Attól függetlenül, hogy feltételezhetjük: léteznek univerzális, minden korra, helyre, időre, stb. vonatkozó „igazságok”, ezek mellett ugyanakkor az adott kor szellemiségét se szabad semmilyen esetben sem figyelmen kívül hagynunk. Minden kornak megvannak a maga sajátosságai, melyek által bizonyos kérdéseket értelmezhetünk. Amennyiben úgy próbálunk kérdésekre választ kapni, hogy figyelmen kívül hagyjuk egy történelmi kor sajátosságait, lehetséges, hogy elmegyünk a lényeg mellett.
Az 5000 évvel ezelőtt lejegyzett védikus irodalomba (India szentírásai) tartozó művek némelyike igen pontos előrejelzést ad arról, hogy jelenlegi világunk milyen is lesz. Ilyen írás a Srímad Bhágavatam is, mely a következő előrejelzést adja:
„Óh király! Az idő roppant hatására napról napra hanyatlik majd a vallás, eltűnik az igazmondás, a tisztaság, a megbocsátás, a kegy, csökken az élet hossza és a testi erő, s rövidebb lesz az emlékezet. A Kali-yugában az ember tulajdonságait és társadalmi helyzetét gazdagságának a mértékéből állapítják meg. A vallásos elveket és az igazságot annak alapján fogják meghatározni, hogy ki milyen hatalmat tud felmutatni. A házasságok a mulandó érzelmek alapján köttetnek majd, s ahhoz, hogy valaki sikeres üzletember legyen, csalnia kell. Férj és feleség csak addig maradnak együtt, ameddig a nemi vonzódás tart, a bráhmanákat (szent életű értelmiségieket) pedig csupán arról lehet majd felismerni, hogy szentelt zsinórt viselnek. Akinek nincs pénze, azzal sohasem bánnak méltányosan, s mindenkit, aki ügyesen bánik a szavakkal, tudósnak tekintenek. A szegénynek nem lesz semmi becsülete, ám a képmutatót, aki csak színjátékot játszik, jámbornak fogják tekinteni. Házasságot önkényes megegyezés alapján kötnek majd az emberek, s a puszta fürdést elegendő tisztálkodásnak s a test megfelelő felékesítésének tekintik. Megfelelő zarándokútnak fogják tekinteni, ha valaki elmegy egy messzi folyóhoz, s egy férfi akkor gondolja magát szépnek, ha hosszú haja van. Az élet célja nem lesz más, mint hogy az ember megtölthesse a bendőjét, s az arcátlanságot tekintik majd a végső igazságnak. Egy férfit már akkor ügyes emberként tisztelnek, ha épp csak el tudja tartani a családját, s a vallásosságot azon mérik le, ki milyen hírnévre tett szert az anyagi sikerei miatt. Az uralkodók köntösébe bújt kegyetlen gazemberek olyan elnyomásban tartják majd alattvalóikat, hogy azok elhagyják házastársukat és vagyonukat, s a hegyekbe és az erdőkbe menekülnek.”
(Srimad-Bhagavatam 12.2.1-12.2.8.)
Nagyjából talán elfogadhatjuk, hogy ilyen vagy ehhez hasonló világban élünk. A védikus irodalom korunkat röviden a „viszályok és nézeteltérések” korának nevezi. Ennek a lényege pedig rendkívül egyszerű tényekben összefoglalható.
A bölcs ember ma jobban teszi, ha hallgat. Ez a csendes visszavonulás ideje a „látó” számára, hacsak nem akar megütközést kiváltani, sőt menekülni a világ elől. Ugyanis manapság már mindenkinek megvan a saját igazsága, az ember pedig nagyon ért ahhoz, hogy látszólagos igazságának érvényesítése érdekében alkalmi tömörülésekbe szerveződjön, melyeket mások elnyomására használ. Aztán a szerveződés, ahogy jött, úgy meg is szűnik, amint funkcióját ellátta.
Míg korábban évszázadokat éltek le egy-egy szellemi irányzat, vagy szentírás, filozófiai tétel követése alapján, ma az „igazság” napról napra változik és a különféle felekezetek, szellemi tanítások számának vége-hossza nincsen. Mindenki vitatkozik a maga vélt igazáért. Ezek az „igazságok” jobbára nem a tapasztalaton alapulnak, feltételezések. Ám legfontosabb jellemzőjük, hogy az erőviszonyokról és nem az ész érvekről szólnak. Az evolúciós elmélet alapvetése ma mindennél jobban él: az erősebb túlél. Aki a sajátját a másik kárára érvényesíteni tudja, az erős, annak igaza van, lényegtelen, hogy szemléletének mennyi köze van a valósághoz. Az általános erkölcs és az etika pedig rendkívüli átalakuláson ment át az utóbbi évtizedekben is. Míg korábban az olyan értékek, mint a hűség, barátság, igazmondás, becsületesség stb. jelentettek valamit, ma már ezek „cikinek” számítanak. Az ember azelőtt maximum csak irigy volt a „bölcsre”, ma viszont már inkább lenézi azt, aki ért valamihez.
A széthúzás és az értékek fellazulása pedig pont spirituális és a szellemi berkekben érhető leginkább tetten. Gombamód szaporodnak a szellemi iskolák, ezoterikus klubok, tudományos csoportok, akadémiák stb. ám a lényeg mellett, valahogy mindenki elmegy, ugyanis az pont az „Egység”. Persze, mindenki az egység megteremtését tűzi ki célul, csak éppen külön-külön, és ez az egész széthúzáshoz vezet. Hiszen milliónyi „Egység” nem létezik. A legközelebb a lényeghez talán az áll, aki nyitottan, egyfajta szintézisben gondolkodik, igyekszik minden új információt beleépíteni szemléletmódjába, összegezve az őt ért hatások lényegét. Ő a tapasztalataira alapoz és nem feltételezéseire. Fejlődni kíván és nemcsak tanítani. Tudja, mikor kell színre lépni és mikor kell hallgatni.
A világ ma egyértelműen fejlődés centrikus, már, ami az anyagi javakat illeti. Folyton fejlesztünk. Csak kérdés, hogy hova, minek, miért? Ugyanis mindeközben szép lassan elfogy alólunk és előlünk a Föld. Ma már tényként kezelhető információ, hogy jó úton haladunk az összeomlás felé. Motiváció mégis van. Ez egyszerű ostobaság lenne, vagy egy haldokló populáció utolsó, kétségbeeset kapálózása? Nehéz eldönteni. A történelem tanúsága egyértelmű: minden embernek és minden kornak a saját maga adott problémái tűnnek a legnehezebbnek, ám mindig lehet rosszabb, hiszen az előző korok társadalmának élete újra és újra sokkal könnyebbnek tűnik. Mindazonáltal mostani helyzetünkből talán már nem kiutat kell keresnünk, hanem egyszerűen tudatossá válnunk és felkészülni arra, ami ez után következik. Egy túlfeszített rendszer összeomlása szükségszerű, azonban egy új rendszer felépülése ebből következően pedig törvényszerű, mivel az elmúlást mindig a születés követi.
0 Hozzászólás:
Megjegyzés küldése