2010. december 19., vasárnap

Kéréseiddel fordulj Istenhez!




Bármilyen kérdésed van, fordulj az Egyetemes Intelligenciához!

Nincs olyan kérdés, ami túl nagy lenne, és nincs olyan, ami túl kicsi vagy jelentéktelen.
Milyen gyakran korlátozzuk Őt azzal, hogy nem fordulunk hozzá mindennel, amire szükségünk van!?

 
– Egyensúlyba szeretnénk kerülni, s ehhez segítség kell?
– Át kell vészelnünk valahogy a napot?
– Egy bizonyos kapcsolatban van szükségünk segítségre?
– Valamilyen jellembeli hibával küszködünk?
– Új jellembeli tulajdonságot szeretnénk elsajátítani?
– Meg akarunk birkózni egy bizonyos feladattal, amely kihívást jelent?
– Valamilyen érzelemmel kapcsolatban kell segítség?
– Bizonyos információra, felismerésre van szükségünk? Támogatásra? Egy barátra?
– Van valami olyan Isten univerzumában, ami igazán örömöt okozna nekünk?

Tőle bármit kérhetünk.
Bízz benne, hogy meghallotta, azután engedd el a dolgot!
Hagyd Rá a döntést!
Bízz benne, hogy az a Felsőbb Erő, amelyre életünket és vágyainkat bíztuk, igazán törődik velünk és mindazzal, amire szükségünk van.

Mondd magadban: „Ma kérni fogom Felsőbb Erőmtől, amire szükségem van, és amire vágyom. Nem követelni – kérni fogok. Azután elengedem a dolgot!”

A túlélők bűntudata:

– kezdünk gyógyulni, kezdünk gondoskodni magunkról.

Gyógyulási programunk eredményeket hoz életünkbe, és kezdjük jól érezni magunkat a bőrünkben.
Ekkor, mint a villám csap le ránk a bűntudat. Valahányszor kezdjük átélni életünk teljességét és örömét, bűnösnek érezhetjük magunkat azok miatt, akiket hátrahagytunk, akik nem gyógyulnak, akik most is szenvednek.
Ez a bűntudat a kapcsolati függőség egyik tünete. Esetleg volt férjünk jut eszünkbe, aki még mindig iszik. Vagy már felnőtt gyermekünkre gondolunk, aki most is szenved. Vagy felhív telefonon nem gyógyuló szülőnk, és elpanaszolja nyomorúságát.
És úgy érezzük, fájdalma beszippant minket is. Hogy lehetünk ilyen boldogok, hogy érezhetjük magunkat ilyen jól, amikor szeretetteink még mindig kínlódnak?
Szabad elszakadnunk tőlük, és boldogan élnünk az ő keserves körülményeik ellenére?
IGEN SZABAD!
És az is igaz, hogy fáj magunk mögött hagyni, akiket szeretünk.
De menjünk tovább!
Legyünk türelmesek!
Mások gyógyítása nem a mi feladatunk.
Nem kényszeríthetjük rájuk.
Mi nem tehetjük őket boldoggá.
Feltehetjük magunknak a kérdést: miért minket választottak ki arra, hogy teljesebb életet éljünk?
Lehet, hogy sosem tudjuk meg a választ. Egyesek utolérhetnek bennünket, ha itt az ideje, de az ő gyógyulásuk nem a mi dolgunk.
Igazából csak saját gyógyulásunkért felelhetünk.
Mondd magadnak: „Ma átküzdöm magam szomorúságom és bűntudatom falán.
Megengedem magamnak, hogy akkor is egészséges és boldog legyek, ha valaki, akit szeretek, nem ezt az utat választotta!"

Az ünneplésről:

– ne sajnáld az idődet az ünneplésre!

Ünnepeld a sikereidet, fejlődésedet, teljesítményedet!
Ünnepeld magad, azt, aki vagy!
Túl sokáig voltál kegyetlenül kemény magadhoz. Mások rád hajigálták negatív energiájukat-véleményeiket, fájdalmukat. De neked az egészhez semmi közöd!
Te egész idő alatt ajándék voltál magadnak és az univerzumnak.
Isten gyermeke vagy.
Szép, elragadó és örömöt adó.
Nem kell még keményebben húznod, jobbnak, tökéletesnek lenned.
Semmi olyannak, ami nem vagy.
Szépséged benned van, abban, amilyen vagy. Ünnepeld meg ezt!
Ha sikered van, ha valamit véghezviszel, élvezd! Tarts szünetet, tűnődj el és örülj.
Túl hosszú ideig hallgattál mások intéseire, hogy ne örülj annak, amit elértél, nehogy fejedbe szálljon a dicsőség, nehogy elkapasd magad.
Az ünneplés a dicséret magasrendű formája, köszönet a Teremtőnek az általa teremtett világ szépségéért. Ha élvezed és ünnepled a jót, ez még nem jelenti azt, hogy majd elveszi tőled valaki.
Az ünneplés az ajándékban való gyönyörködés, a hála kimutatása.
Ünnepeld kapcsolataidat!
Ünnepeld a múlt tanulságait és a mai szeretetet és melegséget!
Élvezd a másokban rejlő szépséget és a veled való kapcsolataikat.
Ünnepelj meg mindent, amit az élet kínál! Ünnepeld a jót!
Ünnepeld magad!
Mondd magadnak: „Ma fejest ugrom az ünneplés örömébe!”

Egyenesség:

– kommunikációnk nagy része tükrözheti azt a vágyunkat, hogy mások szeressenek.

Azt mondjuk, amiről azt hisszük, hogy a másik hallani akarja. Megpróbáljuk elérni, hogy a másik ne legyen dühös, ne féljen, ne menjen el, ne utáljon meg minket. Ámde ez az igényünk csapdába ejt, áldozatnak, mártírnak érezzük tőle magunkat. Szabadságunk csak néhány szónyi távolságra van. Ezek a szavak a mi igazságaink. Elmondhatjuk, amit el kell mondanunk. Finoman, de köntörfalazás nélkül kimondhatjuk, amit gondolunk.
Engedd el azt a szükségletedet, hogy magadhoz láncolj bárkit is.

Mondd magadnak: „Ma őszinte leszek magammal és másokkal, mert tudom, hogy ha nem így teszek, igazságom másképp fog felszínre törni.”


2 Hozzászólás:

A túlélők bűntudata című részben foglaltakkal nem igazán értek egyet,de lehet, hogy ez az én problémám is: a túlaggódás és gondoskodás.
A többi kivétel nélkül adni tudott és nagy hozzáértésről tanúskodik.

Örömmel olvastam őket!
Köszönöm.

Szeretettel: Ditta

"Milyen gyakran korlátozzuk Őt azzal, hogy nem fordulunk hozzá mindennel, amire szükségünk van!?"

Miben korlátozzuk?:)

Osho azt mondta, hogy mivel Isten ismeri a szívünket, tudja, hogy mik a vágyaink, ezért azokat külön nem kell tőle kérnünk. Ha ennek ellenére mégis nekiállunk kérni, akkor azt feltételezzük, hogy istennek fogalma sincs a vágyainkról, vagyis megkérdőjelezzük léthelyzetét.
Osho ezt egyszerűen úgy fogalmazta, hogy ostobának nézzük istent.

Ezzel szemben Jézus azt mondta: "Kérj és megadatik!"

Bár szerintem, amikor ezt mondta, sokkal inkább a hit megerősítésére bíztatta a hallgatóságot, nem a kérésre. Vagyis arra, hogy higyjenek istenben és higyjék el, hogy ő teljesíti kívánságaikat. Ha felszólításban eszközlünk egy kis szócserét, rögtön ott tartunk, hogy "Vágyj és megadatik" - ergo nem kell kérni.

Szóval kérdés, hogy kell-e külön kérni vagy sem.

Mindenesetre az írás, mint összegzés nagyon jó, teljes tetszik!:)

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló