2010. december 12., vasárnap

Az egyén felelőssége és lehetőségei - 1. rész



A buddhizmus egyik jellegzetessége, hogy az egyénből indul ki, az egyén a saját tudatán keresztül, segítségével közelíti, szemléli, teremti a világot. Tehát egyén-, személyközpontú gondolkodás jellemzi. Persze, itt felmerülhet az a gondolat is – ha már keleti gondolkodásról van szó –, hogy keleten a harcművészetek területén találhatunk belső, úgynevezett, lágy stílusokat (tai chi, pha kua, xing ji stb.) és külső stílusokat (karate, kung fu, muay thai) egyaránt, és elvileg mindkét irányzat végső célja a külső és belső harmónia elérése lenne, mindkét oldal megismerésével, csak az ellenkező irányból közelítenek a végkifejlet felé. 

Azonban, én úgy látom, tapasztalom, hogy a hétköznapokban a kívülről való megközelítés nem működik. A külső ingerek, információk kitalálóinak, készítőinek nem célja, – némiképp közhelyesen –, nem érdeke a külső és belső harmónia elérése, elérettetése. Ezért, szerintem, mindenképp a belső, személyes kiindulás kéne, hogy elindítson egy változást, ami talán pozitív eredményhez vezetne. Bár erre mondhatnánk azt, hogy a rosszat mindig jó követi, a negatív után, mindig pozitív következik, tehát csak várnunk kell. Azonban, én azt gondolom, hogy a dolgokért tenni is kell, nem elég várakozni, mert akkor milyen alapon panaszkodunk, hogy a mások tevékenysége rossz irányba visz és egyre rosszabb nekünk? Tennünk kell azért, hogy a dolgok ne legyenek egyre rosszabbak körülöttünk, és ezt a változtatást nem másokon kell számon kérnünk (szerintem, egyrészt ehhez jogunk, másrészt meg, amíg mi ilyen tökéletlenek vagyunk, alapunk és ezáltal rálátásunk sincs arra, hogy mi lenne igazán jó a mások számára).
Itt, hadd tegyek egy kis kitérőt, egy röpke gondolat erejéig.
Mit jelent az, hogy elfogadunk mindenkit, hogy mindenkit szeretünk, hogy mindenkinek joga van elmondani, hogy mit gondol, mindenki olyan vallást vesz fel, ami neki tetszik, mindenkinek joga van mindenhez? Mi van, ha ezt szó szerint vesszük? Ha valóban mindenki elmondja a véleményét és mindenki azt tehet, amit akar?
Ilyen nem létezik. Ez csak egy mese.
Vagy mégsem?
Mindenki elmondhatja a véleményét, de ha ez eltér a többség véleményétől, mi történik? Vajon értelmes párbeszéd alakul ki? Dehogy. A többség a más véleményt képviselőt előbb-utóbb elűzi. És persze, lehet mondani, váll veregetve: Igen, mi milyen jók vagyunk, mindenki elmondhatja a véleményét, mindenkit meghallgatunk. – ez önámítás.
De miért van az, hogy még ha nem is tudatosan, de ezt tesszük? Mert gyengék vagyunk, félünk. Ez automatikus védekező ösztön. Mert, ha valakit, aki más, beengedünk a kialakított, jól megszokott körünkbe, akkor el kell gondolkodnunk azon, amit mond. Meg kell próbálnunk felfogni véleményének értelmét és ez lehet, hogy megszeppent minket, esetleg teljesen megsemmisíti a már kialakult berögzült, elfogadott életünket.
Ez pedig kényelmetlen, sőt, félelmet keltő dolog.
Ugyanezt gondolom, a vallásokkal kapcsolatban is: hiába van vallásszabadság; amíg az egyik vallást gyakorló ferde szemmel tekint a másikra, addig ennek nem sok értelme van. Amíg mindenki a másikra mutogat, a helyett, hogy magába nézne egy kicsit és a maga háza táján söprögetne, csak ellentétek születhetnek időről-időre. Addig, amíg az emberek ösztönös félelemből nem képesek ténylegesen nyitottá válni mások irányába, hiába próbálnak néhányan erőszakkal, papírokkal, rendelkezésekkel egységet kovácsolni. Az egység az egyénből kell, hogy fakadjon, egyéni igény kellene, hogy legyen és ez képes hatni az egész társadalomra és nem fordítva. Amíg káosz van belül, addig kívül is káosz lesz.
Ezért is gondolom, hogyha sikerül az embereknek változtatniuk a hozzáállásukon, sikerülhet egy átfogó közösséget kialakítani mind vallási, mind gazdasági szempontból. Addig viszont csak próbálkozhatunk.
Szóval, szerintem, először az egyénben kell kialakulnia a változás igényének.
Itt azonban, felmerül bennem még egy gondolat, mégpedig az: hogy valakiben a változás ilyen mértékű igénye, némi gondolkodást, értelem jelenlétét feltételezi. Vajon az értelmes, logikus gondolkodás mennyire függ az ember, a személy pillanatnyi értelmi szintjétől? Az adott személy környezetétől? Ha valaki ingerszegényebb környezetben nő fel, akkor ő eleve nem képes magasabb szinten gondolkodni?
Ez viszont, akkor azt jelentené, hogy csak azok képesek jól teljesíteni az iskolában, akik már eleve, jól teljesítő szülőktől származnak? De mi az, hogy jól teljesíteni? Visszamondani az anyagot szóról szóra? Vagy átlátva az összefüggéseket, felhasználva a könyvekből szerzett információkat, egyénileg megoldani a feladatot?
Erről eszembe jutott még valami.
Kit nevezünk okosnak? Én azt gondolom, okos az, aki a megtanult ismereteket, birtokába jutott információkat jól, magas szinten tudja alkalmazni, használni. Ahhoz, hogy valaki valamit hozzárakjon, feltaláljon, felfedezzen, rájöjjön, kell egy plusz dolog, én ezt hívom, kreativitásnak. Ilyen ember, szerintem, nagyon kevés van, de az előzőből sem hiszem, hogy arányában véve túl sok lenne.
Az első csoportnál, amikor itthon beszélgettünk róla, felmerült, hogy lehet okos valaki, de ha nem használja, nem gyakorolja az adott ismeret használatát, akkor persze, hogy nem is megy majd neki olyan magas szinten. Ez még akár jó megállapításnak is tűnhet számomra, de szerintem, ez így mégsem teljesen helytálló. Miért? Vegyünk egy egyszerű, hétköznapi példát. Ne az írás tevékenységét, mert az már kicsit bonyolult dolog, hanem mondjuk a beszédet. Rengeteg ember, mondhatni, majdnem minden ember beszél nap, mint nap, akár több órán keresztül is. Folyamatosan használja, gyakorolja, mégsem képes mindenki, egyformán magas szinten előadni a mondandóját.
Miért nem vagyunk képesek egyformán, ugyanolyan szinten dolgokra? Egyszerűen azért, mert ilyen-olyan okokból, teljesen vagy részben különbözünk egymástól és ez óhatatlanul maga után vonja azt, hogy még ha ugyanazt a definíciót is rakják elénk, már nem ugyanúgy olvassuk, ezért lehet, hogy nem ugyanazt értjük alatta. Vegyünk egy egyszerű példát: ha felteszek egy kérdést: milyen az asztal?
Valakinek egy négylábú, barokk stílusú, mahagóni fából készült nehéz bútor. Valakinek egy „csináld magad” Ikea termék. Valakinek falra szerelt, lecsukható deszkalap. Valaki a kérdést sem érti, mert nem tud magyarul, és még lehetne folytatni.
Akkor meg mekkora esély lehet arra, hogy bármilyen bonyolult témában nem értjük meg egymás mondanivalóját, miközben pedig mindannyian az asztalról beszélünk?
Annak pedig, aki „nem tud magyarul”, meg kell mutatni, le kell rajzolni.
Ezért azt gondolom, hogy ilyen helyzetben is a személy a kiindulópont és mindenkinek a hozzá közel álló módon, számára érthető formában kell megmutatni a dolgokat.
Nem lehet mindig, mindenkinek ugyanúgy elmondani ugyanazt, egyáltalán nem biztos, hogy amit valaki megértett az egyik példán keresztül, a másik valaki is megérti, sőt lehet, hogy teljesen félreérti a dolgot. Ezért szükség van egy kis rugalmasságra, nyitottságra, és több oldalról való rátekintésre.


5 Hozzászólás:

A komment első fele:

Kezdjük a videóval, az tényleg nagyon ott van. Mire végignéztem én szétröhögtem magam.:) Hiába, a nevetés ragályos!:) Jó ötlet volt ezt behozni. A nevetés gyógyító hatása egyébként is bizonyított már, gondoljunk csak az agykontrollos támogatta Hahota klubbra, ha még megvan és pukkantak még szét a röhögéstől. Úgy gondolom egy őszinte mosoly, víg együttnevetés minden meg tud oldani, a feszültségek feloldásának egyik legjobb módja a humor.

A bevezető utáni első bekezdés konklúziójával maximálisan egyetértek:

„Azonban, én azt gondolom, hogy a dolgokért tenni is kell, nem elég várakozni, mert akkor milyen alapon panaszkodunk, hogy a mások tevékenysége rossz irányba visz és egyre rosszabb nekünk?”

Ez is alapgondolat:

„Mindenki elmondhatja a véleményét, de ha ez eltér a többség véleményétől, mi történik? Vajon értelmes párbeszéd alakul ki? Dehogy. A többség a más véleményt képviselőt előbb-utóbb elűzi. És persze, lehet mondani, váll veregetve: Igen, mi milyen jók vagyunk, mindenki elmondhatja a véleményét, mindenkit meghallgatunk. – ez önámítás.” – viszont a maga szemszögéből nézve a többiek mindig mindenkinek a többségnek számítanak.

