2010. december 6., hétfő

Az oktatás valódi szerepéről és lehetőségeiről


Milyenek ezek a jegyek? Forrás: http://ellenorzo.blog.hu/

„Bármelyik iskola válhat olyan hellyé, melyben kreatívan gon­dolkodó, mohón kíváncsi, gyorsan és felelősségteljesen tanuló diákok jár­nak, melyben a tanárok élvezik a munkájukat és a diákjaikkal való együttlétet, ahol magas a morális mérce, s ahová mind a diákok, mind a tanárok szeretnek járni.”
(Carl Rogers)


Azt gondolom, hogy a mai rideg világunkban nagyon fontos az emberekkel, mint egyénekkel való foglalkozás. Ezt egy személyközpontú oktatási rendszer­ben inkább látom megvalósíthatónak, mint egy olyan oktatási formában, ahol, mint az állami iskolák többségében, a mennyiségre teszik a hangsúlyt. Többek között azért is, mert én úgy tapasztalom, hogy nagyon fontos lenne az embe­rek számára egy helyes énkép kialakítása. Erre nagyobb esélyt látok egy olyan közösségben, ahol az egyénekre külön-külön is odafigyelnek és nem csak cso­portként kezelik a gyerekeket. 


A helyes énkép erősen meghatározó szerepet játszik az emberek életében, a felnőtt korban is. Szükséges egy viszonylag jó életmód kialakításához. Míg egy nem helyes énkép sok feszültséghez vezethet, ez a kognitív disszonancia (Kellemetlen feszültséggel járó állapot, amelyet akkor élünk át, ha tudatunkban két tartalom ellentmondásba kerül, ekkor ön­igazolást keresünk.). Például, egy ilyen feszültségekkel teli állapot az, ha azt valaki azt gondolja magáról, hogy tökéletes tornász, azonban csak 120 cm magas és 150 kg a testsúlya, így a saját magával szembeni elvárások adott helyzetben és a valós képességek nincsenek összhangban.
Szerintem, egy ilyen személyközpontú rendszerben arra is kevesebb az esély, hogy a Pygmalion-effektus (Az önmagát beteljesítő jóslat jelenségköré­be tartozik, mely az elvárások valóságalakító hatását jelöli: a másik ember sokféle tényező által torzított megismerése alapján elvárások fogalmazódnak meg, amelyek a sugallt információknak megfelelően ténylegesen bekövetkező eseményekké, cselekvésekké válnak a partner viselkedésében.) bekövetkezzen. Mert egy állami iskolába már eleve úgy alakítják ki az osztályokat (A, B, C, stb. ), hogy az A osztályba ke­rülnek a jó képességűek és valaki hiába jó képességű, de a C osztályba jár, annak nem sok esélye van kitörni ebből az állapotból. A C osztályba a tanárok sem fektetnek annyi energiát, nem foglalkoznak annyit a gyerekekkel, eleve elkönyvelik őket rosszaknak. A kevesebb energia befektetés, nem törődés, el­könyvelés hatására pedig a lehetséges jók is rosszakká válnak. Ugyanígy ke­vesebb esély van a Haloeffektusra (A személyészlelés jellegzetes torzítása, amelyben néhány pozitív vagy negatív vonás alapján értékelünk egy másik személyt oly módon, hogy az elsőként megfigyelt vonásokat kiterjesztjük a megítélendő személy összes tulajdonságára.) is Waldorf vagy Rogers rendszerű oktatás esetében, mert a gyerekekkel szorosabb kapcsolat alakul ki, ami lehetővé teszi a mélyebb megismerést és nem csak egy felszínes vélemény határozza meg a tanár-diák, diák-diák kapcsolatot.
Valójában, a Rogers féle oktatást csak írásokból, internetes információkból ismerem. A Waldorf képzésbe viszont egy kis betekintést szereztem a hospitá­lások (egyetemi gyakorlatok) során, és úgy tapasztaltam, hogy ez a rendszer nagyon is működőképes. Míg egy teljesen átlagos állami intézményi oktatás – amibe szintén betekintést nyertem hospitálás során és én magam is ilyen iskolába jártam–, úgy tapasz­taltam, hogy több kifogásolni valót hagy maga után, mint az előző kettő. Ezek mellett azért, természetesen, azt belátom, hogy általánosítani nem lehet.


