2011. január 9., vasárnap

Megvezetve lenni - figyelemmel élni




A mostani írás szándéka a figyelemfelkeltés, hogy az úton járó igyekezze meglátni és kikerülni a csapdákat, és ha mégis belegyalogol, legyen „ereje” és mersze, akár egyedül is a maga útján tovább haladni. Legyen ereje, a nemet is kimondani. A nemet kimondani külön művészet szinte, hiszen előrevetíti magunkban azt, ami mellett igennel döntünk, hittel, indulat nélkül, harmóniában magunkkal és így mindennel. A vezettetés inkább belső és fölső vezettetés legyen, hagyatkozás és tiszta megérzések által, mint megtévesztés általi megvezettetés, ki-és felhasználás különböző célok, akár önös érdekek oltárán. Ne hazudjunk magunknak szépet, ne adjuk könnyen magunkat, hitünk legyen erős és eltéríthetetlen és ez a nagyobb csendben és figyelemben inkább kiteljesedhet, mint a folyamatos zajban, úgy hogy számosan javasolják és tanácsolják, mit tegyünk és mit ne. 

Hallgassunk, legyünk figyelemmel és belső indíttatásunk erejével igyekezzünk magunkban a legtisztább jót elérni, meglátni az Isteni törvényszerűségeket, szemben az emberi tudatos vagy tudattalan megtévesztésekkel. Indulatainkon szívvel és tudatos mérlegeléssel is egyetemben kerekedjünk felül, határozzuk meg helyzetünket, miben és miért vagyunk benne, miért döntöttünk úgy. Kívánjuk-e azt folytatni, vagy ha nem, lépjünk tovább. Csak rajtunk áll. Figyelemmel éljünk, döntsünk, haladjunk!
Választottunk. Elhívást éreztünk, hogy a szellemi utunkat is járjuk, és ahogy talán tőlünk a legjobban telik, beteljesítsük. Ki hosszabb, ki rövidebb ideje teszi már mindezt. Földi létezőként meghívtuk magunkba a szellemi lelkes embert, vele egyé váltunk, a szív bennünk egyként dobban. Figyelemmel élünk, hagyatkozunk, a megért és megértett Élő Tudás által igyekezünk tudatosakká válni és eképp álmodni, haladni, cselekedni. Keressük az igazságot magunkban és minden rajtunk kívül rezdülőben, holt anyagban, élőben és éledőben. Tükröket állítanak elénk és másoknak mi is azzá válunk, s később a tükröződésekre sem figyelünk már oly erővel. Tekintetünk belső indíttatásunkból fakadóan a tiszta felületekre téved. A tiszta hangok, színek, mozgásminták keltik fel érdeklődésünket.
Szellemi utasként és utazóként is mesterséget tanulunk. Mesterségünk a Létezés Igaz Tudománya, mely áthat bennünket és mi is hatóivá válunk általa.
Meglátjuk a dolgok szépségét, megtanulunk széppé nézni…
Emellett és ezzel párhuzamosan felvillannak, ránk köszönnek, sőt magukhoz invitálnak talmi csillogásukkal a hazug és igaztalan dolgok, házunkba hívatlanul érkeznek. A megtévesztés ezernyi álarccal él.
Ráeszmélünk, hogy a szeretetnek bennünk kell erővel, hittel és tisztán élnie, léteznie. Szeretni tanítanak lépten-nyomon. A megtévesztésekkel, az igaztalan dolgokkal, az útvesztőkkel is. Mind-mind az igaz szeretet igazítják bennünk, s igazodunk általa.
Ez mind szép és jó. De észrevesszük-e azt is, hogy az ármány elveszejtene bennünket, amint csak tehetné, hogy kihasználna és felhasználna saját köréhez. Emberek báránybőrben…., képek, hangok, üzenetek, beavatások, csoportosulások a Jó nevében.
Élünk-e úgy figyelemmel, hogy vizsgálódunk folyton, jó-e és helyes az irány, hogy bennünk a tiszta érzet mozdul-e. Szándékosan, vagy szándéktalanul megvezetnek–e?
Mert figyelemmel érdemes lennünk. Ugyanis, ha utunk során és kitartó munkánk által, tiszta érzület nyílik szívünkben és erre hagyatkozunk, képességek adódhatnak hozzá. Azonban csak egy úton lehet járni. Kétfelé nem lehet egyszerre indulni. S ha óvatlanul kelepcébe sétálunk, vagy adományok reményében más mellett döntünk, bennünk a tiszta, a jó és az igaz elhangolódik. Homály és zavar támad. Egy ideig még működik, felhasználható, átadható, ami bennünk élt eddig, de saját erőnk fogyasztójává válik az a másik rendszer. Kelepcében vergődünk, tán meg sem látjuk….és elveszítünk mindent, ami volt. Bukásunk a mélység. Tanulni, figyelni és érezni érdemes.
Érleljen bennünket tudatos haladókká és érzőkké a meglévő örök szikra, a tiszta tűz, mit őrzünk és hordunk szívünkben, mely a forrás eredendő tisztaságával köt össze minket. Ne adjuk, ne hagyjuk magunkat. Még ha utunkat magányosan is járjuk, tudhatjuk, sosem vagyunk egyedül.
A tiszták és igazak útját mások is járják, s a törvények rendeződést hoznak. A hasonló a hasonlónak örvend. Kötelékük szoros és megbonthatatlan. Hát ne hagyjuk, hogy megtévesszenek mások.
Egymást amúgy is megtaláljuk!


0 Hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló