2011. január 30., vasárnap

Boldogság-index




„Régóta kutatják a világban, vajon min múlik az emberek boldogsága? Vajon külső tényezők, avagy kizárólag szubjektív feltételek határozzák meg azt, hogyan érezzük magunkat általában?” – egyebek mellett ezekre a kérdésekre kerestek választ a boldogságindexről szóló beszélgetéssorozat második fordulója, amin részt vettem 2009 decemberében. Ezt az élményt szeretném megosztani most az olvasókkal.

A beszélgetésen résztvevő vendégek: Olofsson Placid atya, Laár András, Konkoly Thege Barna és Takács Dávid. Mind a négyen egyetértettek abban, hogy a dolgok megközelítése, a dolgokhoz való viszonyulás, belőlünk kellene, hogy induljon. Magunkból kellene kitekinteni a világ felé. Úgy, hogy az elsődleges „cél”, hogy saját magunk váljunk EGÉSZségessé. Az egyén változása pedig maga után hozhatja a társadalom változását.

Laár András, a keleti tanok szempontjából közelítette meg a témát. A dolgok alapjáratban üresség természetűek, a milyenségük a mi hozzáállásunktól függ. Említett példát is, mely szerint, ha lenne egy Audija, és kint állna a parkolóba és egy gyerek odamenne kulccsal végigkarcolná a kocsi oldalát, akkor az milyen rosszul esne számára. Viszont, ha az Audi nem az övé, hanem valaki másé, akkor nem lenne neki rossz, hogy valaki karcolgatja a jobb első ajtót. Pedig ugyanúgy egy Audi, ugyanúgy egy gyerek, aki karcolgat. Tehát, a dolgokhoz való viszonyulásunk azon múlik, hogy honnan tekintünk rá.
Ezért a boldogság is belőlünk fakadó, alapvető természetünk. Semmi köze külső dolgokhoz, vagyonhoz.
(Hiszen, lehet teli pénztárcám most, de lehet, hogy egy óra múlva már nem lesz, mert ellopta valaki, akkor most nekem boldogtalannak kell lennem?)
Konkoly Thege Barna, pszichológus, is egy saját példát hozott a belülről való megközelítésre. Elmesélte, hogy talán 10-12 éves lehetett, amikor néhány másik gyerektársával volt együtt és kaptak valamilyen süteményt, valamelyikük anyukájától, mire az összes gyerek, rajta kívül, megrohamozta a tálcát és egymást félrelökve próbáltak süteményhez jutni. Ő pedig, ott állt és azon gondolkodott, hogy annyira fontos lenne az a süti, hogy akivel, pár perccel ezelőtt olyan jót játszott, most verekednie kéne? Akkor jutott arra a következtetésre, hogy nem lehet az a döntő motívum, az ő boldogsága szempontjából, hogy mennyi sütije van.
Ő a bizalmat emelte ki a fogalmak közül, szerintem a kiindulópont itt is az ön-bizalom, ami után tekinthetünk a párunkra, családunkra, barátokra, idegenekre.
Takács Dávid, közgazdász, is a belsőre tette a hangsúlyt. Példának azt hozta, hogy nézzük meg az emberek egy jó részét, akik életüket a tv előtt ülve töltik, még ahhoz is igazítják dolgaikat, hogy melyik sorozat mikor van. Amíg az embereknek ez a „fontos”, ez a belső igényük, addig nem lehet változás. Azt mondta, hogy egy katarzisra van szükség. Emberi, társadalmi szinten, ami kizökkentő hatással lehet. Megoldást nem tudott mondani, de hát talán nem is lehet, nem is kell.
Azt gondolom, hogy neki is igaza van, mert amíg mi ennyire egészségtelenül élünk, nincs saját belső igényünk arra, hogy ne a sarki gyorsbüfében reggelizzünk, hanem otthon készítsünk magunknak egy jó salátát. Akkor hiába panaszkodunk arra, hogy nem is lehet nálunk salátát kapni, mert nem termesztik. Ha nincs rá igény, minek termessze bárki is (ha már fogyasztói társadalom).
Olofsson Placid atya pedig a szovjet munkatáborokban eltöltött idő alatt kialakított négy túlélési szabályának elsorolásával, szerintem mindent elmondott:

1. szabály - A szenvedés elviselése! Nem panaszkodok!
Példaként azt hozta fel, hogy ott (munkatábor) nem lehetett panaszkodni, mert aki panaszkodott, az meghalt. A talán utolsó dolgot, a reményt ölte meg a panaszkodás, a reményt, hogy egyszer hazajuthatnak. Aki mégis elkezdett panaszkodni, arra rászóltak, hogy: „Mesélj a szakmádról!” Placid atya azt mondta, ő életében sehol máshol nem tanult meg annyi szakmát, mint ott.
2. szabály - Keresni kell az élet apró örömeit!
Volt olyan, hogy mínusz 15 fokban kellett kimenniük dolgozni az erdőbe – mínusz 20 fokban azért nem, mert akkor már a lovakat nem vitték ki – és mindig megmotozták őket. Le kellett vetkőzniük motozásnál, a napi öröm pedig az volt, hogy valakiről nem vetették le közben a sapkáját.
3. szabály - Nem szabad azt gondolni, hogy különb vagyok! Adott pillanatban kell megmutatni, hogy különb vagyok!
Erre ezt a példát mesélte: elérkezett az idő, amikor közölték velük, hogy holnap mehetnek haza. Persze, hitték is, meg nem is. Erre a hírre azonban a bútorgyár igazgatója, akinek a fát termelték az erdőn, teljesen kétségbeesett, hogy mindjárt itt a negyedév és akkor, ha ők elmennek, nem tudja teljesíteni a negyedéves tervet, és akkor ugrik a negyedéves jutalom, meg akkor a féléves, az éves is. Mi lesz vele?
Erre Placid atya és még akik ott voltak, azt mondták, hogy tíz év után végül is nem számít az a plusz öt nap. Maradtak. Teljesítették a tervet és csak utána indultak haza.
4. szabály: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést – Istenbe vetett hit.
Isten jelenlétére apró „csodákat” mesélt példaként. Az egyik így hangzott:
Placid atya nem egy erős testalkatú ember, de ott egy időben éppen, hogy elérte a 41 kg-ot és mindennap kézifűrésszel kellett kimenni fát vágni, cipelni, rakodni. Úgy érezte, hogyha ezt most még sokáig kell neki abban az állapotban, amiben volt, nem éli túl. Reggel egy őr ment be a hálóhelyükre. És ő épp az egyik társával beszélgetett, aki rajzolgatott és volt mellettük ecset, meg festék is. Az őr ránézett Placid atyára és megkérdezte tőle, mit csinálsz, mihez értesz? Az Atya hirtelen nem tudott mit válaszolni, a mellette lévő társa mondta, hogy festő. Falfestő? – kérdezte az őr. Portré – válaszolta Placid atya. Na, – azt mondta – innentől kezdve egy éven keresztül 36 portrét festettem. Igaz, hogy az első pár kicsit ügyetlenre sikerült, de aztán egyre jobb lett. És az egy év alatt felhíztam 61 kg-ra. Ezt is sikerült túlélnem.
Számomra a legnagyobb dolog az volt, hogy négy különböző ember, különböző területről, különböző környezetből és mégis mind a négyen a belső megközelítést vették kiindulópontnak. Nem másokra mutogattak, hanem, magukba néztek és az egyéni belső harmóniát, egészséget, egységre való törekvést érzik úgy, hogy társadalmi szinten is eredményt hozhat.


15 Hozzászólás:

:)

A megfogalmazott tanácsok, szabályok így összegezve, egy helyre gyúrva nem rosszak, csak önmagukban inkább életminőség javító jelleggel lépnek fel, mintsem a boldogság felé vezető úton megtett komolyabb lépéssel.
Az elején kicsit túlzó a megállapítás, hogy Laár András a keleti tanok szempontjából közelít, mert ott a buddhista álláspont hangzik el, szóval csak egy a keleti tanok közül.
Mindazonáltal a mellékelt videóban a sat-cit-ananda minőségre hivatkozik, vagyis a lélek eredeti természetére. Ez jellegzetesen hindu kifezezés, vallásfilozófiai tétel. Akik pedig ezt képviselik, egyistenhívők, tehát távol áll tőlük az üresség természet.
A mai gondolkodókkal az a gondom, hogy már nem tárgyalják olyan mélységekben a dolgokat, mint azt tették elődeik. Egy Hamvas, egy Kaczvinszky, Baktay, akik 60 évvel ezelőtt működtek, nagyon komolyan megfejtették a dolgok értelmét. Olyan összefoglaló munkák, mint a Scientia Sacra, vagy a Kelet világossága, vagy a Sanáthana Dharma azóta sem születtek. Pedig igazából ezekből kiindulva lehetne beszélni.
A fenti beszélgetésben felszólaló előadok személyes példái kapcsán számomra egy mondatban az ego örömkereső, élvezetek hajszoló természete rajzolódott ki. Magyarán az egoizmusról és az egotlanságról beszélnek fentebb.

Balázs!
Te aztán jól kiképezted magad a gondolkodók műveiből! :)

Hát ja, spiritualitásban nem ismerek tréfát.:)))

Vettem észre! :)

Autogén tréning, vagy jártál te is a buddhista egyetemre?

Egy valami jó benne(nekünk), hogy azt is átlátod, amit mi nem! :)

:) Anyám járt Buddhista főiskolára.
De, egyébként ehhez szerintem nem kell főiskolára járni.
Ezeknek az iskoláknak a weboldalán ott vannak az egyes évfolyamok tematikái és kötelező olvasmányai. Az alapján végig lehet követni, hogy milyen irodalmat tanítanak.
Én mondjuk más módszert választottam, vagy csináltam.
Anno kezembe akadt egy jógakönyv. Elolvastam és mivel tetszett, utánanéztem a benne ajánlott és hivatkozott irodalomnak. Aztán azokat is elolvastam és utánajártam az azokban hivatkozott és ajánlott irodalomnak és így tovább.
E felgöngyölítés során az ember szép lassan eljut az igazán lényeges irodalmakhoz. Először csak 20 évre visszamenőleg, aztán 100 aztán 500, aztán 5000 stb.
Kíváncsiság kérdése az egész.:)

az embert pedig az viszi előre, ami érdekli, ami belülről fakad, ami űzi, hajtja további kutatásra! :)

Nagyon érdekes volt, csak én pl. nem mindig vagyok képes irányítani a saját hozzáállásom, hiába minden ismeretem...
A hiba az én vevőkészülékemben van...

Szeretettel: Ditta

:) Valóban pontatlanul fogalmaztam a keleti tanokkal kapcsolatban. Laár Andráshoz, azt hiszem, a buddhizmus és a hinduizmus áll a legközelebb.
A beszélgetés legalább két órás volt, egy 5 perces videó, amit a szerkesztő úgy a saját szemszögéből vág össze, nem biztos, hogy teljes képet tükröz.
Én is tisztelem és érdeklődéssel olvasom Kaczvinszky József, Baktay Ervin, Hamvas Béla írásait, de azt gondolom, hogy hasonlóképp érdemes elolvasni Julius Evola, Mircea Eliade vagy a mai élők közül Mireisz László írásait is.
De talán az olvasásnál fontosabb a megvalósítás.

Kedves Ditta!
Szerintem, csak gyakorolni kell és egyre jobban fog menni.
Szeretettel: Magdi

"De talán az olvasásnál fontosabb a megvalósítás." - valóban. Erről szól "A tudás hatalom, viszont a nem tudás bölcsesség!" c. írásom. Mindazonáltal tudás, megvalósítás ma nincs könyv nélkül. A ma emberének mestere a könyv, ahogy Hamvas is fogalmaz, tekintve, hogy igazi mesterek nem teremnek minden bokorban. És ami jelen esetben talán fontosabb: kifejezés sincs könyv nélkül. A könyv segít megtanulni a megvalósítást szavakba önteni. Számunkra, akik ki is fejezzük a tapasztalatokat írás formájában és nem csak megéljük, elengedhetetlen a helyes kifejezésmód elsajátítása. És elengedhetetlen ez mindazok számára is, akik megnyilatkozásra adják a fejüket. A helyes kifejezésmód pedig az, ami kifogástalan stílusban van megfogalmazva, és kifogástalan információ bázisra alapul. Hiszen ezek nélkül sem nyelvrendszerbe, sem gondolatrendszerbe mondanivalót helyezni nem lehet. Arról pedig már beszéltünk, hogy ha szólni akarunk valakihez, azt az ő nyelvén kell tennünk.