18 Hozzászólás:

A helyes énképhez tudnunk kell, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt és hová tartunk. Alapvetően már erről sem esik szó az iskolában, de még az életben sem nagyon a különféle színtereken, hacsak az ember nem kutat tudatosan utána.

Az osztályokba sorolás valóban nem működik jól, azt viszont nem lehet mondani, hogy nem szükséges. Az egyének eltérően fejlődnek. Ez jellemző rájuk egész életükben, nem lehet őket ugyanúgy kezelni.
Egyedileg foglalkozni velük viszont hatalmas pénzbeni és energiabeli kapacitást igényel. Erre a jelenlegi társadalmi berendezkedés nincs felkészülve. Kis körben megoldható, és, ahogy a pedagógia gyakorlata mutatja, meg is oldott.
A Waldorf iskolában való részvételért fizetni kell. Erre viszont a társadalom tagjai közül soknak nincs kapacitása.

Ahogy írod/mondod, az állami oktatással nem sokra megyünk - de az legalább ingyen van (még).:)

Igaz, hogy az állami oktatással nem sokra megyünk, de azt is beláthatjuk, hogy minden az egyénen múlik! A gyermek azt vesz ki belőle, amit hasznosnak talál, és a nagy közösségben megtanul alkalmazkodni! Már ez sem utolsó...

(másrészt a direkt pedagógiáról az a véleményem, hogy a saját képünkre, vagy a társadalom hasznos tagjává nevelésre törekszik, miközben egyen egyéneket, irányítható robotokat szeretne látni, nem önállóan gondolkodó saját feje után menő boldog EMBEREKET!)

Hát az állami oktatás pont ezt a robotképzést hajtja végre, amiről írsz Erzsi.

Amiről nem tudunk az úgy szoktuk mondani: nem fáj.
Az oktatás esetében viszont amiről nem tudunk: az hátrány. Mert, hiába múlik minden az egyénen, ha annak valaki nem tanította meg, hogy ez meg az egyáltalán létezik és tudakozódni lehet az irányába.

Az oktatásból és a társadalmi műveltségből szerzett tudás pedig átöröklődő tudás. A szociológia megállapítása szerint a gyermekek pont akkora vagy esetenként alacsonyabb iskolázottságot érnek el, mint a szüleik. Olykor valamelyik gyereknek sikerül nagyobbat is, de ez csak ritkaság.

Fontos a társadalom életében a hagyományozódás. És ha az hagyományozódik át, hogy az embernek fogalma sincs arról, hogy kicsoda és ennek hol nézzen utána, azzal nem sokra megyünk.:)

Azt gondolom, hogy a helyes énkép kialakításában óriási felelőssége van a szülőknek és ennek erősítése, csiszolása kéne történjen pedagógiai szinten. Mivel a szülők általában leterheltek, nincs energiájuk a gyerekre vagy egyéb problémák vannak, a gyerekekben többnyire nem alakul ki semmi, vagy nem jól. Az állami iskolában meg erre nincs már kapacitás, energia, eszköz, még az is lehet, hogy igény sem. Pedig, sokkal egészségesebb lenne a társadalom, ha még egy plusz könyv helyett erre fordítanának először figyelmet. Ennek megalapozására és folyamatos csiszolására az évek során.

Az egyének fejlődése valóban eltérő, de akkor így lehetnének egy személyes osztályok. Lehet, hogy mégis jó az ha tényleg hasonló képességű gyerekek kerülnek egy csoportba, de hogyan lehet ezt megállapítani? Ki tudja meghatározni pontosan, hogy melyik gyerek mire képes? Én azt is el tudom képzelni, hogy egy rossz magatartású gyereket, akinek e miatt rosszak a jegyei, betesznek egy erős, jó jegyeket szerző osztályba és ez pozitív hatással lesz rá.

Voltam Waldorf iskolában, a Gyermekek házában és állami iskolában is hospitálni, mindegyik helyen húsz körüli fő volt egy osztályban, így ebben az esetben a kis létszámú osztály (7-8 fő) nem állt fent. Csak az állami iskolában voltak az emberek nagyon nyúzottak, kedvetlenek. (Amikor én suliba jártam az erős matekos csoportban voltam, aztán, mivel kevesen voltak a gyenge csoportba valakinek át kellett mennie, én voltam az. Átkerültem, az oktatás gyengébb volt, majd megint visszaraktak az erősebbe és rá kellett döbbennem, hogy bár tananyag szerint ugyanott tart a két csoport a tudásom sokkal kisebb mint az elején.)
Nem hiszem egyébként, hogy csak egy fizetős iskolában lehet jó hangulat, emberi légkör. Ez, azt hiszem a vezetőségen és a tanárokon, pedagógusokon múlik. Persze nem könnyű. Már otthon szülőként sem egyszerű pár gyerekkel, hát még egy egész iskolányival.