Aztán folytatva, ezzel is maximálisan egyetértek:

„De miért van az, hogy még ha nem is tudatosan, de ezt tesszük? Mert gyengék vagyunk, félünk. Ez automatikus védekező ösztön. Mert, ha valakit, aki más, beengedünk a kialakított, jól megszokott körünkbe, akkor el kell gondolkodnunk azon, amit mond. Meg kell próbálnunk felfogni véleményének értelmét és ez lehet, hogy megszeppent minket, esetleg teljesen megsemmisíti a már kialakult berögzült, elfogadott életünket.” – ám az vesse a másikra az első követ, aki még nem követett el bűnt, ahogy a Biblia mondja.

Második fele:

„Ezért is gondolom, hogyha sikerül az embereknek változtatniuk a hozzáállásukon, sikerülhet egy átfogó közösséget kialakítani mind vallási, mind gazdasági szempontból. Addig viszont csak próbálkozhatunk.” – igen, próbálkoztunk és próbálkozni is fogunk. Erre emberi törekvések a történelem kezdete óta vannak, viszont az be kell látni, hogy sosem fog megvalósulni. Ugyanis azonos minőségű és szintű belátással, lelki fejlettséggel az emberek összessége sosem fog rendelkezni. Az élet egy tanulási tér. Ha mindenki azonos szinten lenne, nem lenne mit és kitől tanulni. Az élet, mint rendszer, úgy lett kitalálva, hogy az emberek eltérő tudatszinten álljanak. Az azonos minőségre ott van a mennyország stb.

„Vajon az értelmes, logikus gondolkodás mennyire függ az ember, a személy pillanatnyi értelmi szintjétől? Az adott személy környezetétől? Ha valaki ingerszegényebb környezetben nő fel, akkor ő eleve nem képes magasabb szinten gondolkodni?
Ez viszont, akkor azt jelentené, hogy csak azok képesek jól teljesíteni az iskolában, akik már eleve, jól teljesítő szülőktől származnak?„ – nem, a szülők csak a környezet egy részét alkotják. Kisgyerekkorban a környezet legmeghatározóbb elemeit, azon egyéb hatásokkal a hátrányosság kompenzálható, sok esetben viszont nem. Biztos tanultad te is, hogy a személyég öröklött hatásokból és a környezet ingereinek hatására alakul ki, ugyanakkor hozzátehetjük az egyéni fejlődés szerepét is a képlethez, mint olyat. Magyarán, ha valaki már elég érett az önálló gondolkodáshoz, cselekvéshez, akár kezébe is veheti a sorsát. A személyiségfejlődés egy életen át tart, nem csak a felnőttkorig.

„De mi az, hogy jól teljesíteni? Visszamondani az anyagot szóról szóra? Vagy átlátva az összefüggéseket, felhasználva a könyvekből szerzett információkat, egyénileg megoldani a feladatot?” – nem, nem ez az.:)

„ahhoz, hogy valaki valamit hozzárakjon, feltaláljon, felfedezzen, rájöjjön, kell egy plusz dolog, én ezt hívom, kreativitásnak. Ilyen ember, szerintem, nagyon kevés van” – úgy helyesebbnek tartom, hogy kevés van, aki kibontotta ezt a képességét, attól még a potencia, a lehetőség megvan benne.

„Ezért azt gondolom, hogy ilyen helyzetben is a személy a kiindulópont és mindenkinek a hozzá közel álló módon, számára érthető formában kell megmutatni a dolgokat.” – valóban, csak kevés gyakorlati példát látok erre.

Összességében tanúságos írás, több magvas témafelvetéssel, megfontolással stb.
Viszont hátrányának tartom, hogy kissé rendszerezetlen. Mintha mindent bele akartál volna venni, ami a témával kapcsolatban eszedbe jut, szabad asszociációs jelleggel. Kerekebb, egységesebb lett volna kevesebb információ, pontosabb meghatározásokkal, a kérdéskörök átfogóbb kimerítésével.

Köszönöm, hogy olvastad és, hogy ilyen sokat írtál hozzá! Jól látod, hogy egy kicsit asszociációs jellegű. Belezsúfolni ugyan nem akartam mindent, de ami eszembe jutott az egyik dologról azt leírtam és így tovább. Valahogy úgy mint amikor magában gondolkodik valaki.

Az a baj, hogy a nyugati ember szalad, mint, aki lemarad valamiről s éppen ezért marad le saját belső világának megértéséről.
A keleti ezzel szemben olyan filozófiákat alakít ki magának, amelyek teremteni képesek; legelőször is belső rendet, s az egyén áhítatélményeinek nézőpontjait.
Állítólag el kell menni Tibetbe ahhoz, hogy megértsük ezt a misztériumot!

Állítólag fel kell adni a hitek és nézetek minden válfaját és egyhelyben megélni azt, hogy ki vagyunk.:) A valóság mindenütt ott van, nem kell hozzá sehová menni.

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló