Hol lakik Isten? Hol helyeződünk mi el a világegyetemben? Mi dolgunk van Földön? Hogy jön létre a teremtés és mi történik megszűnte után? – a Védák válaszolnak.

A leírások szerint a teremtés előtt csak Isten létezett, mint az egyedüli élő, azonban ő nem tudta egyedül élvezni boldogságát és birodalmát meg akarta osztani másokkal is, ezért megteremtette a különböző univerzumok és bolygórendszerek millióit, valamint az ott élő élőlényeket, hogy gyönyörködhessen az ő sokszínűségükben és a legfelsőbb öröm mámorában éljenek együtt, örök, kölcsönös szeretetteljes kapcsolatukban. Ilyen teremtmények voltunk és vagyunk mi is, akik most a földön élünk azonban, kezdeti helyzetünk megváltozott. 

A teremtés elején Istennel együtt éltünk az ő hajlékán, tisztán, odaadóan szolgálva őt. Ez a szolgálat azonban nem hasonlít, ahhoz a szolgálathoz, melyet mi világunkban szolgálatnak nevezünk. Ha a szolgálatra gondolunk, hagyományos értelemben az jut róla eszünkbe, hogy valaki keserves és engedelmes önfeláldozást végez egy olyan személyért, akivel szemben alárendelt szerepben van, vagyis aki az ő ura, aki pusztán a parancsokat osztja neki szolgálataiért. Azonban Isten hajlékán a szolgálat teljesen máshogyan működik. Ott nincsen megkülönböztetés a szolgáló és az Úr között. Az őt szolgáló teremtményeket Isten ugyanilyen módon viszont szolgálja, sőt a legnagyobb örömet az ő szolgálatuk jelenti számára.

Mivel azonban az idők során elfordultunk Istentől, hogy önmagunk urai legyünk az ő szolgálói helyett, ő létrehozta számunkra és más élőlények számára azt a világot, ahol a szabad akarat értelmében, önálló választásunk eredményeképpen egy olyan létformában lehetünk, ahol csak magunkat szolgáljuk és saját élvezeteink hajszolásáért élhetünk, Istentől részben függetlenül.

Azt a helyet, ahol mi is élünk és ahol Isten azon teremtményei laknak még, akik hozzánk hasonló sorsot választottak maguknak, anyagi világnak nevezi a védikus irodalom. Isten teljes teremtése a lelki és az anyagi világból áll. Arányaikat tekintve a lelki világ a teremtés háromnegyed, míg az anyagi az egynegyed részét teszi ki.

A Védák szerint hozzánk hasonlóan a Legfelsőbb Úrnak is van teste. Teste és testének közvetlen ragyogása hatja át a lelki világot, az ő belső energiáját. Teste ragyogásának távolabbi kisugárzása jelenti az ő külső energiáját, vagyis az anyagi világot. A lelki világ kezdeténél testének ragyogása, még finom, könnyű és teljesen transzendentális, azonban attól folyamatosan távolodva energiái egyre távolodnak az ő lelki fényétől és kötöttebbek, kézzelfoghatóbbak, szilárdabbak és durva eszközökkel is mindinkább érzékelhetőbbek lesznek. Tehát teremtésében, lelki energiáitól, testének ragyogásától távolodva, folyamatosan egyre durvább formában jelenik meg az anyag.

A lelki és az anyagi világokban egyaránt sok millió univerzum van a teremtésben. Minden univerzumban 14 különböző helyzetű bolygórendszer van. A mi bolygórendszerünkben, mi közében helyezkedünk el és felettünk is helyezkednek el a miénknél fejlettebb bolygórendszerek, valamint alattunk is ebből következően alacsonyabb szintűek. Azok az élőlények, akik folyamatos fejlődés által egyre fejlettebb tudásra tesznek szert az önmegvalósítás terén, folyamatosan felfelé haladnak, közelebb Istenhez a lelki világ bolygói felé, azonban akik elutasítják a fejlődés lehetőségét, vagy visszaesnek a fejlődésben, egyre mélyebbre kerülnek az anyagi bolygók rendszerében. Tehát annak ellenére, hogy a lelki és az anyagi világok ugyanúgy Isten teremtésének részei és mindkettő egy forrásból származik, ugyanaz az energia biztosítja létezését, mégis lényeges eltérés van a kettő között, melyet a következő leírások szemléltetnek.

A lelki világra, Isten lakhelyére vonatkozóan: végtelen kiterjedésű, az anyagi univerzumhoz hasonlóan bolygók alkotják, ám ezek az égitestek önragyogóak, tehát ott soha nincsen sötétség. A bolygók lakói mentesek az anyagi lét négy szenvedésétől: a születéstől, az öregkortól, a betegségtől és a haláltól, vagyis örök életűek, tisztán lelkiek, akik sosem születtek meg és sosem fognak meghalni, csupán Isten szerves részei, aki megnyilvánította őket önmagából, hogy szeretetteljes társasága legyen. Ennek a világnak a léte végtelen. A lelki világ megszámlálhatatlan bolygóján Isten sok millió teljes értékű kiterjedése uralkodik, de Legfelsőbb Istenség csak egy van. Mindenki egyéni, gyönyörrel teli kapcsolatban áll a Legfelsőbb Személlyel, s ezt a boldogságot semmi sem árnyékolja be. A lelki világban mi is különféle lelki cselekedeteket hajtunk végre Isten örömére és elégedettségére vágyva, ahol például a neki felajánlott ételből fogyasztunk, az ő dicsőségéről és szent neveiről éneklünk, az ő ünneplésére táncolunk, szeretetének és tulajdonságainak élvezetéből származó lelki eksztázisban merülünk el, stb…

Ezzel szemben az anyagi világ, mint Isten transzcendentális ragyogásának külső energiája teljesen ellentétesen működik a lelki világgal. A lelki világ torz tükörképének is szokták nevezni, mivel ugyan, itt minden dolog leképeződése megtalálható, amelyek eredeti formájukban a lelki világban léteznek, azonban világunkban ezek minden formájához kapcsolódik valamilyen fajta szenvedés. Világunkban mi egy mulandó anyagi testtel rendelkezünk, melyben olyan folyamatok tanúinak kell lennünk, amik örök lelki természetünkkel teljesen ellentétesek, nevezetesen a születéssel, a halállal, az öregkorral és a betegségekkel stb. Míg a lelki világban sosem kell átesnünk ilyenféle változásokon, az állandóan boldog, tudással teli, elpusztíthatatlan lélek helyzetében. A lelki világban a fényesség és ragyogás uralkodik, míg világunkban ha, a nap nem világít meg minket, állandó sötétség van és csak mesterséges világosítással tudunk fényt előidézni, a ragyogást pótolni. A lelki világ boldogságát az önzetlen szeretetteljes kapcsolatok jellemzik, míg világunkban folyamatosan szembesülnünk kell önmagunk és mások kielégíthetetlen vágyaival, melyek szenvedéshez vezetnek.

Az anyagi világ fennállása során periodikusan, különféle korszakokon megy keresztül. Ezek a Szatja, Tréta, Dvápara és Kali korszak. A korszakok körforgásszerűen váltják egymást (ezeket arany-, ezüst-, réz- és vaskornak is nevezik). A különböző korszakok eltérő időtartamúak, vagyis korszakról-korszakra időtartamuk egyre csökken. Ezek szerint a legutolsó korszak a legrövidebb, azonban a legsötétebb is. A négy korszak ezer köre alkotja Brahmá, az első teremtett élőlény egy napját. Ő (a saját időszámítása szerint) száz évig él, majd ő is meghal. Ez az időtartam a mi éveinkkel számolva háromszáztizenegybillió-negyvenmilliárd évnek felel meg, melynek leteltével az anyagi világ és a benne lakó élőlények megnyilvánulatlan állapotba kerülnek és visszahúzódnak az Istenség Legfelsőbb Személyisége testébe. Az új Brahmá születésekor az anyagi univerzum ismét megnyilvánul és a folyamat kezdődik előröl. Ez egészen addig megy így, míg a legutolsó lélek is vissza nem talál Istenhez, eredeti állapotába. A Szatja korszakot (arany korszakot) erkölcsi tisztaság, bölcsesség és vallásosság jellemzi, mivel a tudatlanságnak és a bűnnek szinte nyoma sincs. A bűn a Tréta (ezüst korszak) korszakban kezdődik. A Dvárapa korszakban (réz korszak) a bűn még nagyobb mértéket ölt, ezzel párhuzamosan nő az erkölcstelenség és a vallástalanság. A tanítások szerint jelenleg egy Kali-korszaknak (vaskornak), vagyis a negyedik, lezáró szakasznak a kezdetén vagyunk, amely ötezer éve kezdődött és még négyszázhuszonhétezer évig tart.

Ezt az időszakot egyre fokozódó mértékben, felettébb sok küzdelem, általános tudatlanság, vallástalanság és bűn, valamint az igazi erény csaknem teljes kiveszése jellemzi. A  Bhagavad-Gitábann így olvashatunk erről a korról: „Ebben a korszakban a bűn olyan hatalmas mértéket ölt, hogy a korszak végén Maga a Legfelsőbb Úr jelenik meg, mint Kalki avatára, hogy elpusztítsa a démonokat és megmentse bhaktáit (híveit), s hogy elkezdje a következő Szatja korszakot.” (Bhagavad-Gitá 4.17. magyarázata)

Brahmá halálával, vagyis az anyagi világ megszűnésével, az élőlények, egy ideig megnyilvánulatlan állapotba kerülnek, vagyis az újabb teremtésig nem öltenek kézzelfogható formát. Amikor az újabb teremtés bekövetkezik, az élőlények, akik az előző korszakok során nem szabadultak fel, újra testet öltenek az anyagi világban. Ekkor nem kezdik tapasztalásukat teljesen elölről, hanem korábbi fejlettségi szintjüknek megfelelően öltenek testet. Az anyagi világban először a különféle testek, az egyes fajok megteremtésére kerül sor. A lélek csak ezek kialakulása után ölt magára egy testet. Tehát a fajok különbözősége, sokszínűsége már egészen a teremtés kezdetétől jelen van, emberek, állatok, stb…A teremtés azért következik be, hogy az Úr lehetőséget biztosítson a különféle élőlényeknek hajlamaik kielégítésére.

 

Címkék: Állandó szerzők cikkei, felelősség, önismeret, spiritualitás, Szinay Balázs