Az, hogy minden az egyénen múlik, lehet, de ha nincs meg a lehetősége a választásra, nem kap megfelelő betekintést, rálátást dolgokra, nem keltik fel az érdeklődését, nem tud választani.

Nálunk, a családban rendszeresen előfordul, hogy a gyerek magasabb iskolázottságot ér el, mint a szülő. :)

Kedves Magdolna!

Sajnos, pontosan tudom, miről beszélsz, mint gyakorló szülő, és mint volt óvónő... Az általános iskola mellettünk van, ismerem a tanítókat, tanárokat, a gyerekeket, az óvodát ( ahol 30- 32 külön - külön egyéniség próbál kibontakozni) és a szülőket!(no comment)
Az állami oktatásba többé nem szeretnék visszamenni, pedig imádom a palántákat, és végtelenül hiányoznak!

A véleményemet én már fentebb kifejettem. Az újabbakra reagálnék.

Ha Tibetben meg tudják állapítani, hogy ki a következő láma, vagyis valakinek a reinkarnációja, akkor talán egész kiskorban eldönthető itt is az orientáció. Freud szerint a főbb személyiségjegyek már az első néhány életévben kialakulnak. Mire a gyerek általános iskolába lép, már rég lehet azt tudni, hogy merre felé érdemes elmennie. Hozzáértő embereknek az lenne a feladata, hogy ezt megállapítsák. Őket hívjuk pedagógiusnak, tanítónak, tanárnak stb. Épp csak a pedagógia szakon ilyesmit nem tanítanak.

A szülők azt tudják átörökíteni, amilyük van, ha ők is rossz mintát sajátítottak el, ők sem fognak mást átadni.

Magdi, örülj neki, hogy ilyen családban élsz. A világon ezt kevesen mondhatják el magukról. A föld minimum egyharmada még az iskoláig sem jut el, de lehet, hogy még több is.

A fizetős iskolával kapcsolatban nem az a lényeg, hogy jó hangulat van-e ott, mert fizetnek. Nem attól lesz jobb, hangulat. Itt arról volt szó, hogy egy olyan iskola tud létezni, amelynek anyagi kapacitása van erre. Tehát a fizetős mivolt a létéhez kapcsolható.

Egyébként rengeteg jó alternatív oktatási rendszer van. A lehetőség adott. Csupán meg kell tudni őket fizetni, vagy más jellegű kötelezettségeket vállalni a részvétel érdekében.

Kedves Erzsébet!
Sejtettem, hogy valami ilyesmi van a háttérben. :)

Balázs!

Azt gondolom, hogy talán több emberi odafigyelés segítene a megállapításban, de amíg ilyen állapotok vannak ez nem tud kialakulni. De szerintem, akkor is a szülőknél van először a labda.
Szerintem nagyon fontos, hogy ahol az emberek napjuk egy harmadát eltöltik ne érezzék magukat rosszul, mert az csak betegséghez vezet. Ez nem a fizetésen múlik.

A modern piacgazdaságban minden a fizetésen múlik. Ehhez nem kell különösebb vizsgálat folytatni, elég abban élni.

A harmadik világban ma közel 3 milliárd ember él. Alapvető szükségleteik nincsenek kielégítve, vagyis az alapvető élelem, higiénia stb. Nekik nagyon is minden a pénzen múlna.
De egy átlag magyar családnak is, ahol a bankhitel törlesztőrészlete és a havi rezsi befizetése felemészti fizetésük közel kétharmadát, ha nem többet... Nekik nagyon is minden a pénzen múlna.
stb.

Az oktatási intézmények akkor tudnak létezni és hatékonyan dolgozni, ha van hozzá forrásuk, támogatójuk. Nem véletlen színvonalasabbak az alapítványi iskolák, melyek busás tandíjakat szednek.

Az egészségügy akkor tud hatékonyan gyógyítani, ha a forrása megvan ehhez.