A tudásszerzés-olvasnivaló témájához kapcsolódva javaslom elolvasni Hamvas Béla "Száz könyv" című írását.

Itt a bevezetője:
A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani.
Ezúttal nem arról van szó, hogy valaki szórakoztató útikönyvek katalógusát szerkessze meg, vagy hogy időtöltésből a „puszta szigetre” száz kedves szerzőjét magával vigye, hanem arról, hogy olyan műveket gyűjtsön össze, amelyeknek fordítása minden nyelven már régen meg kellett volna, hogy legyen. E száz mű közül az egyiknek legalább mindig az éjjeliszekrényen kellene lennie, hogy az ember, ha nem is többet, elalvás előtt egyetlen szót elolvasson, és az emberi lét igazi tartalmából legalább valamit az éj sötétségébe világításul magával vigyen.
A száz könyvön nem szabad száz kötetet érteni. Ez a helyzet sok furcsaságot idézne. Goethéből ki kellene hagyni Eckermannt, vagy a költeményeket, Dosztojevszkijből és Tolsztojból egy mű kivételével minden egyebet, a kétkötetes Platónból az egyiket. A száz könyv száz életművet jelent, száz oeuvre-t, száz szerző művének javát. Ahol csak egyetlen könyvről van szó, mint Rabelais-nél vagy Danténál, alkudni nem lehet. A modern szerzők azonban sokkönyvűek; náluk a könyvek címe vita tárgya, száma nyílt kérdés.
Az egyéni ízlés a katalóguson változtatni fog tízet, talán húszat, esetleg harmincat. Az eltéréseket támadni és védeni lehet. Ötven műben feltétlenül mindannyian meg fogunk egyezni; esetleg hatvanban, kedvező esetben nyolcvanban. Minden valószínűség szerint a legfontosabb nyolcvanban.

Itt meg a link az egész íráshoz:
http://www.hamvasbela.hu/olvasmanyok/aszazkonyv.html

Ahhoz képest,. hogy milyen pofátlanul (Bocs!) fiatal vagy, hatalmas a tudásanyagod!
És valószínűleg rengeteg energiát is fordítottál arra, hogy megismerj egy utat.
És ez jó! :-)

Kedves Magdi! :-)

Engem a kereszténység érdekel, s ez nem baj, mert a világ sokszínűségébe így férek bele!
Hamvas Bélát imádom, de soha nem fogom beásni magam a taoizmusba, a buddhizmusba, csupán a felszínt érintem, de ez nem ugyanazt az érzést adja vissza sohasem, mintha Valaki ismeri ezeket!

Puszi Neked! :-)

Kedves Ditta!

Láttam, hogy Téged a kereszténység érdekel. :) Ez jól is van így, hiszen nem vagyunk egyformák. Azt gondolom, hogy valahol ezeknek találkozniuk kellene.

Szeretettel: Magdi

Főleg, ha Jézus azt mondta, hogy én vagyok az Út, az igazság és az élet, Lao Ce pedig az Útról értekezett a Tao te king-ben, Buddhának meg nemes nyolcrétű Ösvénye volt.
A találkozás évezredekkel ez előtt megtörtént, más kérdés, hogy belül kiben és mikor történik meg.
Mint, ahogy vallásból is csak egy van, Útból is.
De, ha másnem az egyetlen út különféle megnyilvánulásai találkoznak a magazin oldalain.:)

Balázs!
Ezt jól megfogalmaztad!

"De, ha másnem az egyetlen út különféle megnyilvánulásai találkoznak a magazin oldalain."

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló