2010. december 5., vasárnap

A veszteségekről és a fájdalmakról



Történt egyszer, hogy a kotnyeles tanítvány felkereste az egykedvű tanítót a következő kérdéssel:
– Mester, te már veszítettél el valakit, vagy valamit? – hiszen olyan érzéketlenül és lekezelően szoktál bánni velünk, amikor a fájdalmainkról, a veszteségeinkről panaszkodunk neked. A múltkor is meghalt az egyik tanítványod apja, én nemrég a feleségemet vesztettem el, és az az üzletember, aki a napokban felkeresett téged, elvesztette az egész korábbi egzisztenciáját, de mindez téged persze egyáltalán nem érintett meg. Rezzenéstelen arccal, egykedvűen vetted tudomásul a hallottakat.

A mester gondolatban egy pillanatra megállt, maga elé meredt, majd a tanítványra nézett és így szólt:
– Így belegondolva, más sem történt velem egész életemben, csak elveszítettem ezt, meg azt, meg amazt. Semmim sincs már meg azok közül a dolgok közül, melyeket akár 1 vagy 5, vagy mondjuk 10 éve birtokoltam. Az összes ember, aki nekem valaha azt mondta: Szeretlek – már nincs velem, sőt nem is szeret. Részben azért mert már nem él, másrészről azért, mert egyszerűen elmúlt irántam érzett korábbi állítólagos szeretete. Akik valaha a barátaiknak nevezetek, azokkal is ugyanez a helyzet.
Az én életem valahogy rendhagyó módon alakult. Amíg szerettem valakit és szolgáltam „szerettem” érdekét, addig sosem volt különösebb gond. A gond, mindig ott kezdődött, amikor rám untak, vagy legalábbis az én érdekeimről lett volna szó. Ekkor, valahogy nem találtam társakra, nem volt kinek panaszkodnom, segítséget senkitől nem kaptam. Így jobb híján magamnak panaszkodhattam, ha volt hozzá kedvem, de az is unalmas egy idő után. Mindenestre időről-időre felfedeztem, hogy minden, amibe korábban bele akartam halni, túlélhető, hogy a veszteségek nem is olyan nagy veszteségek, illetve, hogy a veszteségeket meg lehet élni, sőt ehhez még különösebb segítségre sincs szükségem, mi több: valójában nincsenek is veszteségek. Mi döntjük el, hogy mit élünk meg annak és mit nem. Viszont, ha valaki állandóan meghallgatta volna az én panaszkodásaimat és nyavalygásaimat, ahogy most ti, egymásét, akkor ezek meglátására sosem váltam volna képessé, ugyanis nem lett volna rá időm, a sok felesleges fecsegéstől. A csendben vált számomra igazán láthatóvá a dolgok természete.
Így lettem én mester, ti pedig így vagytok továbbra is ugyanazok a tanítványok, mint tíz éve is. Ti folyton csak a sérelmeitekkel, fájdalmaitokkal vagytok elfoglalva, erre kondicionáljátok magatokat. Mindig csak panaszkodtok, mert ez kényelmes és jólesik nektek. Ugyanis sosem mertétek meglépni azt, hogy ne rejtőzettek el a cselekvés, a felelősségvállalás elől mondvacsinált sérelmeitek mögé. Akkor nem lenne kit hibáztatni és miért panaszkodni. Csak ti maradnátok, szemben önmagatokkal és azzal, amit elértetek. És ez az egyetlen őszinte megmérettetés. A veszteségekről meg ennyit:
– Most mire számítotok? Csodára, hogy egyszer valamit mégsem veszítetek el? Még a saját életeteket is elveszítitek, még az sem kivétel. Más miért lenne az? A veszteségeket nem lehet elkerülni, ha már hajlamosak vagytok valamit veszteségként megélni, viszont a belső bizonyosságot meg lehet szerezni, hogy nincsenek veszteségek, mert ez nem puszta illúzió. Sosem volt semmi sem a tiétek, így elveszíteni sem tudjátok, illetve minden a tiétek volt mindig is, így elveszíteni sem tudjátok.