A vallási intézmények, spirituális közösségek is támogatókból élnek. Amikor az anyagi források megvannak, már ők is tudnak a spiritualitással foglalkozni.

Az ember akkor tudja figyelmét a családi békére, a szellemi értékek ápolására fordítani, amikor már alapvető szükségletei kielégültek.
Gondolom neked is ismerős a Maslow féle piramis.

A szülőknél lehet a lapda, ők meg továbbdobják azt az ő szüleikhez pszichológiai oldalról, a másikról pedig az állam felé, ami nem gondoskodik róluk.

Magdolna Igazad van!

Ahol az ember a napja több mint egyharmadát éli, ott jól illene éreznie magát... és akkor azt tudná továbbadni!
Ahhoz még nem kell feltétlenül a pénz...Elsősorban az emberi kapcsolatok, együttműködés, jó légkör a fontos.

(Ha gazdag vagy, még ugyanaz az ember vagy, csak lehet, hogy mások az igényeid, lekötnek az anyagiak, a még nagyobb, és még nagyobb dolgok megvásárlása, a birtoklási vágy eluralkodik rajtad, olyasmit gyűjtögetsz, aminek nincs értéke!)
A labdát meg könnyű ide- oda dobálni, és midnent másra kenni, ha mi nem tesszük bele a magunkét...

A tibeti nevelés pedig egy egész más kategória! Hogy mi is odáig jussunk... húúúúúú...
voltak itt nálunk tibetiek tanulni...

Ha olvastad Erzsi, itt az alapvető szükségletek kielégítéséről volt szó, nem a gazdag emberek felesleges fennhéjázásáról.

A kutatások alapján pedig a buddhista kultúra (is) az ősmagyar kultúrából alakult ki, szóval mégsincs talán az olyan messze.:)

... nem, most nem olvastam, csak belefutottam... igazad van...

...a buddhista kultúra pedig nem áll messze, igen, tudom, az a csodálatos ősmagyar kultúra! :))))))) - azért észrevetted, hogy ha vki elkezd kutatni, egyből "bejön" neki a buddhista kultúra? - én csak a magyar oktatási rendszerbe való begyűrűzésének lehetőségén gondolkodtam... mikor? Mikor? :)

Fura én pont azt láttam, hogy a magyar kultúrát, mint gyökeret lehet visszavezetni mindenhova.
Vannak ennek nyilvánvaló nyomai a buddhizmusban, hinduizmusban, a kereszténység gyökereiben.
Van olyan ősmagyar irodalom, mely egyenesen Atlantisz elsüllyedésével kezdi sorait.
Érdekes...

:)))

A buddhista kultúrát, felfogást már használják valamilyen szinten nálunk is, van ilyen hely kisiskolásoknak, szakközepeseknek. Még nem néztem meg őket, de szándékomban áll.

Igen, fontos a pénz ebben a társadalomban, sok mindent meghatároz.

Igen, vissza lehet vezetni, de az ősmagyar kultúrát! Amiben viszon tén éltem, abban vajmi kevés volt belőle... bár a pedagógusokon sok múlik,és kizárólag miattuk nem omlott még össze ez az egész rendszer! Aki benne él, az tudja, gyakorolja... néha olyan helyzetek vannak...

Magdolna, akkor azt hiszem te is pedagógus vagy! Milyen iskolában dolgozol/dolgoztál?

Waldorf oviban, magánoviban, utazó gimiben én is voltam látogatóban, (gyakorlaton/továbbképzéásen)
Dr. Bagdy Emőke tanfolyamára is jártam...

Most, hogy így kérdezitek, én meg szociálpedagógiát, aztán pedig szociális munkát tanultam a főiskolán. A főiskola mellett Családsegítő Szolgálatoknál dolgoztam.
Úgyhogy megvolt a pedagógia és a társadalomtudomány része is, sőt még a gyakorlat is.:)

Azt nem állítanám, hogy pedagógus vagyok vagy ha mégis, csak nagyon mazsola. Egyelőre csak annyi, hogy pár évig korrepetáltam magyarból, matematikából, meg edzést is tartottam és hospitálni voltam a fent említett iskolákban. Bár már nem vagyok annyira fiatal, van néhány kereskedelmi végzettségem, a tanári főiskolát tavaly fejeztem be Kaposváron. A fenti szöveg is a szakdolgozatom része. Most meg itton vagyok a két hónapos kislányommal.

Megjegyzés küldése