Igazsága van ma már mindenkinek, s még sincsen teljes rátekintése a dolgokra senkinek sem...
Legfeljebb megsejthet valamit a Lét azon nagy kérdéseiből, amely éppen az ő számára fontos.
Az emberek sokfélék, így az igazságuk is nagyon színes kavalkáddal szolgálhat.
Az esendőség, a tökéletlenség, a kategorizálás sajnos mindnyájunkat jellemez.
A modern civilizáció, a felgyorsult kor, a mindennapos megélhetési gondok közepette mégis egyedül az az ember lehet boldog - úgy hiszem legalábbis -, akinek a lelkében rend van.
Ez a rend pedig csak nagyon szigorú etikai alapokkal valósulhat meg, s úgy vélem, hogy a transzcendencia elfogadása nélkül sohasem.
Ehhez hatalmas belső tűzre, érésre, módszeres és rendszeres munkára van szükség önmagunkon, s még ekkor is elbukhatunk.
Miért?!
Éppen az igazság miatt?!
Mert,ami az én igazságom, az nem mindenkié, még akkor sem, ha én úgy vélem, az!
Egyet lehet tenni, akarni, tudni, tudatosítani, hogy igenis vannak olyan morális törvények, amelyekben én, mint egyedi individuum, soha nem kételkedem, mert elfogadom igazságukat, s egész életemen keresztül ezt az igazságot akarom nyújtani önmagamnak és Másoknak is!
S vagyok annyira hűséges önmagamhoz, hogy az akarásom felülírja egyéniségemnek az a lángja, amely végig kitart azon az úton, amelyet az élet egyre szövevényesebb hálói egyre mesebelibbnek és leküzdhetetlenebbnek képeznek le tudatomban.
Tulajdonképpen spirituális biztonságokra van szükségünk, olyanokra, amelyeket nem adhat meg sem a hírnév, sem a vagyon, az anyagi jólét.
Az én általános igazságom ez: a családé, a szerető kapcsolatoké, a hűségé. Ha ezek nincsenek meg, nincs létjogosultsága a kérdésfelvetésnek.
Senki, még a barátok sem pótolják mindazt a felelősséget, örömöt, amelyet gyermekeink képesek adni, amikor tanítjuk Őket vagy veszekszünk Velük, mert ekkor kapjuk meg azt az ajándékot is, hogy teljes egészében felelősek vagyunk egy Másik Emberért.
Többféle megismerés létezik. A bizalom problematikáját semmiféleképpen sem feledném, ha az igazság kérdéseit fejtegetném.
Vajon hány emberben képes ma megbízni bárki is, akár vaksötétben is, elestében is?!
Tulajdonképpen a drámapedagógiában is vannak ilyen dőléses játékok. Engedd el Magad, állj be egy kör közepére, s dőlj bármerre, mert Társaid megtartanak! Kevesen merik elsőre bevállalni, holott csak eleshetnek... Bizalomjátékoknak nevezik őket.
Erről szól a hit is. A bizalomról, semmi másról. Vannak helyzetek, mikor az embernek saját személyes életében helyett kell teremtenie másnak is. Talán azért, mert az élet kismadara a vállára ült, s éppen ott dalolja utolsó énekeit.
Én az ehhez a dologhoz való hozzáállásunkat nevezném spirituális dolgoknak. Nem egyfajta lila ködre gondolok, hanem a fejlődésre. Arra a fogyatékosságunkra, hogy hajlamosak vagyunk belefeledkezni a materiális dolgokba, amelyek aztán lelkünkhöz ragadnak, akár a karamell a szájpadlásunkhoz, s aztán megpróbálunk mindenképpen megszabadulni tőle. Mert kényelmetlen, s nem is való oda, hiszen az ízéért fogyasztjuk egyedül. Ez nagy fogyatékosságunk, hiszen éppen azt nem vesszük észre, ami számunkra evidens: hogy szeretnek bennünket, hogy körülölel a világegyetem, változnak a napszakok, az évszakok és szépek. Látjuk ugyan az időt, de nem érzékeljük. Éppígy a bánatot is érezzük, de ha elmúlik, nem valljuk azt, hogy jó volt nyakig benne ülni, mert most, hogy elmúlt, ránk talált a légzés, a szabadság levegővételének mindent elsöprő érzése.
Ha tudnánk arra figyelni és tudatosan, hogy ablakaink és ajtóink Mások számára mindig nyitva álljanak, akár lelkünk is, szabadok lehetnénk és boldogok!
S a világi hírek, álhírek, válságok is kellő módon helyükre kerülhetnének fejünkben is, mert öngyilkosságba rohanunk, ha mindig a válságról gondolkodunk. Hadd gerjesszék csak, de ne essünk lelki csapdáiba, akár van kölcsönünk, akár nincsen!
A régiek is megéltek. Pénz nélkül is, de boldogan. Mi ezt a képességünket elfeledtük. Ez is egy igazság. Próbáljunk ebből kitalálni, s hagyjuk a médiát, mert a belső tökéletesedéshez semmi köze annak, ami onnan árad felénk.
2 Hozzászólás:
Ez nagyon szép és magvas. Igazán mély egyetértéssel és lelki fejemmel bólogatva olvastam.
Az jutott eszembe, hogy ez akár "A kor szelleméről" c. írásom folytatásának is beillik. Kiegészíti, ott viszi tovább a gondolatot, ahol az befejezte, noha ez előbb született.:)
Ez az írás nekem is tetszik. Azzal egészíteném ki, hogy ha a belső válságot megváltjuk, nem hat ránk kívűlről semmiféle válság. :)
Ámen.
Megjegyzés küldése