutott a létezés nagy titkáig, mindegyik megmagyarázta valahogyan, vagy felállított egy rendszert, egy elméletet. Hallottál már vonzás törvényéről? Mindent bevonzunk, amit akarunk, amit kimondunk, a gondolatainknak azért van hatalma, mert a gondolat is energia, a testünk is az…

A vallások is így keletkeztek, valaki megértette a titkot, kidolgozott egy módszert, amiből tanítás lett a többi kereső számára, így végül vallássá fejlődte ki magát. Megértem, mindezekre szükség van, mert az ember hiába hallja, látja, olvassa, megérzi a dolgok menetét, nem biztos, hogy el tudja fogadni, magáévá tudja tenni. Valami megakadályozza benne, talán a saját hite, amikor azt mondja, „ezt nem hiszem, az lehetetlen”!
Az összes lelki tanító, a könyvek, a filmek, sőt a kvantumfizika is bebizonyította már, hogy minden energia. Az egész, csodálatos Univerzum energia. Tehát már tudományos bizonyítékunk is van, sokan mégsem hiszünk. Mégis azt hisszük, hogy amit látunk, csak az létezik, létezhet, az a valóság. Hajlamosak vagyunk csak a testünkkel azonosítani magunkat, ami olykor nagyon nagy bajba keverhet bennünket.
Az igazság az, hogy a valóságnak csak egy igen kicsi százalékát láthatjuk, tapasztalhatjuk. Az a kis százalék a látás, hallás, tapintás útján jut el az érzékszerveinkhez. A szerveinkről pedig tudjuk, hogy vannak, hiszen nélkülük nem működne a testünk. Sokszor hallottuk, hogy a testünk folyamatosan lecseréli magát, ma nem ugyanaz a testem, mint mondjuk három éve. A test szervei, sejtjei emlékeznek és átviszik az emlékeket a következő, megújuló sejtekbe, szervekbe, rendszerekbe. Én ugyanannak látom, elhiszem, hogy ugyanaz. Nem így van. Sőt… Azt hiszem a kezem szilárd anyag… Ha megnyomom, ugye kemény? Nem, ez sem így van!
Ha leülünk például, akkor azt hisszük, érintkezünk a székkel. Ez sem igaz! Ha a kvantumfizika elméletét, és bizonyítékát vesszük alapul, láthatjuk, egészen közel van, de mégsem ér hozzánk. A hatalmas energiák közel kerülnek, de vibrálva taszítják egymást. Mondhatjuk, hogy hihetetlen, pedig így van! Semmi soha nem érintkezik teljesen!
A kvantumfizika kutatási eredményei alapján vizsgáljuk csak meg, miből van az anyagi testünk.
A test szervekből, szervrendszerek pontosan összefüggő rendszeréből áll. A szervek sejtekből állnak. Ezt még tudjuk is, bár már nem látjuk, csak mikroszkóppal. A sejtek atomokból, az atomok szubatomi részecskékből, azok apró energiacsoportokból, azok pedig alapenergiából állnak. – Energiából!!!
Az anyag tehát nem szilárd, azt is mondhatjuk, nem is anyag. Ha a testünket jobban megvizsgáljuk, akkor láthatnánk, hogy olyan, mint egy galaxis, a hatalmas űrben itt- ott lebeg egy- egy kis anyagi részecske, egy- egy bolygó. Gondolom, itt az űrt a víz tölti ki, ha testünk 70 %- a víz. Ilyen a testünk, olyan, mint egy galaxis, mely folyton rezgésben van, folyton mozog, szüntelenül átalakul, folyamatosan újrateremti magát a világmindenség anyagából. Én úgy neveztem el, hogy mi magunk is csillagporból születtünk. Bizony így is van! Ugyanabból vagyunk, mint a világegyetem, a galaxisunk, a bolygónk, a Föld… Porból lettünk, azzá leszünk… Igaz! Talán éppen pontosan annyi pici részecskéből állunk, mint a saját csillagrendszerünk. Ráadásul ez nem is anyag, hanem csak egy esemény, egy történés, egy folyamat. A párhuzamos univerzumok elméletei szerint ez sem egy síkban, nem egy dimenzióban zajlik, hanem sokkal többen, megszámlálhatatlan, végtelen lehetőség, végtelen sok dimenzió létezik. Ami megtörténhet, az meg is történik!
Mennyi, mennyi összefüggés! Micsoda csodálatos rendszer!
Biztos vagyok benne, hogy a manilai gyógyítók így gyógyítanak. Két magyarázatom van rá (csak nekem, nem biztos, hogy így van): Az egyik: tényleg bele tudnak nyúlni ebbe a mi kis nem sűrű, kemény anyagnak vélt, mégis laza galaxisunkba, és kivenni belőle a betegséget… Utána bezárul a seb a szemünk láttára…
A másik: csak úgy tesznek, mintha belenyúlnának, valójában a hit, a gondolat erejével gyógyítanak, mint a pszi sebészek. (a beteget a saját hite, és a gyógyító hite gyógyítja meg). Na, meg aztán a test, és a betegségek is csak egy folyamat, egy történés…
Tulajdonképpen mindannyian képesek vagyunk erre, ha el tudjuk hinni!
Ez olyan, mint amikor egy falfestményt kezdek festeni. A fiam azt kérdezte egyszer: „Anyuci! Olyan bátor vagy! Meg sem fordul a fejedben, hogy elrontod? Ha pedig elrontottad, tönkreteszed a falat, és akkor mi lesz?” Nem! Magabiztosan, biztos tudattal, hittel nekiállok festeni, és meg sem fordul a fejemben, hogy elrontom! Mi van, ha elfolyik a festék? Hát odafestek valamit, ami illik a képhez! Ennyire, ilyen magabiztosan kell hinni, így kell tudni a gyógyítást is, és minden mást! A hitünkkel, a gondolatainkkal bármire képesek vagyunk, a határ a csillagos ég, és még az sem!
Szellemi lények vagyunk, akik folyamatosan megteremtjük a testünket, hogy emberi tapasztalatokat szerezzünk. Ha tudjuk, hogy így van, tudunk hatni a testünkre. A gondolatainknak nagy hatalma van! Ezért! A gondolatunk hat a testünkre, a testünk hat a gondolatunkra. A szubjektív az objektívre, és fordítva. Valójában sokkal nagyobb hatalom van a kezünkben, mint az gondolnánk, el tudnánk hinni! (hinni!)
Mi is a hit tulajdonképpen?
Nem kell túl bonyolult dologra gondolni, a hit a saját tapasztalatainkra épülő bizonyosság. Amikor bebizonyosodik valamilyen tétel, amit saját bőrünkön tapasztalunk. Ez erősíti a hitet, mely mindig csak egy kis lépéssel kezdődik…
Most vizsgáljuk meg, hogy mi a gondolat.
A gondolat egy rezgés, egy energia. Ma már mérni is tudják az energiáját. Ha a gondolat egy rezgés, energia, akkor képes hatni a testünkre, mely szintén rezgés, energia. A világegyetemben minden, minden rezgés, minden energia. Minden mindennel összefügg, semmi sem létezik véletlen, céltalanul. A minden egy, a mindenség összefügg, mint a tengerben a vízcseppek, melyek együtt alkotják a tengert. Mi vagyunk a tenger, a kövek, a homoktenger, a sivatag, a fény, a sötétség, az út, az élet maga. Szükség van ránk a létezésben, ha nem lennénk ott pontosan addig, amíg szükség van ránk, akkor hiányozna onnan az a pici részecske, amit éppen mi töltünk be.
Ezzel a magyarázattal érthető a rengeteg csodálatos gyógyítás, gyógyulás. Amikor az ember képes ezt megérteni, elfogadni, megérteni, TUDNI, akkor tud hatni a testére. Ha a testünk folyamatosan megújul, akkor már az új test lehet egészséges, nem kell a lélek sebeit magán viselnie, ezzel figyelmeztetve a feladatára. A folyamatos átalakulás során tudunk hatni rá a gondolataink energiájával, rezgésével. Ezért van fáziskésében a test a lélekhez képest, hiszen a lélek, amikor meggyógyult, akkor utána teremti meg folyamatosan a testet, mint egy történést, egy folyamatot.
Számomra is csodálatos a felfedezés, valóban nem csak a testem vagyok, nem csak az a feladatom, hogy felneveljem a gyerekeimet, éljek, aztán meghaljak, a létezésemnek sokkal magasabb céljai vannak. Szellemi lényként létezem a Föld nevű élő bolygón, mely iskolaként szolgál, hogy emberi tapasztalatokat szerezhessek, ez annyira csodálatos dolog! Ez a létezés legnagyobb csodája! Hálás vagyok, hogy részt vehetek benne, boldogan elfogadom a feladatom, leélem ezt az életet, amennyi nekem adatott belőle. Ha el tudom fogadni, akkor maga a csoda lesz minden egyes perc, minden egyes pillanat. Akkor már érzem a szeretetet, az elfogadást a megbocsátást, a hálát, az alázatot, a segíteni akarást mások iránt, hogy más is eljusson ehhez a csodához, amikor nem kell mást tennie, csak élni a lehetőségekkel.
Ha el tudjuk fogadni csodálatos szellemi létünket, akkor mit számít ehhez képest egy kis fejfájás, vagy a hétköznapi élet ezernyi apró fájdalma?
Gyermekként sokszor ültem a ház hátánál egyedül, egészen elrévedeztem, azon gondolkodtam, ez a valóság, vagy csak illúzió? Most tényleg létezem, itt vagyok, vagy csak álmodom? Sokszor egészen máshol jártam lélekben, ma azt mondanám erre, meditáltam. Ilyen állapotban sokszor gondolkodtam az élet nagy kérdésein, például, mi a célja annak, hogy én itt és most vagyok? Miért? Mi célból? Miért pont most? A most az most, vagy ez is már elmúlt? A most a jövőm, vagy a múltam, vagy tényleg most van? De hiszen minden egyes pillanat már a múlté, minden egyes pillanattal haladok az időben…
Ha úgy képzeljük el az időt, mint a koromsötét éjszakát egy úton, amikor csak egy kis elemlámpa van nálunk, akkor a megjárt út a múlt, a megteendő út a jövő, a megvilágított út, ahol most vagyunk a jelen… Akkor mit mondunk? Tudjuk, hogy egyszerre van itt mind, csak nincs megvilágítva! A múlt is itt van, a jövő is, meg a jelen is. Tudjuk, hogy létezik, tudjuk, hogy ott van, hogy itt van… tudjuk, hogy benne vagyunk, ismerjük a megtett utat, várjuk a megteendőt, és haladunk az úton, tudjuk, hogy ott van az út… talán egyszer meglátjuk az egészet fényes nappal bevilágítva… talán éppen a halál pillanatában, hiszen akkor mindenki megvilágosodik, mindenki tud mindent, csak már nincs ideje elmondani a többieknek…
Ha pedig tudjuk, hogy egyszerre van itt minden, ilyen módon elképzelhető a múltba, és a jövőbe látás képessége is, hiszen vannak érzékenyebb emberek, akiknek meg van világítva minden…
Mégis azt mondom, jó hogy nem tudjuk előre a jövőt, mert akkor elvárásaink lennének, és gondolatainkkal képesek lennénk megváltoztatni, mely által elveszítenénk a csodát. A jövő még változhat, hiszen tudjuk, hogy ott az út, de számtalan kereszteződés lehetséges, szabad akaratunkkal eldönthetjük, melyik úton menjünk… Akkor máris más lesz a jövő… talán minden út más, máshová vezet…
Érthető már, hogy ilyen módon a folyamatos döntéseink, és gondolataink eredményei vagyunk, ezért is nem látjuk annyira a jövőt előre, mert bármerre mehetünk…
Persze, érdemes megtartani a középutat, a ló túlsó oldalára sem szabad átesni!
Most itt vagyok, én vagyok itt a jelenben, ez a feladatom, ez a mostani életem, ezt élem, az a feladat, hogy tovább haladjak, és csak éljek, boldogan.


0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló