2010. december 12., vasárnap

Az egyén felelőssége és lehetőségei - 2. rész



Amikor, én megpróbáltam átadni másoknak a tudásomat az alap dolgok után, amikor a mélyebb felfogás, megértés volt a lényeg, próbáltam személy szerint figyelni az emberekre. Láttam, hogy míg a magyarázatom az egyik embernél vidám csillogást csalt a szemébe és megértette, hogy miről is beszélek, addig a másik ember értetlen, üres tekintettel nézett rám. De amint másik oldalról megközelítve ő is felfogta a dolgot, rögtön megértette az első példát is. 


Ezért én azt gondolom, hogy a mindennapi életben nagyon fontos az együttérzés és a szeretet.
Ez a szeretet és türelem, amit itt emlegetek, nem egyenlő a hétköznapi értelemben vett szeretettel és türelemmel. Ez nem arról szól, hogy valaki kikapja a kezemből az utcán a pénztárcámat és én megpróbálom mindenáron utolérni, de csak azért, hogy jól megölelgessem és azt mondjam neki: „Öreg, én úgy szeretlek és mennyire örülök neked.”
Ez a „szeretet”, amit itt említek, szerintem a gyakorlás során tapasztalható meg igazán.
Azt is gondolom, hogy nem mindig a „simogatás” a legcélravezetőbb. Én is voltam már úgy, hogy akinek a véleményére adok, és megtisztel azzal, hogy segít nekem, olyat mondott nekem, olyan formában, hogy úgy éreztem, mintha „gyomorszájon rúgtak volna bakanccsal”. De, ha egyfolytában „gyomorszájon rugdosna”, attól legfeljebb csak hánynék, nem jutnék előbbre. Ezért időnként „megsimogatja a buksimat, időnként meglegyint”.
Mindebbe pedig, az a csavar, hogy ezt nem ő maga teszi, hanem én gondolom, érzem így. A tanítás üres természetű, az én tudatom teszi valamilyenné, és én tehetek arról, ha fáj, vagy ha épp a májam hízik a boldogságtól.
Azonban, ezek mellett, ha valaki úgy érzi, hogy taníthat másokat, az teljesen tisztán kell lássa a Tanítványát. (Erre legjobb esetben akkor képes, ha már ő maga megvalósította az ürességet.) Mert ez már, szerintem felelősség. Gondolok itt arra például, hogy ha valaki rám bíz egy kis gyereket, aki éppen elkezdett járni és a feladat az, hogy épségben átérjen egy négysávos úton. Akkor én hiába mondom el neki, hogy nézd, azok ott autók és juj, milyen gyorsan jönnek és milyen nagyok és hú, de nagyon fáj, ha megüt, de ha odamész a zebrához (amit megint elmagyarázok), megnyomod a jelzőgombot (amit el sem ér, nagy valószínűséggel), akkor zöld lesz a lámpa, megállnak az autók és átmehetsz a másik oldalra, ügyesen, és mindezek után, még lökök is rajta egy nagyot, hogy gyorsabban odaérjen. Vajon átjut?
Ezért gondolom, hogy nagyon fontos az együttérzés és a szeretet, amit gyakorlás közben megtapasztalhat az ember.
Persze, az egy nagyon ideális eset, hogy valaki, aki tanít, már önmagával nincs hadilábon. Addig viszont, úgy érzem, nagyon fontos lenne az alázat és idővel talán a bölcsesség is eljön (mert, ha én még mindig azon bosszankodom napokig, hogy a Karcsi milyen „bunkó” volt, mert nem köszönt a liftben, akkor milyen alapon ítélkezem azon az öreg nőn, aki most tök mogorva velem szemben, mert akinek én bár köszöntem, de nem hallotta meg, mert már öreg és nagyot hall).
Persze, lehet azt is mondani, hogy az ember világosodjon meg „villámgyorsan”, nem kell gyakorolgatni. Pikk-pakk és kész, hiszen mindenkiben ott van a lehetőség. Egyszerűen csak fel kell ébredni. Akkor viszont elég egyetlen legyintés vagy egyetlen simogatás is, nem kell elaprózni. De azt hiszem, ez elég kevés embernek adatott meg.
Addig viszont, amíg egymást támogatva, néha húzva, néha tolva, bukdácsolunk, csetlünk-botlunk, segre ülünk, néha pedig egy nagyobb esés következményeképp előre repülünk fél métert, legyen szem előtt, hogy én is, ő is, mindenki CSAK ember.
Nagy ugrásnak, talán összefüggéstelen dolognak tűnhet az, hogy míg először a szenvedés felismeréséről, megértéséről, megszüntetéséről írtam, most mit is keres itt az együttérzés és a szeretet. Azt gondolom, hogy a szenvedés felismerése, nem csak a saját szenvedésem felismerését jelenti, hanem minden lényét, létezőét, ez pedig maga után vonhatja a gyakorlás során a szeretet és az együttérzés gyakorlását, állapotát.


6 Hozzászólás:


Amikor, én megpróbáltam átadni másoknak a tudásomat az alap dolgok után, amikor a mélyebb felfogás, megértés volt a lényeg, próbáltam személy szerint figyelni az emberekre. Láttam, hogy míg a magyarázatom az egyik embernél vidám csillogást csalt a szemébe és megértette, hogy miről is beszélek, addig a másik ember értetlen, üres tekintettel nézett rám. De amint másik oldalról megközelítve ő is felfogta a dolgot, rögtön megértette az első példát is.” – ez már csak így megy.:)

A második nagy egységben sokat beszélsz a szeretetről, arról, hogy mi nem a szeretet, de végül is arról már nem, hogy mi az.

„A tanítás üres természetű, az én tudatom teszi valamilyenné, és én tehetek arról, ha fáj, vagy ha épp a májam hízik a boldogságtól.” – igen, ez így van. Hozzám mondjuk közelebb áll a szóhasználat, hogy a dolgok természete alaphelyzetükben semleges, nem pedig üres. Ha üres volna, megtölteni sem lehetne, mert egy semleges állapotot színezünk ki egyéni színeinkkel, nem a semmit.

„Ezért gondolom, hogy nagyon fontos az együttérzés és a szeretet, amit gyakorlás közben megtapasztalhat az ember.
Persze, az egy nagyon ideális eset, hogy valaki, aki tanít, már önmagával nincs hadilábon. Addig viszont, úgy érzem, nagyon fontos lenne az alázat és idővel talán a bölcsesség is eljön” – egyetértek.:)

Jó egyébként a Popper film.:)

:)
Mi a szeretet? Ez jó kérdés. Nem nagyon tudom megfogalmazni. Valahogy eltölti az embert, mindent és mindenkit felülről lát (de nem lenéz) és tőlük független, bár tisztán tudja az általa látott létezőket és az ő lényegüket, cselekedeteiket, érzéseiket, ez őt nem határozza meg. Ez nem valamilyen rózsaszín, lebegő érzés, hanem inkább tiszta semleges, üres állapot, szerintem.

Ez igen érdekes:
bennem a szeretet nem tőlem független. jelen lévő és ható erő
számomra a szeretet semmiképp nem üres, semlegesnek sem mondhatnám
mivel hat

kétségtelen más az amikor az én személyes énem szeret emberként és más az, amikor egy univerzálisabb szeretet tölt be és működik rajtam keresztül
akkor vagyok szerencsés, ha a kettő gyújtópont egybeesik bennem emberként és létezőként

a szeretet ereje a mag bennünk, teremtő jogosultsággal bír, törvény is. megtart és felemel, lehet lágy Anyai és szigorú Atyai

a szeretet és az igazság nem igazán szétválasztható

ha valakit feltétel nélkül szeretek és elfogadom a dolgait, nem jelenti azt, hogy a szeretet nevében mindenre rábólintok, mert semleges maradok.
tiszta minőség ez igaz.

"ostorcsapás" és ölelés. mindkettőben ott lehet a szeretet. a szeretet tanít
a szeretetnek irányultsága van, de nem jelenti, h megkülönböztet. csupán hat.

Amit írtatok két arca ugyanannak a dolognak.

És talán mégpontosabb, hogy stádiumai.
Magdié nekem a jelenlét leírásához hasonlít.
Kingáé pedig az abból kinövő, sarjadó szeretetére.

Ez nagyon jó eszmefuttatás és mindenben azonosulni tudok Veled!
Nagyon jó, hogy itt van a Popper Péter videó!
Én imádom, s azt gondolom, Ő volt korunk legnagyobb guruja, mert másképpen magyarázta a dolgokat, mint akár Müller Péter is.
Van Popper Péternek egy életrajzi filmje: Kő, víz, kutya a címe.
Egyszer vetítették évekkel ezelőtt a TV 2-n késő éjszaka.
Felvettem, s sokszor megnéztem azóta is, mert a gondolataid nagyon hasonlóak az Övéhez, azért írtam ezt le!

Kedves Judit!
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat és örülök, hogy elnyerte tetszésedet.
Én is kedvelem Popper Péter írásait, meg előadásait, bár én csak az interneten láttam őt.
A filmet nem ismerem, utána fogok nézni. Köszönöm, hogy ajánlottad.

Megjegyzés küldése

Véletlenszerű ajánló