50 Hozzászólás:

Ezt olyan fantasztikusan megírtad, hogy azt hittem, egy indiai tanmese!

Egyetértek veled, és átéltem a történetet, hiszen velem is valami ilyesmi történik... másképp élem meg, és másképp állok hozzá a veszteségekhez...

Szia Balázs!
Az alábbi 3 mondatot engedd meg, hogy kiemeljem tőled, ebben minden ott van, köszönöm, hogy olvashattalak.

"Amíg szerettem valakit és szolgáltam „szerettem” érdekét, addig sosem volt különösebb gond.

A csendben vált számomra igazán láthatóvá a dolgok természete.

Sosem volt semmi sem a tiétek, így elveszíteni sem tudjátok, illetve minden a tiétek volt mindig is, így elveszíteni sem tudjátok."

Erzsi!

Nagy kedvenceim az indiai tanmesék, szóval nem meglepő, ha egész "véletlen" ilyen hangvételűre sikeredett. Örülök, hogy tetszik!:)

Én is örülök, és tényleg nem veszíthetjük el azt, ami sosem volt a miénk! Köszi, hogy megosztottad!

Szia Kinga!

Igen, akárhol közzéteszem ezt az írást, az utolsó mondat mindig kiemelődik:
"Sosem volt semmi sem a tiétek, így elveszíteni sem tudjátok, illetve minden a tiétek volt mindig is, így elveszíteni sem tudjátok."

Tulajdonképpen ennyi az egész írás lényege is. Az írás ennek a mondatnak a kommentárja, azzal a különbséggel, hogy nem egy száraz, filozófiai szöveg akart lenni, hanem kicsit szórakoztatóbb, játékosabb történet.

Az egész engem azért foglalkoztatott kiemelten, mert lépten-nyomon azzal találkozom, hogy az ember mennyire nem képes szembesülni a veszteségekkel, kezelni azokat.

Nagyon érdekes. Az élet engem igen kemény emberekkel hozott össze, akik megtörték a saját keménységem és ha nem engedtem a fájdalmat, beléhaltam. A sok kishalál "könnyebbé" és egyben erősebbé váltott, de úgy, hogy a mélység értéke megmaradt. Olyan embereket kaptam, akiket engednem kellett. Jelenlétük, majd távozásuk az elfogadásra tanított. Az igazi tanítás maga az elfogadásban, elengedésben és a szabadságban rejlő szeretet megélése és ennek gyakorlása. Életre szóló és igen komoly és nehéz tanítás, amihez mindig újabb embereket, "társakat" kapok, talán egy kicsit mindig másabb szinten, aszerint, mit kell még meglássak, megtanuljak, megérezzek....
Ha az ember magának szeretne valamit megteremteni, a gondolatot is el kell engedje, hogy megvalósulhasson.

Elengedni tudni kell, hogy aztán kaphass és adhass. Nem elvárásból, csak úgy magától, ajándékként. És akkor csodaként éli meg az ember és másképp néz rá az egészre, ami vele történik folyamatjában.

"és ha nem engedtem a fájdalmat, beléhaltam." - itt ugye arról írtál, hogyha nem engedted el a fájdalmat...

És mit gondolsz, nyomok sem maradtak benned?
Vagyis-e szituációk, megélések érzelmi nyomai?

Egyébként én is kemény emberekkel, vagy inkább nehézfejűekkel találkoztam folyamatosan. És az idő előrehaladtával ez a tendencia nem alábbhagyott, hanem nőt.:))
Persze ez állandóan szinten tartja az embert, nem felejti el a technikát, a megoldást.:DDD

De, a nyomok azok egy ideig maradnak, aztán halványodnak!

Minő "véletlen" a keményfejű, kemény, és nehézfejű emberek engem is körülvesznek! :))))

Engem sokáig visszahúztak, ha repültem, eltörték a szárnyaim, ha léghajón utaztam, kilyukasztották a léggömböt...

ma már nem tudják... :)
De ehhez kőkemény út vezetett... mert rájöttem, nekem kell változnom, ha azt akarom, h jobb legyen. Az első lépés az elfogadás volt. Ez vonatkozik a helyzetre ugyanúgy, mint az emberek elfogadására. És persze önmagam elfogadására egyaránt!

Ez tetszik, jó megfogalmazás:
"Engem sokáig visszahúztak, ha repültem, eltörték a szárnyaim, ha léghajón utaztam, kilyukasztották a léggömböt..."
:DDD

Korábban már volt szó a visszaesés fogalmáról tényéről. Vagyis, hogy valaki bár meglép egy spirituális szintet, onnan vissza is léphet egy korábbiba. Ennek okán nekem az a véleményem, hogy egy elért szint fenntartása állandó karbantartást igényel, különben bekövetkezik a visszaesés és onnantól pedig ismét válogatatlanul ömlenek ránk az emlékfoszlányok.
Kedves tudatalattink ugyanis ezeket hűen őrzi.
Bár hosszas tisztítással talán elkerülhetőek végül.

Igen, én sok "mestertől" megkérdeztem ezt, de mind azt állította, hogy nem lehet visszaesni, ha megvilágosodtál, nem sötétülsz vissza!
Ha megvilágosodtál... de hol van az még? Mert ugye, amíg szenvedés van, addig nem vagy "ott"!(és jaj, vigyázni kell az olyanokkal, akik azt állítják, ők már "ott " vannak!)

szóval igen, egy bizonyos szint elérésén tehát folyamatosan dolgozni kell , és ezt köszönöm! Én is így látom! Ha elértünk oda, nem ülhetünk a babérjainkon, mert akkor jön a fájdalomtest, és egy kicsit megsanyargat, és olyan alattomosan sikerül neki, hogy észre sem vesszük.
Az a jó(nekünk), amikor már észrevesszük, és azt mondjuk neki! Nem kapsz több vacsorát! Éhezz! :)

Ha megvilágosodtál akkor már nem is, de az millióból egy kb.:)
Mindazonáltal már több olyan mestert láttam, aki visszaesett, ergo megvilágosodott biztos nem volt.
Viszont van pár olyan mester is, akiről azt mondják, hogy az, és valóban nem találtam bennük olyat, ami ennek ellenkezőjére utalna.
Segítség lehet ennek felmérésben egy-két spirituális irodalom is, mely leírja a megvilágosodott ember jellemzőit. Ennek hihetünk vagy sem, én úgy láttam eddig, hogy bevált.

Azonban míg a megvilágosodást el nem érte valaki, a földön tapasztalható "erők" hatnak rá és húzzák vissza folyamatosan, ha hagyja. Erről tesz tanúbizonyságot a Szamszára, vagyis létfolyam fogalma is. Vagyis, amíg valamilyen szinten hatnak ránk ennek a létformának az energiái, addig vissza is születünk ide szép folyamatosan. A megvilágosodás pedig azt jelenti, hogy kikerülünk az állandó újraszületés körforgásából.

"Az a jó(nekünk), amikor már észrevesszük, és azt mondjuk neki! Nem kapsz több vacsorát! Éhezz! :)"

Ez már megint egy nagyon jó megfogalmazás. Szeretem, amilyen humorral megfogod ezeket a dolgokat.:)

Igen, de tudod, én sajnálom az éhezőket, és könyörületből adok neki egy picit! (Van bennem vmi önmazo...)

Én is ismerek ilyen embert, kettőt, ill hármat! Nem semmi a tekintetük, és a JELEN - létük, húúú, odáig eljutni... Hiába jó itt, azért mégis minde erre vágyunk! És akkor már nem bánjuk, ha kikerülünk a Szamszárából! :)

"És mit gondolsz, nyomok sem maradtak benned?"
de
a nyomok megmaradnak, ám értékre válthatók...váltódnak
és a felelet, így hangzik a szövegből : sok kishalál "könnyebbé" és egyben erősebbé váltott, de úgy, hogy a mélység értéke megmaradt.
lenyomatok megmaradnak:), belőlük erő és sok más meríthatő. a mélység tapasztalása elengedhetetlen a szabad szárnyaláshoz:)

bukáshoz:
álot láttam. az álomban egy holografikus kristályszerű piramis volt kivetítve,ez jelképezte utunk lépcsőit felfelé, fönt a csúcson kereszt állt. de a kereszt egyben Isten karja, és ha vétek és visszaélek az erővel, amit utam során megkaphatok és uralmi pozícióra törekszem általa, tehát nem a szeretet törvénye hat elsősorban, hanem az ÉN előtérbe helyezése a megszerzett tudás által, akkor a kard megfordul és lesújt rám, és én a mélybe hullok.....
az álom bennem maradt, látom, érzem, tudom.
azóta tudom, a kereszten túl is van tovább, de az a stáció szükségszerű.

Persze, az önmazo az kell.:DDD
Én is ilyen jótékony típus vagyok.:)

És hol találkoztál velük?
Hogyan írnád le a tekintetüket?
Eredendően férfiakról vagy nőkről van szó (mert, ahogy én látom őket, ők már nemtelenek, nem jelenik meg bennük az elkülönülés csak külsőleg max.)?

A jóhír az, hogy oda el lehet jutni, a rossz, hogy nem egyszerű.:DDD

akkor hasonló jótékony típusok vagyunk! :)

a tekintetét tul képpen egyinóknek csak pár percig láttam, de az leírhatatlan... Olyan, szóval MINDEN benne van, olyan bölcs, és nyugodt, békés, ítéletmentes... csodálatos...

a másiké? Abban is benne volt uez, de ő még nem tartott OTT.

a harmadik szeme kristálytiszta tó tükre, az előbbiek mind benne... és a MINDEN tudás békéje, nyugalma,az örök fény... tisztaság, kékség, beszippantott! Mindent tudott rólam azzal az egy pillantással! A múltam, a jelenem, a jövőm, és még az előző életeim is éreztem, h tudja! És a tetteim felett egyedül ő nem ítlkezett, hanem elfogadott úgy, ahoygan vagyok...
eredendő ygermeki tisztaságnak hívnám... talán kisbabáknál láttam olyat!

Kinga!

A nyomok, hogy manifesztálódnak értékké?

Később ezt írod:

"azóta tudom, a kereszten túl is van tovább, de az a stáció szükségszerű." - mármint? Milyen stációról van szó?

"tehát nem a szeretet törvénye hat elsősorban, hanem az ÉN előtérbe helyezése a megszerzett tudás által, akkor a kard megfordul és lesújt rám, és én a mélybe hullok....." - magyarán az ego rosszalkodik megint és megkapja a jussát.:)

ja, és mindhárom férfi... de ezt egyiknél sem éreztem.. nem számított valóban...

a fájdalom beléd írt nyomait értékre váltod megadban...nem tudom elmagyarázni, csak megtörténik veled csöndben.

a stáció, mikor eljutsz a keresztig, a jelenkor emberének megváltása benned....

bezony...aláhull. nagy bukta. elveszít egy csomó mindent. képességeinek nagy részét is. feladatait, vállalását bebukja, átkerül másra, tévelyegni kezd és ha addig hallott, látott és érzett tisztán, hát vagy nem fog, vagy....csönd borul rá, vagy az árnyoldal tévképei..az is igen hiteles lehet.

Igen Erzsi, hol olyan csintalan gyerek, hol meg rácsodálkozó gyereknek írható le ez szerintem is.
Női mesterekről mit tudtok?

Egy összetett kérdés:

Szerintetek hol van az egész vége? Mi a létezés célja?

Igen, erről én is szeretnék tudni, írjatok...

A létezés célja úgy vélem a legmagasabb fokú "öröm" elérése, megtapasztalása élőként és létezőként.
A vége ott, ahol kezdődik és ezt sajna nem tudom. Bennünk valahol :)

ha megtudom, elmondom :DD

Fura, szerintem az igazi öröm, boldogság fokozatok nélküli, egynemű, folyamatos. Akkor, hogy lehet azt elérni, ha egy fokozatok szerinti skálában gondolkodunk?

Az, hogy én a végcél tekintetében mely teóriát fogadom el, látom igazoltan, inkább egy önálló írás témája lehetne, mert nem rövid kérdéskör.:)

Az Igazi öröm igen, az egy szintű, fokozatok nélküli, no de még oda eljutsz és lebontod róla a fölös sallangokat....skálák, szintek
és az igazi örömöt is először csak pillanatokra éled meg az utad során, majd egyre hosszabb időre,benne tudsz létezni, azzá válsz s végül az utad is a sok apró megállók egybefolyásává válik ahol az Igazi Öröm a meghatározó
de kérem szépen...lesz e így, leszek e ennyire ügyes :)
addig skálák vannak
rések
sodródások
majd igazi megélések, amik mindent áthatnak és abban a pillanatban örökké szólnak
majd tán egybeér és rés nélkülivé válik :)

Nekem az általános "öröm" és "boldogság" szóhasználat fura.

Örömnek én az átmeneti, jóérzéssel járó, pillanatnyi, rövidebb távú élvezeteket,
boldogságnak pedig az állandó állapotot tartom, nevezem.

tudom h nem jó szó rá, és tudtam h kiszúrod, ezért tettem idézőjel közé, mert a szó nem adja vissza, amit én szerettem volna
:(

Eskü nem akartam kiszúrni, csak megemlítettem, mert eszembe jutott, hogy mennyit találkozok ezzel!:)

Hát, Balázs!

Azt bírom, hogy mindenbe "belekötsz" :):):):):)

de legalább meg tudjuk beszélni a kérdést! :)

én még sosem gondolkodtam ezen, mármint az öröm, és a boldogság fokozatokon, és a különböző szintek meghatározásán! De mekkora igazság, hogy az öröm az egy fokozat, egy darab valami, a boldogság meg egy állapot, egy hosszan tartó végtelen folyamat! :)

Kinga!
Veled is egyetértek, a szavak sokszor nem tudják visszaadni azt, amit érzünk, mert mindenki egy picit más szemszögből értelmezi, mindenkinek mást jelent, mégpedig a saját eddigi tapasztalatai szerinti kategóriát!
Ezért nem jók a nevek sem, mert dobozba zárnak.
Ha megismerünk vkit, mit kérdezünk tőle?
Hogy hívnak, hol laksz, mi a foglalkozásod, apád, anyád neve, van e gyereked, és társad? - na amíg hallgatjuk a válaszokat, szép lassan elkészül számára a kis dobozka, amibe beletesszük, és felrakjuk a hasonló dobozok közé a bennünk lévő polcra! És onnantól abban a dobozban van, ha pedig történik valami extrém dolog, akkor meghökkenünk, mert nem illik bele abba a dobozba! Az nem odavaló! De ki szerint? - szerintünk, mert mi kategorizáltuk bele...

no, és a női mesterek kérdés: ennyire ilyet még nem láttam "élőben", pedig biztos van!

Az eredendő gyermeki tisztaságra visszatérve, huncutságot nem láttam! A csodálatos kékségben örökre el tudtam volna veszni, és addig az időig megszűnt minden körülötttünk... olyan emelkedett volt, éreztem, amint repülök, szószerint!
Még sok ilyet! Kívánok magamnak, és mindneki másnak! :)

Szia Erzsi!

Én úgy fogalmaznék inkább, hogy mindenre rá tudok kérdezni.:) A kérdéseket kötekedésnek venni megint egy dobozolás.:)
A kérdések visznek előre, tisztáznak körülményeket, megnyitnak új nézőpontokat. Így lehet haladni. Aztán megvan a csend ideje is, ha választ kaptunk, majd az újabb kérdéseké...


Szerintem női mestereket mindnyájan láttunk már:
Anyánk, nagyanyánk, akinek van lánya, annak az, ha a főnökünk nő volt a munkahelyünkön, akkor az stb.:)))

"Anyánk, nagyanyánk, akinek van lánya, annak az, ha a főnökünk nő volt a munkahelyünkön, akkor az stb.:)))"

ez nagyon jó gondolat és igaz is
mindig fel lehet valamit fedezni csak meg kell látni
köszönet érte

Kedves Balázs!

Nem bántásnak szántam a kötekedést! :)
Tök, jó, és igaz, m sok olyan is felmerül, ami egyébként nem jutan eszünkbe! :)
Szóval én örülök a kötekedés doboznak! :)

És ha a női mestereket nézzük, akkor meglehet igazad van :)
Az én drága édesanyám biztosan az!

Csak azért írtam, mert a kérdésfelvetést sokan félreértik. Több helyen találkoztam már ezzel. Nem szeretik, ha az ember kérdez.:)

Időnként eszembe jutnak témák, cikkötletek is. A "női mestereim" című cikkötlet már régóta kering bennem, csak még nem ömlött ki. Mindazonáltal azon megfigyelésre fog alapulni, hogy az én mestereim tulajdonképpen mindig is a nők voltak. Tőlük tanultam a legtöbben, bármilyen szerepben vagy funkcióban is jelentek meg az életemben.
A férfi mesterek tanításairól olvastam, vagy hallottam, vagy láttam őket. A nők pedig a gyakorlatban, az életben tanítottak.

Balázs!

Ez nagyon jó!
Én meg fordítva! Nekem mindig a férfiak voltak a mesterek, és tőlük tanultam alapigazságokat!(apám, párom, és "igazi" mesterek!

A kérdésfeltevéssel pedig igazad van! tényleg nem szeretik a kérdezősködést! :) Te is jól megfigyeled a környezetedet! :)

Igen..a nők egész mást tartományt mozgatnak, de mindkettő tudás igen fontos, egyik emeli, ill. megtartja a másikat. Hiszem, hogy a kettő együtt hatékony. Persze önmagában is megállja a helyét, mégis hiszem, a kettő egyet alkothat, ami összességében több mindkettejük számára, legyenek mesterek vagy tanítványok. Gyakorlat nélkül mit sem ér a tudás....viszont a gyakorlat sem minden, megcselekedni is tudni kell, no és ezt az elgondolás előzi meg. tehát a teremtő erőkről beszélünk ffi és női viszonylatban, ill. mikor a kettő egyé válhat egy újabb cél érdekében

az androgün lét magadban :)

Szerintem valahol természetes is lehet, hogy, amíg kívülről jön az "áldás" addig a férfiaknak a nők, a nőknek a férfiak lehetnek igazi tanítói. Hiszen, amíg nincs valakiben harmonizálva a női és a férfi princípium, addig az egyik hiányzik belőle és a külső hatás segít magát egyensúlyba lendíteni. Amikor valakiben a féri és női princípium összhangja már megvan, akkor ez nem olyan lényeges.

Viszont e mellett én úgy találtam, hogy a női tanítók lágyabban, érzékenyebben tanítanak, ők befogadóak. A férfiak hajlamosak a dogmatikára, a kizárólagosságra, a kirekesztésre.

Az még nem nyert nálam végső megállapítást, hogy mely nemtől lehet végül is többet tanulni, vagy hatékonyabban.:)

ezt igen jól látod. nem félreértendő, de valóban a nő a befogadó minőség, a ffi az adó...leegyszerűsítve. ha a nő túlzott ffias energiával bír, a ffi nem lesz képes adni és befuccsol az együtt haladás. fordítva is igaz persze. ez a szerepek/értékrendek jelenkori eltolódása...sajna
a ffi-t is jól látod ezen a téren

a tanulás egyfajta vonzás törvényen alapul
én ffi párti vagyok, de mégis egy nő tanít rendületlenül 3 éve. igyekszem tanulni amit és akitől csak lehet. ha egy mondat érik meg bennem akárki által, már annak is örülök :)

lényeg, légy nyitott és laza, engedd áramlani a dolgokat, láss, érezz, tanulj és haladj :)
képességeid által változol és ez által környezeted is alakul. másokat vonzol. van aki marad és van aki megy.

én kaptam egy új "tanárt". illetőleg mindenki azzá válhat adott szinteken és a szintek aztán bennünk majd keverednek...és új szintek nyílnak

igzi öröm :)

és van amikor én kopogtatok :))))

Ezzel vitatkozni nem lehet!:)

Azt viszont nem értem, hogy hol kopogtatsz!:)

nagyon tudsz..egyből kiszúrod

más szint
kéretik és....na itt valahol :)

Inkább csak figyelemmel olvasok.
Néha az az érzésem egyébként is, mintha nyomokat hagynátok, melyekre rálépve tovább lehet haladni.:)

Nyomokat hagyunk, melyre rálépve tovább lehet haladni :)
De jó, h van nyomolvasónk! :))))

Érdekes, sztem mind3 an uarról beszélünk, mégis mindenki picit másképp. Mintha a színes alma egyik oldalát Balázs nézné, a másikat Kinga, a harmadikat én, azaz körbeálltunk egy almát, aminek az egyik fele sárga, a másik piros, és ahol találkoznak, ott csíkos! :))))Ilyenek a szemszögek! ugyanaz, mégis picit más...

Azért Vinettu nem vagyok.:)
De az alma hámozására mindig vevő vagyok!:)
A hámozás alapfeltétele viszont az, hogy körbejárjuk az almát.
Én szeretem egyébként ezeket a különbségeket.
A valóság mindenki számára ugyanaz: más.:)
Innen nézve erre is vonatkozik a kettősség. Bár vannak mindenkire egyaránt jellemző törvényszerűségek, világfolyamatok, de legalább ennyire igaz az is, hogy az igazság, mindenkinek más.

és mi körbejárjuk veled az almát!

Nyomolvasás....
az ember írásának "beszédének" adott energiája, rezgése van (hallod, érzed)...ebbe belekapcsolódva, egy plussz információ csomaghoz jutsz, ami több mint a szavak egymásutánisága...a lenyomatok energiájának olvasása egy másabb "dimenzióban" működik, ahol az értelmek összeadódnak, ahol az én igazam, a tiéd és másé akár összeérhet

a kapott információ valahogy úgy működik, hogy a magadéhoz hasonlítod, keresed az önazonosságot benne, vagy egyszerűen megnyílik keresés nélkül és akkor nem lesz különálló igaz, ha ez megtörténik...

a magot keresd, abból is lehetőleg, ami csírázik, bár ha megleled, mitől halott egy mag, élőre, csírázóvá válthatod :)

Én a "valóságot" úgy kutatom, hogy igyekszem kizárni, hogy mi nem az. Még akkor is, ha éppen ez a bizonyos "nem az", az én részem.

Hát komolyan mondom, ismét olyan jót mulattam!

Mivel láttam, h másképp nem oldódidk meg a "probléma, feltettem a Böbe blogba, amit átszerkesztettél! :):):)
és most van képem a dologhoz! :)))))))

Mármint min mulattál jót?:)
A képet értem. Egyébként, ha a blogra nincs szükséged és törlöd, attól még a kép szerintem megmarad. Az elvileg a profilodhoz tartozik.

Azon mulattam, ahogy elképzeltem a D betűt a homlokodon:)
(mármint a döbbenetet, mikor megláttad a képet, miközben spirituális témákról beszltünk, komolyan! :)
És én épp egy olyan könyvet olvastam, ami a boldogságról szólt...

Na, igen. Az apró örömök...:)
Mondjuk szerintem a spiritualitás fontos része a humor.
Vagy az ironikus humor, amikor rádöbbenünk, hogy az élet mi mindenre képes, avagy a felismerésen alapuló humor, az olyan vicc, ami közelebb visz valami fontos megértéséhez.

Megjegyzés küldése