A buddhista Satipatthána meditáció gyakorlata - 1. rész

Nekem, az önmagam megismerésében és ez által, a másokhoz való viszonyom­ban nagyon sokat segített a meditáció. Meditáció? Erre a szóra biztosan egy páran felkapják a fejüket. Lehet, hogy valaki kíváncsian, de az is előfordulhat, hogy valaki rosszallóan.

A meditációt sokan sokféleképpen értelmezik. Van, akinek valamilyen „elva­rázsolt” állapot: elképzel dolgokat, valakinek a segítségével vagy egyedül és ettől egész más, szinte lebegő állapotba kerül. Nekem a meditáció mást jelent, nekem jelenlétet a cselekvésben, a gyakorlatban, a járásban, a lélegzésben, a létezésben, teljesen éber állapotban. Mindenféle rózsaszín lebegés nélkül. Tisztán, élesen, mint a hideg téli reggeli levegő. Ezzel nem állítom, hogy más­fajta gyakorlat nem jó, lehet más is jó, csak én nem abban a másban találtam meg a nekem megfelelőt.

Különféle meditációs technikák léteznek, különféle meditációs technikákat végeznek emberek, amiknek lehet, hogy semmi köze sincs a meditáláshoz, és különböző tevékenységeket képesek nap mint nap csinálni, amiket nem emlí­tenek meditációról szóló könyvek, eredményük mégis felér egy meditálással. Én most nem kívánok belemenni különféle jóga-, tantrikus-, tibeti, esetleg egyéb gyakorlatok részletezésébe, maradnék a hozzám legkö­zelebb álló gyakorlat, a buddhista Satipatthána gyakorlatánál. Ezen belül is az első két, talán egyszerűbben megérthető, gyakorlatot említeném majd meg, amik, a mindennapi életben nagyon hasznosak lehetnek.

Még mielőtt belemélyednék, szeretném megemlíteni azt, hogy meglátásom szerint, nagyon ártalmas lehet a mostanában talán már lecsengőben lévő „ezoterikus rózsaszín köd” jellegű felfogás, amit kevernek némi koncentráci­ós, meditációs feladatokkal is. Gondolok itt olyan jellegű emberekre, akikkel, szerintem, már sokan találkoztak, és akikre jellemző lehet: a zavaros tekintet, a mindig mindenkire kedvesen mosolygás, kézrátétellel való kenyér választás a boltban és a következő napi teendő megbeszélése az éppen aktuális hang­gal. Nem állítom, hogy különböző meditációs technikákkal, jóga gyakorlatok­kal nem lehet elérni olyan képességeket, amelyekkel egy hétköznapi ember nem rendelkezik, vagy nem tud róluk, de azt gondolom, hogy a fent említett esetek többsége nem ilyen elsajátított, letisztult képességek birtokában éli az életét.

Ezek után, visszatérve a Satipatthána Sutta-hoz, ami a déli buddhizmus leg­elterjedtebb gyakorlatának leírását tartalmazza, bár mélyebb vallási történet­leírásba vagy nyelvi ismertetésbe nem szeretnék belefolyni, mégis úgy érzem, hogy néhány dolgot nem árt tisztázni, a tisztább érthetőség kedvéért. Az egyik a satipatthána szó jelentése. A satipatthána egy páli szóösszetétel, melynek az első része, a sati, eredetileg: emlékezés, visszaemlékezés, emlékezetbe idé­zés, emlékezet, gondolás, meggondolás, megfontolás jelentésekkel bírt. A páli nyelvű szent iratokban azonban, ennek a szónak a használata inkább az e „folyamat” mögött meghúzódó és az azt kísérő: figyelés, odafigyelés, fi­gyelmesség, figyelem értelmében szerepel, mely a buddhista tanítás szerint, a helyes irányba terelődik. A szóösszetétel második tagja, a patthána, erede­tileg: közelbe helyezés, közelébe kerülés, megközelítés, közeledés, jelenlevés, megbarátkozás, barátságba kerülés, gondozás, foglalkozás, törődés, fenntar­tás, megalapozás, lakozás, tartózkodás értelmezésekkel bírt. Így a kettő együt­tes értelmezését, talán a: figyelem fenntartása, megbarátkozás a figyelemmel, törődés az odafigyeléssel, a figyelemnél való tartózkodás, a figyelés jelentése, kifejezésekkel lehet leginkább tükrözni.

A Sutta gyakorlatot a figyelmet négy területre osztja, attól függően, hogy a figyelem mi­lyen területre irányul:

- a test szemlélésére;

- az érzések szemlélésére;

- a citta (a szövegkörnyezetbe ágyazott citta egyetlen szóval történő fordítá­sát, nehéz visszaadni. Használják rá az: elme, tudat, tudatosság, öntudat, megismerés, felfogás, ész­lelés, gondolkodás, gondolat, szív, szellem, szellemiség, lélek, értelem, elme, tudatállapot kifejezéseket.) szemlélésére;

- a dhammak (egyetlen szóval nehéz meghatározni ezt a kifejezést is. Főbb jelentései: megfog, megtart, tart, szül, hordoz, hord, visz, elbír, visel, kitart, folytatódik, eltart, támaszt, alátámaszt, terem, jövedelmez, megőriz, fenntart, fordul, viselkedik, birtokol, használ, alkalmaz, gyakorol.) szemlélésére.

E négy területen belül is vannak felosztások, de ezekre most nem térnék ki konkrétan, mert úgy gondolom, hogy a mondanivalóm megértésének szem­pontjából, jelenleg ezek nem fontosak.

A test szemlélésén belül az egyik legegyszerűbb dolog, a légzés megfigyelé­se, gondolhatnánk. Azonban, aki ezt már próbálta, rájöhetett, hogy ebben a világban, ahol mindent az idő határoz meg, az a cél, hogy ha lehet, még tegnap kész legyen a holnap kiadott feladat és ahol legalább kétféle dologra, de inkább többre, kell egyszerre odafigyelni, nem is olyan egyszerű. A légzés figyelése nem ennek a gyakorlatnak sajátossága, szinte minden elmélyülés­sel, koncentrálással kapcsolatos tevékenység kiindulópontja lehet, tudatosan vagy anélkül. Legyen szó akár harcművészetről, akár színpadi fellépésről, sak­kozásról, vagy akár, egy karó beveréséről a telken. Ha valaki mégis szeretné kipróbálni, eleinte célszerű egy nyugodt helyet keresnie, ahol nem zavarhatja senki, ott pedig kényelmes ülő testhelyzetet felvenni. Ez a testhelyzet, ha le­het, ülő helyzet legyen, fekve hajlamos az ember elaludni, ne legyen se me­lege, és ne is fázzon (se hidege).

Miután kényelmesen elhelyezkedett, félig lehunyt szemmel, kezdje el figyelni a saját légzését. Amint beszívja a levegőt, az orron keresztül, egészen le, az alhasba és amint, ugyanazon az úton visszafelé kifújja. Nagyon sok ember csak a mellkasba lélegzik, ennek oka lehet a helytelen testtartás, megszokás (a nők, az áldott állapot ideje alatt, a huzamosabb megterhelés és a testük, szerveik alakulása miatt hajlamosabbak a felszínesebb légvételhez hozzászokni). De a mellkasba való légzés, hosszú távon mindenféle problé­mát is okozhat. A legalapvetőbb talán az, hogy az ember nehezen tud nyugodt állapotba kerülni és a szervezet oxigénellátása is jóval kevesebb. Akkor a gya­korlat még egyszer, kényelmes testhelyzetben csak a légzés figyelése, meg­figyelése. Csak megfigyelés. Ez is milyen egyszerűen hangzik, de a gyakorló hamar megtapasztalhatja, hogy szinte azonnal, mindenféle gondolatok jutnak az eszébe: mi volt tegnap a vacsora, a Pisti miért is mondta azt, amit mondott, nem is kényelmes ez az ülés, jaj, már megint egy gondolat, a légzésre kell gon­dolnom és még sorolhatnám. Ezen nem kell kétségbeesni, teljesen természe­tes állapot. A feladat, a gyakorlat során felmerülő gondolatokkal kapcsolat­ban, annyi lenne, hogy ne tegyünk velük semmit. Nem kell velük foglalkozni, engedni kell őket jönni és utána elmenni, nem kell továbbfűzni a gondolatot. Ha megjelenik egy, ezt állapítsuk meg, de a figyelmünk továbbra is a légzés folyamatára irányuljon, ettől az a gondolat elillan. Majd jön egy másik, azzal is ugyanez a teendő. A rendszeres gyakorlás során észrevehetjük majd, hogy a két megjelenő gondolat közti idő egyre hosszabb lesz, később pedig már nem jelenik meg egy sem.

Ez a gyakorlat egy kicsit olyan, mint amikor azt mondják valakinek, aki ide­ges, hogy mielőtt megszólalna, számoljon el tízig.

Címkék: Barti Magdolna, meditáció, Olvasói-Alkalmi szerzők cikkei, Videók