Próbálj meg lazítani!

Próbálj meg lazítani! Milyen butaság, gondolhatják sokan, hiszen laza vagyok, nem vagyok ideges, nincs semmi bajom. Azonban, ha lefeküdnének, vagy elhelyezkednének egy kényelmes fotelben néhány percre, ők is rádöbbennének, hogy a lazaságuk mennyire csak látszat. Próbálják csak ki, helyezkedjenek el egy kényelmesen és figyeljék meg a testüket. Kezdjék az arcukkal. Attól függetlenül, hogy egész nap mosolyogtak vagy a homlokukat ráncolták, az egész arc, az egész fej, feszül, az izmok beálltak, megmerevedtek. Most el kellene lazítani őket. A homlok, a szem, az orr, a száj, az ál leereszkedik, feszültségük elmúlik, az álkapocs enged a szorításából, a fogak eltávolodnak egymástól, az ajkak enyhén szétnyílnak. Majd folytatásként következhet a nyak, a vállak, a karok, a mellkas, és így tovább, egészen a lábujjakig. Minden izom ellazul, a napi feszültségek eltűnnek. A test, most érzik, hogy teljes súlyával nehezedik a fotelre.

 Miért is lenne fontos a lazítás, a feszültségektől való megszabadulás? Azért, mert különböző betegségek kialakulásához vezethet az, hogyha állandóan feszültek, merevek vagyunk. Gondoljunk csak bele, hogy a magyar nyelv mennyire kifejezően képes ilyen állapotokra utalni, a feszültségre és a következményeire: óriási terheket hord a vállán, rágódik valamin, emészti magát, gondoktól felhős a homloka, elszorul a torka, görcsbe rándul a gyomra, nyomja valami a lelkét és még sorolhatnánk. Azonban, ezek a testi tünetek, sokszor lelki gyötrődések, betegségek kézzelfogható jelei.

Nem gondolok én itt nagy dolgokra, talán elég lenne annyi, hogy időnként leüljünk pár percre, vagy kimenjük a szabadba, vegyünk néhány mély lélegzetet, szánjunk magunkra egy kis időt. Semmi különös. Ha azonban mégis szeretnénk a végére járni a dolgoknak, feloldani a visszatérő feszültségeket, lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodni az okokon, hogy mitől alakulhattak ki ezek.

Például, lehet az, hogy jelenleg valamilyen nehéz helyzetben vagyok vagy történt valami a múltban, ami nagyon mélyen érintett. Van valami, ami feszültséget okoz, jelenleg vagy különböző helyzetekben, ami látszólag nem is függ össze a múlt történésével. Ezt a feszültséget kell észrevennem magamban, azután fel kell ismernem az okát, hogy mitől van, majd miután ezt felismertem, megállapítottam, hogy igen, ez az oka. Viszont ez az ok, most jelenleg már nem áll fent, tehát nincs, ezért a feszültség is "felesleges", mert nem okozza semmi. Persze, ez nem úgy működik, hogy egyik pillanatról a másikra megszűnik az okozat és minden jó lesz, bár tulajdonképpen, miért ne működhetne így? Hanem nálam lassabb folyamatként, sok gondolkodással, feloldással, kemény munkával önmagamban, önmagamon. Ami által a rögzült sémákat, most már észreveszem, aztán egy idő után felismerem az adott helyzetben, hogy ilyenkor szoktam ezzel a sémával reagálni, végül pedig, nem reagálok ezzel a régi sémával, mert nincs rá okom, hanem másképp cselekszem. Ez által bár az emlék és a "tanulság" megmarad, a hozzá kapcsolódó rossz érzés, fájdalom, esetleg az e miatt kialakuló testi tünetek is elmúlhatnak.

Persze, nem biztos, hogy ez cél vagy, hogy mindenkinek így kellene tennie, az sem biztos, hogy jó. Csak azt tudom, gondolom, hogy sok teher tud rajtunk lenni, anélkül is, hogy még többet pakolnánk magunkra feleslegesen, mert lehet, hogy ezek akadályoznak meg "sorsunk beteljesítésében" és akkor újra és újra futhatjuk ugyanazt a kört. És itt most nem arra gondolok, hogy új életek, reinkarnáció meg hasonló elképzelések, hanem most, a jelenlegi életben.

Akár gondolhatnánk erről a "módszerről" azt is, hogy az ember, önmaga a beteg és önmaga az orvos is. Én még sosem voltam lelki problémákkal foglalkozó orvosnál, remélem, hogy nem is leszek, de szerintem, az is ilyesmi lehet. Az orvos kérdez, az ember-beteg gondolkodik, válaszol, rádöbben összefüggésekre és valahogy feloldják a feszültséget benne. De én, nem tudom, csak azt gondolom, hogy a "tudomány" itt megáll, oh, elmúlt a feszültség, megfejtettük a rejtvényt, megoldottuk a feladatot. Az ember-beteg, pedig ott áll megkönnyebbülve, elvették tőle az egyik karját húzó tíz kilós hagymás zsákot, ami nagyon jó, viszont a másikat még húzza tíz kiló krumpli. És akkor jönnek az újabb tünetek, gerincferdülés, ferde tartás, ízületi panaszok, a zsák állandóan az egyik térdnek ütközik. Az "orvos" azt már nem mutatja meg, hogy figyelj, itt egy másik üres zsák, osszuk el a súlyt, legyen mindkét oldalon ugyanannyi, de kevesebb, vagy tudod mit, rakd már be a kamrába azt a krumplit, minek viszed még a szobába is magaddal, akkor legalább egyszerre tudsz fogni egy jó könyvet és iszogatni egy bögre teát.

Azt gondolom, hogy ez a dolog nem állhat meg itt, az "elemzésnél" és jobb esetben a feloldásnál. Azt is gondolom, tapasztalom, hogy sokan esnek abba a hibába, hogy azt gondolják, ez ennyi és nem több, ennek az eredménye a teljes szétesés lehet, kiégés, nihil. Az ember gyenge és miért ne lenne az, hibázhat és hibázik is. Ha pedig, egymaga kerül egy ilyen helyzetbe, ahol azt látja, ja, ez azért történik, ez amazért, tulajdonképpen azért örülök valaminek, mert azt gondolom, hogy valami, vagy épp azért nem, mert másik valami, akkor értelmét vesztik a dolgok, nem lesz különbség jó és rossz között, de ez rossz értelembe vett ürességhez vezethet. Így nem lehet "emberi" életet élni.

Fontos lenne, szerintem, hogy az ember ráébredjen dolgok összefüggésére és saját maga, tudatosan vagy legalábbis tudatosabban irányíthassa életét, ami szerintem végül ahhoz az általános derűs állapothoz vezethet, amivel könnyebben túl lehet élni a nehezebb dolgokat is. De mindezek előtt, kezdésként, talán próbáljunk meg lazítani.

Címkék: Barti Magdolna, lazítás, Olvasói-Alkalmi szerzők cikkei, Videók